Az ÉN százada III.: Előregyártott beleegyezés
A fogyasztás gordiuszi csomója
Miután elindult a II. világháborút követő gazdasági talpra állás, a 40-es évek legvégén megkezdődtek az első kísérletek a pszichoanalízis intézményesítésére. Eljutott a legtöbb közintézménybe, de még az iskolákba is. Nem pusztán minden helyre, hanem az egyén elméjén belül is a legtöbb területre. Gyerekkori emlékeket igyekeztek feldolgoztatni, házasságokat rendbe tenni, az ember mentális-lelki síkján az elakadt, feldolgozatlan traumákat rendbe hozni. Az egészséges mentális állapot egészséges polgárokat szül, akik hatékonyabban illeszkednek a társadalomba, és szívesebben követik egy központi hatalom által normalitásnak kikiáltott irányelveket.
Létrejött a konformizmus eszménye.
A konformizmus – ahogy annak kései kritikusai kifejtik – bár egyéni szinten egy magasabb rendű egységbe való illeszkedés lehetőségét vázolja fel, társadalomfilozófiai értelemben sokkal rejtettebb célja van. A konformizmus valójában nem más, mint a valóság megkérdőjelezésének hiánya. A konformizmus doktrínája így szemben áll egy alapvető fontosságú teológiai kérdéskörrel: bár egyéni szinten az ördögi ösztönvilág megfékezése a pszichoanalízis célja, vajon az általánosan elfogadott valóságban nem rejtőzhetnek ördögi, vagy emberellenes jelenségek?
A pszichoanalízis csakhamar eljutott a vállalatokhoz is, hogy segítségével létrehozzák a modern fogyasztót. Ők lényegében Edward Bernays ténykedését gondolták tovább, újabb és újabb manipulációs technikák után kutakodva a fogyasztás fellendítésére.
Bernays „flozófiáját” Ernest Dichter motivációkutató vitte tovább, akit a napjainkban kibontakozó behaviorial economics (viselkedés-gazdaságtan) közgazdasági iskola egyik atyjaként is tisztelhetünk.
Dichter mesteréhez hasonlóan továbbra is hitte, hogy az emberi elme alapvetően irracionális, és tudattalan impulzusok vezérlik. Piackutatási módszere az volt, hogy embereket interjúvolt, ám nem kérdezett, hanem hagyta ügyfeleit szabadon beszélni.
Az 1950-es években kezdtek el terjedni a sütést-főzést megkönnyítő instant ételek. Bár a kérdőívek és kontrollcsoportok alapján úgy tűnt, mindenki szívesen vásárolná ezeket, az új termékek bevezetése csúfos csődnek bizonyult, a kutyának sem kellettek.
Dichter a háziasszonyokhoz fordult kérdéseivel. Kiderült, azért nem kelendők a félkész ételek és sütik, mert bűntudatot éreznek azok egyszerű elkészíthetősége miatt.
A gordiuszi csomó megfejtése egyszerű volt, mint Nagy Sándor kardsuhintása: tüntessék fel az étel dobozán instrukcióként, hogy a háziasszony üssön bele az ételbe egy darab tojást, így keltvén annak illúzióját, hogy a kész ételhez a háziasszony szorgalma is hozzájárult. Az instant kaják eladásai az egekbe repültek.
A pszichoanalitikusokra akkora kereslet mutatkozott, hogy rövidesen tömegek váltak milliomossá.
Eljött értünk a vörös halál
1953-ban a Szovjetunió felrobbantotta első hidrogénbombáját. Az amerikai kormány kezdetben a kommunizmustól való félelem csillapítása felé tett kísérleteket.
Edward Bernays, aki eddigre kormányzati tanácsadóvá buktatta fel magát, javasolta, hogy a félelem csillapítása helyett inkább korbácsolják azt fel, hatván az irracionális ösztöni indulatokra. A tudatalatti megfelelő manipulálása révén a tömeg viselkedése ingerelhető a kommunista eszmék elleni harc felvételére. A racionális érvelés hiábavaló és értelmetlen.
A kommunizmus elleni háború főpróbája a United Fruit company Dél-amerikai jelenlétének bebetonozására tett kísérlet volt. Az itteni országok olcsó munkaerejükkel filléres déligyümölcsöket (90%-ban banánt) biztosítottak az USA polgárai számára. A United Fruit ténykedése nyomán nevezték ezen országokat banánköztársaságoknak.
