A Szovjetunió Sztálin után
1957-ben az oroszok fellőtték az első űrrakétát emberrel, a forradalom évfordulójának tiszteletére. A kilövés előtt több száz hibát találtak a rakéta konstrukciójában, mégsem késhetett az ünnepi ceremónia, mindenképp véghez kellett vinni azt a jubileum napján. Megkezdődött a szovjet vezetés korrupciója, akik rendre a valóság manipulációja, sőt, a természet leigázása ötletével házaltak a pártban.
Az imperialista nyugattal ellentétben itt kizárólag marginális underground művészek helyezkedtek szembe a rezsimmel, kik gyakran a fogukat is otthagyták a hatalommal való összetűzéseik közepette. Akiben maradt némi életösztön, az nyugatra emigrált. Szolzsenyicin bizonyult a leghíresebb disszidensnek, ki első kézből szerzett tapasztalatain alapuló regényeket írt a szovjet gulágok világáról.
Eddigre nyilvánvalóvá lett, hogy a szocialista forradalom hamvába volt, ezt követően már nem lehet többé hinni az ideológiákban. Az egyetlen megoldás, hogy felhagyunk a világ átalakításának igényével, és nem hiszünk semmiben.
Országszerte felfutott az erőszakos bűnözés, mivel a kétségbeesett rétegek ezt látták egyetlen fegyvernek az ideológiai kényszerekkel szemben. Egy időben dicsőséges aktusnak számított börtönbe kerülni, amely szentimentális nézőpontnak hála igazi slágerműfajjá válhatott a börtönének.
Mivel egyre kisebb visszatartó erővel bírt a börtönbüntetés, 1974-ben a rendszerellenségek és elfogott disszidensek egy részét deportálták az USA-ba. A bűnözők nagy része a New York-i Brighton Beach-en talált lakhelyet. New York ekkoriban a széthullás peremén vergődött (lásd Hipernormalizáció).
Ekkor az USA-ban napvilágra kerülnek az első valódi összeesküvések dokumentumai: A CIA évtizedek óta távolítja el Dél-amerikai országok elnökeit; mérgekkel, drogokkal és elektrosokk-terápiákkal igyekszik a CIA befolyásolni a lakosság elméjét; Grönlandon fúrt sokszáz méter mély lyukakkal készül a kormány az atomháborúra; porfelhőkkel (chemtrail) permetezik az eget, hogy azok blokkolják a napfényt.. Persze az Illuminati is újból előkerül, mint figyelemelterelő hoax.
A kapitalisták teljhatalma a 80-es évek végére magával vonja a munkásmozgalom elhalását. Az olajválság hatására Szaúd-Arábia pofátlanul meggazdagszik, miközben bárminemű állami ellenőrzéstől mentes nemzetközi pénzként létrejön a petrodollár.
Kína Mao Ce-tung halála után
Mao halála után Kína az olcsó bérmunka modelljére helyezte gazdaságát. A párt akkori ideológusai szerint az olcsó fogyasztói kábítószerek terjesztésével Amerikát hosszú távon az uralmuk alá hajthatják. Államkapitalista alapokon a pénz vált az új mozgatórugóvá. A XIX. században a britek még drogokkal tartották kordában a kínai népet (ópium). Most itt az ideje a visszavágásnak.
Az emberek egyszerűsített robotokká váltak, akik a pénzt követik. Az állami sajtó központi kézben maradt: minél feljebb helyezkedtél a ranglétrán, annál több igazságot olvashattál vagy hallhattál, de a szélesebb néptömegek elől elzárásra kerültek a nagyvilági és belpolitikai hírek egyaránt. Mao egykori fanatikus követői az elsők közt ítélték el az ő politikáját.
A 80-as évek végére Kína többé nem hitt a kommunista forradalomban, ugyanakkor a demokráciában sem. Miben hisz hát, a pénzen kívül?
A Brit Birodalmat a kínai ópium tette gazdaggá. Az újonnan felemelkedő Kína az egykori világbirodalom fájú sebeit tépkedte fel, akiknek szembe kell nézniük sötét múltjukkal.
Már a XIX. század végén megjelentek elméletek a brit sajtóban arról, hogy a kínaiak bosszút esküsznek a Brit Birodalom ellen az ópiumháború miatt.
