A három esztendőn át halálfélelmet sugárzó propaganda most csitítani igyekszik a kedélyeket: mindenki nyugodjon meg, a bankcsődök problematikája elhárításra került, a válságon túl vagyunk. Mint ahogy minden alkalommal, úgy jelen esetben is pont ellenkezője a valóság, mint amit a bennünket megtévesztésben tartó álhírportálok kárognak. A neheze még csak eztán következik!
A Silicon Valley Bank, minden idők második legnagyobb bankcsődje csupán az első kidőlő dominóját jelképezi a globális kapitalizmus Ponzi-sémájának. Az Amerikai Federal Reserve titokban megejtett felmérése szerint jelenleg 722 (!) inszolvens bank agonizál az USA-ban, melyek mind arra várnak, hogy szép libasorban bedőlvén előidézzék a nagy gazdasági világválságnál is elsöprőbb erejű összeomlást.
Rendkívül érdekes tény, hogy amennyiben a 722 inszolvens bankot figyelembe sem vesszük, úgy az esztendő három legelső bankcsődje kollektíven több tőke és pénzeszköz megsemmisülését keletkeztette, mint 2008 során a 25 bankcsőd együttvéve!
Mit mond el nekünk a kapitalista gazdaság állapotáról, hogy 25 bank bedőlése globális válságot idéz elő, ugyanakkor a most terítéken lévő 722-t megelőző három bankcsődből eredő veszteség máris meghaladja a 2008-as recesszió idején tapasztaltakat?
A számítást végző szakemberek természetesen nem felejtették el az infláció mértékét figyelembe venni jelen válság összehasonlításánál a 15 évvel korábbi állapotokkal. Sőt mi több, a 2009-ben elveszett 170 milliárd dollárnyi vagyoneszközt is a veszteségek közé számítva, még mindig súlyosabb a mostani összeomlás az előzőnél. Inflációval korrigálva 532 milliárd dollár elveszett vagyon áll szemben a 2008-as 526 milliárddal.
A kapokalipszis nyilvánvaló előidézője maga a kapitalista rendszer, ám közvetlen kiváltó tényezőként az összeomlófélben lévő ingatlanpiacot nevezik meg a gazdasági elemzők. Oly mértékben felsrófolták az ingatlanárakat, pláne az albérletek és irodahelyiségek költségét, hogy nincs többé, aki képes lenne megfizetni azokat. A soha többé nem felszámolható home office-nak köszönhetően a cégek tömegével mondják fel gigantikus alapterületeken elterülő irodáik bérleményeit, s költöznek legjobb esetben is kisebb, családiasabb hangulatú helyiségekbe. „Rosszabb” esetben marad a virtuális konferencia.
A befektetők és főbérlők viszont iszonyat mértékű hiteleket vettek fel az Airbnb lakásaik és semmirevaló irodaházaik felhúzására vagy szimplán felvásárlására, mely hitelek a kapitalistákat eltartó vásárlóerő híján csendes magányukban ketyegnek szépen a spekulátorok vagyonának megsemmisülését jelképező csőd felé.
Ezek a förtelmes paraziták (improduktív landlordok) a közgazdasági tanok szerint álmukban keresik a pénzt valós gazdasági tevékenység helyett. Minden korban, mikor a landlord kaszt vette át az uralmat a plebs fölött, a gazdaság belefulladt a megfizethetetlen bérleti konstrukciók mocsarába, az ipari és mezőgazdasági termelés lehanyatlott, a folyamatokat pedig heveny gazdasági összeomlás követte.
Mindennemű tőkekoncentráció ellenére a kisebb bankok jelentős forrását biztosítják az amerikai gazdaságnak – a lakosság és vállalkozások mintegy fele náluk bankol. Európában, ide értve az Egyesült Királyságot is jobbára totális tőkekoncentrációt maguk mögött tudó intézmények igazgatják a nemzetek gazdasági tevékenységét. Csakhogy ezek a kisebb amerikai bankok is kezdik a válság jeleit mutatni – ez pedig nagyon nem jó ómen a lakosságra nézve.
Ha már Európa: míg Amerikában az ingyen dollárbilliókból tömködött bankszektor leledzik permanens válságban, addig az öreg kontinensen a reálgazdaság mutatja heveny haldoklás jeleit.
2022 során a legtöbb uniós ország munkás rétege – mindennemű ellentétes propaganda ellenére – csökkenő reálbéreket vihetett haza. Köszönhető mindez a kapitalista cégek kizsákmányoló profitmaximalizálásának, illetve ama rég megbukott közgazdasági dogma erőszakolóinak, hogy létezik egyfajta bér-ár spirál, melynek lényege, hogy amennyiben a jövedelmek növekednek, az infláció mértéke is emelkedni fog, mert a magasabb béreket a vállalatok kompenzálni kénytelenek.
Ahogy a statisztikai tények nyomán megláthatjuk, a viszonyrendszer épp fordított: ha van is bérnövekedés, azt mindig a kapitalisták által útjára indított inflációs nyomás ellentételezése érdekében eszközölik, a bérnövekedés mértéke pedig gyakorlatilag soha nem kompenzálja az inflációt. Vagyis az emberek egyre alacsonyabb reálbérekért járnak el robotolni.
Az USA-ban 2,2%, Németországban 4,3%, Spanyolországban 5,4%, a rekordtartó Csehországban pedig 8,9% az egyik évről a másikra bekövetkezett jövedelemcsökkenés mértéke.
Nem semmi hanyatlás ez, 11 év múlva a csehek ingyen fognak dolgozni.
A kivéreztetett lakosság jövedelemcsökkenésével párhuzamban zuhan lefelé az ipari termelés és megrendelések volumene. E tekintetben Németország produkálja a legnyugtalanítóbb eredményeket, ahol márciusban a tavalyi év azonos időszakához képest 11 százalékkal, az egy hónappal korábbi eredményekhez mérten 10,7 százalékkal csökkent az ipar teljesítménye. 9 év, s Németországnak nem lesz többé ipara.
Fura, hogy 3 év zabolázatlanul tomboló COVID-riogatása után a nagy gazdasági világválságot megszégyenítő statisztikai eredmények láttán sztoikus nyugalommal szemlézi – vagy akár titkolja el – a média a gazdasági híradásokat. Összehasonlításképp a friss német adatokkal, ahol 1 éven belül 11%-kal hanyatlott az ipari termelés, az 1929-es nagy gazdasági világválság idején az eredmény körülbelül -20% volt, ám nevezett eredmény 4 esztendő leforgása alatt gyűlt össze.