1950-ben egy fiatal hivatalnokot, Colonel Arbenz-et választotta Guatemala miniszterelnöknek. Arbenz programjának része volt, hogy leszámol a United Fruit egyeduralmával. 1953-ban bejelentette, hogy a kormány veszi át a termőföldek javát. Ez jót tett a lakosságnak, viszont katasztrófa volt a cégre nézve.
Arbenz szociáldemokrata volt, és semmilyen kapcsolatot nem ápolt a Szovjetunióval. Ám Edward Bernays zseniális húzással Arbenz-et mint kommunista veszedelmet állította be propagandájával.
Megkezdődött a látszatra való görcsös törekvés korszaka. Bernays nem pusztán üres riogatással kívánta a népet kontrollálni, de repülőutat is szervezett amerikai újságíróknak Guatemalába, ahol ellenzéki politikusokkal találkozhattak előre egyeztetett módon. Ők mind elmondták, hogy Arbenz egy kommunista diktátor, akit Moszkva irányít. A látogatás alatt Amerika-ellenes demonstráció is zajlott az utcákon. A United Fruit helyi alkalmazottjai meg voltak győződve, hogy a tüntetést maga Bernays szervezte (ismét a látszat részeként).
Sokadszor is bevetvén újságírói ambícióit, Bernays egy ügynökséget hozott létre az USA-ban, mely a Közép -és Dél-Amerikából érkező hírekről tudósít. Kamu sajtóközleményeiben például arról tájékoztatta az USA népét, hogy Guatemalát a Szovjetunió használja fel hadi állásként, hogy közelebbről indíthassanak offenzívát az államok ellen.
A művelet pontosan a várt eredményt hozta.
Bernays nem pusztán a propagandagépezet eszközeit szállította, hanem egy titkos tervnek is része volt. Eisenhower elnök a CIA-vel karöltve puccsot tervezett a Guatemala-i elnök ellen. Ez volt a CIA egyik első külföldi titkos akciója. Közben gépekkel is bombáztatták a fővárost, melynek célja pontosan az volt, mint a II. világháború elején a náci Stuka bombázóknak: megfélemlíteni és paralízisben tartani a lakosságot. Bernays saját kézben tartott sajtója örömódákat zengett a Guatemalát a kommunista elnyomás alól felszabadító amerikai hősökről.
Bernays, bár elvtelen kiszolgálója volt a kapitalista kasztnak, egy dologban szentül hitt: az emberiség és az üzleti szféra érdekei elválaszthatatlanok egymástól. Pláne a kommunista veszély árnyékában. Ám ennek érthető, racionális elmagyarázása az ösztönállati fogyasztó felé nem volna lehetséges, hiszek ők maguk irracionálisak. Így az egyetlen járható út a kánaán felé az emberek belemanipulálása és vak irányítása a szebb jövőbe. Ő úgy hívta ezt, hogy a beleegyezés legyártása.
Agy, mosópor, fehérítő, centrifuga
Időközben a Szovjetunió gépezete is haladt tovább. Mialatt az amerikai fogyasztó ösztönállatok trenírozása zajlott, a CIA fülest kapott, hogy a Szovjetunióban is kísérleteznek az emberek manipulálására pszichológiai trükkökkel, melyet ott agymosásnak hívnak. A CIA ügynökei annyira felcsigázódtak az agymosás technikájának birtokukba jutó információiról, hogy úgy döntöttek, maguk is kipróbálják azt.
A CIA küldetése az lett, hogy olyan programozott embereket gyártsanak le, akik bármilyen megfontolás vagy kritika nélkül pontosan a kijelölt utasításokat hajtják végre (biorobot).
A 50-es évek végén a CIA több millió dollárra rúgó büdzsét kapott az államtól az elmekontroll technológiájának kidolgozására. Szerte az országban orvosi egyetemeken rendezték be maguknak saját kis sarkukat, általában a pszichológiai kutatólaborok területéből lecsippentve pár négyzetmétert.
