Ilyennek látja a 40-et taposó Y-generáció a világot

Mi, a lassan 40-es éveinket taposó millenniumi generáció ama küldetéssel születtünk erre a Földre, hogy megváltoztassunk a bolygónkat uraló hatalmi rendszerek szabályait, esetleg felszámoljuk azokat, amennyiben továbbra is a világ népességének elnyomása érdekében folytatják káros manipulációs és karhatalmi törekvéseiket.

Mi nem a járomot alanyi jogon nyakába helyező generáció vagyunk, hanem a járom-szisztéma szétrombolói. Ahhoz, hogy egy egészségesebb, igazságosabb, prosperálóbb világ alakulhasson ki, a jelenlegi rendszernek a sárga porig le kell rombolódnia, meg kell semmisülnie.

Korábbi világunk a determinizmus elvén működött. Talán választhatott a fiatal 1-2, ugyanazon kategóriába tartozó alternatíva közül, de igazából előre meg volt szabva a rendszer hatalmasai által, ki mire viheti, és kinek miféle viselkedést tanúsítva kötelező végigvinnie a koporsóig zakatoló életét. Kötelező volt mindenféle értelmetlen és semmitmondó hagyományokat követni, belesimulni a megnyomorító intézményrendszerek ernyője alá. Az elviselhetetlen elnyomás időnként lázadásokba és forradalmakba torkollt, ám az inga mindennemű kilengését egy ugyanakkora horderejű visszarendeződés követte. Jött a forradalom, rá a megtorlás, végül a hatalmi struktúra konszolidációja, a piramis-szisztéma megerősödése.

Ennek a hamis dichotómiákra épített világnak vetünk mi most véget.

Pontosan tudjuk, hogy ez a szisztéma aberrált, élhetetlen és elviselhetetlen. Hogy nem a legokosabbak és legérdemesebbek vannak legfelül, hanem a leghülyébbek és leggátlástalanabbak. Egy valóban értelmes ás erkölcsös embernek eszébe sem jutna fröcsögő pofával hatalmat követelni magának.

Ugyanakkor a döglődő-vergődő szisztéma minden létező eszközt bevet a megsemmisítésünkre. Kényszerítenek, kritizálnak minket, gyilkos indoktrinációs (iskola) rendszerüket a végletekig fokozva igyekeznek visszaterelni bennünket a járom alá, a rabigaságba. Nem fog menni.

Mi vagyunk a megsebzett generáció, kik tényleges valójában látjuk a keserű hús-vér valóságot. Nem vagyunk képesek engedelmeskedni a rendszer elvárásainak, mivel tudjuk jól, hogy a rendszer funkciója mindannyiunkat meggyilkolni. Nem pusztán a testünket, hanem az elménket és a lelkünket is. A gyilkosaikat pedig nyilvánvalóan csak az elmebetegek szolgálják. A modern kapitalizmus, a pártállami terror, a züllesztési rendszer, a felsülőoktatás mind az intézményesített elmebaj beposhadt, halálra ítélt struktúrái.

Lezárult egy földtörténeti éra, véget ért az engedelmesség kora.

Mi, az Y-generáció a szociológusok megbélyegző ítélete szerint 1980-95 között láttuk meg a napvilágot. Neveltetésünkre az anarchikus zsarnokság volt a jellemző. Szüleink a pillanatnyi ösztönkésztetéseik alapján jutalmaztak, vagy épp büntettek minket. Egyetlen univerzális tényező az iskolában, a hülyítő, züllesztő, pusztító indoktrinációs intézményben szerzett jegyek voltak. Akit ötösre jutalmaztak engedelmeskedésből és szolgaszellemből, előnyökhöz jutott. Aki elbukott az idomított háziállattá alakulásban, büntetésben és felfokozott elnyomatásban részesült.

