A realitás, hogy a jó 50 éve stagnáló reálbérek ténye végre kezd lecsorogni a megvezetett jobbágyok elméjébe is, és ennek megfelelő reagálást hajtanak végre.
A munkaerő értékének eróziója katasztrofális állapotokba taszította az alsó 60%-ot. Az alábbi ábra megmutatja, miféle zuhanórepülésbe fogtak a reálbérek a 70-es évek óta.
Mindeközben a létfenntartás szükségesnek mondható költségei, mint az egészségügy, gyereknevelés, lakhatás és felsőoktatás gyakorlatilag megháromszorozódtak. Még a kissé elitebb rétegek, mint az orvosok is elvesztették a talajt a lábuk alatt, miután 1985-ben kapott jövedelmük magasabb életszínvonalat tett lehetővé a mainál.
A fiatal vagyonosok sem követik fanatikus módon rendszerük doktrínáit, melynek ugyebár ők azért mégiscsak haszonélvezői: az anyagi függetlenség és korai nyugdíj ifjúsági mozgalma a felső-középosztálybeli megfelelője a „fogd a munkád, és dugd fel a valagadba” mantrájának. Az ő céljaik közt nem szerepel már, hogy életük végéig vezessenek egy céget, ehelyett kizárólag azon törik a fejüket, hogyan lehetne 30-as koruk végéig kellő mértékű megtakarítást eszközölni, majd szépen lelécelni az ültetvényről.
Természetesen mindezen előnyök nem elérhetők a középosztály részére. Ők ideig-óráig maximum az ideiglenesen kiterjesztett segélyrendszerből profitálhatnak. Akad azonban egy menekülőút: a családalapítás, lakásvásárlás, gyereknevelés esélyétől megfosztott rabigáskodóknak lehetőségük van alaposan lefarigcsálni megélhetési költségeikből. Ahol erre megvan a lehetőség, vesznek maguknak egy lakókocsit vagy erdőszéli kunyhót, és laknak ott. Így ugyan nem lesznek a kapzsitalisták értékítélete szerint „foglalkoztathatók”, vagyis adósrabszolgák (milyen kár), de még eme roppant szűkös keretek között is szabadabban létezhetnek, mint a rabigáztató ültetvények koszos várfalain belül luxusáron kínált patkánylyuk-albérletek agonizáló lakói.
A vagyonosabb értelmiségiek, akik egyelőre sok-sok túlórát vállalnak be, mindezt jobbára azért teszik, hogy nadrágszíjuk összeszorítása mellett komolyabb tartalékokat gyűjtvén szintén menekülhessenek a rendszerből, lehetőleg azelőtt, mielőtt a túlhajszoltságból eredő szívinfarktus vagy agyvérzés révén kopogtató kaszás megkocogtatná a vállukat. Törekvéseik most alaposabb lendületet vettek, hiszen a rabszolgatelepeken megmaradt kis számú munkaerő megtartását kénytelenek a kizsákmányolók busás extra juttatások révén szavatolni. Mindebből látszik, mennyire agyament és hitvány áltudomány a közgazdaságtan, mely a valódi életben zajló folyamatok ellenkezőjét jósolja a különféle gazdasági események kapcsán.
Mialatt a tehetségtelen csinovnyikok ugyan megmaradnak lábközelben, és ebtartó gazdáik mindennemű igényeit továbbra is csaholva és seggnyalva teljesítik, a tehetséges munkaerő elszivárog. Lehet látni akár a pártállami garnitúra szellemi színvonaltalanságán, mekkora mértékű a saját maguk által okozott pusztulás és züllés. Az értelmiségi munkakörök is ürülnek: menekülnek az orvosok és nővérek a betegségügyből. Sokaknak a járványriogatást követő újabb meg újabb politikai machinációk, valamint a vakcináci halálkampány tett be végleg. De még egyszer: a pandémia kizárólag katalizátora volt a folyamatoknak, a rothadás évtizedek óta folyamatosan zajlott.
A YOLO világa nem pusztán a buborék-gazdaság kaszinókapitalizmusának felpumpálásáról szól, hanem arról, hogy végre valódi esélyünk van dönteni saját életünkről annak ellenében, hogy egész létünket odaadjuk gombokért cserébe egy pszichopatának, miközben a puszta létfenntartás költségei egyre megfizethetetlenebb terheket jelentenek. Mindezekre persze névben meg ideológiai doktrínában eddig is megvolt a lehetőség: „Ha nem tetszik, el lehet menni!” – hangzott a mantra. Tényszerűen viszont esély sem volt a szabadulásra. A röghöz kötő bér -és adósrabszolgaság nem választható alternatíva volt, hanem kötelező diktátum. Aki nem vette fel az egyre magasabb összegű deviza-babahitel-CSOK meg egyéb nyomorgató szarok sokaságát, az nem létezhetett többé: a munkájából kapott alacsony fizetése révén ő „kiárazódott a piacról”. Valaki vagy rabszolga, vagy nincs létjogosultsága.
