Találtam egy rendkívül érdekes írást, mely egy általam eddig nem ismertetett magyarázatát nyújtja a sebtében bevezetett COVIDiktatúra jelenségének.
A küszöbön álló technológiai transzformáció (AI, automatizált gyártósorok, decentralizált termelés visszaállítása és önfenntartó gazdálkodás térhódítása) alaposan megdézsmálta a 2008-as válság óta mindennemű hitelüket elvesztett kapitalisták profitját. Az átmeneti időszakot úgy vészelték át, hogy az embereket kidobálgatták otthonaikból, akiknek így hajléktalanokként volt kötelező szolgálni uraikat és parancsolóikat.
Mialatt a lakosságtól mindent elraboltak, a közösség vagyonával felelőtlenül gazdálkodó és a komplett világgazdaságot romba döntő bankszektor 700 milliárd dollár ajándék szociális segélyt kapott a válság során keletkezett veszteségei kompenzálására, a pénzügyi oligarchia likviditási gondjait pedig egy újfajta kísérleti módszertan, a mennyiségi könnyítés (Quantitative Easing, vagy röviden QE) bevezetése mentén kívánták orvosolni.
Utóbb mindkét műveletről kiderült, hogy halálos csapdába kergette a társadalmat, a pénzügyi oligarchiát pedig minden korábbinál pofátlanabbá és gátlástalanabbá tette.
Mivel a bankszektor garantált megtérülést keres, az többé nem hitelez a lakosságnak. Annál inkább helyezi a jegybanktól kapott billió dollárnyi ingyen pénzt ún. portfóliókezelő cégek zsebébe, melyek tulajdonosai és vezetői egyaránt a legvagyonosabb milliárdos réteg köreiből kerülhetnek csak ki. A köznép részére teljesen lehetetlen, hogy komplett szektorok gazdaságát kontrolláló pénzügyi machinációs vállalatokat tarthasson fenn.
Az adófizetői billióknak, illetve nulla százalékos kamattal nyújtott kölcsönöknek hála a bankszektor – szintén milliárdos körökből álló – üzemeltetői minden korábbinál busásabb gazdagságra tettek szert, míg az általuk nincstelenné tett dolgozó lakosságot a hajléktalanság és totális kisemmizettség peremére juttatta.
A keserű igazság, hogy a lakosság az égvilágon semmit nem profitált a nulla százalékos jegybanki alapkamatokból, az annyit ért neki, mint halottnak a csók. Zéró jegybanki alapkamatok mellett a burzsuj oligarchia magasabb fokú hitelképessége révén elorozhatja a világ összes mozdítható és mozdíthatatlan vagyonát a lakosság elől, melyeket akár készpénzen is megvehet magának egy cashflow alapon működő magánvállalat. Eközben kiárazza a piacról a fedélhez jutni kívánó magánszemélyeket és az albérletek kiadásából vagy turisztikai szállás-kínálásból megélni kívánó kisvállalkozókat egyaránt. Így növekedhetett megfizethetetlen szintre a lakhatás ára.
A szélesebb lakosságra, a 99 százalékra teljesen más szabályok vonatkoznak az ingyen pénzen a komplett világot felvásárló tőkésekhez képest. Ők nem nulla százalék hitelre veszik készpénzen a lakásokat, hanem szokványosan 20-30 éveken át megkötöző jelzáloghitellel, piaci kamatráta mentén. A csóró melós nem zéró kamat mellett kap hitelt a bankban, hanem 18-30 százalékos effektív kamatrátával működő kreditkártyát és fizetésnapi hitelt kénytelen igényelni.
A QE következtében tehát a gazdagok ingyen felvásárolhatták az egész bolygót, míg a szegények immár a fedélhez jutás esélyét is nyugodtan pakolhatják az elérhetetlen luxus kategóriát jelképező kalapba.
A folyamatok nem várt következményeket keletkeztettek. Az még hagyján, hogy az emberiség értelmesebbik fele nem bízik többé a bankrendszerben, de azt is felismerték, hogy tökéletesen hiábavaló eleve elérhetetlen célokért küzdeni. Miután a lakásvásárlás, családalapítás, megtakarítások képzése eleve elérhetetlen „álom”, egy szerencsés kisebbség végleg felhagyott a munkába járással, hogy a rabigaság oltárán korábban feláldozott életét visszanyerje, a pórul járt többség pedig végleg kiesett a rendszerből, miután az úgy kisemmizte őket, hogy immár dolgozni sem tudnak eljárni. A sors iróniája, hogy kvázi nincstelen hajléktalanként, vagy mamahotelesnek csőfolt suhancként is boldogabb és teljesebb életet élhetnek a semmiért cserébe keményen dolgozó embertársaiknál.
