Az ÉN százada II.: A kapitalizmus kis halála

1929 októberének végén Bernays hatalmas ünnepséget rendezett a villanykörte feltalálásának 50. évfordulója alkalmából, melyre az egész gazdasági elit hivatalos volt. Jelen volt John D. Rockefeller, valamint a General Electric akkori vezetősége is. Közös rendezvényükön egy emberként ünnepelték az amerikai kapitalizmus nagyságát. A rendezvény emelt hangulatát visszafogott susmogások törték meg, melyek azt hangoztatták, a New York-i tőzsde katasztrofális mélyrepülésbe fogott.

Az 1920-as évek során több milliárd (akkori) dollárnyi lufi fújódott fel a világ tőzsdéin. A bankok milliószám győzködték az átlagembert: fektessenek be a tőzsdén hitelből. Egy olyan korszak eljövetelét vizionálták a kor elitjei, ahol nem léteznek többé gazdasági válságok.

1929. október 29-én megkezdődött a kapitalizmus történetének valaha volt legnagyobb összeomlása.

Milliónyi amerikai volt kénytelen lemondani gerjesztett vágyairól, és kizárólag a legszükségesebb cikkek beszerzésére koncentrálni. Bernays lufibirodalma, és vele a PR-szakma renoméja megsemmisült.

Zabolázandó állatok, vagy józan polgárok?

A válság begyűrűzése Európába legalább oly katasztrofálisnak bizonyult, mint az epicentrumban. Tovább korbácsolták az indulatokat az I. világháború nyomán vesztes államokra oktrojált kifizethetetlen jóvátételek is. Egyre szélsőségesebb politikai pártok és eszmék kerültek a kétségbeesett tömegek figyelme elé.

Freud, aki ezekben az időkben már rákban szenvedett, ismét visszavonult Alpokban lévő rejtekébe, hogy egy újabb könyv szülessen nyugtalan elméjéből. Az egyén, majd a közösségek irracionalitásának vizsgálata után immár az egész civilizációról szedte le a keresztvizet.

Freud szerint a civilizáció nem az emberiség természetes fejlődési folyamatainak előre lendítése érdekében jött létre, hanem az emberekben szunnyadó állati ösztönök kordában tartása céljából. Az egyéni szabadság eszménye, mely a demokratikus rendszerek alappillére, gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Az embereknek nem szabad hagyni a korlátok nélküli önkifejezést, mert az túl veszélyes. Azt folyamatosan kordában kell tartani, melynek egyik eszköze az elégedetlenség fenntartása (feltéve, ha elégedettségnek az állati ösztönök szabad kiélését nevezzük). Az ember nem szeretne civilizálttá válni, a társadalmi lét elégedetlenséget szül benne.

Freud nem volt egyedül a pesszimizmusával. A fokozódó kétségbeesés Adolf Hitlert emelte a közbeszéd egyik legnépszerűbb tárgyává. A náci párt szerint a demokrácia veszélyes az emberiségre, mert az önző individualizmus korát hozta magával, ám nem rendelkezett eszközökkel annak korlátok közé szorítására, hogy a gátlástalan nyerészkedők ne árthassanak másoknak.

32 politikai párt volt ebben az országban. Hitler így szólt: Amíg mind a 32 párt el nem tűnik, addig nincs egységes Németország. Ez így igaz. Nem létezhet 32 különböző párt egy országban. És rá mutattak: Ez az ember véget vet ennek a bohózatnak. – egy névtelen interjúalany a sorozatban

Hitler pártja, az NSDAP az emberiségre káoszt és munkanélküliséget hozó demokrácia felszámolásának ígéretével lépett a politikai porondra. 1933 márciusában a párt felhatalmazást kapott Németország irányítására. Ígéretet tettek arra, hogy az emberiséget más módszerekkel fogják vezetni, mint demokratikus elődeik. Egyik első lépésük a magánkézben lévő ipari cégek állami kontroll alá vonása volt, ahol a termelés folyamataiba is beleszólást nyertek. A szabad piac túlzottan sérülékeny, ahogy az amerikai összeomlás ezt bizonyította. A munkások szabadságolását is az állam szervezte, a Kraft durch Freude (Örömben az erő) program keretein belül.

A nácik nem vették észre, hogy az általuk létrehozott rendszer, melyet a demokrácia új alternatívájaként kívánnak eladni, voltaképpen a korai kapitalizmus autokratikus kontrolljának visszatérte. Bár az egyén vágyai és indíttatásai központi szerepéről nem mondtak le teljesen, igyekeztek azokat egy magasabb rendű entitás, a nemzet összetartásának irányába terelni. Fő szószólója az új elveknek Joseph Göbbels propagandaminiszter volt.

