Megszületnek az első konteók
Kerry Tjornley ugyanabban a városban élt, mint Lee Harvey Oswald a Kennedy-gyilkosság előtt. A jól ismert bűnesetet követően a Kennedy-gyilkosság kivizsgálását Jim Garrison, Louisiana kerületi ügyésze vette szárnyai alá. Jim meg volt győződve arról, hogy az amerikai kormány nem birtokosa a valódi hatalomnak, hanem ott bujkál mögötte egy rejtett erő, mely a szálakat vezeti (Kennedy is ugyanerről beszélt meggyilkolása előtt).
A Kennedy-gyilkosság nyomán került először az emberek fogalomtárába a háttérhatalom megnevezés. Ennek leleplezésére Jim Garrison egy meglehetősen kétes sikerű módszert, a mintakeresést alkalmazta. Ismétlődő jelenségek, furcsa logikai nyomvonalak után kutakodott, melyek segíthetnek felgöngyölíteni a háttérben futó szálakat. Egy háttérhatalom uralta világban azonban teljesen felesleges rációt keresni az események lefolyásában, hiszen azok valódi célja és értelme rejtve marad a lakosság elől.
Így Jim csakhamar lyukra futott és elvesztette nyomozata útvonalát. Egész addig, míg fel nem fedezte: Kerry Tjornley Lee Oswald-dal egy településen élt a gyilkosság előtt. Garrison rögvest meg is vádolta, hogy maga is részt vett a gyilkosságban, pláne, mivel ismerte már Oswaldot korábbról. Tjornley kis híján megőrült Garrison vádaskodásától, de csaknem tehetetlennek bizonyult.
Tjornley ekkoriban maga is hasonló terepen mozgott, mint Jim, ám vele ellentétben valós összeesküvést sikerült lelepleznie. Kiderítette, hogy a CIA emberek önkéntelen beleegyezésével az elme átprogramozását és múltbeli személyes emlékek megmásítását igyekszik eszközölni elektrosokk és kábítószerek segítségével. Ez volt a hírhedt MKUltra program.
Neumann János első ízben használt számítógépet az időjárás előrejelzésére, valamint modelleket alkotott annak manipulálására és a Szovjetunió meggyengítésére.
1961-ben olyan időjárást jelzett a computer, melyre nagyon rég nem volt példa. A modell hibájára gyanakodtak a kutatók, mígnem bekövetkezett a totál valószínűtlennek tartott esemény. Innentől fogva döbbentek rá a tudósok, hogy a gépi algoritmusok kellő számú adat benyelését követően megjósolhatják a jövőt, továbbá az időjárás sikeres befolyásolására is jelentősen megnövekedik az esély.
A Los Angeles-i Playboy-villából indult el világhódító útjára a roppant beszédes “Operation Mindfuck” fedőnevű hadművelet, mely igyekezett a lakosság össznépi felháborodását átcsatornázni konkrét, megnevezhető személyektől és szervezetektől egy láthatatlan, érinthetetlen és a komplett népesség előtt tökéletes titokban működő társaság, az Illuminati felé. E mese által a “konteós gondolkodás” nevetséges bohózattá volt tehető, hiszen az egyszeri paraszt ama kérdésre, hogy mégis kik permetezik az ő feje fölött a felhőket, kik manipulálják a lakosság elméjét kémiai szerekkel és sokkterápiákkal, a legtöbb jóindulatú, ámde tudatlan kisember legfeljebb a “Hát a láthatatlan, érinthetetlen Illuminati!” színvonalú mondókáival égethette magát.
Anglia a 60-as években:
Időközben a(z inkább migrációpárti) ellenkultúra is támadásba lendült. Mind az USA-ban, mind Angliában fekete aktivisták lettek az új kulturális forradalom hírvivői. Szélsőséges képviselőik egyenesen egy fekete uralmi rend kiépítéséről álmodoztak az egykor volt nagy birodalmak központjaiban.
Eme mozgalmaknak a közhiedelemmel ellentétben nem sok közük volt a szocializmushoz. Legalábbis az ideológiájukhoz hű szocialisták nem látnak komoly ellentéteket a rasszok között, ehelyett a tőke-munka dichotómiát nevezik meg maguk részéről a kasztokat elválasztó erőnek. Ebben az időben a szocialista mozgalmak jobbára a fehér munkásosztály meggyőzésére törekedtek, de rendre kudarcot vallottak vállalásukban.
