Hamarosan kapuzárási pánik áldozata lesz a zeneipar, ugyanis 40. éve rettegik körbe az egész világegyetemet a rohamosan közelgő halál vészharangját kongatandó. Először a kazettamásolás, majd a CD-írás, végül pedig a fájlcsere és a streaming állította be őket a földbe. Sőt, mehetünk ennél visszább is, a rádió térhódításakor például az ellen csapkodták az asztalt, hogy nagy tömegek akár ingyenesen is hallgathatnak zenét ahelyett, hogy kénytelenek volnának megvásárolni annak egyetlen legitim forrásául szolgáló viaszhengert. A középkorban pedig a kottamásolók kezeit szerették volna levágva látni.
Akárhogy is, az első korszak, mikoron az egyén ténylegesen saját kézbe vehette zenehallgatási szokásait, a Walkmannel kezdődött. Ennek első példánya pedig pontosan 40 évvel ezelőtt gördült le a gyártósorról. A nadrág szélére csíptethető kazettás magnó egyúttal magával hozta a legelső nyivákoláshullámokat az egyre inkább antiszociálissá váló, fejhallgatójukba temetkező fiatalokról.
Érdekes tény, hogy Walkman bácsi kistestvére, a Discman tortáján is 35 gyertya ég idén, az ugyanis 1984-ben került kereskedelmi forgalomba. Furamód a 2000-es évek elejéig nem számított akkora kulturális ikonnak, mint nagybátyja, rövid felfutásának pedig csakhamar véget vetettek az MP3-lejátszók, majd az okostelefonok.
A jubileumot ünnepelendő a Sony a japán Ginza Sony Park-ban szabadtéri kiállítást rendezett be, ahol a helyi lakosság és a turisták megcsodálhatják szinte az összes létező Walkman és Discman modellt.
