A COVIDiktatúra lefolyása emlékeztet egy spirituális témájú előadásra, melyre jópár évvel ezelőtt akadtam rá egész véletlenül. Szerencsére emlékeztem annak forrására, így semmi akadálya, hogy felelevenítsük a roppant érdekes elméletet, s behelyezzük azt az elmúlt 3 év forgatókönyvének lapjai közé.
A Zöldkör c. asztrológiai oldalon fellelhető szöveg és előadás szerint az emberiség minősége annak történelmi érái során folyamatos süllyedésen esik át, mígnem visszatérünk az origóhoz, az egyhez, az Istennel való szövetséghez.
E korok közti váltás nem éles elválasztódás mentén következik be (katarktikus lezárás, majd egy új éra nyitánya), hanem folyamatosan, alig észrevehető módon csusszanunk át egyikből a másikba, s leggyakrabban több korszak együttes hatása nyilvánul meg a legtöbbek részére.
Minél lejjebb ereszkedünk a korok létráján, annál rövidebb ideig tart s annál sebesebben hanyatlik le egy-egy korszak. Eme érákban az emberiség nem a felemelkedés, hanem a süllyedés állapotában agonizál. Minél mélyebbre ereszkedünk a mocsárban, annál elviselhetetlenebbé válnak az életkörülmények, s annál hevesebben következik be a váltás egy még aljasabb korszakra.
Minden földtörténeti éra az Isten korával indul, melyben rend, harmónia, szeretet és természetesen örök élet uralkodik. Az ősegységnek eme állapota emberi léptékkel felfoghatatlan időkig, akár évmilliókig eltart.
Az Istentől való távolodás során megkezdődik az ember elmozdulása a legmagasabb spirituális dimenziókból a matéria felé. Ennek első állapotát a mesterek kora jelképezi. A százezer éveken át fennálló korszak kapcsán temérdek legenda kering az atlantiszi civilizációtól kezdve az ősi idegeneken át egészen az üreges Föld belsejében éldegélő fajokig bezárólag.
Ekkor alakul ki a dualitás és a későbbi korokat meghatározó ellentétpárok nagyja: férfi-nő, világosság-sötétség, igen-nem. Az Isten korában csak igen, az ige ereje létezhet, országában pedig a nemi megkülönböztető jegyeitől mentes gyermek.
A mesterek korában a népesség többsége elveszíti közvetlen kapcsolatát Istennel, ehelyett bölcsekhez, vénekhez kell fordulniuk annak érdekében, hogy visszataláljanak a lélek útjára.
Az Isten helyébe ültetett bölcsek előbb-utóbb ráéreznek a hatalomfitogtatás lehetőségének édes ízére, s elkezdik Isten igéje helyett a maguk elméje által kifundált tanításokat plántálni tanítványaik fejébe, hogy azok a téveszmék magukba fogadása által kontrollálhatókká váljanak.
A folyamatok elvezetnek minket a férfiak korába, ahol a finom lelkiség és az Istennel való közösség hiányát egyre inkább erőszakkal és kényszerrel szükséges pótolni. Ami lelki úton többé nem nyilvánulhat meg, azt fizikai erővel, kemény munkával, törvénykezéssel és opresszióval kell a helyére rakni. Egyelőre a férfiak viselik a terhek nagyját, a nők és a gyermekek védve vannak a bajok és a zord világ keltette veszélyek többségétől.
Innentől fogva beszélhetünk történelemről, s a Biblia által jegyzett földtörténet is innen indul. A pillanatban élés természetességét átveszi a jövő tervezgetése és a múlt folyamatos felhánytorgatása. Kialakul az írásbeliség az egyre inkább szavahihetőségüket vesztett emberek szembesítésére. A törvényeket is írásba kell foglalni, mivel a lakosság nagyja többé nem képes a lélek útmutatása szerint eljárni, hanem szó szerint kőbe kell vésni részükre, mit tehetnek meg és mit nem.
