Kissé meglepődtem, amikor egy új Scooter album pottyant a postaládikámba. Ezt követően kis híján szélütést kaptam, mikor kiderült, hogy valószínűleg az én biológiai órám tájolódhatott el fatálisan, mert a legutóbbi egész estés Scooter kiadvány három éve jelent meg. Soha nem röppent még el ily gyorsan három esztendő!
Na de ne az én személyes nyavalyáimat állítsuk pellengérre, lássuk inkább, mit ókumlált össze H.P. Baxxter és csapata ebben a három évben.
Először is, gyakorlatilag teljes körű tagcsere zajlott, mivel HP-n kívül mindenki eltávozott a csapatból 2022 végén: Sebastian Schilde (Bastian van Shield) mellett Michael Simon is kikerült a képből, aki 2006 óta mint a banda fekete báránya igyekezett nélkülözhetetlen tagként láttatni magát.
E két eminens helyére visszatért Jay Frog (a 2002-06 közti korszak meghatározó producere), újoncként pedig Marc Blou, a Kontor Records egyik szerződött zenésze vette át a produceri teendőket. Mindez roppant jó jelnek tűnt, mivel mindketten erőteljesen utaznak a 140+ BPM territóriumaira. Így az új lemez meghallgatása előtt kétségem sem volt, hogy az igazából már 2017-től megindult visszahandsuposodás újult erővel fog zakatolni.
Repertoár szempontjából az album minden előzetes várakozásomat felülmúlta. Temérdek klipet tett közzé a Scooter az eltelt 36 hónapban, így a trackek több mint fele már ismerős lehet a lelkes rajongóknak, ám a választék másik fele, ami igazán letaglózott. Konkrétan egyetlen szám sem tartózkodik a 140 BPM alatti tartományban, sőt, java részük inkább a 150-170 közti sávot verdesi! Ily erőteljes tempóhoz az 1996-os “Wicked!” óta nem volt szerencsénk.
Azért nem eszik oly forrón a kását, mindennemű radikális rave-pártisága ellenére ezt az albumot messze nem nevezném a Scooter-történelem legjobbjának.
Először is, ilyen nyúlfarknyi lemezzel előállni majdhogynem azt mondanám, hogy pofátlanság. A Winamp (igen, még mindig ezt használom, nem, nem szándékozom lecserélni) idő-összegzője 42 perc 22 másodpercet mutatott, ami majdhogynem a semmivel egyenlő. Ugyanúgy 15 tracket kapunk, mint az előző albumon, viszont eljutottunk a 2 perces TikTok-konform trackek korszakába. Ily körülmények közepette bizony szégyen nem hozzádobni még legalább 5 ütős nótát.
Másik kifogásom, hogy ez alkalommal semmi extrát nem kapunk a fizikai kiadásban sem, továbbá a borító még az előző albumét is alulmúlja, pedig már arról is alaposan leszedtem anno a keresztvizet.
A 30. szülinapját ünneplő Scootertől jóval többet vártam tartalomban és minőségben egyaránt.
Kettős érzéseim vannak tehát, mert a trackliszt (sic!) összetétele a legnagyobb örömömet szolgálja, s egyértelműen látszik, hogy visszakerült a tempós tánczene a mainstreambe! Másrészt viszont sem kreativitás, sem extrák szempontjából nem adja meg ez a lemez ama pluszt, amiért azt mondhatnánk, érdemes volt az eddig megjelent klipeket, melléjük néhány fölös tölteléket pont most albumba rendezni.
Az előző kettő lemez jobban sikerült.