Szüleink bőséges élelemmel tápláltak minket, melyekről utólag derült ki, micsoda emberi fogyasztásra alkalmatlan hulladékok voltak. Ekkoriban kerültek konyhaasztalra számozatlanul a cukros üdítők, finomított szénhidrátok, bolti péksütik, gabonapelyhek, E-számok. Ezek kapcsán, kiváltképp az internet előtti időszakban nem is sejtettük, mennyire ártalmasak, és miféle szerepet fognak később játszani a boldogtalanságunk, nyomorunk és krónikus egészségi problémáink kialakulásának elősegítésében.

A szüleinket reprezentáló boomer generáció körében vált első körben divattá a válás, az egyedülálló szülőség, annak mantrája, hogy én majd mindent megoldok és jobban tudok. Megadom a gyerekemnek azt is, amit én magam a saját szüleimtől nem kaptam meg. A valóságban ez azt jelentette, hogy a frusztrációk árjában fuldokló, elmebeteggé lett szülői nemzedék ráhagyományozta gyerekeire a saját félelmeit, elmebajait, szorongásait és félresiklott álmait, miután a hatalmas arc és az elnyomásra való törekvés mögött nem állt tényleges tudás és képesség.

Persze ez nem tragédia részükre, hiszen a boomerek többsége első körben az alanyi jogon járó megélhetés, majd a kezdetben busás, később porig rombolt segélyezési rendszer haszonélvezői voltak. Rossz döntéseik mindennemű következményeit ráoktrojálhatták a gondoskodó államra, illetve a szélesebb társadalomra.

A tilalom és engedékenység furcsán skizofrén követelménytengerében fuldokoltunk. Minden tilos volt, de ami nem, az kötelező. Igyekeztek minden, a hulladék intézményrendszer által elvárt teljesítményt az utolsó csepp vérünkig kisajtolni belőlünk, a valódi, velünk született képességeink viszont egyáltalán nem érdekelték őket. Erőszakkal kényszerítettek minket nekünk nem való pályára, majd 20 évvel később, miután menetrendszerűen belefulladtunk a teljesíthetetlen, aberrált elvárások véget nem érő árjába azt hazudták, hogy minden a mi egyéni, szuverén döntésünk volt, hát most viseljük annak következményeit.

Természetesen nem egyetlen univerzális nevelési módszert alkalmaztak az elnyomatásunk megteremtésére. Kezdett kiépülni a modern szülők új generációja, kik tudatos taktikát választván különféle kézikönyvekből kívánták elsajátítani a gyereknevelés üdvös módszertanát. Miután mindenféle ostobaságot összevissza olvastak, a végeredmény egy kaotikus, következetlen, elviselhetetlen, anarchisztikus nevelési módszertan lett.

A totalitárius elnyomás tortájára a habot a gyerekek mikromenedzsmentje nyomta rá. A helikopter-szülők legutolsó megmaradt morzsányi autonómiánktól és életképességünktől fosztottak meg minket. Megakadályozták, hogy magunk fedezzük fel a világot és alakítsunk ki azok jelenségeire önálló szemléletmódot és fogalomkészletet. Mindezek helyébe ültették a maguk ideológiáit, kötelezően elfogadandó etikai kódexeit.

Bár kiskorunktól fogva érzékelték, hogy sokan közülünk rendkívüli képességekkel, speciális tulajdonságokkal jöttünk világra, nem azok kibontakoztatására próbáltak minket rávezetni, hanem az egyéni haszonszerzés és kizsákmányolhatóság érvényesüléséhez szükséges tulajdonságok csiszolására. Csak az számít, milyen szakmába lehet beerőszakolni a zseni lurkót, és abban mennyi pénzt lehet keresni. Hogy öngyilkos lesz a tönkre tett, kifosztott, megalázott állatja, Kit érdekel? Ő csak egy objektum, egy eszköz a jövőbeli nyugdíjunk előállítására.

A gyerek arra való, hogy értelmetlen elvárásokat támasszunk vele szemben, aki aztán mágikus módon alanyi jogon teljesíti is azokat, mint egy robotgép. Az öreg boomereknek csörgedezik a busás nyugdíj a zsebükbe, a tönkre tett és megnyomorított rabszolga nemzedék hálája jeléül.