Michael de Freitas, a „felsőbbrendű” angol életből kiábrándult bevándorló a Malcolm X-szel való találkája után elnevezte magát Michael X-nek, és létrehozta Angliában a fekete aktivizmust. Mozgalmának ideológiai alapjául a Herbert Marcuse filozófus által írt könyveket választotta, ugyanúgy, mint a tengerentúlon éldegélő hippik. Marcuse filozófiája szerint a reklám és a média egydimenziós emberekké redukálta a népességet, kiknek kizárólag a privát fogyasztásuk szerepel érdeklődésük központjában. Ebből kifolyólag nem működnek tényszerűen társadalomként, ennek köszönhető a mindennapok Angliájában és Amerikájában fellelhető nihil, kitaszítottság és magány. Michael X szerint kizárólag a rendszer elpusztításával szabadulhatunk meg az elménkbe plántált tudatbefolyásoló technikáktól.
Michael X aktivizmusa nem tartott sokáig: rasszista gyűlöletkeltés miatt bőrtönbe zárták 10 hónapra. Rács mögött töltött ideje alatt több forradalom is kitört: Berlin, Mexikóváros, Chicago, Prága, Párizs, London. Mind elbukott, céljaikat nem sikerült átvinniük a rendszeren. A hidegháború alatt az individuum politikai fogalommá vált, és a vörös veszedelemmel szemben nem pusztán az ország, hanem egyénenként a lakosság védelméül is szolgáltak az individualista konformizmus eszményeit érvényesítő állami apparátusok.
Mire Michael X kikerült a börtönből, a világ már nem olyan volt, mint annak előtte. Rekord időn belül holtak hamvukba a színes bőrű társadalmi mozgalmak.
Helyükre azonban új csoportok szuszakolódtak be: a birodalmi ideológia individualistái. A jobbára fehér liberálisokból álló tömörülések önkéntes közösségeknek nevezték magukat. A feketék ezen csoportokban háttérbe szorultak, egyre kevesebb szerep jutott nekik, ebből kifolyólag sokan elhagyták azokat.
Az önkéntes közösségek vezérideológiáját a kapitalizmus remekül kiaknázta. Az emberek mint mérendő-menedzselendő alanyok kezdtek funkcionálni. A fekete uralom vágyálma eddigre végérvényesen szertefoszlott. Az új fehér liberálisok a feketék zenéire táncoltak, de kultúrájukban a régi gyarmattartók utódai voltak.
Michael X keserves kudarcát nyugtázván visszavándorolt Trinidadba. Már ezt megelőzően egyre hevesebb paranoia lett úrrá rajta. Odahaza gyilkosságért felakasztották.
A radikalizmus végórái
A nyugatnémet illetőségű Rote-Armee-Fraktion bombarobbantások sorával kívánta kierőszakolni a kommunista forradalmat. Rettegvén a nácizmus újbóli, illetve a kommunizmus friss felfutásától az államhatalom megtiltotta a bűnözők összeírását és tartós nyilvántartását.
Horst Harold egy jogi kiskaput talált, hogy lehetetlen vállalását, a bűnözők kilétének felfedését és a szervezet mielőbbi felszámolását elvégezze: ugyan az állam tiltotta a papír alapú összeírásokat, de nem a számítógéppel való adatrögzítéseket. Így egy digitális adatbázist hozott létre, benne a gyanúsított személyek és veszélyes elemek adataival. Ebben már a RAF-ba való belépés gondolatán csupán kacérkodó célszemélyek is felírásra kerültek, kiket eztán roppant alapos elektronikus megfigyelés alá lehetett vonni. Létrejött az első központosított bürokrácia, ahol az ember napi szintű életvitele is rögzítésre került.
Az 1970-es évek a terrorizmus felemelkedését és radikális mozgalmak térhódítását hozta magával. Harold szerint a terrorizmus egy reakció a felemelkedő új hatalmi rendre, ami világszerte terjedőben van. Arra a világméretű céghatalomra, mely az egész világot uralma alá hajtja.
Eddigre az ellenkultúra új fogyasztói csoporttá alakult. Célpontba az önkifejezés vágya került. Afeni Shakur eddigre letartóztatásra került. Fia, Tupac Shakur inkább rapzenék költésével igyekezett áradozni a csakhamar eljövendő rendszerellenes forradalomról.
A Black Panthers felültetése a paranoia új hullámát indította be a fekete lakosság körében. Kiderült, hogy az alapító tagok közül 3-an is beépített rendőrök voltak, kik a potenciális jövőbeli bűnözők egybegyűjtése, majd tömeges letartóztatása érdekében szervezték le a robbantásokat. Még a robbanóanyagok is a CIA központi raktárából kerültek kiosztásra.