Univerzális kulminációja a folyamatoknak, hogy a korábban társadalomnak hívott kollektív szövetség végleg felbomlott. Igazából korábban is pusztán névben számított a rendszer által ide-oda dobálgatott, passzívan sínylődő csürhe társadalomnak, kiknek egyetlen funkciója hódolni a hatalomnak és kéjesen illegetni seggét az éppen belerúgni készülő cipőtalpak felé.
A következményeket mind láthatjuk az utóbbi mintegy másfél évtized címszalagjaiból: a minden rekordot megdöntő tőkeinjekciók sokasága ellenére zéró közeli gazdasági növekedés, hanyatló produktivitás, súlyos munkaerőhiány, demográfiai katasztrófa, felfutó depresszió, öngyilkosság és nihilizmus immár kisgyerek kortól fogva.
A kapitalisták jobban le se szarhatnák a tonnás béklyók alatt sínylődő lakosságot: az egyetlen őket ténylegesen érdeklő tényező az általuk birtokolt vállalatok és pénzügyi portfóliók profitabilitásának mértéke – ami szintén zuhanórepülésbe fogott az elmúlt esztendők alatt.
Valamit tenni kell ez ellen – dugják össze fejeiket a tőkés kaszt mágnásai –, hogy az embereknek szabadságukban áll távozni az ültetvényről a vállalhatatlan körülmények végett. Pláne sürgetőnek bizonyult a döntés annak fényében, hogy az évek során nyilvánvalóvá lett: mivel a nem dolgozók nagyobb fokú jólétnek örvendhetnek a hajléktalanokként is bejárkálgató rabszolgákhoz képest, azok maguktól nem fognak többé visszakóvályogni az ültetvényre. Egzisztenciális fenyegetettségben tartásuk immár lehetetlen, mivel – többek közt okulván a 2008 utáni történésekből – ennek a rétegnek se kutyája se macskája, s ami még fontosabb, gyereke sincsen, akivel való zsarolás mentén aztán tényleg a tökeinél fogva lehet rángatni a kisemmizett zselléreket.
Nyilvánvalóvá lett a tény, hogy valami külső kényszerítő eszközt kell alkalmazni az emberiség visszaterelésére a karám mögé. A művelet kihatással kell legyen az ültetvényekről elszökdöső – akár külföldre menekülő – jobbágyok létére is, vagyis globális akciót kell foganatosítani a leigázásunkra. Így döntötték el a nagyurak, hogy szabadítsanak egy mesterségesen kifundált járványt a világra.
Az idő azért is bizonyult roppant sürgetőnek, mert hogy az elmenekült – vagy éppen depresszióssá, alkoholistává tett – szolgahadnak köszönhetően a kapitalizmus eleve köhécselő gépezete kezdett eltűnő, vagy egyenesen negatívba forduló profitabilitást felmutatni. Márpedig abszurdum a tőkés kaszt szempontjából a szisztéma, melyet ők maguk oktrojálnak milliárdokra önkényesen, hogy valaki a szükségleteinél kisebb fizetés mellett is munkálkodjon. Különbség persze, hogy a burzsoázia egzisztenciája zuhanó profitráta mellett sincs végveszélyben, pusztán három helyett legfeljebb kettő magánszigetet sajátíthatnának ki a zsebükbe pakolt ingyen pénzből a következő esztendőben. Hát ezt nem lehet, akkor inkább vesszen a világ!
Szóval eldöntötték a tőkések, hogy mesterséges vírusjárványt generálnak, ami azonnal felszámolja a mobilitást (karantén, utazási tilalom, repterek és turisztikai központok lezárása), illetve visszatereli az eltévelyedett barikákat a részükre kijelölt karám mögé.
Az akciónak akad egy motívuma, mely a tervezettnél is hevesebb kapkodásra késztette a gazdagokat. Az ingyen billiókból tömködött bankszektor mindennemű gátlástalan stafírungozás ellenére is kezdte az összeomlás jeleit mutatni.
