Jó nagy visszhangot keltett az idei párizsi olimpia megnyitója – csak épp nem feltétlen olyant, amire a francia nép valójában büszke lehetne. Az olimpiai megnyitók úgy általában véve a fogadó nemzet történetét, kultúráját mutatják be egy 90-120 perces szeánsz keretében, miközben a sportolók felvonulásával együtt számított 3-4 órás műsoridő alatt a rendező város polgármestere, az ország, illetve az olimpiai bizottság elnökei is elmondják a maguk beszédeit.
E jelenetek azért mesésebbek és említésre méltóbbak maguknál a sporteseményeknél, mert ezekből még hiányzik az öldöklő versengés motívuma, ehelyett olykor valóban művészi produkciókat tekinthetünk meg. Persze országtól is függ, mennyire magas szinten sikerül abszolválni a feladatot. Egy jó rendező és koreográfus elengedhetetlen a sikerhez – na ilyen a párizsi olimpián nem volt.
Alább ama top 10 élő show-t tekinthetitek meg, melyek szerény véleményem szerint a valaha volt legjobb olimpiai nyitóműsoroknak számítanak. Kizárólag az ezredfordulót követő események közül válogattam, mivel azt megelőzően sem a látvány nem igazán számított még, sem megfelelő minőségben vagy épp teljes hosszúságban nem állnak rendelkezésre a felvételeik YouTube-on.
Mielőtt belefognánk, álljon itt előbb néhány infó a listában foglalt eseményekről – merthogy nem kizárólag nagy nyári olimpiák nyitóműsorai kerültek a válogatásba.
Egészen hihetetlen, ahogy megszaporodtak az olimpiák, illetve azok kistestvérei a nagyvilágban. A magamfajta sportlaikus nem is gondolná, hogy nem kizárólag nyári és téli olimpia létezik a világon. 2010-ben került bevezetésre a kisebb költségvetést igénylő ifjúsági olimpia, melyet amúgy Magyarország is szervezhetne, szemben a biztos csőd nagy nyári hepajjal. Ugyanennek téli változata is indult 2012-től.
2015-ben Európai Játékok néven egy mini olimpia is működik, melyen kizárólag az öreg kontinens játékosai vehetnek részt – ez egyébként a legutolsó a sorban, mivel minden egyes kontinensnek van már évtizedek óta saját mini olimpiája.
Az amerikai kontinensen a komplett földrészre kiterjedő Pán-Amerikai Játékok üzemel, illetve csak dél-amerikai országoknak is van egy külön bejáratú mini hepajuk.
Ázsiában Ázsiai Játékoknak hívják a helyi olimpiát, míg ugyanennek Mianmartól Indonézia keleti határáig kiterjedő változata a Délkelet-Ázsiai Játékok. Mindegyik nagyjából ugyanúgy működik, mint a rendes nagy nyári olimpia. Érdekesség, hogy a szabvány nyári olimpián rendre felülreprezentáltak az európai államok – Magyarország lélekszámához képest rendre talán a világ legnagyobb kontingensét küldi ki –, viszont a szegényebb ázsiai és afrikai országok alig néhány sportolóval képviselik magukat. Na, az Ázsiai és Délkelet-Ázsiai Játékokon nem így van. Olykor komplett hordák vonulnak végig a stadionokon, kiváltképp vietnámi, filippínó vagy indonéz zászlók alatt.
Lássuk, mik vannak még. Természetesen nem hagyhatjuk ki az Afrikai Játékokat a felsorolásból, hiszen a fekete kontinensnek is kijár a nyakló nélküli versengés öröme. A Nemzetközösségi Játékok szerte a világban az egykori brit gyarmatok sportolói közösségét tömöríti, az Iszlám Szolidaritás Játékok pedig a Közel-Kelet és Észak-Afrika muszlim vallású országai közti versengést gerjeszti.
Végül, az Egyetemi Játékok a nagyvilág felsőoktatási diákjait rendezi versengő alakzatba, a Katonai Világjátékokon pedig – mily meglepő – hadseregek tagjai vívhatnak egymás ellen vértelen cicaharcot. Utóbbi legutolsó változata 2019 végén Wuhanban zajlott, roppant gyanús körülményeket teremtvén a COVID-járvány kirobbanása körül.