A turizmus is tartósan beleállt a földbe
Bár a költekezés-orgia résztvevői mit sem gyanítanak, a globális turizmus szintén halálos sebet kapott. A helyi lakosok rádöbbentek, mennyire csodaszép és élhető lett lakóhelyük a mindent összeszaró-hugyozó-okádó turistáktól mentesen.
Miután idegenforgalmi cégek és befektetői láncok profitáltak leginkább busásan a túlzsúfolt, tönkretett part menti városok ezrein, a lakosság immár nem kívánja ezeket viszont látni. Velencében például a helyiek nem akarnak több szennyező luxushajót fogadni, Hawaii-ban pedig a korábban turizmusból élő munkaerő alig 14%-a kíván visszatérni a szigetet tönkretevő turistaáradat kiszolgálásához.
Mentesülvén a turizmus béklyói alól, az emberek végre felteszik a kérdést: ki is nyert mindebből? Az apologéták és a PR-szélhámosok szerint természetesen a fillérekért értelmetlenül robotoló munkaerő, de a lakosság többé nem veszi be a PR-agymosást. Felismerték végre, hogy a kizárólagos nyertesek távoli befektetők, akik természetesen nem helyben élnek és nem ők viselik a turizmus fojtogató, mételyező következményeit.
Hawaii népességének túlnyomó többsége kevesebb turistát akar látni, és jobban meg kívánja fizettetni velük a vendéglátás árát. Korlátozni szeretnék, hány ember lehessen egyszerre a strandon és parkolhasson a parkolóhelyeken, hogy a helyiek is kiélvezhessék végre az alapesetben csodaszép birodalmuk nyújtotta javakat – anélkül, hogy még fizettetnének is velük a semmiért.
Barcelonában betiltanák a nem helyi lakosok által felvásárolt lakások AirBnB-ként való kiadását, miután a globális befektetői réteg felvásárlásaival kiárazta őket otthonaikból.
A költekezés-orgia drukkerei egy időgép fantáziáját vetítik elénk, ahol gombnyomásra minden visszatér a 2019 szeptembere előtti állapotba. Sajnáljuk, drága burzsujok: a másodlagos hatások nem visszavonhatók, a kulturális forradalom már itt kopogtat az ajtón.
Az emberek nagy nehezen feleszméltek, hogy a mókuskerék egyre szélsebesebb forgatása egyre csökkenő megtérülésekkel kecsegtetett immár évtizedek óta, ám mindenki túlontúl elfoglalt volt ahhoz, hogy ezt észrevegye. Bár szinte mindannyian megéltek korábban kiégést, kimerülést, belső ürességet, ama tényre csak most ébredtek, hogy mindezek nem az egyéni attitűdből és „hibás gondolkodásból” eredő jelenségek, ahogy a szintén korrumpálódott pszichológia beléjük vetíti, hanem rendszerszintűek. A rendszernek köszönhetően lesz napról napra rosszabb és elviselhetetlenebb az emberek élete.
Butítási rendszer, felsőindoktrináció és élethosszig tartó vágóállati sor az értelem nevében
A társadalmi mobilitás világszerte eltűnőben van, és mindezért a retardált közgazdászok, a népnyomorgató politikusok, valamint a terrorista vállalatigazgatók sokasága mind-mind egyetlen dolgot tesznek felelőssé: azon kisemmizett, kifosztott, legyilkolt szolgák sokaságát (persze egyénenként), akiknek születésétől kezdve előre meghatározta valami hatalmi intézmény, hogy mit kötelező tennie, hogyan muszáj élnie. Ők kényszerből, és mivel nem ismerhettek meg semmilyen alternatívát, mindebbe bele is mentek, zokszó nélkül. A közoktatás révén megfosztották őket mindennemű érdeklődésüktől és tanulási vágyuktól. Tanárterrorral és évtizedes indoktrinációval beleverték a fejükbe, hogy mindegy szálig semmitérő szarjankók, akik kizárólag egyetlen dologra méltók: egész életükben ugyanazon három gomb nyomogatására ugyanazon a helyen.
Száz százalékig megfeleltek a pöffeszkedő pszichopaták követelményeinek, mégis ők a hibásak. Leérettségiztek jó diák módjára. Papírjuk lett arról, hogy engedelmesen elsajátították a szolgaszellem alapvető követelményeit.
