Egy új esély kapujában, ami valójában nem is esély
Hőseink tovább engedelmeskednek az idő múlásának, immáron belépnek a 30-as éveikbe. A fentebb példázott szerencsétlen srác kínkeservesen, de túlélte 20-as éveinek megrázkódtatásait és megaláztatásait. Mindháromszor sikeresen levágták a kötélről a padláson, összeszedte magát, kijárta az egyetemet, összekapart magának egy jól menő vállalkozást vagy egy kellemes állást. Rendbe tette magát pszichésen és amennyire tudta, genetikai és kommunikációs hátrányait is letornászta. Hiszen megfelelően kommunikált alkupozíció híján menő állása sem lehetne. Indulhat a társkeresés, végre minden úgy klappol, ahogy azt a nők elvárnák tőle.
Hősünket ebben a pillanatban durva sokkhatás éri: a kis létszámú szende lány, akik ideális párkapcsolati alapanyagok lettek volna, mind elkeltek legkésőbb kora huszonévesen, és azóta is boldog házasságban élnek. Az elférfiasodott karrierista nők azonnal lehervasztják a libidóját, ám ezen nők is hasonlóképp viseltetnek vele szemben a karrierpozíciójuk elvesztésének veszélyét jelző neurózisuknak köszönhetően. Ne felejtsük el, hogy ezen nők rettegnek az elkötelezett párkapcsolatoktól, a gyerekvállalás pedig egyenesen kizárt témának számít, mert mindkét elvárás összeegyeztethetetlen a céges előmenetellel.
Maradnak a randipiacon a leselejtezett öregecskedő feleségek, a 3 különböző férfitól 3 gyereket szülő egyedülálló anyák, valamint a “fütyikörhintáról” frissen kiesett, feslett nők. Meg pár golddigger. Pont azok, akiktől egész addigi életében óvakodni igyekezett, és akiket – a sors furcsa fintoraként – tizenéves korban sokkal kedvezőbb feltételekkel megkaphatott volna, ha lett volna hozzájuk gusztusa.
A 30+-os nők szalonképtelensége nem csupán csökkenő szexpiaci értéküknek köszönhető. Mivel random hősünkhöz hasonlóan magánéletükben szintén jórészt sikertelenek voltak, egy részük olyan szintű frusztrációkat gyűjtött össze az eltelt évek során, ami teljesen alkalmatlanná teszi őket normális párkapcsolatra.
Nem funkcionál a családösszetartó ösztönük, ami egy házasságban a legfontosabb női erény lenne: alapesetben mégiscsak ők értenek ehhez a legjobban. Másik részük biológiailag alkalmatlan a férfi utódjának kihordására, vagy egyedülálló anyaként esetleg nem is kívánna több utódot szülni. A szülés már 30 éves kortól kezdve sokszorosan kockázatosabb, mint a húszas években. Ne felejtsük, hogy a nők bár szexhez sokkal könnyebben jutnak az átlag férfinél, számukra az elköteleződés kisajtolása volna a kívánt cél legalább egy befogható palimadártól.
TL;DR
Szőhetném tovább a szálat, de gondolom ezen a ponton már mindenki számára egyértelmű, mennyire nyomorúságos és mennyire nem működő rendszer a modern civilizációs társadalmi kohézió összeegyeztetése a természetközeli, házasságtól és monogámiától mentes világgal. Fontos levonni az alapvető tanulságokat a fenti ömlenyből, ezért – egyben mintegy összefoglalásként is – lássuk a legfontosabb megállapításokat zanzásítva.
A férfiak és nők biológiai, valamint társadalmi érettségében van egy súlyos diszparitás, ami már tizenévesen meghatározza, melyik férfi lesz sikeres a nőknél a későbbiekben, és melyik nem. Az a férfi, aki hátrányba kerül a cikkben taglalt valamely indoknál kifolyólag, be kell hoznia a keletkezett hátrányait. Ami ugyan nem lehetetlen, viszont súlyos évekbe telik. Ráadásul nagy eséllyel ezek ugyanazok az évek lesznek, amikor a legnagyobb teljesítménykényszer van a fiatal férfiakon: akár egyszerre tanulni, dolgozni, plusz a későbbi státusz megteremtésén fáradozni.
Az évek során összegyülemlett frusztrációt nem feledteti az esetlegesen később keletkezett sikerélmény. Aki huszonévesen kényszerül rá PUA módszerekkel nőket felszedni, az már óhatatlanul is magába szívott egy rakás frusztrációt és lelki sérülést. Ahogy az ellenkező nemmel való interakció áthelyeződik a „ki tudja, mi lesz ebből” típusú, izgalommal teli ismerkedési rituálékról a machiavellista „csak szex legyen”, konkrét lépésekkel végrehajtható módszertanokra, úgy hal ki szép lassan a férfiakból a kedv a házassághoz és gyermekvállaláshoz.
A fenti állítások indoklása, hogy a társadalmi kimondott és ki nem mondott elvárások egy bizonyos átlag felé konvergálnak. Ha mondjuk statisztikailag kimutatjuk, hogy a legtöbb férfi 17 évesen veszti el a szüzességét, akkor a társadalom 17 éves tagjai elvárják egymástól, hogy legkésőbb 1 év múlva már senki ne legyen szűz. Akik ezeknek a mélyen lappangó elvárásoknak nem felelnek meg, lúzerként lesznek megbélyegezve. Csak azt felejtik el sokan, hogy az átlag 50%-ot jelent, tehát ha az elvárások az átlagot reprezentálják, akkor 50% mindig a léc alá kerül. Ugyanilyen típusú elvárásrendszer vonatkozik egyébként az egzisztencia megteremtésének kezdetére is, ezért az esetlegesen kitolt egyetemi évek is súlyos státuszromboló erővel bírnak.