A férfiak kora sok ezer éve indult, s a középkor lezárultával indult szép lassú hanyatlásnak. A második világháborút követően, miután a férfiak nagy része odaveszett a fronton, végleg el is múlt.
A középkor végén kezd útnak indulni a nők kora, amikor a férfiakra nehezedő terhek előbb kisebb, majd nagyobb részét is a nők veszik vállaikra. A nők nem egy új erkölcsi-törvényi értékrendet hoztak a térbe, hanem a régi szisztémát toldozva-foldozva kívánják a korábban férfiak betöltötte pozíciókat átvenni. A valaha volt ősegységről ugyanis egyre inkább kezd mindennemű emlék elveszni.
A nők hatalomátvételét lekövette a férfiak lecsúszása, valamint a korábban betonbiztosnak, elpusztíthatatlannak hitt intézmények (család, vallás, tradíció) felszámolása. Bár a nők egyenjogúakká váltak a férfiakkal, nem vették észre, mekkora csapdát jelent valójában ama helyzetük, hogy a félig-meddig isteni rendből táplálkozó védettség helyett a földi rendszerek elvárásaihoz igazodván elhordozhatatlan kötelezvényeket kapnak, melyek teljesítésébe nemhogy beleroppannak, de még boldogtalanabbá váltak a korábban elnyomottként számon tartott helyzetükhöz képest.
Miután a nők a várt emancipáció bekövetkezte helyett a továbbiakban inkább a vodkás üveg mélyén, a Xanaxos doboz rázogatásában, meg az élet világgá hajtásában (abortusz) kívánták meglelni tovaveszett boldogságukat, a társadalom irányítását kvázi átvették a gyerekek, még ha jogilag nem is feltétlenül látszik ilyennek a soron következő korszak.
A gyerekek korában a spirituális, de még a korábban magasztosnak tekintett emberi viselkedés is legnagyobb részt megszűnik létezni. Nagyjából a rendszerváltás korára datálható a váltás ideje, s a 2008-as válságot követően zuhant tovább az emberiség a feneketlen gödör aljának irányába.
Eme alig pár évtizedben bontakozott ki a hiperkapitalizmus, a mindig mindenből újabb és jobb kell, a semmi nem elég filozófiája. A nők korában még a biztonság és viszonylagos jólét számított elérendő célnak (persze ezek is rendre materiális törekvések), ám a gyerekek korszakában a matéria nem mint eszköz, hanem mint cél kerül prezentálásra a tömegek elé. Mindenből legyen neked kétszer annyi, mint amit ténylegesen meg is engedhetsz magadnak. Vegyél akkora házat, autót, medencét, hogy végül belerokkanj a végeérhetetlen számlák és hitelek finanszírozásába.
A magántulajdon totalitarizmusának egy érdekes aspektusa is kibontakozik: ahelyett, hogy az emberek birtokolnák a tárgyakat, elkezdik a tárgyak birtokolni az embereket. Az elitek ölre mennek egy zsebkendőnyi földért, a proli az anyját is eladná három forintért. A mammonimádat oly mélységeket ostromol, hogy a legtöbben komplett életüket vetik a Moloch elé az élettelen matéria kiszolgálásának lehetőségéért.
A gyerekek korával útnak indul egy roppant érdekes folyamat: az Isten korát az ősegység jellemezte mindenféle nemi és identitásbeli megkülönböztetések nélkül, a gyerekek kora pedig ebbe az irányba igyekszik visszaorientálódni. Egyre gyakrabban harsog a „mindenki függ mindenkitől”, meg az egyenlő jogok szükségességének mantrája az éterbe, a valóságban azonban a társadalom szövete egyre inkább szétbomlik, a vagyoni különbségek pedig elviselhetetlen mértéket öltenek.
A hanyatlás e szintje az egyéni vagy társas tevékenységek, illetve gondolatok és ideológiák szélsőségességében éri el zenitjét. Valaki vagy az éjszaka királya lesz, vagy otthon a négy fal között agonizál depressziójában. Vagy számozatlanul varrja le a csajokat, vagy incelként készít elő utcai lövöldözést. A családok szétbomlanak, mindenki magára marad, születési körülményei teljes mértékben meghatározzák, ki mire viheti, miközben retorika szintjén ennek ellenkezőjéről áriázik a rendszer.