Aztán arcukba kapták, hogy mindezen elkötelezettség már nem elég, immár diplomával is rendelkezni kell a megfelelő állás megkaparintásáért. Sokak szülei már csak a koporsóból kikandikálva szemlélhették gyermekük diplomaosztóját a „gyereknek jobb soruk legyen, mint nekünk” szélhámos hazugság kiszolgálása érdekében végzett halálra dolgozás következtében.
Akik mögött nem állt ott a támogató szülői háttér, azokra kötelező érvénnyel rárótták a diákhitelt, hogy abból valósítsa meg az önszolgásítás követelményét, mert a retardált kapitalistáknak már az is derogál, mint a régi szép időkben, hogy legalább ütleggel és fegyverrel teremtsék meg a totális kiszolgáltatottság állapotát.
Miután magadra vetted az életed hátralevő részét megnyomorító diákhitelt, újabb 5 évet eltöltöttél további megvezető indoktrinációval és feltöltötted önéletrajzod megalázó és szarrágó főnökökkel körített, alacsony jövedelmezésű vagy egyenesen fizetetlen gyakornoki pozíciókkal, meglepve tapasztalhatod, hogy ugyanott tartasz, mint korábban lenézett léhűtő osztálytársaid, csak még egy diákhitellel jobban leláncolva.
Beülhetsz talán egy fűtött irodába, de ennyi az egész. Első generációs értelmiségiként ugyanolyan sors vár rád, mint a lenézett, koszos melósra, csak hamarabb ér utol a kiégés. Előkelőnek hazudott pozíciód révén nem engedheted meg magadnak, hogy hétvégén betérj a kocsmába egy pofa sörre. Ehelyett összes többletjövedelmedet méregdrága kosztümre és öltönyre verheted el, szabadidő nem létezik az időpazarló és agyrothasztó tréningeknek köszönhetően, hétvégén pedig a vodkás üveg helyett a nyugtatós doboz kupakját csavargatod, meg pszichoterápiára jársz. Ja és persze ekkora presztízsű melóhoz abszolút elfogadhatatlan a jövedelmedből elérhető árszínvonalú tragacs, tessék fejvesztve loholni a szalonba és elhozni a legújabb BMW modellt hétéves futamidejű lízingre!
Mialatt előrehozott haldoklásod 40-50 esztendejét töltöd, a rendszer 0,1%-nyi nyertesei a Fedtől kapnak csillió dollárnyi ingyen pénzt. Amennyiben valamely befektetésük dugába dőlne – kiváltképp hitelválság esetén – a te véreden és verejtékeden megtermelt jövedelemből helyezik vissza az elkaszinózott pénzt az oligarchia zsebébe. Bár nem sokan értenek a Fed barbatrükkjeihez, azt még a hülye is látja, hogy a gazdag gazdagodik, a szegény szegényedik, és előbbieket az állam biztosítja az utóbbiak pénzéből az eltapsikolt pénzük alanyi jogon való visszanyerésére, illetve a kifosztottak haragját visszaverő ütleg, rendőrségi drónok és egyéb nyomorgató terrorapparátus felpumpálására az adóhivataltól a bíróságokig.
Ti a fenntartói és éltetői vagytok tönkretevőiteknek, megalázóitoknak, gyilkosaitoknak. És még hálásak is vagytok a lehetőségért, hogy ezt megtehetitek. Lusta disznózzátok, munkakerülőzitek, ingyenélőzitek azon polgártársaitokat, akik legalább csak pár mondat erejéig merészelik legalább mérsékelt hangnemben felemelni szavukat arra vonatkozóan, hogy ez a rendszer rosszul működik, neadjisten előfordulhat, hogy hamarosan valamiféle katasztrófának, vagy nem várt kataklizmának nézünk elébe.
De ti csak rabszolgáskodtok tovább, gyűlölitek az igazmondókat, és azt ugatjátok vérmes pofával és bezombulásotokból eredő mentális retardációval, hogy „Aki akar, az talál munkát!”, meg: „Büdös a munka, mi?”. Hát kiderült öregem, hogy a bűz forrása a saját vérmes pofád, meg a rothadó zombi elméd, aminek legutolsó maradékát is elittad, csakhogy megfelelhess szociopata gyilkosaid követelményrendszerének.
Az univerzális diktatúra, mely ellen lázadni reménytelen, menekülni belőle viszont az egyetlen út a szabadságba
A hatalomra nézve valódi veszélyt igazából nem a lázadók jelentik, hanem akik elmenekülnek a rendszerből. A lázadókat a hatalom – amennyiben jól csinálja – kiválóan fel tudja használni a saját céljaira. Itt vannak a rendbontók, a pusztítók, a züllesztők, akik ahelyett, hogy tizenkétóráznának a cérnagyárban éhenhalásért cserébe, csak gyújtogatnak meg lumpenkednek! Máris kész a háborús szituáció, melyre minden népirtás épül. Fordítsuk szembe a szegények egyik csoportját a másikkal. Amíg a szegények hada egymást irtja, pusztítja, lövöldözi, a fellegvárban csücsülő elitek kedélyesen röhögcsélnek a megvezetett prolik ostobaságán.