Azután, hogy betöltöttük a 18-at, mint hordalékot öntöttek ki minket az életbe, hogy kezdjünk valamit azzal a rengeteg értelmetlen és ostoba, de legalább megnyomorító mennyiségű és megbéklyózó információval, melyet a fejünkbe szuszakoltak. Generációnk első fele a dotkomlufi és a devizahitel-válság alatt, másik fele pedig a 2008-as válságtól a COVID-hisztéria időszakáig ömlött a gyakorlatilag nem létező munkaerőpiacra, folyamatos hitelválságok, terrorfenyegetések, egzisztenciális bizonytalanságok közepette.

Egész addigi életünk során azzal áltattak minket, hogy a szorgos tanulás, a jó jegyek bezsebelése, a megnyerő önéletrajz beküldése majd automatikusan katapultál a minket megillető pozícióba. Az elismerés elnyerésére kevéske megmaradt szabadidőnk kukába vetésével segítettünk rá: nyelvvizsga (akár kettő), ECDL, jogsi, esetleg OKJ. A munkáltatók ígérete alapján természetesen akkor sem szenvedünk komolyabb hátrányt, ha teljesen alulról kényszerülünk felküzdeni magunkat a ranglétra tetejére. Mindenki részére jut hely a piramis-rendszer rigid hierarchiájában.

Úgy nagyjából a százötvenedik válaszra sem méltatott önéletrajzot követően kezdtünk gyanakodni, hogy valami nem stimmel. Azért kénytelen-kelletten folytattuk tovább a terméketlen próbálkozást, hiszen környezetünk minden eleme annak tudta be kudarcunkat, hogy nem akarjuk eléggé a megpályázott pozíciót, esetleg lusták vagyunk dolgozni. Az álláskeresés teljes munkaidős állás, melyért ugyan nem jár fizetés a zsebünkbe meg falat a szánkba, de azért vessük oda alanyi jogon minden időnket a mammon rendszerének, az állásinterjúra járkálás költségeit pedig nem létező jövedelmünkből fedezzük.

Miután a bennünket halomra gyilkoló hazugság-szisztéma nyomasztó súlyát nem voltunk képesek többé a fejünk fölött megtartani, utolért minket a kiégés és depresszió. Legfiatalabb generációként, huszonévesen. Szerencsére az utánunk következő Z-generációnál orvosolták a problémát, mivel ők már tinédzser kortól fogva gondolkodnak az öngyilkosságon.

Természetesen mindez kizárólag azért történhetett meg, mert túlzottan el voltunk kényeztetve. Túl engedékenyek voltak a szüleink. Nem állítottak kellőképp szigorú elvárásokat velünk szemben. Lusta, munkakerülő, semmirekellő söpredék vagyunk. Benne van a vérünkben. Már Pista bácsi, a rokonság feleség, gyerek és munka nélkül magányosan tengődő alkoholista páriája is így járt.

Bezzeg az öcséd. Bezzeg a bátyád. Bezzeg az unokatesód. Bezzeg a nagypapa. Bezzeg az ufók. Ők világéletükben szorgalmasak voltak, nem panaszkodtak a nehéz sorsukra. Az iskolába hóban is mezítláb járkáltak a szomszéd kontinensre, mindkét irányban hegynek felfelé.

Áltattak minket azzal, hogy mind egyenlőek vagyunk, egyenlő feltételekkel indulunk az életben. Hiszen a rasszizmus már rég felszámolásra került, a különféle etnikumok integrálása befejeződött, a piramis-szisztéma pedig örökkön örökké a tökéletes körforgás ringlisét pörgeti.

Egy állás, két állás, három állás, négy. Egy önéletrajz, tíz önéletrajz, száz önéletrajz, ezer. S még mindig nem vittük semmire.

Mostanra feladtuk az önálló lakhatás, valamint gyerekvállalás megfizethetetlen luxusának vágyát. Ha nem jut 30 millió Forint kezdő lakásra, hát jut százezer okostelefonra. Aha! Tehát ezért nem telik ingatlanra a büdös, felelőtlen kölkének, mert minden megtakarítását a fedélhez képest ezredannyiba kerülő kütyükre veri el!

