Kormányzati tanácsadó tudósok elismerték, hogy totalitárius félelemkeltést alkalmaztak a lezárások érvényesítésére

0

2020 márciusában egyetlen intézmény által kiadott ukázra az egész világ szinte összes kormánya lezárta határait, majd karantént parancsolt a békés polgáraira. Hogy mindeme követelményüknek érvényt szerezzenek, a pártállami, valamint piaci propagandamédiumok egy emberként plántáltak halálfélelmet az emberiségbe az apokaliptikus hangnemben szült tudósításaik révén.

Az angol kormányhoz közel álló tanácsadók, egész pontosan a Scientific Advisory Group for Emergencies (SAGE) influenza-járványokkal szembeni követendő viselkedést meghatározó albizottságának (SPI-B) pszichológusai borították ki a bilit azzal kapcsolatban, hogy az emberek zabolázatlan riogatása, illetve bénult félelembe taszítása céljából a viselkedés-pszichológia minden eszközét felhasználták a nép ellen. Maguk is roppant mód meglepődtek, mekkora sikerrel.

Minderről egy új könyvben, a Laura Dodsworth által írt „A state of fear”-ben olvashatunk bővebben. Dodsworth megszerezte a tudósok belső levelezésének egy részét, melyet aztán a „The Telegraph” is publikált hasábjain (az oldal sajnos fizetős, illetve regisztrációhoz kötött).

Hogy is indult az egész visszafordíthatatlan folyamat? Térjünk kicsit vissza tavaly márciusra. Az angol kormány által életre hívott első COVID-eligazítás alkalmával vetődött fel az ötlet a pszichológusok fejében, hogy nagy mértékben erősítsék fel a várható veszély mértékének hangoztatását, különben egy jelentős társadalmi réteg nem fogja magát kellő életveszélyben érezni (!) a kötelező karantén elfogadtatásához. Így kupaktanácsot tartottak arról, az engedelmeskedés elősegítése érdekében miképp tornászhatnák magasabb szintre a lakosság félelmét.

felelem_szellem

A tudósok csak késve eszméltek arra, hogy tulajdonképpen egy disztópikus, totalitárius társadalmi kísérletnek voltak a kirobbantói.

Riogató félelemkeltésük aztán több helyütt vissza is ütött, hiszen oly mértékben kezdtek félni-reszketni az emberek, hogy több gazdasági szektor (az egyértelműen levesbe vetett utazás / turizmus mellett) is beleállt a földbe, az emberek nem mertek elmenni munkahelyükre, illetve iskolába vinni gyerekeiket. Márpedig a rettegtetés ideális foka az lett volna, ha azért legalább a bérrabszolgaságban benn lehetne tartani a lakosságot, és csak szabadságuktól fosztják meg őket.

Így folytatják a tudósok a kitálalást: nem első alkalommal, de mindenesetre a leglenyűgözőbb hatékonysággal használták a pszichológiát a tudatmanipulálásra (lásd még agymosás, elmeprogramozás). Tetteiknek köszönhetően megnyílt a hatalom útja oly mértékű diktatórikus rendelkezések bevezetéséhez, melyekhez egy normál, hétköznapi világban nem lett volna merszük.

Ugyanezen tudósok most azon aggályoskodnak, hogy a hatalmi mámortól megtébolyult politikusok egy disztópikus autoriter rend felé sodorják az egész világot. A tudomány eszközeit, mint az egyén lelki-mentális rendbe tételére avatott pszichológia, a lakosság ellen használják fel. Ugyanígy az idióta tudósokat, akik jelenleg épp látszat-népszerűségükben fürdőzvén diktálják a további karantént és elnyomást, illetve erőszakos vakcináztatást a lakosságra. Soha korábban nem voltak ennyire reflektorfényben, úgyhogy most kiaknázzák azt a röpke pár hónapot, ami újbóli leselejtezésük előtt jut nekik a képernyőn.

tudos_vizsgal1

A tanácsadó tudósok már megbánták, hogy az aberrált politikusok részére engedélyezték a halálfélelem bevetésének taktikáját. Ám Pandóra szelencéje immár megnyílt, és a plandémia táptalaján megszülető diktatúrát véghez kell vinniük, különben azonnali hatalomvesztés volna a jussuk. Azt meg ugye nem engedhetik, akkor hát inkább pusztuljon az egész civilizáció.

Az elszabadult riogatás messze nem ért véget a járvány csillapodásával. Most épp a vakcináztatás felgyorsítása céljából hajtanak végre hasonszőrű pszichológiai hadműveletet. A tudósítások szerint az Egyesült Királyban nem tört ki euforikus szenvedély az oltás iránt, így a krónikus beteg, döglődő, gyűlölködő polgáraik elméjébe ültetik a sötét gondolatot, hogy az egészséges, életvidám, halálfélelem nélkül is létezni képes egyedek az emberiség leprás gyilkosai. Aki nem holtat, az halál fia.

Amikor a téboly szele megérinti a hatalmasokat, úgy válik részükről kívánt végeredménnyé a totalitárius diktatúra, melynek fenntartása megköveteli a lakosság totális összezavarását, legalja csúszómászóvá alakítását. Ez is lesz végül a hatalom végzete, hiszen az életképes, ép elméjű polgárok elmenekülnek a rendszerből, a döglődő vágóállatokkal érdemi akciót végrehajtani lehetetlen, az összes többi cselekvőképes polgár pedig a zabolázatlan félelemkeltés, reszkettetés, gyűlöletkeltés martalékává válik.

A diktátor elkezdi bevenni saját hazugságait, beleőrülni a saját maga által keltett zavarba, végül vagy maga ellen fordítja a pisztoly torkolatát, vagy valamelyik bizalmas kiszolgálója lesz a vesztének okozója.