Néhány nap leforgásán belül megint egy rakás COVID hírrel örvendeztetett meg minket a nagyvilág médiája, úgyhogy ne lazsáljunk, szemlézzük őket szép sorjában.
Már a rémhírterjesztő propagandamédia is kénytelen beismerni, hogy a természetes immunitás legalább olyan jó, mint a vakcina
Egy Lancet tanulmányból kiderül, mégpedig 65 különböző tudományos vizsgálat felhasználásával összeállított metakutatás alapján, hogy még a tudományos klerikália sem képes megcáfolni a tényt, hogy a természetes immunitás felsőbbrendű ajándék minden vakcinánál.
A tudósok konklúziója szerint a COVID-betegségből való felgyógyulás tíz hónap elteltével is 88%-os védettséget biztosít az újrafertőződéssel szemben, ami nagyobb, mint két dózis kísérleti vakcina beinjektálása nyomán nyerhető „védelem”.
Mi azonban jól tudjuk, hogy a természetes immunitás a bevallottnál is jóval nagyobb mértékben segít a vírusok lebirkózásában, melynek ajándékától a kísérleti vakcinák megfosztanak minket.
Ahogy a természetes immunitás erejének tényét, úgy a kísérleti vakcinák szívgyulladást keltő hatását sem képes titkolni többé a média
A Pénzcentrum roppant zavarosan fogalmazott és gépelési hibák sokaságával tarkított írásában elismeri a szerző, hogy kapcsolat állhat fenn az egyre terjedő szívgyulladás és a Pfizer vakcinák között, mely állítás alátámasztására néhány kutatást is szemléz. Nem kívánja viszont kerek perec egyenesen felvállalni az igazságot, így ködösítésének konklúziója mégiscsak az, hogy megéri kockáztatni a szívgyulladást a védelmet jelentő oltásért.
Ezzel párhuzamosan a nemzetközi sajtó a Novavax szívgyulladást keltő hatásáról értekezik – nem tudom, idehaza alkalmazták-e ezt a vakcinát. Spanyol kutatók még tavaly augusztusban szemlézték a WHO vakcinamellékhatás-bejelentő adatbázisát, s összesen 61, Novavax oltáshoz kapcsolható szívgyulladásos esetre sikerült lelniük. Összevetvén a szívgyulladásos esetek számát a pandémia előtti állapottal, a Novavax oltásai 14,4-szeres kockázatot jelentenek szívizom -és szívburokgyulladás szempontjából.
Bár az év elején még rekord profitokról álmodoztak, úgy földbe állt az oltakozási kedv, hogy most már ingyen is kiszórná a vakcináit a Moderna, csak legyen, aki vigye őket
Januárban még 110 és 130 dollár közti sápot kívánt levarrni a Moderna azokról, akik még mindig annyira hülyék, hogy tovább oltakoznak.
Év végi összegző adatok szerint azonban oly mértékben föld alá süllyedt az oltakozási kedv, hogy a Moderna – korábbi diktátuma mögül kifarolván – már ingyen ajándékozná a kísérleti vakcináit boldog-boldogtalan részére.
A veszélyes mérgeket elsősorban a biztosítással nem rendelkező amerikai családoknak ajánlanák fel térítésmentesen a Moderna Assistence Program keretében. Értük nem kár, hadd hulljon a férgese. Ennél is förtelmesebb, hogy a másik megcélzott csoport az ártatlan gyermekek, kikre gyakorlatilag semminemű veszélyt nem jelent a COVID, a szívgyulladáskeltő vakcinák viszont annál inkább tizedelik őket.
Az elemzők roppant szkeptikusak a COVID-vakcinák idei sikere kapcsán. A JPMorgan már jól le is írta a gyártókat, jóslataik szerint a vakcinákra való kereslet az idei évben akár 65%-ot zuhanhat.
Távozni kénytelen James O’Keefe a Project Veritas éléről
Aki nem tudná, ki ő: ő az a csóka, aki nemrég leleplezte, hogy a Pfizer szándékosan gyártja az új COVID-variánsokat a rendszeres és minél több jövedelmet generáló oltakozás kikényszerítése érdekében. Még korábban, 2021 végén lelkiismeretet növesztett egészségügyi minisztériumi alkalmazottat, FDA szóvívőt, J&J marketingest interjúvolt meg rejtett kamerákkal, s hozta nyilvánosságra, hogy gyakorlatilag mindenki tud a mérgező vakcinák veszélyeiről, mégis fasiszta módon erőltetik azokat.
James O’Keefe azért kénytelen távozni a Project Veritas vezérigazgatói posztjáról, merthogy ez egy nonprofit alapítvány, melyet dúsgazdag jobboldali tőkések tartanak fenn. Legutóbbi alkalommal, mikor a vírusvariánsokat gyártó Pfizer viselkedését leplezte le, az igazgatótanács szerint túl messzire ment, s radikális akcióival elriasztja a támogatókat. Ezért aztán úgy döntöttek, hogy felajánlják az önkéntes távozás lehetőségét O’Keefe részére, ki 13 éven át igazgatta a Project Veritast.
Globális egészségügyi hatósággá alakulna a WHO, akik bármikor szabadon hirdethetnek pandémiát és vehetik át az uralmat a kormányok felett
Valahol egyszer említettem, hogy a hatalom indukálta népirtás egyáltalán nem ért még véget, csúfos vereségüket követően csupán fegyverszünetet rendeltek el. Azért is hihetetlen, miért bíznak egyesek a COVID-terror végleges elmúltában, merthogy minden, a terrordiktatúra levezényléséért felelős betegségügyi diktátor, pártállami terrorista és globalista háttérhatalmi zsarnok pozícióban maradt. Semminemű személycsere, nürnbergi per vagy a WHO és a CDC feloszlatása nem zajlott le a COVIDiktatúra bukását követően.
A kényszerből elrendelt tűszünet ideje alatt nem tétlenkednek a WHO emberei: zárt ajtók mögött tárgyalásokat folytatnak Joe Biden amerikai elnökkel, hogy az adjon a kezükbe teljhatalmat Amerika egészségügyi politikája felett. Egyáltalán nem túlzás feltételezni, hogy hamarosan a világ minden országa „önszántából” vonul majd be a WHO ernyője alá. Aki mégsem kívánna élni a kínálkozó lehetőséggel, úgy járhat, mint az afrikai miniszterelnökök, kiket sorban eltettek láb alól.
Az egyezmény keretében a WHO jogosultságot nyerne arra, hogy ha akar, az egész világon pandémiát hirdessen, majd a vészhelyzetre való hivatkozással átvegye az irányítást az államok egészségügyi rendszere, potenciálisan a rendfenntartó szervei és hadseregei felett.
Egy önkényesen kihirdetett pandémia-vészhelyzet idején a WHO önhatalmúlag számolhatja fel a repülőforgalmat, zárathat be intézményeket, írhat elő kötelező tesztelést, oltakozást, maszkhordást. A WHO ukáza az államok hatályos törvényeit, sőt mi több, alkotmányos rendjét is felülírhatja. A doktorok az egyetemen tanult vagy tapasztalati úton kikísérletezett gyógyító protokolljaikat sutba vághatják, betanított biorobotok módjára kizárólag a WHO előírásainak megfelelő kezelést végezhetnek.