Következzen végre az olimpiai megnyitók top 10-es listája, melyet a sorolt rendezvénytípusok mindegyikének elérhető felvételei nyomán állítottam össze. Nem véletlen, hogy meglehetősen Ázsia-nehézre sikeredett a komplett lista, mivel ők még a mini olimpiákon is képesek igazán lenyűgöző performanszokat letenni az asztalra, ezek mellett az európai és amerikai show-k inkább a popsztárok és celebek mutogatásáról szólnak.
102012-es Nyári Olimpia, London, Egyesült Királyság
Sajnos ez a videó nem ágyazható be a weboldalba, csak YouTube-on elérhető. Tessék átkattintani!
Az olimpia-rajongó közönség abszolút kedvence a 2012-es nyitóműsor, melyben a britek egy igazán intenzív kortárs performansz keretében nem féltek megmutatni a legsikeresebb modern slágereiket, a Beatles-féle rock-korszaktól egészen a The Prodigy-ig és a Born Slippy-ig bezárólag. Magam is megdöbbentem, amikor a záróshow-ban megláttam Fatboy Slim-et.
Igazán tabudöntögető műsor volt ez, merthogy eleddig rendre kizárólag a tán sosemvolt dicső múltba révedvén volt illendő bemutatót tartani az adott ország kultúrájáról, Londonban azonban az ipari forradalom tematikájával átitatott gyűrűöntéstől eltekintve szinte csakis modern elemekkel találkozunk, melyekbe itt-ott befűzésre került egy rövidke jelenet az ország történelméből is.
A koherens, látványos, roppant intenzív és fiatalság megszólítására felettébb alkalmas show méltán foglal helyet a globális top 10-ben – de nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a további helyezetteknek még ennél is jobban sikerült fokozniuk a színvonalat!
92016-os Nyári Olimpia, Rió, Brazília
Ugyan a komplett ország gazdasága tönkre ment belé, de azért a brazilok nagyon kitettek magukért ezzel a nem mindennapi show-val.
Ellentétben Londonnal és Pekinggel, a braziloknak esélyük sem volt százmillió dollárokat elverni a műsorokra, így az elődökhöz képest töredék pénzből – mintegy 3 millió dollárból – valósulhatott meg ez a nem mindennapi színkavalkád, melynek az áldatlan körülmények ellenére sikerült perfekt képet festenie a brazil virtusról és az ország kultúrájáról.
82018-as Téli Olimpia, Phjongcshang, Dél-Korea
A kis Koreának egyáltalán nem szükséges a szomszédaihoz futkosni inspirációért – északi irányban ezt meg sem teheti -, hiszen világhírű K-pop előadói önmagukban véve megtöltenek egy komplett estét.
Ennek ellenére nem voltak restek, s nem kopizták le egy az egyben a britek extravagáns veretését, hanem népszerű előadóik színpadra lépte előtt bizony egy roppant izgalmas kulturális kitekintőt is kanyarintottak a közönség részére.
E megnyitó legemlékezetesebb momentuma, hogy a két Korea kéz a kézben vonult színpadra egységes zászló alatt. Ami az én figyelmemet még inkább felkeltette, hogy viszonylag kis mérete ellenére mennyire baromi jól néz ki ez a stadion a maga 360 fokos nézőtéri LED-kijelzőivel.
72014-es Nemzetközösségi Játékok, Glasgow, Skócia
Néha az egyszerűség is tud gyönyörködtetni. A londoni olimpia kistesójaként aposztrofálható esemény azért tetszett meg, mert egyetlen elem sem ment a másik rovására. A stadion apró ugyan, de sikerült úgy elrendezni a nézőteret és pályát egyaránt, hogy ez ne nagyon látszódjon.
Ahogy minden európai eseményen, úgy a popsztárok kiemelt szerepet kaptak, de azért más előadóművészeteknek is jutott tér. A könnyfakasztó látványra kevéssé szoktak adni az öreg kontinens műsorszervezői, de azért itt némi technikai finomhangolás segítségével meglehetősen kellemes hangulatú és esztétikájú előadmányokat sikerült prezentálni.
Tehát kiegyensúlyozottsága és mindvégig kellemes hangulatot árasztó volta végett megérdemli ez az esemény a listára kerülést.
62004-es Nyári Olimpia, Athén, Görögország
Az Olimpia hazatért. Így ennyiben össze is foglaltuk a 2004-es esemény lényegét.
Ez volt a világ első HD-ben közvetített élő adása, ugyanakkor kísérleti jelleggel már az 1992-es barcelonai olimpián forgattak HD adást, melyet csak néhány kis helyi vetítési gócponton lehetett figyelemmel kísérni.
