Kérlelhetetlenül feltört bennem mostanában a vágy, hogy firkantsak valamit a manapság egyre kevésbé létező szülői identitásról. Egyáltalán nem esek túlzásba, ha azt mondom, a modern szülők többsége nem érdemelné meg azt a privilégiumot, hogy gyereke lehessen, sőt mi több, felnőttnek sem lenne szabad nevezni őket. Csupán nagyra nőtt kisgyerekek, akiknek a kölyök mindössze önigazolás céljából kell, illetve azért, mert mégiscsak ciki már több tíz évesen egy játékbabát püfölni.
Az önző szülő számára a gyerek kiváló indok a férfi magunkhoz való láncolására, vagy a feleség kiszolgáltatottságban tartására Ebben a képletben a gyerek maximum a relációs jel szerepét tölti be, nem pedig egy különálló identitásnak számít, aki a két szülő eredményeit összeadva a kiegyensúlyozott, boldog, és mindkét szülő legjobb tulajdonságait hordozó végeredményt testesíti meg.
Több mint száz évvel ezelőtt a világ máshogy viszonyult a gyerekhez. A gyerek egy befektetési jegy volt, akit etettek, itattak, ruháztak kora felnőtt koráig. Majd mindezt az alapvető törődést kamatostul kellett visszaadnia szüleinek, illetve társadalombiztosítási –és nyugdíjrendszer híján idős korukban is el kellett őket tartani. Még korábban fogyóeszköznek számított, a nő megszült tíz gyereket, akik közül végül három érte meg a felnőtt kort. Mint a lapostányér, ha eltörik, van másik, vagy veszek újat.
A mai világban a gyerek szerepe radikálisan átértékelődött, de a szülői viselkedés sok esetben mit sem változott. A gyerek sokak számára még mindig befektetési jegy, aki köteles szülőjének visszaadni, amit az beletett a nevelésbe. Mások felismerték, hogy a mai generációk teljesen eltérő nevelést igényelnek, de jól kipróbált modellek híján túlzásokba esnek, és önálló identitás helyett kiskutyaként, ming vázaként vagy faliképként kezelik gyermeküket. Nem kell semmit visszaadnia a szüleinek, de öntudata sem lehet. A modern korban a gyerek azoknak való, akik képesek szembenézni a várható elmúlással. Akik hitük szerint megérdemlik azt, hogy identitásuk, azaz ahogy az életüket megélik és ahogy a világot látják, van annyira értékes, hogy az érdemes továbbadásra az utókornak a Föld nevű bolygó számára.
Amit határozottan tényként kezelek, hogy a gyereknevelés akkor megy végbe helyesen, ha az felnőtt korára teljes egészében önállóan azt csinál, amit akar, és teszi mindezt teljes felelősséggel. Azaz megéli a legfelsőbb rendű értelemben vett életet olyan módon, hogy soha nem kell a kiskorában kifejlődött személyiségét lerombolnia, paradigmát váltania és megbánnia bármit is, amit cselekszik. Mert mindig tudja, mi a helyes döntés, és hogy formálhatja identitását a saját javára.
Véleményem szerint a nevelési módszert mindig úgy kell kialakítani, hogy megfeleljen az adott kor kívánalmainak. Egyszerűen azért, mert a túlzottan különc módon nevelt, kilógó lurkót a társadalom kiutálja, és felnőtt korára az élete pokollá változik. Gyakori az a tévhit, hogy a mai fiataloknak minden sokkal könnyebb, és minden a seggük alá van tolva. Ennél nagyobb hazugságot kitalálni sem lehetne. Csupán más tényezők felé tolódtak az elvárások, mint korábban a történelem folyamán, és sokan azt képzelik, könnyebb reggel 8-tól este 6-ig a padban görnyedni és az agyi képességeket a végletekig feszíteni, mint kinn a mezőn a kukoricát egyengetni. Mindkét feladat nehéz, de mindkettő máshogy, nem lehet egyértelműen az egyiket a másik elé helyezni.
