Évtizedek óta zajló folyamat, hogy egyes intézmények, mint az állam vagy a szórakoztatóipar egyre szorosabban ölelik keblükre retkes, nyálkás mancsaikkal a gyermekeket, miközben a szülőnek a „gyerekgyártó gép” funkción felül gyakorlatilag semmiféle feladata nem marad saját utódai tekintetében. Az elszeparált, védtelen áldozatokat már pólyás kortól ellátja hazugsággal a média, a bér -és adósrabszolga létre való trenírozás pedig a pártállam, illetve a multinacionális monopolcégek filantrópiájának halálos csapdájában vergődve zajlik.
Mindez nem véletlen, hiszen minden antikrisztusi rendszer annak alapos beszabályozására törekszik, hogy mennyit fialjon az asszony. Igyekeznek az előirányzott számokat úgy belőni, hogy pontosan a megfelelő mennyiségű utánpótlás érkezzen gombnyomásra vezérelhető birkákból, ugyanakkor egy kis felesleg is keletkezzen, akikre mutogatva lehet a többi vágóállat morálját „javítani”:
Na látjátok, büdös kölkök? Pontosan ilyenné lesztek ti is, ha nem követitek pontról pontra a züllesztő, hulladék oktatási rendszer, valamint a pszichopata főnökeitek parancsait!
Eme életellenes propagandagépezetek gyakorta szeretik magukat mint keresztényi jótevőket beállítani, elősegítvén, hogy a hazugságok tengere komplett körkörös rendszerré álljon össze, és a jobb sorsra érdemes nebulók ne találhassanak rést az összefüggő hazugságrendszer sok-sok méter magasra húzott drótkerítésén.
Mindezen szisztéma az egyre fullasztóbb rendelkezések ellenére (netántán épp ezeknek köszönhetően?) egyre lerobbantabb és pusztulóbb fiatalságot hagy hátra.
Úgy tűnik, az átverésre épített rendszereken belül nincs valós prosperitás, élet, öröm, emberhez méltó lét. Az iskolai élet börtönévei nem példás teljesítménnyel felvértezett, sztahanovista igavonó barmokat képeznek a minden életörömétől megfosztott fiatalságból, hanem kehes versenylovakat, akik kikerülvén az agymosoda centrifugájából a legalapvetőbb önálló cselekedetre is képtelenek. Kizárólag úgy alkalmasak bárminemű interakcióra, hogy folyamatosan egy mellettük vernyákoló tekintélyszemélynek kell instruálni őket, mit is tegyenek az elkövetkező másodpercekben. Oly mértékben került elpusztításra mindennemű szabadságuk, hogy a jelen kor „civilizációjában” az élettelen, magatehetetlen szeméttenger is szabadabban kelhet ide-oda a nagyvilágban.
A COVID-járvány igazából már semmit nem tett hozzá a helyzethez, eleddig is a csorgó nyálú zombi lét elfogadására voltak trenírozva a nebulók, most kizárólag a díszletet cserélték le körülöttük. Egyetlen aprócska dolgot kivéve.
Tudvalevő, hogy az elmúlt év során országok sora váltott át távoktatásra, az iskolák falain belülről széthordott fertőzések számát csillapítandó. Mivel a szisztematikus züllesztés jó 10 generációra visszamenőleg végzi áldásos hatását (persze az utóbbi 2-3 nemzedék során már a lehető legmagasabb hatékonysággal), létrejött a szülőknek egy olyan csoportja, akik a gyermekük iránti gondoskodás mindennemű maradék igényét, illetve képességét elvesztették. Kipottyan a csecsemő az anyuka hasából, onnantól kezdve majd formálja jellemét, fejlődését a széljárás. Meg persze a terrorhatalmi struktúra, mely tenyerét dörzsölvén alig várja, hogy az „életre” kárhoztatott kisbaba egyre fiatalabban kerüljön a pártállami daráló „szerető” karjai közé.
A gyerek valódi szülei passzívan hagyják ezen terrorista hatalmak karjai közt sínylődni a halálkultusz részévé tett diákot. Nem pusztán az eredendően fontos erkölcsi-etikai nevelés (mely nem tévesztendő össze az erőszakos autoriter „móresre tanítással”) marad ki a szülők legfontosabb feladatainak listájáról, de az egyszerű, hétköznapi gondolkodási készség, logikai érzék is kezd bennük kámforrá válni.
A jelen kor szülői generációja oly mértékben vált fogyatékossá a fősodratú médiától, tévétől, pártállami terrortól és hazug, megvezető tudománytól, hogy saját 4-5 éves gyerekeik is játszi könnyedséggel járnak túl az eszükön. Míg a kisbaba kezébe csörgő és rágóka helyett tabletet helyeznek, azok seperc alatt kisilabizálják a szülők által beállított automatikus korhatár-zár megkerülésének módját.
Nincs túl nehéz dolguk – pusztán alapvető felhasználói ismeretekre van szükségük, illetve ama képességre, melyet szüleik nap mint nap öntudatlanul is szorgosan gyakorolnak. Hazugság révén bármelyik kisgyerek nyugodtan mondhatja magának annyi idősnek a különféle közösségi médiák regisztrációs felületén, amennyinek csak akarja, hogy betekintést nyerhessen a rengeteg szennybe, szutyokba, mocsokba, melyekkel a modern kori propagandamédia okádja tele az egész internetet.
Egyes kutatók a közösségi platformokat teszik felelőssé a szülők mulasztásaiért, mivelhogy a regisztrált felhasználók korhatár-ellenőrzése jobbára semmiféle hivatalos dokumentumhoz nem kötött. Pusztán beikszeli az olvasni éppen megtanult kisgyerek, hogy elmúlt 16 éves, és máris alanyi jogon kapja a fröcsögő kulát az arcába.
