Immár egy rakás tudományos bizonyíték áll rendelkezésünkre azzal kapcsolatban, mennyire tönkretették az emberek életét a pártállamok által indítványozott COVID-lezárások. Bár a pandémia-rendelkezések atyaúristene, a World Health Organization (WHO) 2020 októberében kimondta, hogy nem javasolják többé a lezárásokat a járvány terjedésének fékezésére, miután azok több kárt hoznak, mint hasznot, a világ államhatalmai mintha meg sem hallották volna az ugyanazon forrásból érkező szavakat, melyek alapján korábban elrendelték az emberiség négy fal közé szorítását.
„Mi, a Nemzetközi Népegészségügyi Szervezet nem javasoljuk a lezárásokat a vírus kontrollálásának fő eszközeként. Az egyetlen eset, amikor a lezárást igazoltnak látjuk, hogy időt nyerjenek az erőforrások újraszervezésére, csoportosítására, elosztására, illetve a kimerült egészségügyi dolgozók védelmének céljára. De összességében, inkább nem tennénk.”
Ugyanezen időszakban egészségügyi szakemberek ezrei álltak ki és fogalmazták meg közös petíciójukat a lezárások eltörlésére. A Nagy Barringtoni Nyilatkozat aláírói többek közt a következőt fogalmazták meg:
Mint fertőző betegségeket kutató epidemiológusok és közegészségügyi tudósok, komoly aggodalmaink vannak az érvényben lévő COVID-19 rendelkezések fizikai és mentális egészségbeli hatásával szemben, és egy másik módszert, a fókuszált védelmet javasolnánk… A jelenlegi lezárásos intézkedések egyaránt pusztító hatással bírnak a lakosság rövid -és hosszú távú egészségére.
A végső kegyelemdöfést a lezárások legitimációjának a Stanford Egyetem kutatása adta meg, melynek összegzése szerint:
„A teljes lezárások és a széles körű COVID-19 tesztelés nem mutatott összefüggést a kritikus fertőzések és az összhalálozások számával.”
További források tucatjai bizonyítják a lezárások értelmetlenségét, illetve súlyos ártalmait. Ezek felsorolása, illetve elemzése a cikk második felében foglal helyet.
A szinte napi szinten napvilágot látó bizonyítékok ellenére mintha mi sem történt volna. A pártállamok egy jottányit sem változtattak már bevezetett népnyomorító intézkedéseiken. Néhány renitens országtól eltekintve a lezárások maradtak a helyükön, sőt mi több, súlyosbították az elnyomást kijárási tilalom bevezetésével.
A lezárások színe-java többet ártott, mint használt. Egyértelműen kiderült például, hogy az iskolabezárásoknak semmi értelme, mivel azok nem fertőzési gócpontjai a koronavírusnak. A gyerekek szervezete, amíg nem kerülnek az őrjöngő szülői halálfélelem, illetve a halálos gyógyszaripar nyálkás mancsai közé, köszöni szépen, jól elvan a koronavírussal. Persze, miután alaposan legyengítették őket a fullasztó és gyilkos maszkokkal, a baráti és közösségi kapcsolataik elvágásával, ők is kezdik jeleit mutatni ellenállóképességük sorvadásának.
Mire fel hát a nagy lezárás-mánia, hogyan cuppantak rá erre a kiváltképp ártalmas módszertanra a pártállamok?
A lezárások ideológiai megalapozása áltudományos módszertan alapján
Hogy a kályhától indulhassunk el, feltesszük a kérdést, hogy miféle ukáz szerint rendelték el az államok a lezárást, karantént, illetve távolságtartást? Mi vezetett gyakorlatilag napok leforgásán belül az erőszakos riogattatás doktrinájának kibontakozásához? Az igazság útja nem vezet oly mélyen a fenséges tudomány sűrű erdejébe, mint gondolnánk.
