A boomer identitás kudarcos próbája: a vietnámi háború
A nevelési módszertan radikális változása nyomán kifejlődött boomer identitás a 60-as évek közepén tartotta legfontosabb erőpróbáját. A hatalom által kirobbantott vietnámi háború tárt karokkal várta az időközben serdülőkké, valamint huszonéves ifjú katonákká vedlett boomereket a hadsereg szolgálatában. Az ő életkorukban a legnagyobb generációt már deportálták a frontvonalra.
A mozzanatot, amikor tömegek égették el katonai behívójukat és váltak az új hippimozgalom aktivistáivá, jól ismerjük. A meglepő tény azonban, hogy a legtöbben ezek közül egyáltalán nem a háború ellen voltak, pusztán az ellen, hogy nekik kelljen azt megvívniuk.
A behívandó létszám gyakorlatilag véletlenszerűen került kisorsolásra a megfelelő korú (18-26 éves) lakosságból. A háború elleni demonstráció viszont nem a korszellem jellemző mozgatórugója volt, hanem inkább anomália. A szelektív behívóparancsoknak köszönhetően a boomerek többsége a farvízen való egyéni elevickélés útját választotta – igyekeztek saját deportálásuk folyamatát szabotálni, amennyire csak lehet, és időt húzni addig a pillanatig, mígnem kiesnek a behívásra ideális korosztályból.
Ez volt az általános viselkedés az utókor képzeletében élő tömeges behívó-égetés és össztársadalmi demonstrációhullám helyett.
Egy másik jellemző tévhittel ellentétben ráadásul a behívójukat elégető hippik szolgálatára nem is volt szüksége a hatalomnak. A hadi szolgálatra önkéntesen jelentkezők száma 3-4 szeresen haladta meg a behívottakét! Aki szerette volna elkerülni a háborút, az könnyedén meg is tehette: egyszerűen beiratkozott egy (addigra széles körben elérhetővé vált) egyetemi képzésre, és igyekezett úgy intézni dolgát, hogy pont a megfelelő időben diplomázzon ahhoz, hogy már ne hívják be.
Ami a fentieknél is furcsább tény, hogy – miközben a mai fiatalok életképtelenségére panaszkodnak – a hadseregbe jelentkező boomerek többségét haza kellett küldeni, mivel katonai szolgálatra alkalmatlannak bizonyultak. A toborzó tábornokok jelentései szerint a fiatal bakák fizikai, valamint mentális felkészültsége egyaránt nincs azon a szinten, hogy bárminemű harcászati értéket képviseljenek.
Mialatt a boomerek kezdetben könnyedén meglóghattak a behívóparancs elől, közvélemény-kutatások felfedték, hogy ebben az időben a 30 év alatti lakosság körében volt a legmagasabb a vietnámi háború támogatottsága! A kocka csak aztán fordult, mikor 1967-ben a karhatalom bekeményített a dezertálókkal szemben. A következő hat évet tartja szinte mindenki a vietnámi háború tényleges időtartamának (mikor a boomereknek kellett menniük), holott a háború konkrétan 1955 óta zajlott! 1968 második felétől, mire ők kerültek volna többségbe a frontvonalon, a boomer nézőpont ingája átlengett a háború támogatásáról annak ellenkezőjére.
A végül sikerrel felszerelt boomerek tevékenységében sem volt hála. A roppant veszélyes körülmények ellenére a rendetlenség oly sűrű mételyében dagonyáztak, melyet szebb időkben lehetetlen lett volna hadseregnek csúfolni.
Mindennapos gyakorlattá vált a parancsnokokkal szembeni engedetlenség, az éberséget megkívánó életveszélyes szituációkkal szembeni bátor helytállás helyett azok kábítószerekkel, alkohollal való átvészelése. Elképesztő mértéket öltött továbbá a helyi prostitúció.
A hadszíntéren nyílt parancsmegtagadás helyett a kiadott utasítások megkerülése vált a követendő iránnyá: A „derítsd fel és pusztítsd el” helyett „derítsd fel és kerüld ki”. A megtisztítani elfelejtett Vietkong fészkekkel aztán az utánuk járőröző alakulatoknak kellett bajlódni, akik viszont nyilván abban a hiszemben, hogy megtisztították előttük az utat, nem vittek magukkal elegendő felszerelést egy intenzív harchoz.