A leghírhedtebb kísérlet az Amerikai Pszichiátriai Társaság elnöke, Dr. Ewen Cameron kezdeményezésével zajlott. Hasonszőrű kollégáival karöltve Cameron is fanatikus meggyőződéssel hitt abban, hogy az emberek elméjében ártalmas folyamatok zajlanak, melyek az egész társadalomra veszélyt jelenthetnek. Erősen kételkedett viszont abban, hogy ezen folyamatokat teljesen meg lehetne szüntetni, azok kontrollját és manipulációját tehát érdemes aktívan művelni.
A pszichiáterek befolyása immár kiterjedt az országok parlamentjére. Szinte minden nyugati nemzet kormányában szerepet kaptak tanácsadóként, illetve a politikusok, szakemberek gazdaság -és társadalomformáló tevékenységébe is beleszólási jogot nyertek.
Dr. Ewen Cameron Allan Memorial néven hozott létre kórházat Kanadában. Eme intézetben zajlottak Cameron kezdeti kísérletei az LSD-vel, illetve az elektrosokkal. Ezen módszereket már alkalmazták depresszió kezelésére, ám új emberiség létrehozatalára eleddig nem.
Az új ember születésének első lépéseként Cameron szerint meg kell szabadítani a pácienst annak vészterhes és olykor tragikus múltjától. A kiüresített elmét ezek után fel lehet tölteni új emlékekkel, tudással, gyakorlatilag bármilyen információval, amit a rendszer megrendel.
A kiüresítés általában sikerült, létrejöttek a maguk elé bámuló, vegetatív emberek.
“Nem emlékszem, mi történt velem. Bemutattak Dr. Cameronnak, de őrá sem emlékszem egyáltalán. Semmire nem emlékszem. Elszállítottak egy alvószobának nevezett helyiségbe, majd mindenféle módon elektrosokkoltak. Túladagoltak különböző drogokkal, többek közt LSD-vel, és mindebből semmire nem emlékszem. Semmire az Allan Memorial-ból, és semmire az azt megelőző életemből. Minden eltűnt… kitörölték.”
Linda Macdonald, Dr. Cameron egyik “betege”
Maga a misszió lényegében mégis katasztrofális kudarccal végződött. Amit sikerült véghez vinnie, az a hosszú távú memória kiüresítése, valamint ama mondat végtelen ismétlésének képessége, hogy “Békében vagyok önmagammal.”. A CIA egyéb próbálkozásai is megfeneklettek. Jelentősen alábecsülték, mennyire komplex is lehet az emberi elme.
A pszichoanalitikusok azzal nyertek teret Amerikában, hogy képesek az ember legrejtettebb és legveszedelmesebb erőit is feltárni. Ám újdonsült kudarcaik nyomán egész tevékenységük értelme megkérdőjeleződött.
A végső hanyatlás folyamata Hollywood-ban indult.
Normálisnak lenni elmebetegség?
Marilyn Monroe, mint a kor legnagyobb filmsztárja, dívája, fotómodellje mániás depresszióban szenvedett, súlyos alkohol -és drogfüggőséggel karöltve. Valójában borderline személyiségzavaros volt, ám akkoriban még ezt nem ismerték. Ralph Greensont, Anna Freud egyik közeli barátját Monroe személyesen kérte fel kezelésére, Greenson pedig vállalta a feladatot.
Jól tudta, mi a dolga. Marilyn Monroe annyira zavaros családi közegből jött, hogy fogalma sem volt arról, hogyan lehet más emberekkel együtt élni, kiváltképp harmóniában. Greenson célja az volt, hogy ismertesse meg Marilynt a harmonikus családi élet modelljével. Bérelt egy házat, melyet hasonlóképp dekorált ki, mint sajátját, majd meghívta Monroe-t, hogy lakjon ott. Greenson egész családját vitte magával az új házba, ahova Monroe is beköltözött. Ők lettek Marilyn Monroe új családja. A családtagok pótolhatják Monroe hiányzó apafigurájának és ebből kifolyólag pokoli gyerekkorának hézagait, és a terápia végén mint teljes értékű ember léphet ki a való életbe szerelmet találni és saját családot alapítani. A terápia balul sült-el:
1962-ben egy augusztusi estén Marilyn Monroe öngyilkos lett.
Az eset Anna Freud-ot, és az egész pszichoanalitikus közösséget lesújtotta. A nyilvánosság elkezdett kellemetlen kérdéseket feltenni: mitől vált ennyire népszerű a pszichoanalízis, ha nem csodafegyver?
