Egy világ hatalom nélkül:
Mialatt a virtuális Paradicsom benépesülése zajlott, a valódi világot sokkoló tragédiák sokasága rázta meg. A dotkomlufi kipukkanása mint minden idők legnagyobb tőzsdekrachja, az Enron-ügy, minden idők legnagyobb céges csődje, valamint a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás gyors egymásutánban mért veszedelmes csapást az amerikai gazdaságra.
A valóság menedzselése, vagyis figyelemelterelés nélkül oly széles körű pánik hatotta volna át az amerikai társadalmat, mely roppant súlyos gazdasági válságot eredményezett volna. Ki kellett találni valami okosat.
George Bush kormányának irányadó valóságképe a következőképpen alakult: a diktatúrákat, melyek a terrorizmust éltetik, ördögi alakok irányítják. Amennyiben eltesszük őket láb alól, a felszabadult országok népe hálából átáll az USA által forszírozott demokráciára, nem jelentvén többé fenyegetést az emberiségre.
A valóság és illúzió közti szakadék még inkább elmosódott. 2002-ben Tony Blair kormányzata “biztos forrásból” értesült arról, hogy bizonyítékok vannak iraki tömegpusztító vegyi fegyverek létére. Meglett az ürügy Szaddám Huszein eltávolítására. 2003. májusában az Amerikai Egyesült Államok megkezdte iraki invázióját.
A nyugati világ polgárai eddigre tömegesen fordultak el a politikától. Az iraki háború kiváltképp hatásos módszere lett a politikusokba vetett hit felszámolásának. Nem pusztán a nukleáris fegyverek léte volt hazugság, hanem a háború és megszállás ellen protestáló tömegek is süket fülekre találtak. A népuralom rendszeréből kiveszett a nép.
A fiatal generációk el sem kezdtek foglalkozni ezzel a kamuvalósággal. Figyelmük egyre inkább a virtualitás felé terelődött, ahol az ígéretek szerint minden korlátozástól, hazugságtól és hierarchiától mentesen gyakorolhatják autonóm jogaikat. Ez az a momentum, mikor az eleddig egységesnek hitt világ végleg ketté vált. Az online (virtuális) és offline (földi) szféra elkülönült egymástól. Más életmód, más hírek, különböző valóságképek kezdtek terjedni a két csatornán.
Az államhatalom mágneses viharba keveredett vasorrú bábaként szemlélte kezdetben a virtuális világ térhódítását. Emlékezetessé vált azon akciójuk, melynek keretében webkamerával rendelkező PC-kre telepítettek kémprogramot. Ennek feladata az lett volna, hogy a kamerák képeit és beszédeit felhasználva merényletre készülő terroristákat leplezzen le. Terrorista ugyan egyetlen sem akadt horogra, viszont meglehetősen nagy mennyiségű farokfotóval gazdagíthatták kollekciójukat. Az akkoriban még csupán körvonalaiban ismert internetlakókról nem tudták, az éj leple alatt mire is használják valójában kameráikat. Mint kiderült, nem kizárólag újabb és újabb robbantásos akciók kitervelésére.
Míg a virtualitás anyaországában káosz tombolt, addig egy kedves, régi ellenlábas feje tetejére állította a politikát.
Színház az egész világ:
Oroszországban egy társaság megtalálta a módját, hogyan fordíthatnák át a politikából kiábrándult, bizonytalanságban élő, elégedetlenkedő tömegek attitűdjét a maguk javára. A politikát egy fura színházzá alakították át, ahol senki nem tudta többé, mi zajlik valójában, és mi illúzió. Az újonnan létrejött politikai technológia első számú kulcsfigurája Vlagyimir Putyin volt.
Putyin 15 éven keresztül maradt mindenféle ellenállás nélkül Oroszország elnöke. A köré szerveződő propagandamédia főbb vezetőire nagy hatást gyakorolt az Útszéli piknik c. könyv. A Szovjetunió összeomlását követően csakhamar átvették a helyi média irányítását, hogy a választási rendszert ízlésüknek megfelelően alakíthassák. Számukra a valóság pusztán nyersanyagnak számított, melyet gátlások nélkül formálhatnak saját képükre.