Göbbels gigantikus méretű népgyűléseket szervezett, melyek funkciója a nemzet egységének összekovácsolása lett a már jól ismert tudatalatti ösztönvilág kiaknázása által. Elmondása szerint Freud unokaöccse, Edward Bernays munkássága szolgáltatta részére az inspirációt.

A csoportgondolkodásról szóló könyvében Freud előrevetítette, hogy az emberekben rejtőző irracionalitás olyan formában is felszínre törhet, hogy a tagok identitása, egyedisége feloldódik, és gondolataik, tetteik a vezér gondolatvilágától kezdenek el függeni. Ugyanakkor egy idegen csoporttal szemben ugyanezen tudatalatti ösztönök ellenséges magatartást válthatnak ki a. Freud mindezt figyelmeztetésnek szánta, ám a nácik pontosan e késztetések burjánzását forszírozták, mivel úgy tartották, ezen keresztül irányíthatják leghatékonyabban a tömeget.

Mégis összeegyeztethető a demokrácia a kapitalizmussal?

Közben az Egyesült Államok is új elnököt kapott. Roosevelt szintén az állam erejét próbálta bevetni a szabad piac megzabolázására. Az ő célja azonban nem a demokrácia felszámolása, hanem annak megerősítése volt. Ehhez új módszert kellett bevetnie a tömegek kezelésére.

Roosevelt technokraták és tervezők széles csoportját hívta meg Washingtonba. Feladatul kapták az elnöktől, hogy dolgozzanak ki ipari projekteket, melyek a nemzet javát szolgálják majd. Roosevelt meggyőződéssel hitte, hogy a láthatatlan kéz vezérelte szabad piac nem képes megbirkózni a modern ipari gazdaságok irányításával, ezért egy erős államnak kell átvennie azokat. A kor iparmágnásai megrendültek Roosevelt terveitől. A New Deal nagyra törő projektjét azonban maga a náci párt is megsüvegelte.

Nagyon érdekelnek az amerikai gazdaság fejleményei. Úgy hiszem, Roosevelt elnök helyes úton jár. Az ismert történelem legnagyobb szociális válságával állunk szemben. Milliónyi munkanélkülinek kell visszakapnia megélhetését, és mindebben nem lehet privát kezdeményezésekre hagyatkozni. A kormánynak kell kezelnie a problémát. – Joseph Göbbels

Roosevelt a nácikhoz hasonlóan új rendszert szeretett volna létrehozni. Eltérően tőlük, ő mélységesen hitt abban, hogy az emberek alapvetően racionális lények, akik megbízható módon vehetnek részt a kormányzat munkájában. A nép elfogadó attitűdjében is bízott, melynek megnyeréséhez George Gallup szociológus segítségét kérte. Gallup hétről hétre statisztikákat készített a közvélemény aktuális állásáról a kormányzat munkájával kapcsolatban. Ezek eredményét rendszerint publikálták a mérvadó napilapok és gazdasági hetilapok.

Gallup és társai visszautasították Bernays elméleteit a tudatalatti indulatok vezérelte emberiségről. A közvélemény-kutatásokkal igyekeztek bizonyítani, hogy a nép valójában jól tudja, mit akar, és értékítéletei megbízhatóan reflektálnak a kormányzat teljesítményére. A kérdések megfogalmazásánál statisztikailag vizsgálható tényanyagokat használtak fel, nem pedig félrevezető, manipulatív alákérdezést. Még azt is igyekeztek elkerülni, hogy a feltett kérdés sugalmazza valamelyik bejelölendő választ.

Természetesen Roosevelt nem gondolta, hogy a nép szava egyben Isten szava. Mindenesetre bizalommal hagyatkozott az értékítéletükre. E húzásával egyben új szövetséget is teremtett a lakosság és a politikusok között, akik többé nem ösztönök vezérelte fogyasztóknak állították be őket maguk között.

Az 1936-os elnökválasztási kampány során a kapitalisták diktátornak kiáltották ki Roosevelt-et, kiváltképp, mert az további szigort ígért a világot összeomlásba taszító vadkapitalistákra.

Roosevelt tönkreteszi a magánvállalkozásokat, és az országot generációkon keresztül taszítja adósságba. A gazdaság talpra állításának helyes módja: hagyják békén az üzletembereket! – Ismeretlen nyilatkozó

Roosevelt mindezek ellenére földcsuszamlásszerű győzelmet zsebelhetett be.