Sebaj, rendelkezik a hatalom válasszal az áldatlan állapot kezelésére. CSOK, babahitel, munkaalapú társadalom, külföldre költözés lehetősége… ahogy Hamvas Béla megfogalmazta: csak közösség ne legyen. Univerzális szervezőelv kizárólag szolgaság, vagy feudalista röghöz kötés lehet.

Meg is lettek a császári „jótétemények” következményei: mostanra az is kiárazódott a lakáshoz jutás esélyéből, aki korábban táplált némi haloványan pislákoló reménylángot. A gyerekeket a rendszernek szülik a kor kismamái, kik rögvest állami tulajdonba kerülnek, hogy a jövő levágandó szarvasmarhaállományát alkossák. Kötelező óvoda, oltások tucatjai, gyermek elvételével fenyegetőző gyerektelen családvédelmisek… mindenkinek Isten adta kötelessége a rá rótt elhordozhatatlan terhek viselése.

Húszas éveinek végére minden Y-generációs felnőttre betontömbként roskad rá az igazság elviselhetetlen terhe: minket csúnyán átvertek, tönkre tettek, megaláztak, kitaszítottak. A rendszerben ragadt áldozatok labirintusban vergődő patkányok, az egzisztencia nélküli ellehetetlenítettek pedig folyamatos büntetgetés, végrehajtás, családi és hivatali terror soha véget nem érő béklyója alatt sínylődnek.

Nem tehettünk semmit az erőszakkal ránk vert sors ellen. 8 évesen két pofon kíséretében adták ki szüleink a karhatalmi ukázt: „te túl kicsi vagy, te nem tudhatod.” 18 évesen vérbe fojtott kamasz lázadásainkat követően kaptuk arcunkba a mantrát: „Még nem nőtt be a fejed lágya, de majd ha neked is lesz gyereked, majd megtudod, mi a magyarok Istene.” Így hát gyerekünk sem lesz a ránk szórt átkoknak hála. 28 évesen aztán jön a megsemmisítő ítélet: „Reménytelen eset vagy.”

Újabb generációt húzott le a rendszer a vécén.

Nemzedékünk legidősebb tagja jelenleg 43, legfiatalabb pedig 27 éves. Elődeink, a boomerek ebben az életkorban aktívan részt vettek a politikában, a döntéshozatalban. 35 évesen miniszterelnöki székbe ülhettek.

Nekünk meg még mindig nem nőtt be a fejünk lágya. Továbbra is csak gyerekek vagyunk, akiknek meg kell mondani, mit tegyenek, mikor engedélyezett számunkra a levegővétel. Létszámunk jóval alacsonyabb, mint a koporsó mellett is vígan táncikáló nyugdíjas boomereké, így esélyünk sem maradt demokratikus módon visszafordítani a világ szakadék felé zakatoló vonatát a biztos pusztulás útjáról. Elvesztünk, függetlenségünkért való harcunkat végleg feladtuk.

Most a kriptaszökevény generáció két kézzel és tíz körömmel kapaszkodik belénk, hogy minket is magával ránthasson a sírgödörbe. E végletekig materialista és opportunista nemzedék annyi bűnnel viseltetik, melyekkel való szembesülésük hiánya végett a föld is kiveti őket magából. Békés és nyugodt távozásuk az általuk hátrahagyandó lepukkant földi dimenzióból gyakorlatilag lehetetlen.

Becsaptak minket, lóvá tett a rendszer, de átvert és tönkre tett áldozatokként sem hagyunk nyugodalmat ennek a világnak. Kötelességünknek érezzük dacolni a hatalommal. Többé nem tiszteljük a tekintélyt, megvetjük a ránk erőszakolt hierarchiát.

Nem harcolunk a kriptaszökevény gúlokkal, szinte a biztos pusztulásba taszítván magunkat, ehelyett passzívan feladjuk a létünkért vívott küzdelmet. Nem küldözgetünk ki több önéletrajzot, munkaerőhiányt generálunk, természetes szükségleteinket, mint a fedélhez jutás és gyerekvállalás vágyát elérhetetlen luxusnak tituláljuk, s megteremtésükért nem kepesztünk többé. Kitaszított és elnyomott prekariátusként kizárólag a mának élünk, mindig egyetlen befizetetlen csekkre a hajléktalanságtól, egyetlen kimaradt munkanapra az éhhaláltól.

