Magyarországon is visszatért a Hands Up a mainstreambe

0

Jó két éve ismét az elektronikus zene mainstreamjében tündököl a Hands Up stílus, mégis, a hazai előadók mintha békésen alukálnának tovább a hír hallatán. Még a magyar dance korabeli nagyjai sem igazán törik magukat, hogy új darabokat szerezzenek, vagy fesztiválokon házaljanak néhány modernizált és aktualizált Hands Up szettel. Pedig új darabok mellett klasszikusok remixei is tömegével jelennek meg.

Idén nyáron azonban végre megtört a jég, s a Magneoton két olyan tracket is publikált, melyek emlékeztetnek a hajdanvolt klasszikusokra és az azok által közvetíteni kívánt hangulatra.

Mindkét zene feldolgozás. Első szemlézendő művünk a Kozmix – Kis Világ című ezredforduló környéki mű Lotfi Begi feldolgozásában. Nem lehet nem észrevenni az Eiffel 65 ihletettséget a remixben.

Másik bemutatandó darab a Dübörög a Ház 2023-as kiadása, melyet Andro és Metzker Viktória duója jegyez. Ezt többen is feldolgozták már, ám mindig valamilyen house vagy dubstep változatot sikerült belőle összeeszkábálni, ami nagyon nem passzol az alapmű hangulatához. Most azonban egy, az eredetihez csaknem tökéletesen méltó feldolgozás született, bár azért mégiscsak az 1996-os alapváltozat marad az örök kedvenc a maga virgonc klipjével.

Nem csak idehaza tarol a Hands Up, meglepődve hallottam, hogy a brutális kasszasikernek örvendő Barbie film egyik betétdala, melyet Ava Max jegyez, szintén ebben a stílusban íródott. Tudtommal amerikai film még soha nem jelent meg Hands Up soundtrack-kel.

Van tehát mi ünnepelniük a stílus rajongóinak!