Egyre több állam utasítja vissza a WHO ultimátumát, hogy az globális egészségügyi hatósággá váljon

0
Who Global Treaty

Miután csúfosan becsődölt a vakcinakampány, a hitelét vesztett WHO irányítósága a magába nézés és bűneivel való szembesülés helyett inkább heveny sebnyalogatásba fogott, s reménykedve várja a pillanatot, hogy revansot vehessen a „vírustagadó, tudományellenes, gődényista antivaxxer” szabad gondolkodók által renoméjukon ejtett fatális csorbán.

Ennek érdekében lopakodva beterjesztették igényüket egyszerű (bár világméretű befolyással bíró) tanácsadó szervezetből globális egészségügyi hatósággá alakításukra.

A WHO elképzelése szerint, amennyiben a tagországok megszavazzák az erre vonatkozó előterjesztést, ezentúl önhatalmúlag és gyakorlatilag bármikor hirdethetnének globális pandémiát. A követendő egészségügyi protokollokat és intézkedéseket kötelező érvénnyel diktálnák az államok egészségügyi minisztériumának, s amely országok lakosságának vagy politikai vezetésének nem fűlne a foguk az utasítások feltétel nélkül való követéséhez, ott a WHO közveszélyre való hivatkozással magánhadsereget vethetne be az engedelmeskedés kikényszerítésére.

Hitler és jó barátja, Mengele legfeljebb bilibe lógó kézzel álmodozhatott egy ily magas léptű totalitárius diktatúráról. De hát napjainkban mindent lehet ugye következmények nélkül, még bolygószintű népirtást sem tilos elkövetni, a vétkesek úgysem lesznek felelősségre vonva.

Covid Protest

Van viszont egy akadálya a WHO nedves vágyálma beteljesüléséhez: maguk a nemzetállamok még szabotálhatják az elképzelést, s dugába dönthetik a totalitárius diktatúrát.

Ha minden igaz, a WHO-t globális egészségügyi hatósággá felbuktató javaslatról jövő májusban szavaznak az ENSZ berkein belül, ám az esetleges javaslatok, kifogások, megjegyzések beérkeztetésének határideje november 30-ával lejárt.

Meglepő módon a komplett világ – akár magukat nemzeti szuveneristának, akár liberális globalistának hazudó – államhatalmai mélyen hallgatnak népük előtt a beterjesztésről. Nemhogy negatív, de még pozitív szólamokat sem hallhatunk a politikusok szájából a tervezet kapcsán. Ez azt jelenti, hogy fű alatt, a lakosság tudta nélkül igyekeznek keresztülverni az intézkedést a globális népességen, hogy mire felocsúdhatnának a valóságra és megkezdhetnék kétségbeesett ellenállásukat a rendszerrel szemben, már késő legyen.

Ennek ellenére egyes országok vezetői önállóan kijelentették, hogy nem vesznek részt a „pandémia egyezmény” ratifikálásában akkor sem, ha az ENSZ közgyűlése azt megszavazná.

Szlovákia miniszterelnöke, Robert Fico határozottan utasította vissza a szerződés ratifikálását a szlovák parlamentben, ami kizárólag a milliárdokat megnyomorító gyógyszaripar zsebét tömködné még több pénzzel:

Kizárólag kapzsi gyógyszercégek állhatnak elő ilyen nonszensz ötlettel

– jelentette ki sajtótájékoztatójában 400 párttárs, külföldi vendég, nagykövet és küldött előtt.

Más országokban sem áll túl fényesen a WHO renoméja, amióta egy kitalált vírusjárvány meséje mentén állították földbe a világgazdaságot és a globális népesség mentálhigiénés állapotát.

A legnagyobb gyomrost a WHO Új-Zéland kormányától kapta. Itt a COVID-terror idején Jacinda Ardern miniszerelnök kvázi teljhatalmú diktátorként spriccelgette le a parlament előtt tüntető szabadságszeretőket és érvényesítette globális mércével is felháborítóan diktatórikus vakcinafasizmusát. A diktátort váltó jobboldali kormány Szlovákiához hasonlóan kerek-perec elutasítja a WHO ultimátumát.

Free Youth

A Fülöp-Szigeteken addig nem döntenek a szerződés ratifikálásáról, amíg a kormány ki nem vizsgálja, mi okozott ténylegesen sok százezer többlethalálozást 2021-22 során, melyek felfutása csodával határos módon egybeesett a kísérleti COVID vakcinák bevezetésével és Rodrigo Duterte, egy másik fasiszta elnök hadüzenetével az egészséges és életvidám oltatlan társadalom ellen.

Észtország, civilben az új világrend egyik mintaországa, a digitális ügyintézés és állampolgárság éllovasa szintén kitáncolt a globális WHO diktatúra ratifikálása alól.

Oroszországról egyelőre nincs hír, pedig érdemes volna Vlagyimir Putyint egyenesen a WHO elnöki székébe helyezni, hiszen egy személyben, egyetlen nap leforgásán belül globálisan felszámolta a koronavírus-járványt.

Nem minden ország bizonyul oly szerencsésnek, hogy kicsusszanjon a globális WHO-diktátum alól. A háttérhatalom rendre igyekszik az uradalmi hegemóniájában ejtett sebek befoltozására és a kieső aspiránsok helyébe újabb bábok üzembe állítására.

Az egyik ilyen figura a libertáriusok által agyonimádott Javier Milei újonnan választott argentin elnök, ki ideológiában anarcho-kapitalistaként aposztrofálja magát, politikájában meg valahol a Donald Trump és Camacho elnök által kijelölt létdimenziók közt mozogván egyszerre nyújt mindenkinek kiváló látványshowt (láncfűrésszel hadonászó bohóc) és hangoztat oximoron buzzword-öket (anarcho-kapitalizmus).

Milei egyértelműen a háttérhatalom beépített ügynöke, hiszen rögtön első intézkedésével beszántaná az argentin pesot, Helyébe az USA dollárt ültetné, ami azt jelenti, hogy Argentina közvetlen gyarmatává válik az imperialista Egyesült Államoknak. Ez ám az individuális szabadság!

Ellentétben az ébredőfélben lévő nyugati államok vezetőivel, Brazília regresszióba süllyedt. A Bolsonaro heves ellenállása övezte COVID-hisztéria (ki magát nem volt hajlandó oltatni) bukása után a plebs most a börtönviselt Lula da Silvát ültette vissza a miniszterelnöki bársonyszékbe.

A nyíltan WHO-báb Lula rögvest beemelte a kísérleti COVID vakcinákat a kötelező gyermekoltások közé. A förtelmes kotyvalékot 2024-től fogva minden 6 hónap és 1 év közti korú gyermeknek be kell adatni, különben a szülők elesnek a meghirdetett Bolsa Familia program keretében elérhető juttatásoktól.

I Dont Want Another Vaccine

A zsarolásos transzfer struktúrájában a családi pótlék és egyéb családi támogatások folyósítását kizárólag akkor folytatja le az állam, ha a gyermekek az utasításoknak megfelelően járnak iskolába és veszik fel az előirányzott oltásokat. Utóbbit a hamarosan minden iskolában megjelenő oltópontokon is lehetséges lesz abszolválni. A szegényeknek bankkártyát is osztogatna az állam, erre érkezik a szociális segély, melyet a polgárok engedetlen viselkedése esetén egyetlen gombnyomással le is lehet nullázni.