2019 szeptemberében az ún. overnight repo piac (egynapos futamidejű hitelek, melyeket a bankok utalnak egymásnak, s amikből a pénzintézetek a napi szintű működési kiadásaikat fedezik) oly jellegű anomáliákat mutatott, melyek a globális bankszektor inszolvenciáját jelzik. Bő három év elteltével jól láthatjuk, mennyire prófétikus jelek voltak ezek: a bankrendszer, legyen akármekkora mértékben széttömködve billió dollárnyi szociális támogatással, állandó jelleggel az inszolvencia rémével küzd.
Az elitek úgy reagáltak a kibontakozó összeomlásra, hogy tőkés oligarchiából technokrata plutokráciává rendezték át magukat. A fináncoligarchia fő törekvése elébe menni a transzformációs folyamatoknak, s a korabeli ipari forradalmak nyomán egyre szorosabbá alakuló rendszerfüggőséget fenntartani, vagy amennyiben lehet, akár tovább is fokozni.
Ennek teljesüléséhez három tényező mindenképp szükségeltetik: az emberek mozgásának radikális korlátozása (hogy ne meneküljenek el, amikor hiteleik bedőlnek), szociális kreditrendszer bevezetése (a hatalmi hierarchia stabilizálása érdekében), valamint a kapitalizmus transzformációja egy olyan rendszerré, melyben nem áll fenn lehetőségként a központi energiahálózatoktól való függetlenség (pl. napelemek révén), illetve az önálló, szabad és független árutermelés (3D nyomtatás, önfenntartó gazdálkodás) veszélye a pénzügyi hatalom kontrollálta kapitalista szisztémán kívül.
A lakosság rendszerfüggésének bebiztosítása érdekében született meg a „semmid nem lesz, és boldog leszel” mantrája. Az égvilágon semmiféle létfeltételünk felett nem rendelkezhetünk szabadon, viszont a negyedik ipari forradalom globális kapitalizmusa gondoskodik mindennemű szükségletünkről. Használati tárgyaink mint előfizetéses szolgáltatás válnak beszerezhetőkké részünkre. Ennek nyomán elkerülhető ama csúfos szégyen, hogy a munkások, de még a tőkések egy része is a halálos ágyába való fekvés előtt kicsatlakozhasson a kapitalizmusból, s szabadon járhasson-kelhessen a nagyvilágban megtakarított pénzéből vagy busásan kamatozó vagyonportfoliójából anélkül, hogy folyamatosan termelni legyen kénytelen.
A kapitalizmus csupán addig marad stabil, amíg a felső 1 százalék kivételével senki másnak nem nyílik lehetősége fiktív tőkejövedelemből élősködni a társadalmon. Ám mikor komplett társadalmi osztályok egyetlen vágya, hogy maguk is tőkéssé váljanak, majd megfelelő pénzmaghoz jutván rögvest leléceljenek az ültetvényről, a kapitalizmus megsemmisül. Egyre kisebb számban maradnak az ültetvényen, akik a burzsoázia kényét-kedvét kiszolgálják, valamint megtermelik a pöffeszkedő burzsujok pofájába az élelmiszert.
A robotika, MI és automatizáció fejlődése mindennemű ellentétes látszat ellenére halálos válságba sodorta a tőkés réteget. Ha mindenki a maga hasznára tudja kiaknázni eme technológiákat saját otthonában, ki fog bejárni rabigáskodni? Ha robotok váltják a fizikai munkaerőt, s a maradék létszámot ki kell rúgni, ki fogyasztja el a temérdek felesleges hulladékot, amit a rendszer megtermel, s amelynek értékesítéséből a kapitalisták levehetnék a maguk részére a busás profitot jelképező sápot?
A társadalmi változások szintén a tőkés réteg dinoszauruszok sorsára való jutását prognosztizálják. Ugyan egyelőre átmeneti időszakban vagyunk, de egyre nyilvánvalóbb, hogy korunk társadalmának hőseit és követendő mintapéldáit nem a dúsgazdag milliárdosok reprezentálják. Az ilyen Bill Gates-ek, Elon Musk-ok, Jezz Bezos-ok, Mészáros Lőrincek kezdenek egyre inkább köznevetség tárgyává fajulni a nép körében, pláne mivel egyértelműen lerí róluk, hogy garantáltan nem rendkívüli képességeiknek vagy mindent felülmúló intelligenciájuknak köszönhetően csücsülnek a piramis-hierarchia tetején.