Ezt meglátván az üzleti szereplők úgy döntöttek, végre visszavágnak, hogy Amerika feletti hatalmukat visszanyerjék. Titkos tanácskozásaikon arra keresték a választ, hogyan is terelhetnék vissza a történelem folyását a demokráciából a privát biznisz hegemóniájának dicsőítése felé. Ideológiai háborúra készültek Roosevelt-tel szemben, melynek bázisául – mily meglepő – a bukott Edward Bernays bukott elméleteit porolták le, és kapcsolták azokat turbó fokozatra. Fiókszervezetük neve: Gyáriparosok Országos Szövetsége.

Álmodozó zombik

Bernays ismét visszakerült az ipari kapitalisták reflektorfényébe. A lakosságot – más muníciójuk nem lévén – igyekeztek újfent propagandával rávenni a láthatatlan kéz istenség feltétel nélküli imádatára. Komplett reklámfilmeket forgattak le arról, hogy Amerikában minden fejlődés kizárólag a magáncégeknek köszönhető, az államok nem tesznek hozzá semmit. Válaszként a kormányzat oktató filmeket publikált a sajtó gátlástalan manipulációjáról a nagy üzlet (big business) képviselői által. A felvilágosító anyagok központjában álló főgonosz a PR szakember figurája lett.

Nem pusztán oktatással, hanem hiteles analízissel is igyekeztek a bajba jutott lakosság megsegítésére. Megtanították őket az újságokban szereplő hírek és közlemények hitelességének helyes vizsgálatára, saját maguk pedig gazdagon kielemzett táblázatokba szedték az uszító propagandacikkeket megrendelő cégek és személyek neveit – már akiket sikerült felfedni.

E józan észre apelláló, realista médiatermékek azonban nem voltak komolyan vehető vetélytársai Bernays imaginatív elméjének. Mosott agyú hívei agyába egy oly csodás utópia képeit ültette, melyet a kapitalizmus hozhatna el az egész emberiség számára, amennyiben engednék szabadon működni.

Az 1939-es New York-i világkiállítást szinte teljes mértékben Bernays víziói reprezentálták. Központi témájává az amerikai üzlet és demokrácia szentséges fúziója állt (figyeljük meg, hogy egész idáig a két fogalom antagonisztikus ellentétben állt egymással). A kiállítás közepén egy gömbölyded dóm ékeskedett, melyet Bernays roppant ötletes mód Democracity-nek nevezett el. A dóm köré építették azon impozáns építmények, gigantikus felhőkarcolók modelljeit, melyeket a General Motors mérnökei álmodtak meg. A narratíva is javarészt változott: a demokrácia mindig is a kapitalizmus része volt, így nem képzelhető el valódi demokrácia nélküle.

Megjelent a kiállításon a vezeték nélküli telefon, valamint a sportkocsi víziója is, melyek mind a népé lehetnek, amennyiben ismét engednek az üzleti kaszt hegemóniájának.

Ez a nevetséges humbug nagy hatással volt a látogatók képzeletére, akik elkezdtek könnyes nosztalgiával visszaemlékezni a hajdanvolt kapitalizmus szépségeire. Az alku tárgya a következő volt: a nép lemond a valódi demokrácia gyakorlásáról (a kormányzati döntésekben való részvétel helyett választói jogát kizárólag az elérhető termékek és szolgáltatások kiválasztására korlátozván), cserébe részesülhet a kapitalizmus által megtermelt javakból. Vagy nem.

Vegyük észre az egyértelmű összefüggéseket mai világunkkal. Jelen kor kapitalistái ama hazugságot tolják orrba-szájba mindannyiunk képébe, hogy a “fogyasztói zombi” mentalitás kizárólag a modern politika és államok befolyásának következménye. Ők, a jóságos kapitalisták igyekeznének tudatos és racionális fogyasztót nevelni ebből a kirágott agyú tömegből!

A valóság, ahogy a történelem mutatja, pontosan az ellentéte. Mindig is a kapitalista kaszt akarta a fogyasztói tudatosságot tűzzel-vassal irtani, a demokratikus kontrollt saját működése elől eltüntetni, hogy korlátok nélkül dobálgathassák ide-oda a passzív fogyasztó zombihadsereget, akiket aztán a létfenntartás kényszere majd elcsalogat a bűzös gyártelep felé rabszolgáskodni. Olyan emberekre van szükségük a kapitalistáknak, akik nem jelentenek veszélyt az ő hegemón diktatúrájukra, akik nem veszik komolyan a piaci versenynek csúfolt szélhámosságot, hanem hagyják szépen az elnyomó kasztot fizikai vagyonuk révén korlátok nélkül elnyomóskodni.

Az ideológiai háborúnak végül (ideiglenesen) a néhány hónappal később eszkalálódó európai helyzet vetett véget. Hitler Lengyelország megszállásával kirobbantotta a második világháborút, Sigmund Freud pedig elhalálozott. Egy éra lezárult. Látszólag. Valójában pusztán egy időre lesüllyedt a kollektív tudattalanba.

