Ezek a népnyomorító vakcinagyárak soha nem férnek a bőrükbe. Ahelyett, hogy mélységesen szégyellnék a pofájukat, amiért egy komplett társadalmat átvertek, tönkre tettek, megnyomorítottak, még van képük szegény szerencsétlen áldozataikat hibáztatni az ő mocsokságaikért. Persze nem véletlenül: egy bűnöző szempontjából az ártatlan áldozat számít bűnözőnek.
Az új világtudat blogon pillantottam meg a következő hírt:
A Pfizer vezérigazgatója szerint azok az emberek, akik “téves információkat” terjesztenek a COVID-19 vakcinákkal kapcsolatban, azok “bűnözők”.
Így van. A Pfizer vezérigazgatója bűnöző, hiszen téves információkat terjeszt a kísérleti COVID-19 vakcináikkal kapcsolatban.
“Ezek az emberek bűnözők,” – mondta Frederick Kempének, az Atlantic Council vezérigazgatójának. “Ők nem rossz emberek. Bűnözők, mert szó szerint életek millióiba kerül.”
„Szerencsére” a Pfizer-szerű vakcinagyárak ténykedése nem milliók életébe kerül, hanem lassan milliárdokéba.
Bourla azt sugallta, hogy az élet csak akkor térhet vissza a normális kerékvágásba, ha az oltatlanokat beoltották.
Oximoron: ha az oltatlanokat beoltották, akkor nem lesznek oltatlanok. Ebből kifolyólag az oltatlanok nem válnak oltottá. Tanulj meg együtt élni a traumáddal. 🙂 Másrészt abban a világban, amit ti elképzeltek, nem létezik olyan, hogy normális kerékvágás, hiszen lételemetek a komplett társadalom és élővilág mételyezése, a felfordulás és zűrzavar keltése. „Zavarosban igazán jó halászni” – mondjátok nagy mellénnyel.
“Az egyetlen dolog, ami az új és a jelenlegi életmód között áll, az őszintén szólva a védőoltásokkal kapcsolatos tétovázás,” – mondta.
Na azért csak igazat mond ez a kretén. Valóban a tétovázás a leginkább hátráltató tényező. Senkiben egy szemernyi kétségnek sem volna szabad megmutatkozni ama tekintetben, hogy határozottan visszautasítsák ezeket a kísérleti és életveszélyes vakcinákat. Miután a felfokozott rettegtetés, fenyegetőzés, büntetgetés, ellehetetlenítés és gyilkolgatás korszaka véget ér a vakcinagyárak és pártállamok részéről, esetleg visszatérhetünk valami normális kerékvágás-félébe. Bár nimbuszotok örök életre a sárga földdel vált egyenlővé.
Az oltások biztonságosságát és hatékonyságát megkérdőjelező emberek démonizálása egyre növekszik, nem csupán az “összeesküvés-elméletek híveiként,” hanem tényleges bűnözőkként, akik megérdemlik a börtönbüntetést.
Elképesztő, mi számít a mai világban bűncselekménynek: ki-be légzés, egyik lábunk a másik után rakása, gondolkodás… Nem véletlen, hogy a Pfizer máris intézkedik a „bűnözők” ellenállásának letöréséről a vakcináik által előidézett vérrögökkel, trombózissal, embóliával, sztrókkal, idegrendszeri leépüléssel, Alzheimer-kórral, melyek lakatot verhetnek végre a renitens felforgatók életmódjára.
Ilyen előzmények nyomán nyilván a Pfizer csupa angyalszárnyú, glóriát a fején hordó, minden körülmények közt igazat mondó és embertársait önzetlenül segítő földi Krisztusokból áll. Lássuk az erre vonatkozó bizonyítékokat. Kezdjük mondjuk a „krisztus vére” COVID-vakcinákkal.