Eddigre minden mozgalom csak még nagyobb káoszt, zűrzavart, erőszakot hagyott maga után, mint volt annak előtte. Az összes forradalmi vezető paranoiddá vált.
1976-ban az egykori forradalmárok utolsó maradványai, 2 német személy palesztin terroristákat bízott meg egy gép eltérítésével. Ami eztán történt, sokkolta a világot.
A terroristák a reptéren váróhelyiségbe terelték az összes túszt, akiket 2 csoportra osztottak: megölendők (ha lezuhanna a repülő), illetve életben hagyandók. A kiirtandók csoportját természetesen a zsidó polgárok alkották. Kísértetesen emlékeztetett módszerük a nácikéra. Ugyanebben az évben a müncheni olimpián nyolc palesztin terrorista szivárgott be az olimpiai faluba, hogy izraeli atlétákat mészároljanak le.
A felfutó, majd behaló terrortámadások egyben a radikalizmus bukását hozták el az emberiségnek. Az eddigre szinte kivétel nélkül individuálpszichológiával foglalatoskodó értelmiségiek kimondták végítéletüket: a terror az emberi fejekben tombol, nem pedig a társadalomban.
A forradalmak elbuktak, a világrend átalakult, egy valami nem változott: a rendszerszintű rasszizmus, valamint a kizsákmányolás.
A pénzuralmi rend kialakulása, és összefonódása a pszichológiával
Az 1960-as évek Amerikájának külvárosaiban riasztó tendenciák kezdtek kibontakozni. A magány, ürességérzet és szorongás soha nem látott mértéket öltött. A doktorok nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, ezért váliummal kezelték a betegeket. Ez 1971-re a világ legtöbbet felírt gyógyszerévé vált.
A váliumot többségében nők szedték. Elnyomta a szorongást, mégsem hozta meg a várva várt boldogságot. Napközben az asszonyok magányosan sínylődtek otthonaikban. Ebből bontakozott ki aztán a jóléti nihilizmus. Később már a férfiak is egyre gyakrabban szedtek váliumot.
Az arab olajválság, illetve a szupertitkos Jégféreg projekt közepette Richard Nixon vette át a stafétát a leköszönő Lyndon Johnson-tól. Nixon a “csendes többségnek”, az ópiumfüggő külvárosi népeknek köszönhetően nyerhette el a hatalmat.
Nixon maga rendszeresen járt pszichiáterhez. Súlyos delúzióktól szenvedett: nem tudta, mikor beszédet tart, valóban ott van-e, vagy csak álmodik.
Az ő csendes jóváhagyásával kibontakozhatott végre a pénz és üzlet totális uralma. Mivel a pénz szabadon adható-vehető a nemzetközi piacokon, felvetették, hogy a pénzuralmi rendszer bebetonozása egy folyamatosan alakuló-változó, ám mégis stabil világrendet eredményezne. Minden gondot-bajt, szorongást, félelmet, paranoiát meg lehetne oldani pénzzel.
A pszichológia beleolvadt a modern közgazdaságtanba, hogy együtt menedzseljék a tömegek viselkedését, gazdaságban betöltendő funkcióját.
Az új „szabad piacban” mindenki helyet kapott. A Black Panthers egykori kirakatrobbantgató tagjai butikokat nyithattak, melyekben forradalmi ruházatot árusítottak. Tupac Shakur dollármilliós lemezszerződésekkel a zsebében rappelhetett az elnyomott kisebbségek forradalmáról. Látszatok szintjén a rendszer teljesen átalakult, ám lényegi működése mit sem változott.
1978-ban az amerikai elnök felesége bejelentette, hogy váliumfüggő. Az idő -és térérzékelése szinte teljesen megbomlott. Eddigre milliók váltak váliumfüggőkké. Az orvostudomány “innovációjának” hála egy oxycontin nevű szintetikus ópium váltotta a váliumot. Az elkövetkező évtizedek során milliónyi amerikai vált munkanélkülivé a Kínából beömlő olcsó cuccoknak köszönhetően – és váltak oxycontin-függőkké.
A két (előző fejezetekben említett) író, miután ama hitük, hogy a valóság manipulálható volna, szertefoszlott, világképük összeomlott. Egyikük visszatért a konteók világába, másikuk alkoholista lett.