Ami nem öl meg, az erősebbé tesz?

A II. világháború borzalmai az egész amerikai lakosságot pánik-üzemmódba állították. Vajon náluk is kirobbanhat hasonló borzalom?

A folyamatot Freud gonosz célokra felhasznált elméletei indították el. Most az utódokon, elsősorban Anna Freud-on a teher, hogy helyrehozzák a nagybácsi megtépázott renoméját.

Amerika hadba lépését megelőzően hadseregük nem volt épp top állapotban. Éppen csak csillapodtak a kedélyek az utópisztikus kapitalisták és a kerékkötő állam között, így a Pearl Harbor elleni támadás egy meglehetősen felkészületlen hadsereget ért utol.

A katonák lelki állapota szintén pocsék volt. A kivezérelt állomány majdnem felét rögvest haza is kellett szállítani, miután a harctéri állapotoktól oly mértékű sokkot szenvedtek el, mely alkalmatlanná tette őket a harcra. Golyófogónak beáldozni teljesen felesleges lett volna őket.

Elérkezett a pszichoanalitikusok ideje, hogy Freud nehéz, és eleddig rossz célokra használt örökségét értelmes módon használják fel.

A hazautaztatott katonákat rejtett kamerákkal övezett termekbe vezényelték. A bakák megtörten, könnyeket eresztve vallották be harcképtelenségük valódi okát. legtöbbjüket heveny honvágy kínozta, egyetlen emlékük a polgári létből kedvesük vagy valamely gyermekük fotója volt. Kizárólag az foglalkoztatta őket a fegyverropogás közepette, láthatják-e valaha viszont szeretett családjukat? A honvágy akkora erővel tört rájuk, hogy diadalt aratott harctéri életképességük felett.

Meglepő, de ez volt a történelemben az első jegyzett alkalom, amikor a tudomány elkezdett figyelni az átlag ember bajaira, szorongásaira. A kezdeti pszichoanalitikusok, akik igyekeztek az emberek szorongásainak gyökerét megtalálni, mind Freud tanítványai voltak. legalábbis az ő könyvei révén sajátították el szakmájukat. Ők már az elején tisztába kerültek a ténnyel, hogy a tényleges mentális összeomlást szinte soha nem a harctér kegyetlensége provokálja ki önmagában. E pokoli állapotok megtapasztalásakor az elme mélyéből sarjadzanak elő olyan emlékek, akár gyerekkorig visszamenően, melyek a legváratlanabb pillanatban blokkolják az elme józan, racionális cselekedetekért felelős területeit.

A háború végét az amerikaiak a demokrácia diadalaként ünnepelték. A tengerentúlon azonban borzalmas pusztulás várt az irracionális és antidemokratikus ösztönvilágának engedelmeskedő német népre. Az éppen csak józanodó lakosság szégyenérzete generációkra meghatározza e nép attitűdjét a világ felé. Amennyiben egy rendszerfolyamat negatív irányt vesz, napjainkban is a koncentrációs táborok képét vizionálják egyesek akár kismértékű eltolódás esetén is a demokrácia ideális állapotától.

Az amerikai polgárok is jól tudták immár: demokrácia nincs áldozatok nélkül. Kétféle folyamat szükséges a demokratikus jogok helyes gyakorlásához: egyéni szinten az ösztönállati indulatok tudatos megfékezése (mely persze nem jelenti azt, hogy ezen jelenségeket nem kell megérteni, esetleg megfelelő szakember segítségével feldolgozni őket), rendszerszinten pedig a demokratikus létre nevelés. Minden, amit józan, megfontolt gondolkodásnak nevezhetünk, nem születik velünk, viszont tanulható. Így az amerikai kormány feladatává vált annak megtanítása, hogyan élhetnek az emberek a legészszerűbb módon demokratikus jogaikkal.

Amit nem vettek észre, hogy ugyanúgy, mint az ösztönös fogyasztónál, vagy a háborús gyilkosnál, ismét egy társadalmi szintű manipulációs törekvés tervét készítették elő.

1946-ban Truman elnök aláírta az USA nemzeti mentálegészség-programjának törvényét, melynek anyagát lényegében a háborús sokkot szenvedett katonák terápiájának tapasztalatai alapján állították össze.

A Menninger testvérek (Karl és Will Menninger) kezdték el az első pszichiáterek százait kiképezni, abban a hitben, hogy Anna Freud munkássága és módszerei egy egész nemzetre alkalmazhatók lesznek. A pszichiátria feladata, hogy megtanítsa az átlagembert elsajátítani az ösztönállati késztetéseik feletti uralmat. Hittek abban, hogy a pszichoanalízis segítségével egy jobb társadalmat teremthetnek.