Amíg az emberek így vagy úgy, de a rendszer részei, a piramis-struktúra betonbiztos marad. Akkor kezd a rendszer inogni, illetve omladozni, amikor elszivárognak először az értelmesek, majd a butábbak egy része is. Rendben, hogy van egy rendőrségünk tele gumibotokkal, de ki fogja azokat hatásosan vezényelni a lakosság ütlegelésére? Rendben, hogy tele vagyunk rozsdásodó, pusztulásra érett gyárépületekkel, de ki fog döntéseket hozni a profit hatékony megteremtése felé, hogyan fogjuk majd az ad hoc módon kitalált egyre nagyobb baromságainkat ráerőltetni a demoralizált munkaerőre, ha nincs PR meg HR, akik kifundálnak valamiféle hihető bullshitet indoklásul? Hogy fogja az adóhivatal behajtani a kamutartozásokat meg a hasraütésszerűen meghatározott büntetéseket, ha nem áll sorban egy rakás takonygerincű féreg, akik bármiféle erkölcsi megfontolást mellőzvén hajlandóak a népgyötrés műveletét elvégezni?
Az erőszak monopóliuma a hatalomnál van. De a hatalmi struktúra nem tud menekülni saját belső rothadása elől. Egyetlen összetartó „ragasztója” a szociopátia, melynek kiszolgálása megköveteli a szellemi és erkölcsi toprongy adminisztrátori had sokaságát. Amikor a ragasztó szerepét eljátszó szolgahad elhagyja a pszichopátia-piramist, a teljes rendszer kártyavárszerűen dől össze.
Össze lehetne ugyan kapkodni a menekvő renitenseket, de a felkutatás és sanyargatás művelete oly mértékű erőforrásokat von el az államtól, hogy ez teljes mértékben gazdaságtalan, és csak tovább gyorsítaná az összeomlási folyamatot. Arról nem is beszélve, hogy a kevéske megmaradt szolga is kiábrándulna előbb vagy utóbb idomárjai gátlástalanságából.
Ha a tudásmunkás kaszt kicsatlakozik, mind az államhatalom, mind a magánszektor elveszíti az erőszak szükségétől mentesített totális kontroll lehetőségét, valamint a menedzsmentben való jártasságot is. Ha a középosztály eltakarodik, a teljes közigazgatás és ellátási lánc összeomlik. A szakmunkás, valamint képzetlen munkaerő távozásakor a rabszolgahad is felszámolódik, kiknek alázatos, kemény munkájától függ a burzsuj oligarchia komfortja és luxusa. Ugyanakkor rájuk mutogatva lehetett korábban a fejlettebb munkaerőt is az ültetvényen tartani éhbérért a „van száz másik a helyedre” duma mentén.
Itt az igazságtalanság határa, melyet a munkaerő még tolerálni képes. És már rég túlléptünk ezen a ponton. Akik azt mondják, hogy az emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy kilépjenek, csak figyeljenek. Majd megtalálják a módját. Nyílt színi terror bevetése nélkül az egész finánctőkés rendszer a maga bér -és adósrabszolgaságával pusztán egy terebélyes illúzió. Majd ha tömegével dőlnek be a hitelek és omlik össze a demográfia, melyet már nem lehet többé a takonygerincű féreghad bírságai révén visszarendezni, bekövetkezik a végső összeomlás.
Nagyon sokan váltak mostanra immunissá a mindenféle elnyomó, terrorista büntetgetésekre. Kiváltképp a koronavírus-járvány alatt, amikor a fosos pelenkájukat rosszul hordó kisnyugdíjasokra vertek sok százezres bírságokat ama címszó alatt, hogy „megvédjük őket a csúnya, rossz, gonosz járványtól”.
Mélyen nem tisztelt hatalom: itt a terrorregnumotok vége. Az időtök lejárt, és ezt ti is nagyon jól tudjátok. Egyetlen célotok maradt: legvégső halálhörgésetek előtt még egy utolsót jól belerúgni a lakosságba, és elérni, hogy minél többeket húzhassatok magatokkal a sírgödörbe.
Hát ebből nem esztek.
Jelen írás a következő blogbejegyzésekből használt fel gondolatokat, ötleteket:
The ‘Take This Job and Shove It’ Recession