A látszólag totális szabadság szabadossággá, végül rabszolgasággá fajul, az erősebb mindent visz, a gyengébbnek semmi nem jut.
A korábbi érák során tapasztalható, egyre inkább éles ellentétekké fajuló dualitáspárok végérvényesen szétszakadnak. Férfi és nő megkülönböztető jegyei eltűnnek, helyüket a korlátlan mennyiségben előállítható gender veszi át. A nemiség a „mindenki mindenkivel” filozófia, a szodómia, az egyéjszakás viszonyok burjánzása felé halad.
Az emberek többé nem felelősei saját életüknek, mivel ha akarnának sem tudnának változtatni meghatározott sorsukon. Köti őket a pénz, a hitel, a milliárdnyi betarthatatlan jogszabály és törvény. Viselkedésük tökéletesen mechanikussá és kiszámíthatóvá válik. Minden életesemény csak úgy megtörténik velük magától, ám semmilyen körülménynek nem urai.
A kommunikáció szétfoszlik, egyre többen húzódnak vissza csigaházaikba, egyre több az autizmussal és ADHD-val diagnosztizált fiatal. Az egyén mindennemű illuzórikus hatalmat megkap: étlapról választhatja ki következő dugópajtását, pénztárcája tartalmáért ezernyi cég verseng termékeivel. Fura és érthetetlen paradoxon, miért nincs mégsem senkinek szabadsága, boldogsága és valós jóléte.
És még itt sem áll meg a pusztulás: végleg kizuhanunk az emberi minőség fokmércéi nyomán szortírozható dimenziókból, s betámolygunk az állatok korába.
Itt már az ösztön, a hüllőagy a kizárólagos vezérlő motívum. Az azonnali megtérülés ígérete minden egyéb vágyat felülír. A matéria totális hatalomátvétele bekövetkezett.
Az emberek kutya módra párosodnak, a nők anyagi előnyökért ellenek, a férfiak ugatnak vagy visítoznak. Mindenki televarrva magát vonszolgatja szottyadt bőrét. Végleg kiszorult az emberi minőség a pixisből, Folyamatos szorongás, halálfélelem és váratlan körülményektől való rettegés igazgatja a nép lelkivilágát. Az emberek egyre agresszívabbá, türelmetlenebbé válnak, a verbális és fizikai atrocitások száma megnövekszik, végül minden vita amentén dől el, hogy kinek van nagyobb hangja.
Annyira lesüllyedtünk, hogy immár kifejezetten szomjazza és éhezi a többség a spirituális útmutatást, s várja egy valahonnan a fellegekből köreinkbe szálló messiás jöttét.
Jól vissza is tér a közéletbe a spiritualitás mindenféle new age tanok formájában, azok művelői és tanítói pedig busás ANYAGI gazdagságra tesznek szert.
Horoszkóp, reiki, jóga, mantra, tantra, tenyér / bél / kávézacc jóslás, feltétel nélküli szeretet tana (függetlenül attól, a másik milyen galádságokat követ el veled szemben), virtuális dimenziók és univerzumok (VR, metaverzum), a ne ítélj, hogy ne ítéltess kiforgatott dogmája, gondolat teremtő ereje, lelki társ és ikerláng bevonzása, áttörés a félelemből, előző életedben te is papnő voltál a Plejádokon, s szíriuszi küldöttként pakoltak tanítani ide a Földre.
Valódi egység, spiritualitás, lélek és öröm már rég nincsen, ezek helyét végleg átvették az elme kifundálta illúziók, buborékok. A látszatszabadság és a vele való élés képtelensége végső kétségbeesésbe taszította az állati sorban agonizáló emberiséget. S tudhatjuk jól, egy állatnak vagy gazdái vannak, s láncra verve tengeti létét, vagy vadon él, zéró luxus és milliárdnyi veszély közepette.