A karhatalom hazudozásaival ellentétben nem mi választottuk magunknak e sorsot. Kész körülményrendszerbe születtünk bele. Bátortalan és erőtlen figyelmeztetéseinket a szisztéma működésének logikus következményeire förtelmes, vérmes pofával söpörte le a karhatalom.

Minden kimondott szavunkat újabb pontként listázzák az ellenünk fogalmazott vádiratokban. Immár nem szólunk többé. Elhallgatunk, akárcsak Jézus, mikor a söpredék, óbégató tömeg a keresztre feszítését követelte.

Arra szültek minket, hogy elbukjunk. Törvényeiket úgy igazgatják, hogy azok a hatalmasok és vagyonok pozíciójának bebetonozását, mindenki más totális kirablását és ellehetetlenítését tegyék lehetővé. Egy megbundázott játékba dobáltak be minket gladiátorkodni, a pszichopata elit szórakoztatására vívjuk az össznépi Squid Game-et.

Hála elődeinknek, többé nem hiszünk a kemény munka kultuszában, elvetjük az aberrált társadalmi elvárásokat. Hiába invesztáljuk minden energiánkat tanulásba, ha általa csak adósrabszolgaságot nyerhetünk; családba, ha a menetrendszerűen bekövetkező válás romba dönti erőfeszítéseink eredményeit. A doktrína, miszerint önfejlesztés és tapasztalatszerzés által sikeresek leszünk, pusztán arra vitt minket, hogy jobb és még kizsákmányolhatóbb rabszolgákká alakultunk. Ugyanakkora, ha nem még nagyobb távolságra vagyunk terveink megvalósulásától 30+ évesen, mint mikor gimnáziumból kikerülvén még a végtelen lehetőségek szabad piaci kapitalizmusának bullshitjével kábítottak bennünket.

Végleg kiégtünk. Tökmindegy, mennyit dolgozunk, mert a szociopata generáció által porciózott jutalmak függetlenek teljesítményünktől. Vámpírként szívtátok el minden energiánkat, jutalmunk cserébe a nagy büdös semmi. Elraboltátok az időnket, de már nem figyelünk többé az összefüggéstelen makogásaitokra. Türelmetlenné váltunk, mivel nem hiszünk többé abban, hogy a türelem meghozza a gyümölcsét.

Minden bizonnyal roppant unprofesszionálisak vagyunk. Nem követjük az ócska protokolljaitokat, az üzleti etikát, illemet, melyeket mint betörésünket segítő mozzanatokat vetettetek be ellenünk. Igen, ott egy két hónapos lyuk az önéletrajzunkban. Törődjél beléje. Nem, nem látunk semmi magasztosat, sem józan észnek megfelelő aktust az öltöny hordásában 40 fokos hőségben vagy olyan állásinterjúra, melytől eleve kiver minket a víz. Nem kéne még tetézni is a bajt a kényelmetlen ruházatban végzett kínos feszengéssel. Protokolljaitok nem egyebek, mint ócska manipulációs technikák az idomításunkra. Attól leszünk valakik, s terelődik el figyelmünk deprivált létünkről, ha elegánsan öltözködünk.

Mivel semmi nem úgy működik, ahogy mondtátok, természetes, hogy egzisztenciális válságba sodródtunk. Rég nem tudjuk megkülönböztetni az igazat a hamistól, a lényegest az értelmetlentől.

Egy valamit viszont bizton tudunk: nem akarunk olyan sorsot az utódainknak, mellyel ti mételyeztetek minket. Igazából, ti is ezt ígértétek a magatok szüleinek, foganat nélkül. Nálunk azért némiképp más a helyzet. Inkább nem vállalunk gyereket, ha úgy látjuk, nem vagyunk képesek megadni neki az értelmes élethez szükséges lelki és anyagi támogatást. Többen közülünk végleg feladják a harcot. Egyesek elmerülnek a szodómia és sorozat-monogámia veszejtőjében, mások megszállott módon kutatják a párkapcsolatok halott világának rendbehozatali módját.