Végül a háború által követelt amerikai és vietnámi emberéletek többsége egyaránt a mulasztások tömkelege végett keletkezett, nem (pusztán) azért, mert a tábornokok ne törekedtek volna a veszteségek minimalizálására.
A háború utolsó évei igazán nevetséges bohózattá fajultak: mindennapossá vált a dezertálás a kiküldött hadseregben. Az elkóborló boomerek a következményekkel nem törődvén dzsungellakókká vedlettek, akiket a háború végeztével kellett az amerikai hadseregnek begyűjteni. A szolgálatban maradók sem viselkedtek épp erélyes katonákhoz méltó módon. Mindennapossá váltak a vietnámi lakosságot ért abúzusok, gyerekbántalmazások, nemierőszak-esetek. E kegyetlenségekről a (boomerek által kontrollált) utókor úgy emlékezik, kizárólag az orosz hadsereg vitt véghez hasonló ívű kegyetlenségeket a II. világháborúban.
Minden idők legdrágább háborújából végül Amerika vesztesen került ki. Bár az emberáldozatok száma vietnámi oldalon messze felülmúlja az amerikait, erkölcsi szempontból a boomerek serege megsemmisítő vereséget szenvedett.
A boomerek, amennyiben ténylegesen bátor és tettre kész módon menedzselték volna létüket, több alternatívát is választhattak volna. Vagy nyíltan belemennek a háborúba, és hősiesen harcolnak, vagy egyenes gerinccel tömeges demonstrációt tartanak a hatalom ellen, és határozottan megtagadják a szolgálatot.
Ami valóban történt, az egyfajta passzív széthullás. Egy kis tüntike itt-ott, de lényegében mindenki kizárólag a saját egyéni nézőpontját szem előtt tartván a megúszásra játszott. Eme nemtörődömség azonban nagyban rombolta a nemzet nimbuszát, továbbá mérhetetlen erkölcsi-morális kárt okozott. A szükségtelen emberi-anyagi veszteségekről nem is beszélve.
A boomer képmutatás a háborút követően tetőzött. Az általuk szénné égetett vietnámi anyaország menekülő lakói részére az amerikai állam – amolyan bűntudati kompenzációként – szeretett volna letelepedési lehetőséget nyújtani, hogy a „lehetőségek földjén” kezdhessenek új életet. Az akciót a boomerek 52%-os többséggel elutasították az e célból tartott népszavazáson. A folyamat tanulsága, hogy
a világon egyedülálló módon a boomer generáció gyakorolhatta a következmények nélküli szociopátiát.
A DSM-V pszichiátriai kézikönyv szerint a szociopaták rendre képtelennek bizonyulnak helytelen viselkedésük korrigálására, kiváltképp kompenzálására. Viselkedésüket meghatározó négy alappillér az egocentrizmus (csak a magam javára gondolok), öntörvényűség (parancsmegtagadás, öncélú züllés), empátiahiány (nemi erőszak, bántalmazás) és intimitásra való képtelenség.
Az önzés birodalma
A boomereket megelőző generációk mindegyikére jellemző volt egyfajta szociábilitás. A kifejezés nem egyenlő a szocializmus eszméjével. Ennek erkölcsi bázisa ama Jézustól örökölt – aztán persze az idők során temérdek értelmezési abúzuson átesett – tanítás, hogy szeresd felebarátodat, mint tenmagadat, valamint ne tégy olyant másokkal, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek.
Voltaképp e mantrának köszönhetően maradhattak egyben a házasságok és társas kapcsolatok évszázadokon át. A kölcsönös jószándék jegyében a nyílt színi bűnözők kivételével mindenki igyekezett valahogyan összerázódni embertársaival. Jól tudták a régebbi korok erkölcsi nevelést is kapott fiataljai, hogy a párkapcsolatok szimpla nemtetszésből vagy unalomból való felmondása végső soron mindkét fél, közvetve a komplett emberiség nyomorúságának és romlásának egyaránt megágyaz.
Nem úgy a boomerek.
Ha pusztán a „szexuális forradalom” fogalmát felemlítem, máris egyből pedzegeti mindenki, hogy mire gondolok.