“A bajom a pszichoanalitikusokkal azon előítéletük, hogy a szenvedés egy tévedés, vagy gyengeség, esetleg betegség jele. Közben ténylegesen talán a legnagyobb igazságok, melyeket napjainkban ismerünk, emberek szenvedésének gyümölcsei. A probléma nem a szenvedéssel, vagy a kínok enyhítésére való törekvésben van. A nehézségeink általában nem a lelki gondjainkból, illetve az ezekből nyert tapasztalatok személyiségünkbe építéséből adódnak, hanem pontosan az elkerülésükre, gyógyításukra való törekvésünkből, mígnem a boldogságnak kizárólag egy amolyan kiüresedett, lobotomizált formája marad csak. Túl sok törekvés létezik az ember kontrollálására, annak felszabadítása helyett; a megváltoztatásra, az elengedés helyett. És ez mind része eme kor ideológiájának, ami a hatalomőrület.”
– Arthur Miller (Marilyn Monroe exférje)
Ahogy a gyógyító pszichoanalízisbe vetett hit romba dőlt, vadhajtása, a Bernays-féle módszer leleplezése sem váratott magára. Vance Packard könyve, “A rejtett manipulátorok” Amerika-szerte bestsellerré vált. A szerző azzal vádolta a pszichoanalitikusokat, hogy passzív bábokká butítják az embereket, akiknek egyetlen feladata a gyártósorok üzemeltetése. Ezt az elme manipulációja révén érték el, hogy mesterséges igényt gerjesszenek újabb és újabb termékekre, termékmodellekre. Az embereket a rendszer akaratlan résztvevőivé tették tudatalatti befolyásolással és tervezett elavulással.
A második csapás Herbert Marcuse filozófustól érkezett, aki jól képzett pszichoanalitikus volt. Még az eredeti, Freud-féle tanítások szerint praktizált.
Véleménye szerint a kapitalizmus aktuális (60-as évekbeli) állapota az emberi létezést skizofrén állapotba terelte. Ez a rendszer pontosan ama agressziónak, rejtett haragnak, destruktív energiának a felgyülemléséhez vezetett az üres prosperitás és fogyasztás által, melyet igyekezett volna elkerülni.
Bár valóban léteznek mindannyiunk elméjében rejtett, tudatalatti késztetések és energiák, ezek nem önmagukban véve rosszak vagy elpusztítandók. Azt, hogy végül építő, vagy pusztító energiaként törnek fel ezen késztetések, nagy mértékben annak függvénye, hogy milyen környezetben él az illető személy.
Anna Freud és követői viszont fokozták az elnyomást, annak kikényszerítésére, hogy az embereket a társadalomhoz való alkalmazkodásra kényszerítsék. Amennyiben egy társadalom beteg, az azt alkotó egyének mentális egészsége is romlik. Ha a társadalom elvárásaihoz való alkalmazkodás az egyéni mentális egészség fokmércéje, akkor egy sátáni hatalom alatt sátáni módon tomboló milliós tömeg egészséges és normális. Akárcsak a hitleri Németország polgárai.
“A modern pszichológiának van egy kifejezése, amit valószínűleg minden másnál többet használnak. Ez a kifejezés pedig a rosszul alkalmazkodó. Ez a modern gyermekpszichológia folyton visszacsengő siráma: rosszul alkalmazkodó. Természetesen mindannyian szeretnénk jó társadalomban élni, hogy elkerüljük a neurotikus és skizofrén személyeket. De ahogy konklúzióm felé haladok, el szeretném nektek mondani egy nagyon őszinte formában, hogy akadnak olyan dolgok a társadalmunkban, akár az egész világon, melyekhez büszkén vagyok rosszul alkalmazkodó. Minden jószándékú embert arra bíztatok, hogy legyen félrealkalmazkodó ezen dolgokhoz, amíg el nem jön a jóság társadalma. Őszintén el kell mondanom nektek, hogy nem szándékozom alkalmazkodni a rasszista szegregációhoz és diszkriminációhoz. Nem szándékozom alkalmazkodni a vallásos bigottsághoz. Nem szándékozom alkalmazkodni a gazdasághoz, mely sokak szükségleteit veszi el, hogy keveseknek luxust adjon…”
– Martin Luther King
A Freud-féle pszichoanalízis korának itt vége. További rivaldafény helyett vádiratokat kaptak a nyakukba.