Azt mondjátok, mindenki csak magáért felel. Tényleg? Akkor miért is kéne megfeleljünk nektek? Egyéni felelősségvállalás, de mikor belépünk a gyárkapun, csapatjátékosok vagyunk? Furkáltok, szabotáltok minket, de a lojalitásunkat követelitek? Magatehetetlenekké tesztek bennünket, aztán csodálkoztok, az efféle élményeket követően miért csak a magunk érdekeit tartjuk szem előtt, kivonván magunkat az elkötelezettséget követelő viszonylatokból.

Pontosan azt tettük, amit követeltetek tőlünk. Ilyen papír, olyan papír, nyelvvizsga, jogosítvány ECDL, érettségi, diploma. Egyik budipapír a másik után. Mégis, eredmény nulla. Halálosan elfáradtunk a semmiért. Ugye tudjátok, kik teszik oda magukat minden egyes nap kényszerből, hogy aztán erőfeszítéseik gyümölcseit kizárólag mások szüretelhessék le? Úgy van, a rabszolgák! Átvertetek minket, berugdaltatok bennünket a mókuskerékbe, hogy a rendszeretek rabszolgáivá legyünk! Munkaversenyeitek, pályázataitok, teljesítmény-értékeléseitek mind pitiáner eszközök a kezetekben, hogy még kifoszthatóbb rabszolgákká formáljatok minket.

Személyiségünk árnyékos oldala többnyire ebből a tényállásból származik. Nem mutatunk lojalitást a rabszolgatartók iránt, mert saját keservünkön láttuk, hová vezet az öncélú hangyaszorgalom.

Nekünk már a saját életünk felett sincs uralmunk. Betiltotta létünket a hatalom. Gyerünk, mutassátok meg, bizonyítsátok be, hogy fröcsögő követelőzéseitek teljesíthetők. Megvan a hatalmatok ahhoz, hogy segítsetek rajtunk, nekünk nincs.

Rabszolgák vagyunk, s főnökeink a rabszolgatartók. Ez egyirányú viszonyrendszer. Ti követelőztök, mi pedig passzívan vagy teljesítünk, vagy kiégünk. Zéró összegű játszmát vívtok ellenünk. Nem fogtok elköteleződést kicsikarni belőlünk, mert csak ketrecbe akartok zárni minket. Retardált szabályaitok többé nem vonatkoznak ránk: a „mert ez a szokás”, vagy „azért, mert azt mondtam” nem elfogadható indoklások. Akkor sem, ha röppen a pofon. Ügyelj, nehogy visszaszálljon.

Ha nem lehet valódi szabadságunk, hát megszerezzük azt kerülőutakon. Ha úgy tetszik, elköteleződünk az elköteleződés-mentesség mellett. Nem vállalunk felelősséget azért, amibe nincs beleszólásunk. Laza életvitelt folytatunk, hogy bármikor lelécelhessünk, amikor forró a talaj. Ha csak egy szemétdombra futja, melyen kiskakasként kapirgálhatunk, akkor is boldogabban zajlik életünk, mint elnyomó királyságotok zselléreként.

Kiszálltunk a mókuskerékből. Nem tudjuk működésre bírni azt, ami nem működik. Mi értelme ennek az életnek hazudott szemétnek, amit ránk kívántok oktrojálni? Nincs holnap, élvezzük helyette azt, ami mára megadatott.