Vladislav Surkov színészi pályáról érkezett Putyin kormányába. Kitalálta, hogy a színház felhasználható politikai célra, és az emberek valóságérzetének becsapására, hogy soha ne tudhassák pontosan, mi zajlik a színfalak mögött. Putyin kormánya mindenféle politikai organizációt pénzelt, antifasiszta ifjúsági szervezetektől a neonáci csoportokig. A Putyinnal kritikus mozgalmak is bőséges támogatást kaptak, akik így nyílt demonstrációkat szervezhettek ellene. Surkov az ellenzéki pártoknak szintén juttatott a pénzből.
Most akkor ki a barát, és ki az ellenség?
Omladozó stabilitás, stabil omladozás:
Időközben a nyugati világban is egyre világosabbá vált, hogy a rendszernek komoly hibái vannak. Havi szinten láttak napvilágot új bizonyítékok, dokumentumok, okiratok a kormányok és magáncégek korrupcióiról. Levelezések, magántitkok kerültek nyilvánosságra. A bizonyítékok feltárását nem követték letartóztatások, még csak komolyabb kivizsgálások sem, hiszen a rendszer maga lett a korrupció. Semmi nem ingathatja meg a bombabiztos alapokra épülő szisztémát. Az egyenlőtlenség folyamatosan növekedett, a hatalom pozíciója mégis betonstabil maradt. Semmi nem változott, mert nem hagyták, hogy bármi is megingathassa a rendszert. A valóságmenedzsment sikerrel oldott meg minden felmerülő gondot, bajt.
Aztán valami történt.
2008 őszén dominószerűen dőltek be a kifizethetetlen jelzáloghitelek. A teljes bankszektor, vele együtt a világgazdaság, a csőd szélére sodródott. A több neves közgazdász által évekkel előre megjósolt összeomlást a valóságmenedzsmenttel foglalatoskodó kormányközeli közgazdászok nem látták jönni. Az ő algoritmusaik, áramló adataik, mesterséges intelligenciával végzett kiértékelő rendszereik szerint minden rendben volt a gazdasággal.
Minden idők második legnagyobb gazdasági válságát követően a politikusok a bankokat kimentették, míg a folyamatok alatt megbúvó korrupt rendszert érintetlenül hagyták. Szerintük a pénzügyi hatalom bolygatása az egész gazdaság működését veszélyeztetné. Az össznépi felháborodás nyomán az első online szerveződő mozgalom, az Occupy Wall Street ellepte Washington utcáit.
Csaknem ezzel párhuzamosan az arab világban is belobbant a szabadság tüze. Az arab tavasz tucatnyi diktatorikus államban hozott változást. A tüntetések lebonyolítását, a lázadó lakosság mozgósítását a robbanásszerű népszerűségnek örvendő Facebook-on végezték.
Kadhafi, ki egészen az arab tavasz kirobbantáig a nyugat kedvence volt, hirtelen ellenséggé vált, amint a nyugati kormányok a forradalom mellé álltak. Bár a diktátorok sorra buktak, a demokrácia ünnepe helyett a káosz, félelem és rendetlenség gyászos anarchiájává züllött a forradalom, mely végeredményében az Iszlám Állam felemelkedését is okozta.
Közben az Occupy mozgalom is szép lassan elhalt. Az autonóm egyének hálózatából nem alakult ki organikus módon egy vízió arra, milyen jövőképet is képzelnek el maguknak. A víziók helyét átvette az algoritmikus organizáció, a tényszerű valóságét pedig az ebből eredő steril hipernormalitás.
Az arab tavasz viszont nem maradt következmények nélkül. A 2010-es évek első felében terrormerényletek százai sokkolták Európa és Amerika lakosságát, melyek egy új bizonytalanság korát hozták el. Maguk a merényletek önmagukban csupán kis horderejűek voltak, a terroristák viszont nagyon is jól tudták, mire vállalkoznak. A cél nem az erődemonstráció, hanem a polgári lakosság megfélemlítése, állandó bizonytalanságban tartása. Kirobbantani a népet a virtualitás bűvköréből, valós fenyegetéssel, valós félelmekkel megajándékozni őket. Hogy étterembe, színházba járni, utcán sétálni se legyen biztonságos.