Korunk példaképei azon személyek, akik valamilyen úton-módon képesek örömöt, boldogságot, vagy akár csak néhány percnyi szórakozási lehetőséget csempészni az életükbe. Ebben a rétegben sajnos temérdek civilizációpusztító elem fedezhető fel (lásd influencer kultúra), a legtöbbek álma mégis YouTube-celebbé, százak által követett spirituális guruvá, vagy tömegek szórakozását biztosító művésszé, előadóvá válni. Ezek közt szintén akadnak vagyonos személyek, ám vagyoni helyzetük relatív: e réteg elitje valahol a 100 millió dollár környéki térben helyezkedik el, szemben a tőkések 100 milliárdos nagyságrendjével.
Amikor a szisztéma „eredendő rendjét” kikezdi a szabadon és függetlenül alkotó-tevékenykedő társadalmak felemelkedése, a milliárdos elitek megneszelik, hogy hamarosan erőszakkal összeharácsolt vagyonukkal és hatalmi pozíciójukkal együtt a történelem szemétdombján találják magukat.
Minden hasonló jellegű korszakváltást elkísért egy ilyesmi válság, amikor a birodalom összeomlása hosszan húzódik, s olykor rendkívül véres háborúk vagy népirtások kirobbantásával kívánja meghosszabbítani a maga regnumát. A tőkés burzsoázia ténykedése pontosan erre irányul. Tisztában vannak a ténnyel, hogy minden rendszerváltást egy elitcsere és a fellegvárban csücsükélő uralkodók kihajítása követett, ezért megpróbálnak elébe menni a folyamatoknak, s megakadályozni a régóta időszerű elitcserét.
A kifundált COVID-hadművelet elemzését eleddig pusztán az egészségügyi klerikália és a politikai diktatúrák szemszögéből elemeztük, pedig az emberiség ellen kirobbantott hadművelet elsődleges célja a gazdasági alapon való kényszerítés a hatalom ukázainak feltétel nélkül való követésére.
Amit kitaláltak, mielőtt a bankrendszer végérvényesen összeomlott volna 2020 elején, s a kapitalizmus csődje is nyilvánvalóvá lett volna, hogy újfent vissza kell tőkésíteni a rendszert, ám immár nem kizárólag a bankszektort, hanem a magántőke érdekeltségébe tartozó minden intézményt a pártállamoktól a multinacionális vállalatokon át a biotechnológiai cégekig bezárólag,
Eztán rá lehetett ereszteni a COVID-ot a népességre, mellé pedig elrendelni a karantént. A fő cél e lépéssel a világgazdaság reálgazdaság részének totális megsemmisítése, és a finánchegemónia visszaállítása. Hogy az emberek ne haljanak éhen, ugyan kitömködték kicsit a lezárások által érintett szektorok, illetve az élelemipar zsebét is, de a puszta létfenntartáson felül minden egyéb lehetőséget (turizmus, szórakozás, mozi stb.) felszámoltak.
Miután hibernációba került a gazdaság, megkezdődhetett a globális tőkés szektor felpumpolása egyetlen esztendőn belül annyi pénzzel, amennyi adósság a globális gazdaságban száz év alatt sem gyülemlett fel!
Amiért a lezárások elrendelése szükségszerűvé vált, hogy meg kellett akadályozni valahogy az ingyen billió dollárok lecsorgását a reálgazdaságba (kis -és középvállalkozások), valamint az emberek zsebébe. Mivel mind a jövedelemszerzés, mind a költekezés lehetőségétől megfosztották az embereket, a komplett világgazdaság összteljesítményének megfelelő nagyságú szociális segély teljes összege megmaradt a bankok, pénzügyi szektor, globális nagyvállalatok, NGO-k és egészségügyi szervezetek kasszájában. Ennek nyomán láthattunk a tőzsdét szárnyalni 2020 másik felében, illetve a milliárdosokat hat hónap leforgásán belül visszanyerni a karantén alatt elvesztett vagyonuk teljes összegét, és még annál többet is (Elon Musk két éven belül megtízszerezte a vagyonát).