A Daily Mail jelenti, hogy a Pfizer-kígyóolajok 95%-os hatásosságának igazolására lezajlott klinikai vizsgálatokból egész véletlen kigyomlálódott számtalan, oltást követő mellékhatás elszenvedésének dokumentációja a kísérleti alanyok részéről. Legalább 100 emberről beszélhetünk, akiket a kísérleti vakcina beinjektálását követően „elfelejtettek” utánkövetni. A veszedelmes mellékhatásokban szenvedő áldozatokat egyszerűen kivették a statisztikából. Emellett szándékosan alulképzett munkaerőt foglalkoztattak a vakcinakísérlet lefolytatására, akik nem merészelik megkérdőjelezni a tudományosság szempontjából megkérdőjelezhető akcióikat.
Az indiai Gravitas videótudósításából kiderül, hogy a Pfizer egyenesen zsarolja a kísérleti patkánymérgeikre igényt tartó államhatalmakat, melyekre oly mértékben hátrányos szerződést oktrojál, melynek révén tökéletesen bebiztosíthatják magukat bárminemű számon kérés elől.
A Pfizer jogot formál arra, hogy elhallgattassa a kormányokat a vakcinák mellékhatásaival kapcsolatban, továbbá ők maguk szabják meg, mennyi oltást és egyéb gyógyszeripari készítményt méltóztatnak szállítani az országok részére (nem fordítva kellene lennie?). Emellett egyetlen ország sem fogadhat el ingyen vakcinaadományt a Pfizer előzetes engedélye nélkül.
Kényszerítik az államokat, hogy a technológia vagy szabadalom megsértése esetén az államok automatikusan a Pfizer védelmére keljenek, a Pfizer viszont bármilyen szabadalmat megsérthet következmény nélkül.
A Pfizer kvázi perelhetetlen, és érinthetetlen.
Aki ilyen tetvekre bízza a sorsát, rá is szolgál a három lapát földre.
És akkor még nem is beszéltünk a szándékosan elszabotált klinikai vizsgálatoknak hála időközben napvilágra került tetemes mennyiségű mellékhatásról, melyeket egészen addig tartanak titokban és fenyegetik meg azok kiszivárogtatóit, amíg véres lázadás nem kezd kibontakozni a mengelei vállalat ellen.
Ennyi dörgedelem után adagolnám a fentiek mellé a Pfizer múltban elkövetett gaztetteit, melyek listájából talán világosabbá válik, kik is a valódi, üldözni való bűnözők.
2001-ben 30 nigériai család perelte be kollektívan a Pfizert, miután 1996-ban az engedélyük nélkül teszteltek gyermekeiken egy kísérleti gyógyszert, gyakorlatilag tengerimalacokként felhasználván őket. A kísérlet alatt vagy azt követően 6 gyerek meghalt.
2016-ban 107 millió dollárnak megfelelő angol Fontot fizethetett a halálgyár, miután egy epilepsziagyógyszaruk árszínvonalát a piaci mérték 26-szorosára (!) tornászták fel.
Végezetül, most következik csak az igazán ízletes hab a tortán.
2009-ben a Pfizerra rótták ki minden idők valaha volt legnagyobb gyógyszeriparra mért büntetését, 2,3 milliárd dollárt, amiért folytatólagosan korrumpálták az orvostársadalmat, hogy azok tegyék minél betegebb gyógyszarfüggő haldoklókká a bizodalmukat beléjük helyező szerencsétlen palimadarakat.
A Pfizer rutinszerűen utaztatott nagynevű orvosokat mindenféle üdülőövezetekbe ingyenes luxusnyaralás biztosításával, ahol golfpályákkal, masszázzsal, szórakoztató programokkal, valamint különféle ajándékokkal kívánták rábírni a doktorokat, hogy erőszakolják pácienseikre A Pfizer méregdrága vegyszereit. Az efféle vérmes kapitalista húzás oly mértékben erkölcstelen, hogy még az Egyesült Államok egészségügyi törvényei is tiltják a hasonló jellegű promóciók megtartását.
Update: A cikk lezárása után érkezett a „The Intercept” ragyogó leleplező cikke, mely arról szól, hogy a Pfizer keményen lobbizik a csalásaik és szélhámosságaik leleplezőinek tönkre tételéért. Az angolul tudóknak melegen ajánlom. Tényleg beveszitek, hogy ezek az undorító mocskok akár csak egyetlen tettükkel a ti egészségeteket tartják szem előtt?