Tegyük újra lóvá Amerikát:
A politikusok a világrendszer irányának meghatározóiból menedzserekké fokozódtak le, kiknek feladata az újabb és újabb válsághelyzetek folyamatos kezelése lett. Ez nemzetközi diplomáciai kapcsolataikra rendkívül negatívan hatott.
Hosszú évek diplomáciai hanyatlását követően lépett színre egy, a bukások terén roppant tapasztalttá lett úriember.
Donald Trump 2016-os kampánya olyan módszerekkel zajlott, melyeket korábban egyetlen politikusnak sem lett volna mersze alkalmazni. Trump állandó konfliktusaival, odamondogatásaival, narcisztikus kirohanásaival minden ellenlábasát padlóra küldte – csak épp napról napra változott, ki számít annak. E taktikát még Surkov vezette be ukrajnában. Soha nem tudhatod, aznap ki az ellenség: Eurázsia, vagy Kelet-Ázsia. A fő cél nem az, hogy háborút nyerjünk, hanem hogy fenntartsunk egy állandó, zavart állapotot az emberek irányítására.
Trumpnak Még saját párttársait is volt mersze megvádolni, hogy egy korrupt rendszer kiszolgálóiként (establishment) működnek. Bár retorikai fogásai gyakorta bizonyultak hazugságnak, mindezzel szavazói nagy része is tisztában volt. Trump ezzel kicsinálta az újságírást. A sajtó korábbi alapelve (legalábbis a felszínen) az volt, hogy ragaszkodjon a tényekhez és fedje fel a hazugságokat. Trump-pal minden lényegtelenné vált.
A liberálisok alaposan kiakadtak rá, ám frusztrációik nagy részét kizárólag online voltak képesek publikálni – ahol azokhoz jutottak el, akik eleve egyetértettek velük. Kirohanásaik, tweet-jeik, Facebook posztjaik egy valami számára voltak kedvezőek: a nagy közösségimédia-cégek profitjának. Ahogy egyes közösségimédia-elemzők megállapították: “A mérges emberek többet kattintanak”. Az internet elvesztette a háborút az emberiség felszabadításáért, sőt, a fennálló rendszer legolajozottabb motorjává vált.
A felszín alatt Donald Trump és Vladislav Surkov pontosan ugyanarra jött rá: az a valóság, melyet a politika prezentált az emberiségnek, nem volt többé hihető. A politikusok sztorizgatásai és ígérgetései elvesztették értelmüket. A valóság így nem lehet többé igazodási pont a rendszer elfogadása, vagy épp kritikája tekintetében.
A mesterséges intelligencia istensége:
Kezdeti bukdácsolásait követően napjaink cybervilága szofisztikáltabb, mint valaha, és jobban ismeri az emberi elmét, mint a szélhámos politikusok és médiamanipulátorok hada. Az önként szolgáltatott adatok milliárdjainak köszönhetően a háttérben működő algoritmusok az emberi viselkedést nem pusztán elemzik, de meg is jósolják. A hierarchiamentes web átváltozott néhány gigacég által kontrollált játszótérré. Ahol meghatározzák, mit láthatsz, és mit nem.
Az algoritmusok kiváló eszközei lettek a felhasználói tartalmak kontrolljának. A Facebook belső programjai felmérik, mely tartalmakra kattint leginkább a látogató, saját üzenőfalán így teljes mértékben személyre szabott tartalommal találkozhat. Amikre korábban kattintott, pontosan ugyanolyan jellegű tartalmakból jelenít meg még többet. Az emberek így buborékokba kerülnek, ahonnan nem is láthatnak ki más tartalmakra, más véleményekre, mint amit ők maguk automatikusan magukénak tudnak.
Az internet világa elhozta az emberiség részére a tökéletes diktatúrát.