A zöldkör írója néhány éve a következő módon foglalta össze a süllyedés végállomásainak forgatókönyvét:
A most következő Állatok Korában ezek az energiák fognak begyorsulni, és ki-kibugyogni. Ez arra fogja késztetni a kormányokat, hogy növeljék a szuverenitásukat, korlátozzák a szabadságjogokat, és fokozzák az ellenőrzést. Ez a dialektika. A Totális Szabadság után a Gyerekek Korának ideje után jön a Totális Kontroll: ez pedig már a Növények Kora. Jogunk lesz létezni. Ez az ún ’Zóna-elmélet’, ahol egy elit kezében van ugyanúgy a hatalom, és a többség zónákba van osztva. Ez is minden jövőben játszódó valamirevaló sci-fiben megvan. Amikor ez teljesen csúcsra járódik, jön a Kövek Kora. Ekkor már annyira összesűrűsödik a Szellemből a Matéria felé az energia, hogy a folyamat az aljára ér.
Miután az állati ösztönök minden életenergiát felemésztettek, az emberek végleg egymás ellenségei lettek, bekopogtat ajtónkon a hatalom, s felajánlja részünkre: kivezet minket a totális sötétségből és káoszból, amennyiben hajlandóak vagyunk részükre mindennemű szuverenitásunkról lemondani, testünk, lelkünk és elménk feletti uradalmat az irányítók kezébe helyezni.
Mára kristálytisztán érzékelhetők a növények korának meghatározó stílusjegyei: érintkezésmentes szex (poliamória, lelki társ mantra, Onlyfans, lombikbébi program), karantén, lezárás, távolságtartás, oltás, hosszú COVID, 15 perces városok, neofeudalizmus, kaptárelme.
A szabad akarat tökéletesen felszámolódik. Kétféle lehetősége marad az embernek az őt ért ingerek kezelésére: vagy passzívan engedelmeskedik, fejet s ingujjat hajt az „élete megmentésére törekvő” hatalom előtt, vagy szintén passzívan visszautasítja a megfelelést. Ekkor kigyomlálásra, majd kihajításra kerül a növényi társadalomból, valamint az emberek és állatok korának homályos maradványainak (szabad mozgás, utazás, étterembe és boltba járás) gyakorlásától is eltiltják, amíg meg nem tanul ő maga is tehetetlen szobanövényként vegetálni.
Az állatok korát a 2008-as nagy összeomlást övező válság hívta létre, s nagyjából mostanra zárult le végleg. A növények kora a COVID-karanténnal vette kezdetét, és jelenleg is tart. Ám ezzel egy időben felsejlik egy újabb, immár mindent lezáró éra körvonala is. A kövek kora jelképezi az emberiség tökéletes mozdulatlanságát, amikor a léleköröm és az élet áhításának mindennemű vágya végleg kiveszik az emberből. Passzívvá válik, aki vagy magatehetetlenül ücsörög otthon csorgó nyálú vakcinazombiként, vagy legutolsó hörgésével is ragaszkodik a matériához, ebül szerzett hatalmi pozíciója bebiztosításához, a szabados zűrzavar időszakában összeharácsolt vagyonához, ami most végzetes fogságban tartja őt.
A nyüzsgés véget ér. Az emberek nem járnak többé munkahelyekre, közösségi terekre. Egy egyre számosabb kisebbség home office-ból igyekszik teljesíteni a rá rótt kötelezettségeit. A nemzetközi utazások felszámolására számos törekvés mutatkozik a víruskaranténtól a klímalezárásokig bezárólag. Ahogy a növények, úgy az emberiség sorsát is az időjárási viszonyok határozzák meg.
A testtel együtt az elme is megmerevedik. Mindennemű ellentétes igazság és bizonyíték ellenére az oltakozók halálba menően kitartanak ama mantrájuk mellett, hogy össznépi pszichológiai hadművelet helyett valós koronavírus-járvány volt, hogy az oltás hatásos és biztonságos és megvéd minket a veszedelemtől. A vesztes pozíció el nem ismeréséből fakadó mentális nácizmusuk arra készteti a Reddit moderátorokat és antiszociálismédia-cenzorokat, hogy tovább folytassák az igazság erőszakos elhallgattatását.