Akármennyire nem értenek sokan egyet vele, alapállapotban nem minden férfi célja, hogy minden nőt megfektessen, aki csak elérhető. Aki egy monogám kapcsolatban képzeli el jövőjét, számára nem alternatíva, hogy prostituálthoz járjon, meg PUA varázstrükkökkel szedjen össze egy-egy alkalomra lányokat.
A tényleges megoldás még várat magára
A lehetséges megoldások halmazát négy részre lehet bontani. Egyik bontási elv az, hogy az aktuális társadalmi viszonyokhoz igazodva, vagy a jelenlegi állapotok megfordításával kívánjuk-e a célt elérni. A másik rendezési elv a férfi-nő felosztás.
Ha a jelenkori helyzetet tartjuk kiindulópontnak, akkor a férfiak számára az egyetlen szóba jöhető megoldás az, hogy igyekezzenek lehetőleg minél fiatalabb korban elveszteni a szüzességüket. Tökmindegy, hogy kivel, mert minden egyes elszalasztott év csak egyre súlyosabb teherként fog nehezedni rájuk. A nőkkel ellentétben a férfiak státuszát növeli, ha sok nővel volt korábban. Viszont nem szükségszerű össze-vissza kefélni. A lényeg a szüzesség minél előbbi elvesztésén van, utána rögtön el lehet kezdeni akár egy szeretetteljes monogám kapcsolaton dolgozni. Fiatal korban még nem annyira nehéz rendes lányt találni, akit nem fertőzött meg a nihilista korszellem, a későbbiekben ez már szinte lehetetlen lesz. Gyorsan kell kapcsolni, és időben elorozni a kevés normális lányt a többiek orra elől.
A lányok ezzel szemben igyekezzenek tartogatni magukat, és ne rendeljék alá ösztöneiket az első útjukba álló meggyőző dumás licitálónak. A nő legfőbb értéke a fiatalsága és a szüzessége.
A korábban linkelt statisztikákból egyértelműen látszik, hogy a potenciális partnerek számának bővítése valójában álságos hazugság, a vágyott cél ellentétét hozza el. A legjobb genetikai készlettel rendelkező hím magukhoz láncolása helyett leselejtezettség és boldogtalanság lehet a jussuk. Kora tizenévesen, amikor a fiúk és lányok többsége tapasztalatlan, még egyáltalán nem probléma pár hónapig, nagyon indokolt esetekben akár 1-2 évig várni az első szexszel. Két egyformán naiv, egyformán bizonytalan és kiegyensúlyozatlan, nevetséges elvárásokkal még nem fertőzött fiatal együttléte sokkal tisztább, mint egy későn kapcsoló, kiábrándult, kiégett 30-as férfi próbálkozásai a leselejtezett „úrhölgyekkel”.
Ha a társadalmi viszonyok megváltoztatásának igényével képzeljük el a megoldást, akkor szintén kétféle módszertan áll rendelkezésre.
Az első, hogy visszatérünk a hagyományos családmodellhez, amivel együtt jár a házasság és monogámia szentsége. Tulajdonképpen a legigazságosabb és legproduktívabb szokásjog ez, mivel nem akadályozza az emberek státusz szerinti párokba állítását (alfahímnek alfanőstény, omegahímnek kapafogú Gizi). Mégis garantálja, hogy minden férfinak jusson partner, és minden nő mellett maradjon partner egészen vénségükig. Emellett, ha nem is teljesen természetszerű ez a szokásjog, mindenképp a leghasznosabb. A férfiak és nők számaránya kb. hasonló, kicsi az eltolódás egyik vagy másik nem irányába.
A másik lehetséges módszertan azon a megfigyelésen alapul, hogy a történelem során nem sűrűn fordul elő egy-egy meghaladottnak nevezett társadalmi vagy politikai rendszer visszatérése. Ez magában hordozza annak veszélyét, hogy a házasságot és monogámiát sem lehet többé ráerőltetni erre a társadalomra. Így egy olyan jövőbeli társadalmi rendszert kell felkutatni, ami a házasság és monogámia szokásjogához hasonlóan ideálisnak tekinthető. Ez pedig nem más, minthogy mindenki dug mindenkivel, azaz a végletekig felfokozott szodómia rendszere, ami egyaránt kielégíti a nők hipergám, valamint a férfiak poligám ösztöneit.
Ez esetben a szexpiacra belépni nem tudó fiatal férfiaknak kedvezményes és diszkrét módon prostituáltat kell kiutalni, hogy kezdeti frusztrációikat legyűrjék. Persze a későbbiekben is bármikor visszatérhetnének a bordélyházakba. Mindezt a prostitúció 100%-os legalizálásával lehet elérni, de aki nem retteg a disztópiáktól, ugyanezen szituációt kizárólagosan szexrobotok használatával is elképzelheti.
Nem mondta senki, hogy az élet habostorta, és mint látható, sokszor a filozófia és a társadalommérnökség sem az.