A második világháború után a britek visszavették Hongkongot Kínától (ideiglenes japán megszállás után), hogy demokratikussá tegyék. Korábban viszont a britek nem hagyták Hongkongnak a demokratizálódást, így Kína igazán képmutatónak ítélte meg őket. A birodalom széthulltával Hongkong maradt a legutolsó brit gyarmat, ami végül 1997-ben került vissza Kínához. E gesztussal a Brit Birodalom formálisan megszűnt létezni.
1998-ban az ázsiai kis tigrisek (Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Dél-Korea) pályafutásuk legsúlyosabb financiális válságát szenvedték el, ám annak ereje nem gyűrűzött be a kínai anyaországba. Ehelyett ott olyan strukturális reformokat fogadtak el, melyeknek hála az USA egyre növekvő adósság-állományának felvásárlásával még olcsóbban exportálhatták ki a termékeiket.
Az akciónak köszönhetően csak úgy ömlött a pénz az országba, miközben újgazdagok soha nem látott rétege emelkedhetett fel, kik létmódjukban és a számukra újonnan épülő lakónegyedek kinézetét tekintve nagyban merítettek inspirációt a régi Angliától.
A középosztály folyamatosan erősödött, de emellett hatalmas volt a korrupció. A parasztokat olykor fegyveres alakulatok fosztották meg földjeiktől, hogy azok a nagyvárosok ipartelepeibe legyenek kénytelenek járulni bérmunkásokként. Hirtelen nagy nosztalgiát kezdett ébreszteni az eddigre teljesen partvonalra tett kommunizmus eszménye, melynek nosztalgiáját jobbára dalolással ébresztette fel az egykor földdel rendelkező parasztságból erőszakkal verbuvált nincstelen munkás réteg.
De mi van, ha az emberek tényleg hülyék?
A Szovjetunióban az éhezőket táborokba zárták, hasonlóan a gyarmati rendszerből hátramaradt módszerekhez.
Eme inhumánus állami akciók nyomán és az 1984-es etióp éhínség hatására jött létre a világ első globális humanitárius mozgalma. E modern internacinalista intézmények a direkt cselekvés mantráját hirdették a politika teljes megkerülésével, ami eddigre szinte minden országban korrupt nacionalista népnyúzó intézménnyé vált. A Live Aid mozgalmat ama vád érte az államhatalmak részéről, hogy több embert öltek meg, mint ahányat megmentettek, mivel a segélykoncertek nyomán juttatott bevételeket az etióp kormány fegyvervásárlásra használta fel – miközben a népet továbbra is éheztette.
Eközben a nyugati világban lezajlott az első nemátalakító műtét, az USA és Anglia kormányai pedig megkezdték az olcsón elérhető kínai vackoknak hála feleslegessé lett ipari kapacitásaik leépítését (deindusztrializáció).
A 80-as években felfutó új individualizmus és a Maslow-hierarchiával megtámogatott önmegvalósítás tana elhozta az elveszett és szorongások fojtó árjában vergődő egyének korát. Az első transznemű nő (Julia) élete totális összeomlást vett sikertelen műtétjét követően, ki többé nem szexelhetett, sem gyereket nem szülhetett.
Egy kínai pszichológus hallgatót (Charlene) gyaníthatóan bedrogoztak, majd megerőszakoltak. A lány az individuális önmegvalósítás tanát hirdette. Miután a hatóságokhoz fordult az eset végett, a hatalom teljes passzivitásával találta szemben magát. A rendszer, melynek feladata a bűncselekmények felderítése és a bűnözők elzárása, semmit nem tett a sérelmei orvoslására.
Az ő kezdeményezésére egymillió tüntető lepte el Peking utcáit, melyen éhségsztrájkot, új radikalizmust és független nőmozgalmat hirdetett. A kormány nem tárgyalt vele, így nyilvánvaló tényként véshette a maga elméjébe, hogy a világot immár kizárólag a pénz és a kapcsolati háló mozgatja. Egyéni szinten tökéletes lehetetlenség akármilyen cél elérése, kiváltképp azok kollektív cselekvéssé transzformálása.
Az új individualisták teljesen elveszettek lettek, de hamarosan bejelentkezett értük egy újféle hatalom a technokrácia képében.