Egyesek most nyilván nem értik, hogy fér össze a kapitalisták ingyen billiókkal való tömködése a reálgazdaság kivéreztetésével, mi ebben az érdek? Nos, mint kiderült, amint megtehetik, az emberek menekülnek az olyan munkahelyekről, melyekben kötelező feladataik az embertársaik kifosztása (bankárok), megnyomorítása és ellehetetlenítése (NAV revizorok), öngyilkosságba kergetése (végrehajtók), rabszolgásítása és kizsákmányolása (nagyvállalati CEO-k, közép -és felsőmenedzserek), illetve fizikai abuzálása (rendőrség, katonaság). A munkaerőhiány oroszlánrésze a karhatalmi terror fenntartását szolgáló intézményekben burjánzott.
A COVID-válságot megelőzően tömegével menekültek az emberek a kapitalista nagyvállalatokból – még a felsővezetői bársonyszékek is sok helyütt üresen maradtak! A népnyúzó NAV a sokszorosára emelt jövedelmek és életpályamodell bevezetése ellenére sem talált magának több revizort és végrehajtót. A rendőrség temérdek országban oly válságba került, hogy a karantén-időszak alatt kirobbanó tüntetéseknél Amerikában inkább feloszlattak több rendőrörsöt, mert azok semmiképp nem lettek volna képesek akármilyen színvonalú rend kiverésére a polgáraikból.
Ha a burzsoá elit ily mértékű ingyen feltőkésítést kap ajándékba, miközben a lakosság és a független kisvállalkozások megélhetése felszámolódik (lásd még KATA beszántása), az emberek kénytelenek visszamenni bér -és adósrabszolgának a nagyvállalati ültetvényre vagy a pártállami irodaházba, hogy ne haljanak éhen. Mivel egyik oldalon ott az éhínség és hajléktalanság veszélye, másikon a végtelen mennyiségben rendelkezésre álló ingyen tőke, a kapitalisták a bérrabszolgaság visszarendezgetése mellett nyugodt szívvel felvásárolhatják vagy gazdaságilag kicsinálhatják a számukra konkurenciát jelentő versenytársaikat – a karantén leple alatt a komplett szórakoztatóipar és turizmus dollármilliárdos vagyonalapok kezére került. Így járt kis hazánkban a Sziget fesztivál is.
A mesterségesen kirobbantott COVID-járvány tehát nem más, mint a finánctőke utolsó halálsikolya. Akik látnak embereket agonizálni (akár mondjuk kórházban, munkájukból kifolyólag), beszámolnak arról, hogy alapvetően kétféle haldoklással találkoznak. Az egyik kategória, akik nyugodtan és sorsukba beletörődve távoznak át a túloldalra, a másik hörög, tör-zúz, nem képes sorsát elfogadni, s ha mozdulni is képtelen, akkor üvöltözik, rémeket vízionál s a démoni viselkedés minden létező jegyét magán hordozza egész addig, míg szervezete végképp felmondja a szolgálatot.
A kapitalizmus tombolásában egy ilyen jellegű pusztulást láthatunk. A rendszer a halálos ágyán fetreng, ám mielőtt végleg megpatkolna, követeli erőszakkal az újabb meg újabb vérátömlesztést, infúziót, gyógyszert, hogy csak még egy nappal hosszabbodjon meg az élete. Azzal mit sem törődik, hogy a szükséges vért és életenergiát, amivel erőszakkal tápláltatja magát másoktól szívja el, kiket ugyanarra a sorsra juttat, ami saját magára is vár.
Pedig gondosan elő van készítve a kényelmes hálószoba a rendszer és annak fanatikus éltetői számára a pokolban, nem szükséges tülekedni, dulakodni, jut hely bőséggel mindenkinek!
A kapitalizmus fatális szervi összeomlásának közvetlen kiváltó oka, hogy a rendszer többé nem képes fenntartani magát a hagyományos módon, a kizsákmányolt munkaerő elvont jövedelméből való profitabilitás által. Mint minden élősködőnél, amint a gazdaszervezet elpusztul vagy felhagy a parazita táplálásával, annak léte is meg van pecsételve.