Igen, nagyon mérgesek vagyunk. Hogy eltaláltad! Na vajon miért? Az ótvar oktatással, vagy nevezzük inkább indoktrinációnak elraboltátok gyerekkorunkat. Azt hazudtátok, szorgalmunk majd megtérül. Hát nem. Jobb rabszolgákká váltunk, nem valódi, elismert polgárokká. Fröcsög szátokból a mantra: „Tedd már túl magad rajta!”. Igazán? Szóval ti megengedhetitek magatoknak, hogy minden vélt vagy valós hibánként pellengérre állítsatok, leugassatok, megbüntessetek minket, mi meg csak törődjünk bele a 25 éven át tartó megaláztatásunk és agymosásunk következményeibe? Hogy ti tovább folytathassátok fejünk fölött a zsarnokoskodást? Soha nem törődünk bele ebbe a sorsba, inkább pusztuljon a világ.

Kifulladtunk. Kiégtünk a hazugságaitoktól. Egy délibábot vetítettetek elénk, s most velünk hordatnátok el a következmények terhét. Úgy, hogy még mindig fröcsögve követelitek a kiszolgálást.

Mindennek tetejébe folyamatosan szégyenítetek minket. Követelőzőnek tartotok, mert nem bírjuk elviselni a további kihasználást. Mindig csak magunkra gondolunk, miután megmondtátok: „Kizárólag magadra számíthatsz! Egyéni felelősségvállalás!”. Befognátok pofánkat, mikor követeljük az igazságot.

Legyünk felelősségteljes, érett felnőttek egy olyan világban, amely cseppet sem a mi képességeinknek megfelelően van berendezve. Ti, szociopata boomerek megtehettétek, hogy vérmentesen eltakarítjátok az előző regnumot. Minket meg belerugdaltatok a karókkal teli verembe. Menjünk el szavazni. Jó… és? Mi változik? Ti vagytok számbeli fölényben, egyharmadból kétharmadot, kétharmadból totalitárius teljhatalmat csináltok, hiszen úgy alakítottátok a szavazati rendszert is, ahogy kényetek-kedvetek kívánta.

Természetesen a mi generációnk sem tökéletesen homogén. Akadnak köztünk olyanok, kiket megbecsültök az ültetvényen. Mégis mi, az elégedetlenkedők, a lázongók jobban jártunk náluk: ők menthetetlenül beleragadtak a veszedelmes csapdába, örökre. Forgathatják a mókuskereket haláluk napjáig, addig meg csavargathatják a Xanaxos doboz kupakját. Így birkóznak meg a keserű és elviselhetetlen valósággal, melyet minden világok legjobbikaként prezentáltok elénk. Mi legalább kiállunk a játékot megbundázó rabszolgatartókkal szemben. Úgysincs mit veszítenünk, legfeljebb a láncainkat.

Többségünket jelenleg magányos szigetekként kezeli a társadalom. Csak te vagy az, akinek nem sikerült. Lúzer vagy, mindenki más fürdőzik a szabad piac dicsőségében!

Öregem, nem úgy működik ám minden, mint régen, mikor bármekkora ökörséget feltétel nélkül bekajáltunk! A mi birodalmunk a közösségi média, ahol százakat láthatunk akár valós időben is szenvedni. Tapasztaljuk, hogy mások is ugyanúgy elveszettek, magányosak, depressziósak. Hogyhogynem az összekötő kapocs, az odafordulás hiányzik ahhoz, hogy százmilliónyi magányos, depressziós szigetecske elsöprő erejű szupervulkánná álljon össze! Pont ennek lehetőségét vettétek el tőlünk legelőször. Mert verseny van, teljesíteni kell! Mindenki egymagáért! Taposd el a kisebbet!

Remélem, most már kapizsgáljátok, mire készülünk. Úgy lesz vidám létünk a társadalomban, hogy lecseréljük azt. Kényszerből egy lábbal még a régi rendszerben vergődünk, de másik talpunkat az új világ küszöbén tartjuk. A mi reakciónk többé nem az alkalmazkodás, nem a beletörődés, hanem a felemelkedés és a gyógyulás. Le akartatok igázni minket, de itt vagyunk. Megtörve, sokunk kitaszítva a létezés jogából, de nem hajolunk meg rémuralmatok előtt.

Új világot építünk ezen a Földön.

Jelen írás Teal Swan – What’s Wrong With Millennials? Generation Y Explained c. YouTube-előadásának átfogalmazott fordítása.