Az emberek immár totális szellemi és fizikai elkülönültségben fetrengnek, a kommunikáció és eszmecsere mindennemű lehetősége felszámolódott. A megkövült pozícióikhoz ragaszkodó mentális erőszakoskodók öngyilkos szektává formálják saját rajongótáborukat, kiknek a felszabadító és életet adó információk puszta meghallásának vagy látásának lehetőségétől is megfosztják őket az önkényes diktátorok.
Felmerülhet a kérdés, hogy miféle próbálkozások akadhatnak a spirituális minőség visszaállítására a totalitárius materializmus regnumában. Mivel az ember az élet és halál birodalmának határmezsgyéjére ért, hol a lélek végleg szertefoszlik, a legtöbb törekvés az elveszett életenergiák és felszámolódó létezés mechanisztikus visszaállítására irányul.
A kor hívó szava a „mesterséges”. Mesterséges női méh, hús, élelmiszer-adalékok. Mesterséges öröm, intelligencia, társas viszonyok. Minden, amit kihalás veszélye fenyeget, mesterségesen helyreállítani.
A mozdulatlanság a hatalom köreit is akcióra ingerli. Felajánlja az emberek részére, hogy otthon, a négy fal között is gondoskodik róluk, csak írják alá az elméjük, testük, s ami még lényegesebb, a lelkük feletti birtokjogot igazoló papírokat. A folyamattal ellenkezőket oly módon kezeli, ahogy egy valódi, minden oldalról körülbástyázott sziklavár az ellenséget. Aki hajlandó végleg fejet hajtani a rendszer előtt, azt köreibe emeli (s innentől fogva magántulajdonként rendelkezik vele), aki az új világrend szükségszerű beköszönte ellenére is ragaszkodik az elfeledett és immár kizárólag mesekönyvekben szemlézett Isten által részére adományozott élethez és szabadsághoz, a várfalon kívülre hajítódik, s a rendszer mindennemű szolgáltatást és lehetőséget megvon tőle, ideértve a puszta létezés jogát is.
A kövek korából, mint spiritualitás legaljából két út vezet kifelé, az egyik Isten, a másik Sátán karjaiba.
Tudvalevő, hogy bár ebből a sötét gödörből még mindig volna lehetőség önerőből kikecmeregni, az abszolút többség feltétel nélkül fogja elfogadni a rá rótt sorsot, s egyezik bele a lehetőségbe, hogy egy szűk pszichopata elit vágóállatává váljon. Nem tart sokáig örömük, mivel csakhamar megjelenik fejük fölött a Krisztus nagy fénnyel és dicsőséggel, aki példásan meg is bünteti a fenevad bélyegét választó élettelen kövületeket, kiknek mindennemű ármánykodása az élet kiirtása érdekében zajlott az ismert történelem óta.
Itt van a hitnek egy egészen radikális próbája: feltétel nélkül bízni abban, hogy úton a segítség, s Isten árván maradt gyermekei szabadulást nyernek ebből a sötét és primitív világból. Amennyiben mégis tévednének, s a pszichopatáknak volna igazuk, hogy korlátlan hatalmat gyakorolván a nem létező Isten helyébe ültetett földi Istenekként trónolhatnak fejünk fölött örökkön örökké, úgy az emberiség végső kihalása borítékolható. Egy alapvetően életellenes rendszer akkor sem keletkeztetne életképes civilizációt, ha mindent a kaptárelme diktálta mechanikus kényszer határozna meg a ráció kívánalma szerint.
Az életnek alapvetően két alapigazsága van, melyek semmilyen körülmények közt, még az emberi faj kővé dermedt állapotában sem számolódnak fel soha: az igazság elpusztíthatatlan, az élet pedig mindig utat tör magának.