Neil Ferguson, a londoni Imperial College professzora végezte a koronavírus terjedésének modellezését. Szimulációja alapján, melyet egy előrejelző modelleket készítő számítógépes programban dolgozott ki, ama következtetésre jutott, hogy amennyiben az államok nem alkalmaznak azonnali és szigorú lezárásokat, rövid időn belül akár 2,6 millió halálos áldozata lehet a járványnak – csak az USA-ban!
Több sem kellett, a szenzációra éhes média nyakló nélkül szórta szét a világba a valódi vírust, vagyis a közveszélyes riogatást. Az emberek oly bénultak lettek, hogy félelmükben az évtizedek során megszokott napi rutinjaikkal is felhagytak, és menekültek vissza a négy fal közé. A turizmus azonnal földbe állt, néhány további szektor pedig a lezárásokat követően vált az enyészet martalékává.
Mivel a rémült tömeg nyomán a gazdaság alapvető működését biztosító területek is lebénultak, a szülők pedig kivették gyerekeiket az iskolából, mit volt mit tenni, elrendelték az államok a kezdetben két hét hosszúságúnak hirdetett lezárást. Sok országban csak eztán születtek meg az első COVID-pozitív esetek.
A Ferguson által projektált 2,6 millió halálozásból végül jó 85 ezret sikerült összehozni az első hullám alkalmával. A szellem azonban kiszabadult a palackból. A „soha ne hagyj veszni egy jó válságot” filozófia nevében életre keltek a világ hatalmasai, hogy évtizedek óta tervezőasztalaikon porosodó gazdasági doktrinájukat átüssék a félelem és bénultság nyomán magatehetetlenné lett lakosság elméjén.
A szélhámos Ferguson szélhámos predikciója két éven át tartotta magát a fejekben. A terrorpropagátumok, melyek a teljes lakosságot halálra rémítették, felsülésüket követően elkezdték rémhírterjesztőzni és vírustagadózni a valóságot feltáró, megnyugtató hírek közlőit.
Mint kiderült, s azóta több programozó visszaigazolta, Ferguson egy olyan szoftvert használt kristálygömbül, mely jó esetben egy egyetemista diák beadandó házi feladatának felel meg, nem pedig tudományos munkára alkalmas, professzionális alkalmazásnak. A szoftver tele volt bugokkal, hibás algoritmusok sokaságát foglalta magában. Ez még hagyján, de működési teljesítménye a processzor sebességéhez kötött, ami azt jelenti, hogy ugyanazon adatokat betáplálván a rendszerbe gyakorlatilag minden esetben különböző eredményeket ad ki. A beépített algoritmusokat ráadásul nem a koronavírus-járvány modellezésére alkották meg az eredeti programozók, hanem a némiképp más módon terjedő influenzáéra.
Ahogy a programkódot elemző egyik szoftverfejlesztő megfogalmazta: „Ez egy Sim City grafika nélkül.” Gyerekeknek való játékszerrel köpették ki az egész bolygó népességének sorsát befolyásoló hamis predikciót.
Ferguson szélhámosságainak komplett históriája fedezhető fel az interneten, gondos gyűjtőmunkát végző értelmiségieknek köszönhetően:
– 2001-ben a száj -és körömfájás járvány kapcsán 11 millió bárány és szarvasmarha, valamint 150 ezernél több ember elhullását vizionálta. Az emberáldozatok száma kevesebb mint 200 volt.
– 2002-ben egy teheneket érintő veszettség-járvány kapcsán predikálta 50 ezer ember halálát. A valós áldozatok száma: 177.
– A 2005-ös madárinfluenza esetében alaposan felcsigázta a várakozásokat: 150 millió halálos áldozat várható. 2003 és 2009 között összesen 282 haláleset volt tulajdonítható a járványnak.
– A 2009-es sertésinfluenza kapcsán 65 ezer halálozást hallucinált az Egyesült Királyságban, ebből 457 teljesült.
Ferguson életútja kalandos véget ért: 2020 májusában kénytelen volt felmondani, miután nőjével enyelegvén megszegte az általa világra erőszakolt karantént. Ennyire tartotta nagyra saját predikcióit. „Nagy szerencsénkre” munkássága túlélte az alkotó hanyatlását. A hamis, áltudományos módszereken alapuló lezárás-intézkedések önálló létre keltek, miután a regnáló pártállami elitek ráéreztek a hatalomfitogtatás édes ízére.