Azt hitte volna az ember, hogy a tudomány értelmesebbé, valamint felszabadultabbá teszi az emberiséget. Ehhez képest az ellenkezője történik: szabadságunk szertefoszlóban van, minden egyes mozzanatunkat a gondolatrendőrség figyeli, a józan ész pedig sikítva menekült világgá a modern kor tudósainak elnyomó diktatúrája elől. Ők ugye dogmatikusan kijelentik, hogy a világegyetem bármely tényezőjét kizárólag egyféle módon lehet értelmezni, és a bevitt statisztikáik révén kiköpött számérték jelképezi azt az egyetlen adatot, melyhez a Földön élő 8 milliárd embernek alkalmazkodni kötelező.
Aztán csodálkoznak, ha lassan nem marad életképes ember a Földön, miután a statisztikai adataikból kikövetkeztethető, egytényezős „ideális embertípusból” gyakorlatilag egy darab sem él a Földön. Mindenki így vagy úgy, de kilóg az absztrakt számadatok sokaságának passzív elnyomásából.
A zombuló szüleik eszén túljáró rendetlen lurkók az engedetlenség oly dimenzióit is képesek bevetni, hogy megváltoztatják saját hangjukat, amennyiben egy beszédfelismerő szoftver igyekezné visszaigazolni életkorukat. A cégek által bevetett életkor-kapuk tehát elégtelenek.
Más sem kell a diktatórikus pártállamnak, azonnal átveszi a magatehetetlen földigilisztává lett szülő helyét. Oly mértékű pénzbírságokat vernek az elégtelen azonosítást alkalmazó cégekre, hogy azok kénytelenek pentagoni szintű védelmet, például biometrikus azonosítást bevetni a platformjaikon.
Mit jelent mindez? Mivel hatósági felszólításra szinte minden közösségi médiából kihúzható adatszolgáltatás, vagy egyenesen egy hátsó ajtó meghagyásának követelménye a pártállami vizslatók részére, a cégek a kisgyerekek olyan egyedi jellegű információkat kénytelenek magukról megosztani, mint az íriszminta vagy ujjlenyomat, melyek közvetlen és nyílt lekérése mondjuk egy védőnő részéről azonnali gyanút szülne.
Vajon mit akarhatnak a gyerekem ujjlenyomatával meg DNS-mintáival kezdeni a pártállami vegzálók?
Mivel a közösségi médián való regisztráció a lurkó biztonságának ürügyére alapuló biológiai mintagyűjtés célját szolgálja, e folyamatok egyértelmű és valós következménye, hogy oly mértékű genetikai, biometriai és egyéb egyedi jellemzők százmillióit söprik uralmuk alá, melyek elemzése révén játszi könnyedséggel elvégezhető az emberiség biológiai modifikációja, illetve születést követő rabszolgasorba helyezése.
Míg íriszünket és ujjlenyomatunkat bespájzolja a közösségi média, addig a külvilágban egy tomboló járványra hivatkozva PCR tesztek révén gyűjtik össze a lakosság belső, genetikai információit. Mindkét folyamat közös jellemzője, hogy teljesen szabad, önkéntes döntésnek hazudják, hogy amennyiben nem engedelmeskednek a tech-cégek, illetve a pártállamok diktátumainak a rémüldöző szülők, lassan a puszta létezés esélyétől is meg lesznek fosztva.
A távoktatás, az online oltás-regisztrációk, illetve a nemzeti konzultációk az idősebb korosztályt is lassacskán és módszeresen hozzá trenírozzák a digitális diktatúra elfogadásához. Miután a kritikus tömeg az idomítás nyomán elsajátította az újonnan elvárt viselkedést, a valóság terepén mindazon emberi jogaik, melyek a történelem szinte egésze folyamán alanyi jogon megillették őket, megvonhatók tőlük, majd az automatizált szoftverhadsereg biztosította univerzális megfigyelés és ellenőrzés nyomán passzív behódolásra kényszeríthetők.
Legvégső soron olyan illuzórikus előnyöket ad számukra a hatalom, mint a digitális pénz, melyet beválthatnak a tudósok által preparált élelmiszerekre. A tudományos alapossággal készülő mesterséges élelmiszerek a beléjük csepegtetett szedatív, agypusztító és zombiasító „tápanyagok” révén az emberiség utolsó védvárát és ellenálló képességét is leépíti.
A zombihadsereg két keze még működik, tehát nyugodtan folytathatják a csavarhuzigálást a gyárüzemben, az emberi lét minden más dimenziójától azonban megfosztják őket. Nem gondolhatnak, nem érezhetnek, nem lázadhatnak, nem választhatnak. Még a levegőt is elszívhatja előlük az AI-kontrollálta megfigyelő rendszer, ha akarja.
Mindezt pusztán azért, mert az agyalágyult szülők a gyerek jólétére való hivatkozással a hatalom kívánságainak mentén cselekednek a lurkó valódi szükségleteinek biztosítása helyett. Ami a szeretet, az erkölcsi nevelés, az önálló gondolkodásra sarkallás, az EGYEDI képességek kibontakoztatásának elősegítése volna, illetve a megfelelő táplálás, ami nem egyenlő a tudományos kemikáliás agyrothasztással.
Rengeteg felesleges és ártalmas baromság helyett két szónak megfelelő cselekvés: törődés, szeretet. De hát ugye hetvenórázni a rabszolgatelepen, aztán 45 évesen koporsóba feküdni erélyesebb tett.