A boomer fiak és leányok úgy váltogatták partnereiket, mint normál ember az alsóneműt.
Beszédes adat, hogy a XX. század elején az ember szexuális partnereinek átlagos száma 1 volt. A többség a szigorú monogámia eszménye mellett tengette létét, ugyanakkor létezett egy nyilván roppant marginális, a többség által megvetett promiszkuis réteg is. Az 1-es átlag úgy jön ki, hogy velük párhuzamosan temérdek olyan személy is leélt egy életet, akik soha életükben nem házasodnak, és / vagy nem volt szexuális kapcsolatuk. Az ő számarányuk ebben a korszakban a 15-20 százalékot is elérhette!
Alig 60 évvel később, a boomer regnum korában a szexuális partnerek átlagos mennyisége 11,68-ra ugrott. A „ne tégy másokkal, amit ne szeretnél, hogy veled tegyenek” jegyében partnereiket kizárólag rövid távú kielégülést nyújtó használati tárgyakként vették nyilvántartásba a boomerek.
Még a közösen indított projektek, mint házasodás, gyerekvállalás vagy vállalkozás sem tettek sokat a boomer családok egyben tartásáért. Gyermekeik generációja kiváltképp megsínylette a megkönnyített válási procedúrának is köszönhető sorozatházasságok intézményét. Pszichológusok kimutatták, hogy az egymás halálra marását követő válás után a szülők mentális állapota kis mértékben javul, míg a gyermekeké nagyban romlik.
A fogamzásgátlás feltalálása és az óvszerek széles körű elterjedése paradox módon ellentétes irányba toszogatta a boomer felelősségvállalás koszos tragacsát. A 70-es évekre, mire a koton mellett a fogamzásgátló pirulák is nagy népszerűséget tudhattak magukénak, a várakozásokkal ellentétben nemhogy csökkent volna, de még meg is ugrott a nemkívánt terhességek és abortuszok száma.
Az efféle ösztönállati impulzivitást, meggondolatlanságot, következményekkel szembeni nemtörődömséget a DSM-V pszichiátriai kézikönyv kellő részletesség mentén taglalja, amikor az „antiszociális személyiségzavar” címszóhoz lapozunk benne:
DSM-V: …Olyan szexuális viselkedést vehetnek fel, melyek nagy eséllyel keletkeztetnek ártalmas következményeket… döntéseiket a pillanat hevében hozzák, bárminemű előrelátás vagy a következményekre való gondolás nélkül saját magukra és másokra. A párkapcsolataikban gyakori (megj: akár minőség, akár mennyiségbeli) változást eszközölnek, s szülőkként teljesen felelőtlenek utódaikkal szemben. Az impulzivitás a tervezést is megakadályozza (lásd utódok hanyagolása vagy kaotikus nevelése). Továbbá proszociális viselkedés tanúsításának hiánya.
A boomer impulzivitás a szexualitásukban mutatkozik meg legnyilvánvalóbban, de hiba volna azt gondolni, hogy saját maguk és utódaik életét semmilyen más szempontból nem teszik kénkőben égő tüzes pokollá.
A magas rizikójú viselkedés további megnyilvánulását képezi az ekkoriban jó alaposan felfutó drogfüggőség. A klasszikus alkohol és nikotin mellett a marihuána és LSD egyaránt a falánk boomerek étlapjának szerves részét képezte évtizedeken át.
Ezek a szociopaták aztán rendre szeretnek a fiatalokra mutogatni, hogy lám, itt ücsörögnek a drogosok a placcon. Holott a drogfogyasztás abszolút mértéke a 60-as évek folyamán tetőzött az akkoriban 10-25 év közti boomer korosztályban, majd az eltelt évtizedek során a statisztikák együtt mozogtak e generáció korának előre haladásával.
2015-ben a drogfogyasztás csúcs-korosztályát az 50-65 közti nemzedék jelképezte, vagyis a boomerek, nem pedig a fiatalok. Az ifjabbak körében mind a dohányzás, mind az alkoholfüggőség visszaszorulóban van, a keményebb vagy szintetikus drogok fogyasztása pedig az egyre félelemkeltőbb médiavisszhang ellenére sem vethető össze a 60-as évek boomerisztánjára jellemző LSD-zéssel, szipuzással, alkoholizmussal és napi 2 doboz cigaretta elszívásával.
