Hivatalosan is megdőlt a Monty Python trónja: a féltucatszor oltott Fauci harmadik COVID-esete után most egy igen ritka betegséget szedett össze

0
Fauci Lelkihalott

Épp most adtam hírt doktor Fauci hatodik dózis oltását követő harmadik visszaeséséről a COVID betegségbe (haverjával, Bidennel együtt), de úgy tűnik, még az eddigieknél is komikusabb sorsutat szán Fauci részére az élet.

Éppenhogy kikászálódott az ágyából, amikor a COVID-ot követően egy roppant ritka betegség, a nyugat-nílusi láz tüneteivel szállították őt kórházba. Ez a kórság kizárólag szúnyogokkal terjed, emberről emberre nem, s az idei évben az USA teljes területén 300 körüli számú beteget regisztráltak vele. Egyszerűen nem tudni, hogyan eshetett Fauci ebbe a betegségbe, tiszta lehetetlenségnek tűnik az eset.

A néppusztító COVID-intézkedéseket hasraütéssel elrendelő 83 éves celebvirológusnak 6 teljes napon át kellett egy kórházi ágyon fetrengnie, mire ki tudott kelni abból, hogy immár odahaza lábadozzon.

Szóval igazán groteszk létszituációkat tartogat a vakcinahuszárok számára az élet. Mekkora az esélye, hogy valaki 6 COVID vakcinával a testében harmadjára is a “95%-os védelem” minimális kockázati áldozatainak csoportjába essen, és utána még millióból egy amerikait megfertőző betegség döntse le a lábáról?

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás