Megjelent a WordPress 6

0

A méréstől függően világszerte a weboldalak 40-60%-ának alapjául szolgáló WordPress tartalomkezelő rendszer elérte fejlődésének újabb lépcsőfokát.

A 2018-ban publikált 5-ös verzió számos radikális újítást rángatott be a köztudatba, melyek kiváltották a korábban viszonylag egységesnek számító WordPress-rajongótábor megosztását. Egyesek az innováció és haladás nevében éljenezték az ablakon kihajított klasszikus editor helyébe állított blokk alapú Gutenberg szerkesztőt, mások inkább átkozták azt és sikítófrászt kaptak tőle.

Bárhogy is állunk az 5-ös verzió által felvonultatott újdonságokhoz, egy valamit kijelenthetünk: a korábban külső plugint igénylő page builderek kiváltásának céljából létrehozott Gutenberg koraérettnek bizonyult ahhoz, hogy a programcsomag részévé legyen, és eleinte valóban több felhasználónak okozott bosszúságot, mint örömöt.

Akkora volt a felháborodás, hogy a WordPress fejlesztőcsapata kénytelen volt visszavezetni a klasszikus szerkesztőt egy plugin formájában, melyre milliók cserélték vissza a pakkhoz alapesetben járó Gutenberget.

wp_post

Az elmúlt évek hivatalos plugin-könyvtárba érkezett visszajelzéseinek fényében kijelenthetjük, hogy a Gutenberg szerkesztő örök mostohagyermeke lesz a szorgos és lelkes WordPress bloggereknek. Bár az mind a régi cikkszerkesztő, mind a modern és stílusos page builderek kiváltására szerződött, egyik célnak sem felel meg igazán.

Talán változik a helyzet a WordPress 6 megjelenésével, mely épp az elmúlt napokban, május 24-én látott napvilágot.

Meglepő módon az előző változattal szemben kevesebb hangsúly terelődik az újításokra, és inkább a Gutenberg editor finomhangolásán, valamint az alapkód ódivatúságából (hiszen a WordPress lassan húsz éves találmány) eredő bugokat és teljesítménybeli hátrányokat igyekeztek helyre kalapálni a szerzők, mely vállalásukban úgy hiszem, sikerrel is jártak.

A WordPress 6 ezernél is több bugfixet, valamint teljesítmény-javítást tartalmaz. Az átállás az 5-ös verzió kompatibilitásbeli viszontagságaival ellentétben vajsima: a Revolife máris a legújabb WordPress-kiadás alatt fut, és a frissítés teljes sikerrel zárult, zökkenőmentesen. Egy hangyányit mintha tényleg gyorsabbá vált volna a weboldal, bár erről nehéz meggyőződni, mivel egyéb optimalizációs módszereket is használok a teljesítmény finomhangolásához, és ezek jellegükből fakadóan nem egyenletes, hanem hullámzó mértékben járulnak hozzá a weboldal sebességéhez.

Update: sajnos utólag mégis felfedeztem egy nem kritikus, de nagyon zavaró hibát, így kénytelen voltam a frissítést visszacsinálni. Sajna már kiment a cikk, mire észrevettem.

Nem tarthatom titokban a tisztánlátás végett, hogy a szerver jelenlegi kapacitásai messze alulmúlják a WordPress optimális rendszerkövetelményeinek megfelelő mértéket, úgyhogy kész csoda, hogy egyáltalán elrobog valahogy ez a magazin ennyi tartalommal és hozzá toldott pluginek sokaságával.

Összességében nincs miért félni az új WordPress update-től. Az előző változat valóban nagy fejfájást okozhatott sokaknak, de idő közben a korábbi technikai követelmények általánossá váltak, valamint a különféle pluginek és témák is alkalmazkodtak az új PHP, meg HTML-verziók kívánalmaihoz. A maradék, karbantartani elfelejtett bővítményt pedig ennyi idő alatt simán leselejtezhették a rendszergazdák.

Már csak a biztonsági és teljesítménybeli javítások sokasága végett is megéri beruházni 0 Ft-ot az új változatra.