A néppusztító rendelkezések utólagos igazolása, majd további fenntartásuk
Miután a lezárások feleslegessége nyilvánvaló tényként bizonyosodott be, a jól befürdött hatalmasoknak valahogy meg kellett volna magyarázniuk a nép részére a bizony hitványukat. Hát még csak az kéne! Az őszinte hibabelátást roppant súlyossággal büntetnék a választók.
Ehelyett újabb meg újabb publikációkat rendeltek meg korrupt tudósoktól annak igazolására, hogy a lezárások igenis helyes, életmentő rendelkezések. Sőt mi több, további fenntartásuk is indokolt egész addig, míg a mostani helyébe tervezett új gazdasági rendszert be nem vezetik. Jól tudták, hogy egy efféle válságot immár bűn volna veszendőbe juttatni.
Az esetszámok több országban (Németország, UK) csökkenőben voltak a lezárások bevezetése előtt. Mire a karantén megérkezett a köztudatba, több helyütt már átsöpört a vírus, minimális mennyiségű fertőzöttet és halálos áldozatot hagyván hátra.
Hogy mindezen tény ne lehessen kellő súllyal szereplő indok a korlátozások feloldására, az államhatalmak Ferguson-szintű áltudósok közreműködése révén visszamenőlegesen megindokolták a lezárások szükségét azzal, hogy valójában ezeknek volt köszönhető ama esetszám-csökkenés, mely már az intézkedések bevezetése előtt bekövetkezett.
Egy tudós társaság felfedte, hogy a lezárások milliók életét megmentő hatását körkörös érvelés mentén indokolták a tudósok, vagyis semmiféle, a tényállítást igazoló bizonyíték nem volt birtokukban állításuk igazolására.
Isaac Ben-Israel izraeli tudós és politikus az első hullámot követően rendelkezésre álló adatok nyomán kifejtette, hogy gyakorlatilag semmi különbség nem akadt a szigorú lezárásokat alkalmazó (pl. Olaszország, Belgium), illetve a korlátozásokat mellőző, védekezés oroszlánrészét a lakosságra bízó (Svédország, Tajvan, Dél-Korea) országok járványgörbéje között.
A későbbi, második-harmadik hullám nyomán nyert adatok szerint (2020. november-december, 2021. március-április) ugyanúgy a megbetegedések csökkenését követően kezdték foganatosítani a lezárásokat, mint az első hullámnál, s ugyanúgy semmiféle korrelációt nem lehetett felfedezni a betegek mennyisége és a lezárások szigora közt.
Egy államközi tanulmány a 2017-20 között elérhető hivatalos halálozási adatok számba vételével kifejti, hogy a koronavírus semennyivel nem idézett elő több halálozást egy szabvány influenzajárványnál (sőt, a 2017-es influenza-hullám súlyosabb volt nála). Arra viszont alkalmas volt a riogatás, hogy a II. világháború óta nem látott recessziót és jogfosztást erőszakoljanak általa a népességre.
Akadtak országok, melyekben a gyermekeket elszeparálták nagyszüleiktől arra való hivatkozással, hogy megfertőzik és megölik a nagymamát. Egy 12 millió angol felnőtt bevonásával készült tanulmányban megállapították, hogy semmi köze az idősek COVID-halálozásához annak, él-e 18 éven aluli gyermek egy házban a nagyszüleivel.
Végezetül, egy szegényebb országok számba vétele mentén (India, Bangladesh, Sri Lanka, Bhután) végzett kutatás megállapította, hogy a lezárások nemhogy életet mentettek volna, hanem több fertőzést (összezárt lakosság) és halálesetet generáltak, mint ha nem vezettek volna be az államok semmiféle intézkedést.
A lezárások végét követő kárfelmérés alkalmával metaanalízis által került bizonyításra, hogy semmiféle hatásuk nem mutatkozott a lezárásoknak a „megmentett” emberéletek számára.