Még egy jellemző tulajdonságuk akad a halálhörgésben vergődőknek: amint keserű sorsuk beteljesülése nyilvánvalóvá válik, két kézzel igyekeznek kapaszkodni bárkibe, akit magukkal húzhatnak aztán a pokolba. Temérdek film és rajzfilm visszatérő motívuma: a zuhanó gonosz igyekszik megragadni akárkit, aki adott pillanatban a közelébe kerül, hogy ha már neki pusztulnia kell, haljon vele együtt az egész világ!
A generált vészhelyzet második fázisában, a kísérleti COVID oltások és vakcinaútlevelek korszakában roppant fontos pszichológiai trenírozás alá estek a nagyvilág polgárai. Egyrészt, a szigorú korlátozások révén haldokló és pusztuló szisztéma demonstrálta feléjük mindenhatóságát, tudatván számukra, hogy még mindig ő az úr. A vakcinaútlevél szisztémájával hozzákötözték az élő embert a lelkét végleg kilehelni készülő rendszerhez. Ezek a személyek, akik térdre borulva éltették a messiás vakcinákat és a köréjük költött evangéliumi mesét, megerősítették ama szándékukat, hogy mindennemű szabad menekülési lehetőségük ellenére a rendszerrel együtt kívánnak elhalálozni.
Mindezen átok, melyet felvettek magukra egész addig marad érvényben, míg keservesen megbánván balga döntésüket nem változtatnak korábbi magatartásukon, különben választott sorsuk végérvényes lepecsételést nyer a hamarosan beinduló apokalipszis időpontjában.
A vakcinaútlevelek és egyéb pandémiás jogosultságok által rá lehetett trenírozni a népességet arra, hogy konkrét fizikai kényszerítő eszközök nélkül is kivétel nélkül mindig a hatalom követeléseinek megfelelő módon járjanak el. A nem pénzügyi előnyök (ráadásul olyanoké, melyek a „pandémia kirobbanása” előtt mindenki részére alanyi jogon jártak) elfogadtatása a népességgel átvezeti a társadalmat a készpénz dominálta óvilágból a szociális kreditrendszer kontrollálta új felé.
Lebegtetnek mindenféle homályos előnyöket, mint például alapjövedelem az új rendszerre való átállást követően, ám mindez egy óriási csapda. A totális függőségünk bebiztosítására törekvő hatalom csupán beetetésként lobogtatja szemünk előtt e motivációs répákat. Miután a komplett társadalmat átvezették az új világrendre és tökéletesen felszámolták a rendszerből való szabadulás bárminemű esélyét, a szemfényvesztés céljából esetlegesen bevezetett alapjövedelmet egyetlen gombnyomással meg is szüntetik.
Amit a technokrácia képzel, hogy ő maga az MI segítségével bekövetkező szingularitás végett megistenülhet. E pillanatban, amennyiben sikerül a különféle algoritmusokat a maga szolgálatába állítani, gyorsan virtuálisan le is szíjazhatja, majd digitális börtönbe zárhatja a komplett népességet, kiknek fogalmuk sincs, mit is jelent konkrét, kézzelfogható formájában egy technokrata diktatúra. Azt pláne elképzelni sem tudják, hogy lesznek majd kénytelenek élni egy efféle rendszerben.
A poszt-indusztriális korszak elitista törekvései sokszínűek, de mindenképp egy irányba mutatnak. Miután a kapitalizmus végleg kileheli lelkét, a funkciójukat vesztett tőkés eliteknek meg kell ragadniuk a szűkre szabott lehetőséget, hogy a kapitalizmus tetemének bomlása nyomán menetrendszerűen kiengedő finánctőkés és adósság-alapú szorítást fenntarthassák, s így az elitcsere megakadályozható lehessen.
Ennek módszertana szerintük, hogy helyettesítsük a kapitalizmus minden tényezőjét az eredetiek virtuális másolatával. Készpénz helyett digitális pénz, termékkereskedelem helyett adatkereskedelem, bér -és adósrabszolgaság helyett szociális kreditrendszer, komplex gazdasági modellek helyett blokklánc. A proletár réteg rabságban tartását és az abszurd társadalmi különbségek fennmaradását szolgálja a népességre oktrojálandó szén-dioxid kvóta (melyet bagóért eladhatnak az eliteknek), permanens klímaválság és a mellé járó klímalezárások (társadalmi szervezkedések megakadályozása), valamint a szociális kötelékek egyre radikálisabb felbomlása, helyükbe virtuálisan szervezett kollektívumok telepítése.