13+1 pontból álló kiskátémban bemutatom azokat a szülői mintákat, melyek a lehető legnagyobb rombolást képesek végezni a fejlődő identitásban, és tanácsot adok arra, hogy lehet ezeket az apró kríziseket feloldani. Fontosnak tartom leszögezni, hogy az alábbi sorok kizárólag a saját egyéni véleményemet tartalmazzák és saját, szerzett tapasztalataimból táplálkoznak, semmiképp sem tekintendők örök igazságnak, vagy kiforrott álláspontnak. Fő célom inkább a tudatcsiszolás, a gyerekről való gondolkodás formálásának elősegítése és átvezetése a XIX.-ből a XXI. századba. Az is fontos tényező, hogy tanácsaim csak a fiúk egészséges férfivé változtatásához használhatók fel teljes egészében, a lányok bizonyos szempontokból kicsit másabb bánásmódot igényelnek, melynek kifejtésére releváns tapasztalatok híján inkább nem vállalkoznék.
1. Ne kényszerítsd olyan dolgokra, amiket utál
Komolyan azt képzeled, ha erőszakkal cipeled matekversenyre, akkor majd világhírű programozó válik belőle? Olyan életet akarsz neki, ahol minden egyes reggel úgy kell kikászálódnia az ágyból, hogy megint egy gyűlöletes napra ébredtünk, ahol azt kell csinálnom, amit utálok, és már semmi reményem a változásra, mert elfogytak az ingyenes félévek az egyetemen, és nem engedhetem meg magamnak a kiesett időt és bevételt egy új diploma szerzésére? Hát csak rajta! Aztán figyeld, hogyan lesz gyerekedből romhalmaz, aki egész életében átkozni fog téged az autoriter hozzáállásodért.
A tehetség felismerése fontos, pláne ha megfelelő időben történik. Bíztatni kell a kölyköt arra, hogy minél több olyan dolgot próbáljon ki, amit esetleg felnőtt korára a hobbijává vagy hivatásává fejleszt. De legyen a gyerek akármilyen ügyes egy adott területen, nem érdemes halálra erőltetni, amennyiben utálattal viseltetik az adott terület iránt. Hiába olvasunk országszerte informatikushiányról, ha kölykünknek nem tetszik a programozás, nem szabad kényszerítő eszközökkel boldogtalanságba taszítani.
Ha tényleg tehetséges, és nem pedig elfogultan túlértékeljük, meg fogja találni boldogságát egy másik hivatásban, és ha talpraesettségre tanítjuk, még jó pénzt is kereshet vele. Programozónak meg mennek azok, akik tényleg odavannak a bitpakolgatásért.
2. Segíts neki hivatása megtalálásában
A fentiek ellenére fontosnak tartom leszögezni, hogy mivel már a gyerekeknek is erőteljesen különböznek egymástól a fejlődő személyiségjegyeik és az érdeklődési köreik, így olyanok is akadnak, akik teljesen tanácstalanul vágnak bele a továbbtanulásba. Nem találják azt a hobbit, ami érdekelhetné őket, nincs affinitásuk a számukra korábban még szimpatikusnak tűnő szakmához. Így amennyiben saját magától nem leli meg érdeklődési körét, neked kell javaslatot tenned a megoldásra.
Itt is ugyanilyen fontos a kényszerítő eszközök mellőzése. Fontos minél fiatalabban, lehetőleg még kisiskolás korban megpróbálni kialakítani benne az érdeklődést új dolgok iránt. Sok különböző területtel próbálkozhatunk, legyen az zene, sport, szavalóverseny. Akár iskolán kívüli tevékenységekkel is elláthatjuk.
A céltudatos gyermekkel ellentétben az efféle bizonytalan fiatalok esetében fontos a türelem, a megértés, valamint az a fajta ráérző képesség, hogy megsejtsük, mi is az a tevékenység, ami megfelelő lehet számára. Meglepően sok szülőt ismerek, akiknek egyáltalán fingja sincs gyereke képességeiről vagy hobbijairól. Fel kell készülnöd arra, hogy esetleg többször vált felsőoktatási intézményt. Ha nem kívánod ennek terhét magunkon cipelni, nyugodtan neveld önállóságra még addig, amíg megvan a biztonsága. Ha megfelelő módon teszed, nem fog beletörni a bicskája az önálló létbe.