Összezárva a halállal: depresszió, öngyilkosság, gyerekkínzás, elszegényedés a négy fal közt
A koronavírus-karantén szabadulhatatlan börtönévé vált a családon belüli erőszaktól, szegény sorban, mentális zavarokban, időskori leépülésben szenvedő tömegeknek.
Legnagyobb vesztesekké a gyermekek váltak, kik az iskolabezárásoknak és a szülői negligációnak hála csendes passzivitásban várhatták a soha véget nem érő pártállami terror felszámolását.
Az oktatás és játszótársak hiánya több évvel visszavezette fejlődésüket, földbe állította kognitív képességeiket. Az otthoni stresszből, a családtagok és pártállami terroristák által közösen lefolytatott elnyomásból adódóan radikálisan felfutott az étkezési rendellenességektől, depressziótól, kábítószer-függőségtől és öngyilkossági késztetésektől szenvedő fiatalok aránya.
A fiatal felnőttek egészségi állapotát a kijárási tilalom, valamint a belőle eredő anyagi depriváció, elszegényedés, táplálék -és vitaminhiány tizedelte meg.
A karanténnak hála legtöbben a nyári időszak alatt sem juthattak hozzá koronavírus-űző napfényhez, mely hiányosság radikálisan megnövelte a fertőződés veszélyét.
Az idősek a kórház-bezárásokat, az idősotthonok látogatási tilalmát sínylették meg. Az elmagányosodás, időskori depresszió és az empátia fogalmának meghamisítása következtében intézményi ápoltak tömegei választották inkább a halált az elviselhetetlen rendszerben való további vegetálás helyett.
Ugyan a lezárások életmentő voltára nem akad semminemű bizonyíték, annál több visszaigazolás érkezett azok életet kioltó hatásáról. Egyes médiumok szerint a karantén akár több embert is megölhetett, mint a koronavírus. Mások a lezárások keltette gazdasági és társadalmi katasztrófákra hívták fel a figyelmet.
Akiket a gazdagon sorolt tényadatok nem győztek meg, azok ezen a weboldalon 400-nál is több, különböző COVID-intézkedések végzetes ártalmait taglaló tudományos kutatás közt böngészhetnek.
Sok terror semmiért, elvérző gazdaság, pártállami nyegleség
Az össztársadalmi katasztrófát nem csupán önmagukban a lezárások intézménye keletkeztette, hanem annak végletekig erőszakos és terrorisztikus érvényesítése a karhatalom részéről.
A kísérleti vakcinák bevezetését követően, miután több állam is enyhítéseket jelentett be, a lezárások vezénylését végző angol tudósok bevallották, hogy totalitárius terrort, valamint pszichológiai manipulációk tömkelegét alkalmaztak a népnyomorítás érvényesítésére.
A karanténszabályokat megszegőket hol drónokkal, hol MI-vezérelte robotokkal üldöztették, máshol a maszkhordás kötelezvényét elmulasztók nyakló nélkül való gyepálása vált a vérszomjas állatok kedvelt népszokásává. A sztálini spicliskedés intézménye is felmelegítésre került: arra kérték a vírusrettegő nácikat, hogy jelentsék fel szomszédaikat, ismerőseiket, amennyiben azok engedély nélkül mászkálnának a szabadban.
A kötelező házi karanténra ítélt állampolgárok telefonjára karantén-appot kényszerítettek, a vállalkozások többségét pedig – nem törődvén a következményekkel – bezáratták. Mindezen totalitarizmus természetesen nem vonatkozott a pártállami bűnözőkre, akik továbbra is szabadon járhattak intézményi fitnesztermekbe, ebédelhettek zavartalanul a hivatali menzán.
Ahogy Neil Ferguson karanténszabályokat szegett, úgy politikusok tömegei tartottak hasonló módon privát partikat a lezárások kellős közepén, mulasztották el a maszkhordást olyan helyeken, ahol az kötelező. A dollármilliárdos celebek a lezárások időtartama alatt is vidáman furikáztak privát jetjeikkel. Többen közülük saját vagy barátaik magánszigeteire utaztak, hogy onnan vészeljék át a karantén-időszakot, mialatt a dolgozó proletárok patkányokként voltak egymással összezsúfolva 30 négyzetméteres panelházaikban.
Ami az egyik kasztnak bánata, az a másiknak öröme. A lezárások első napjait követően földbe álló kapitalizmus veszteségeit busásan kárpótolták az alaposan felfutó tőzsdei árfolyamok, a multivállalatok bezárt kisvállalkozások nyomán radikálisan megnövekedett forgalma. Ezzel párhuzamosan a földbe döngölt kisvállalkozások bezárása végett lefolytatott kirúgások oly mértékű létszínvonal-hanyatlást indítottak útnak, ami egy NBER papír szerint 900 ezer halálozást fog keletkeztetni az elkövetkező 15 év során. Luxusprofit a gazdagoknak, szegénység és halál a munkásoknak.
A koronavírus-terror első éve során 4 billió dollárt raboltak el a gazdagok a szegényektől. A felső 1 százalék 9 hónap leforgásán belül ki is lábalt a COVID-válságból. Ugyanezen eredményhez a munkásosztálynak legalább 12 évre lesz szüksége, hogy a pandémia előtt megszokott létszínvonalát visszanyerje. Ráadásul eme becslés még az inflációs válság kirobbanását megelőzően látott napvilágot, azóta akár még súlyosbodhatott is a helyzet.
Az extrém vagyonegyenlőtlenség nem anomália, hanem beépített tulajdonsága a kapitalizmusnak. Eleve úgy alkották meg, illetve manipulálják folytatólagosan a rendszert az elitek, hogy a gazdag gazdagodjon, a szegény pedig szegényedjen. Az extrém társadalmi különbségek pusztán nyilvánvalóbban kiéleződnek egy-egy válság alkalmával.
Konklúzió
A koronavírus-terror hasonlatos lefolyást mutatott egy világháborúhoz, ám a fegyveres konfliktusok koncentrált emberáldozat-arányát viszonylag egyenlő mértékben terítette szét a csaknem 8 milliárd főt kitevő népesség körében.
Szemléltessük a különbségeket egy kis matekkal. Ha minden igaz, a második világháború 65 millió körüli halálos áldozattal járt. Amennyiben a korszakra jellemző, 65 év körüli várható élettartamot vetjük latba, 65 000 000 x 65 = 4,225 milliárd évet veszített az emberiség a háború következtében.
Persze a számítás nem tökéletes, hiszen nem újszülötteket ráncigáltak a frontra, hanem fiatal felnőtteket, akik addigra 20-30 évet betöltöttek. Kiegyenlítő hatásnak vehetjük viszont az áldozatok életben maradt rokonait ért sokkot, az ebből következő mentális és egészségbeli hanyatlást, s akkor nagyvonalúan ugyan, de feltételezhetjük, hogy a műveletnek megfelelő számú életév veszett oda a fronton.
Hasonlítsuk mindezt össze a COVID-intézkedések következményeivel.
Épp e cikk születése alkalmával lépte túl a 8 milliárd főt a bolygó népessége, úgyhogy vegyük ezt alapul. Számítások szerint a COVID-járvány kirobbanása óta 3 évet zuhant az összemberiség várható élettartama. E két tényadatot számításba véve 8 000 000 000 x 3 = 24 milliárd év veszett oda a járvány és a rá hozott intézkedések kombinációjának oltárán. Ez közel hatszor annyi, mint a második világháború pusztítása!
Tegyük azért hozzá a tisztesség kedvéért, hogy akad kutatás, ami azt állítja, a COVID-terrornak nem mutatkozott jelentős hatása a várható élettartamra, mivel az már a pánik kirobbanása előtt csökkenésnek indult. Csak a mókuskerékben forgolódó ember mit sem vett észre a folyamatból, hogy egyre több kiégett, depressziós, rendszerből kiábrándult, egzisztenciális válságban gyötrődő zombi járul nap mint nap a szalagsor elé.
