Nem célszerű alábecsülni az afrikai elefántok szellemi képességeit. Az igazán családcentrikusan működő csordák bizony intenzíven ügyelnek saját maguk és utódaik biztonságára.
Sajnos az orvvadászat szó szerint megtizedelte az afrikai elefántok létszámát. Közép -és Dél-Afrikában a hajdanvolt kétmilliós létszámuk néhány évtized leforgása alatt kétszázezer alá csökkent. A megmaradt kis számú nemzetségek azonban tanulóképesnek bizonyultak.
A heves orvvadászatok eredményeként kizárólag a jórészt érintetlen rezervátumokban és nemzeti parkokban élhetnek viszonylagos biztonságban, az emberi települések közelében folyamatos életveszélynek vannak kitéve. A fiatal generációk azonban folyamatosan átvonulnak ezen biztonságos területekre, teszik mindezt bármiféle útmutatásra való igény nélkül. Megtanulták emellett azt is, hogy kizárólag éjjel vándoroljanak a veszélyes szavannákon, mely viselkedés egyébként nem igazán számít szokványosnak tőlük.
Az elefántok családcentrikussága is becsülendő. Saját utódaikat akár életük árán is védelmezik, egy-egy elhalálozott rokon esetén pedig az emberekhez hasonlóan gyászba borulnak. Akár évek múltán is visszajárulnak elpusztult családtagjaik csontvázához megemlékezni.
Mindezen tények a trófeákra bazírozó orvvadászokat persze nem borítják könnybe. Így aztán maguk is alkalmazkodván az idők szavához, igyekeznek eme védett nemzeti parkok területére becsempésződni, és ott gyűjtögetni a bizonyosan sok lóvét hozó agyarakat és szarvakat.
Legutóbb viszont egy efféle társulat rendkívül pórul járt.
Az ötfős banda célpontját ugyan nem képezték elefántok, mivel rinocéroszokra vadásztak volna, ám egy óvatlan pillanatban egyiküket mégis megtámadta és halálra taposta egy rémült állat.
A megszeppent vadászok természetesen nem folyamodhattak hivatalos úton segítséghez, különben azonnali hatállyal rácsok mögött találták volna magukat. Éppen ezért halott társuk hulláját kicipelték a legközelebbi aszfaltozott út szélére, azt remélve, hogy hajnalban egy sofőr rátalálván majd elszállíttatja az ismeretlen holttestet. Ezután a társaság maradék tagjai felszívódtak.
Másnap a halott férfi közelben élő rokonához szaladtak, aki azonban nem bírta elviselni, hogy ismerősét magára hagyták. Így a rokon felvette a kapcsolatot a nemzeti parkkal, majd hadjárat indult a halott orvvadász megtalálására, akinek reggelre hűlt helye lett ott, ahol hagyták.
Mintegy három nap keresgélés után előkerült a holttest – illetve annak azonosítható maradványai, ami jelen esetben egy szétroncsolt koponyát és egy nadrágot jelentett. A parkőrök elmélete szerint oroszlánok fogyaszthatták el az orvvadász tetemét, akik minden bizonnyal rendkívül megörültek az ingyen jött csemegének.
E szerencsétlenség egyébként nem történhetett volna meg, amennyiben nem üldöznék illegálisan a vadállatokat. Az afrikai elefántok alap esetben békés állatok, sőt mi több, az ember közelében is jól érzik magukat. Egyes helyeken, ahol összeszoktatják őket az emberrel, azokat saját családtagjukként kezelik.
A vadon élő elefántok azonban kizárólag rájuk vadászó ellenségekként találkoznak az emberrel. Ezért aztán automatikusan támadnak, amint veszélyben érzik saját maguk és csemetéik testi épségét.