A boomerek emellett tökéletesen felélték szüleik megtakarításait, s a 80-as évektől már utódaik eladósítása révén kívánták a maguk létszínvonalát fenntartani.
A boomer táplálkozási szokások behívták a közéletbe a „junk food” regnumát, vele az elhízás és cukorbetegség radikális felfutását.
A generáció kapcsán elterjedt legendák ellenében a boomerek egyáltalán nem álltak ki teljes mellénnyel semminemű progresszív ideológia mellett vagy viseltettek szocialisztikus attitűddel embertársaik felé. A rendszertől való elfordulásuk egyetlen valós mozgatórugója az egyéni önzőség és kapzsiság érvényesítése volt.
Mialatt a jóléti állam szolgáltatásait a boomerek gyerekkoruk óta kiélvezhették a maguk javára, ők nem kívánták a tömegek felemelkedésének lehetőségét keletkeztető szociális programokat továbbra is fenntartani. Rendre megtagadták az adófizetést, ami tetemes hiányt keletkeztetett az állami költségvetésekben.
A lázadozó fiatalok kormányellenessége magatehetetlenné tette az államot, ami aztán lezüllött arra a szintre, mely fokmérce szerint azt impotensként lehet bélyegezni. Az államok a büdzséikben keletkezett lyukak befoltozására (melyeket akkoriban még egyáltalán nem a korrupció okozott) kénytelenek voltak a maguk jövőbeli nemzedékek fejlődését szavatoló tudományos kutatási programjaikat visszafaragni. Így eshetett meg ama csúfság, hogy a 70-es évekre a tudományos fejlődés stagnálni kezdett, majd meg is állt. Napjainkban a 70-es évekig bezárólag felfedezett, kezdetben nem feltétlen használhatónak tartott technológiák kiaknázását és felélését végezzük.
A boomer „progresszió” gazdasági önzősége mellett társadalompolitikai szempontból sem bizonyult szociábilisnek. Gyakran oly mértéket öltött az utcai erőszak a rivális bandák vagy érdekcsoportok összetűzése végett, hogy a rendőrséget ki sem vezényelték a spontán verbuválódott balhék szétszakítására, mert a randalírozók túlerőben voltak velük szemben. A feketék elleni fizikai abúzus is mindennapossá vált, ami annak fényében roppant komikus, hogy a szigorú apartheid korában nem volt szükségük elszenvedni annyi inzultust és megaláztatást, melyet aztán a velük összeeresztett boomerektől kaptak.
A kiegyensúlyozott büdzsé kívánalma, melyre a szociáldemokrata gazdaságpolitika nagyban épített, és ami megakadályozta mind az államok, mind a lakosság szélsőséges eladósodását, a II. világháború óta nem volt alkalmazva.
Az államhatalom összeomlását követte a megtakarítások felélése, majd az oktatásba és hitközösségekbe vetett bizalom elillanása. A közös prosperitást egyéni versengés váltotta.
Jimmy Carter, a 70-es évek legvégén regnáló amerikai elnök szerint az amerikai társadalom válsága mélyebbre nyúlik a stagflációnál és az olajárnál. A társadalmi összeomlás egyes számú oka, hogy a tevékenység, hit és közösség hármasa áttranszformálódott fogyasztássá, hedonizmussá és birtoklássá. Ez a boomerek öröksége saját magukra és az utókorra nézvést egyaránt.
Visszatekintvén látható, hogy kiváltképp a 70-es évek nem egy komolyan vehető korszak volt, hanem inkább egyféle átmenet a 60-as és a 80-as évek között. A stagflációs válság, a Pong, a diszkógömb persze mind fontos szimbólumokká váltak a későbbiekben.
Az események mögött mélyen meghúzódó jelenségek valójában inkább a szociopátiára való átállásként értékelhetők abban a korban, mikor immár a boomer generáció alkotta a legnagyobb szavazóképes tábort szerte a világon.
DSM-V: Szükségtelen rizikók vállalása, mint felelőtlen költekezési és megtakarítási szokások, szexuális kicsapongás, nemi betegségek összeszedése, aktív droghasználat. Ezek nagyja akár 15 éves kor előtt is megmutatkozhat.