Az új pszichológiai irány szerint: “Az emberek nem ostobák. De mi van, ha mégis?”. Az emberek nem a racionális, józan döntéseket hozzák. Az emberi agy két részre oszlik: józan, gondolkodó elme, és ösztönállati (tudatalatti) késztetés-generátor. Azt hiszik, a racionális énjük kontrollál, holott valójában a tudatalatti sugallataik irányítják őket. Ahhoz hát, hogy az embereket „józan” belátásra bírjuk, közvetlen a tudatalatti impulzusaikat kell manipulálni és uralni a józan elme befolyásolása helyett.
Oroszország a szovjet blokk felbomlása után
A Szovjetunió felbomlását követően Borisz Jelcin lett az elnök. Tömegdemokráciát ígért az országnak. Nyugaton eddigre a tömegdemokrácia eszméje kezdett megkérdőjeleződni, sőt, el is tűnni. A politikusok megszűntek a lakosság képviselői lenni.
A változások első fecskéje Bill Clinton lett. Az ígért reformjai nagy részét a győzelem érdekében feláldozta, és átadta a tényleges hatalmat a pénzügyi kasztnak.
A munkásmozgalom eddigre teljesen elhalt. Semmi nem állhatott az elitek útjába, hogy létrehozzák az új bankártársadalmat, mely aztán szerte a világon fő szervezőelvvé vált.
Clinton szerint: „A nagy állam korának vége.” A politikusoknak immár nincs kontrolljuk az események felett.
Borisz Jelcin csakhamar minden tényleges hatalmat elvesztett. Az egykori szovjet gazdaság és ipar minden mozdítható és mozdíthatatlan eleme ebek harmincadjára jutott. Az ország irányítását oligarchák vették át, akik kifosztották az országot. Az orosz parlamentet kétségbeesve megrohamozó tüntetők egyenesen gazdasági népirtásnak kiáltották ki a fejük fölé terpeszkedő oligarcha-uralmat, akik azt is önkényesen meghatározták, kinek szájába juthasson falat és kiébe nem.
Ami a nyugati világban történik, innentől fogva semmi köze a demokráciához. Az egyetlen cél a rendszer stabilitásának megtartása maradt.
A de facto anarcho-kapitalista zűrzavar nyomán világszerte felemelkedett a nacionalizmus, melynek egyre magasabban verdeső hullámait a 90-es években ideiglenesen még sikerült visszaszorítani. Németországban már 1991-ben migráció-ellenes tüntetések sora indult, Algériában a vallási fundamentalista Új Iszlamista Front nyerte a választásokat, Boszniában és a Balkánon pedig a délszláv háború vetett véget a békés jugoszláv együttélésnek.
Borisz Jelcin eddigre a maga józansága felett is elvesztett minden kontrollt, legtöbbször részegen mutatkozott a tévékamerák előtt. Az elveszett tömeget a nacionalista mozgalom szipkázta magába. Zászlajuk a fasizmus és kommunizmus fúziójának jelképe volt. Ideológiájuk szerint a közös történet köti össze az embereket kollektívába, és biztatja őket az együttes cselekvésre a korrupt politikusok és oligarchák ellen. 1998-ra nyilvánvaló ténnyé lett az orosz rendszerváltás bukása.
1999-ben az Oligarchák megszavazták Putyint az ország élére, aki úgy igazából semmiben nem hitt. Ám nem várt esemény történt: 2000-ben a Kurszk atomtengeralattjáró felrobbant. Hogy Putyin mentse az irháját, az oligarchákra irányította a sokktól felháborodott lakosság dühét. A magára hagyott, munkáját vesztett vidéki lakosságból semmi nem maradt a nyers gyűlöleten kívül, így a népharag – s vele Putyin újonnan jött oligarchia-ellenessége – elsöpörte a rendszerváltás kevéske maradványát is.
Azóta minden történés a putyini politikában kizárólag valós idejű reakció a felmerülő problémákra. Bárminemű ötlet vagy ideológia nélkül.
A 90-es évek eufórikus nihilje
Tony Blair 1997-ben hatalomra jutott brit elnök bevégezte a Margaret Thatcher által kezdeményezett deindusztrializációt. A gyárakat bezárták, a kamatokat megemelték. Eme akcióknak hála az export teljesen befulladt.
