David Guetta is felült a 140 BPM-mel zakatoló Eurodance expresszre

0
140 Bpm Express

Emlékszem mennyire utáltuk David Guettát annak idején, mikor minden hangszóróból az ő nyálas-szennyes house dorbézolásai zúgtak. Guetta tényleges bűne, hogy a mi szeretett elektronikus zenénket tömegek által visítva hallgatott rádiós popzenévé transzformálta, s előidézte az elektronikus zene évtizedes sötét korszakát, mely a hands up 2006-os hanyatlásától egészen a dubstep és a trap 2016-ban bekövetkezett alkonyáig tartott.

Emlékezetes volt Guetta 2011-es fiaskója, amikor a DJ Mag listáján első alkalommal szavazó popperek rögtön legelső helyre szavazták az ő becses személyét, majd a DJ Mag Top100 díjkiosztó gálán a közönség egy emberként hurrogta le őt a színpadról.

Guetta merényletei az elektronikus zene ellen megszámlálhatatlanok, de most talán lehetősége nyílik magába szállni, és törleszteni egy keveset a múltban elkövetett emberiségellenes bűneiből.

Mindezt új klipje által teheti meg, mely kapcsán nem elég, hogy kerek 140 BPM-en zakatoló, klasszikus hangulatú (1998-2000-es korszak) eurohouse-ról van szó, de még maga a track is egész hallgathatóra és hangulatosra sikeredett.

Nevezett muzsika nem egyéb, mint a Logical Song fél-feldolgozása, melyhez a klipet feléneklő Kim Petras extra verzéket is költött.

2022-ben Guetta Eiffel 65-féle Blue-feldolgozása letarolta ugyan a slágerlistákat, ám az még a szabvány house karámjába tartozott, míg a When We Were Young esetében tempó szempontjából is helyére került a világ folyása.

Jár tehát egy jópont Guettának, most már csak kb. 129 egyéb aljas cselekedetéért szükséges canossát járnia az elektronikus zene apostolai szent ítélőszéke előtt.

Talán még ugyanennyi 140 BPM környéki track helyrebillenthetné a mérleg nyelvét. 🙂