A művészi performanszok frenetikusak voltak, az új stadion fenomenális – jól csődbe is vitte aztán az országot. A nemzetek felvonulása alatt a talpalávalót Tiesto szolgáltatta. Ez volt az egyik legrövidebb nyitóműsor, ugyanakkor korábban soha nem alkalmazott technikai megoldásokkal volt szükséges megtámogatni az előadókat, mint a stadionba pumpált víz leeresztése 3 perc leforgásán belül, hogy mire jönnek az olimpikonok, már száraz legyen a talaj.
52023-as Délkelet-Ázsiai Játékok, Phnompen, Kambodzsa
Kambodzsát leginkább az évezredek óta letűnt és őserdővel befont őskori civilizációja révén ismerhetjük – ezzel a műsorral azonban ez az ázsiai mércével nézve roppant kicsi és szegény ország bebizonyította, hogy képes helyt állni a modernitásban is, amennyiben erre lehetőséget kap.
A modern stúdiótechnika ötvözése a klasszikus táncokkal és művészi performanszokkal igazán kiemelkedő élményt adott számunkra – az ország szegénységéből fakadóan hiányzó vizuális trükkök ellenére egyáltalán nem marad semmi hiányérzetünk.
42022-es Téli Olimpia, Peking, Kína
Nem tehetek róla, hogy Peking kétszer is szerepel a felhozatalban, az eleddig az országról alkotott véleményeim nyomán nyilvánvalóan nem lehet engem Kína-elfogultsággal vádolni.
Hanem egész egyszerűen ennyire kiváló műsort sikerült prezentálniuk mindkét alkalommal, amikor 2008-ban előbb nyári, majd 22-ben téli olimpiát rendezett Peking. Mindkét nyitóshow mögött ugyanazon rendező áll, itt viszont a 2008-as változathoz képest tizenötöd akkora (!) költségvetésből kellett csodát művelnie. És sikerült!
A legkönnyfakasztóbb jelenet a végén következik, de addig is roppant látványos és figyelmet leszögező produkciókat kapunk.
Technikai síkra helyezvén a bemutatót, itt alkalmaztak elő ízben mesterséges intelligenciát a futkorászó kisgyerekek hóverésének megrajzolására.
32018-as Ázsiai Játékok, Jakarta – Palembang, Indonézia
Ha valaki kíváncsi rá, hogyan lehetséges temérdek digitális effekt nélkül is a világ egyik legálleejtőbb prezentációját produkálni, az nézze meg ezt a műsort. Bővebb felvezetőt szerintem nem is érdemes körítenem ehhez, minden egyes feleslegesen képernyőre vetett szó csak visszavesz az élményből.
22008-as Nyári Olimpia, Peking, Kína
Ez az olimpia mai napig fokmércéje a nyitóműsorok elvárt színvonalának, noha eleddig senkinek nem sikerült azt megugorni.
Minden idők egyben legdrágább nyári olimpiájába a kínaiak mindent beletettek, ami csak lehetett, s így valóban a leglátványosabb, legkreatívabb, leglenyűgözőbb eredmény született.
12013-as Délkelet-Ázsiai Játékok, Nepjida, Mianmar
Egyesek nyilván értetlenkedve szemlélik, hogyan kerülhetett egy gyakorlatilag sehol nem jegyzett ország viszonylag jellegtelen regionális olimpiája ily előkelő pozícióba. Nos, én nem kizárólag a végeredményt vettem figyelembe, hanem azt is, miféle adottságokkal, és annak mértékéhez képest mi mindent hoztak ki a bemutatóikból a rendező országok.
A két kérdésre a válasz pedig: gyakorlatilag semmilyennel, és mindent, amit csak lehetett. Mianmar (egykori Burma), nemhogy Ázsia, de konkrétan az egész világ egyik legszegényebb országa. Esélyük sincs százmillió dolláros műsorok prezentálására.
A Mianmari megnyitó hosszadalmasabbra sikeredett hasonszőrű társainál, hiszen nyilván roppant kis eséllyel nyerhetnek rendezési jogot további hasonszőrű eseményekre, így ebbe a négy órába kellett mindent besűríteni. Igen, itt-ott egy kissé esetlen a műsor, nem áll össze tökéletes egységgé, egyes előadmányok rétestészta-hosszúságra nyúlnak – mégis azt kell mondanom, hogy a legletaglózóbb katarzist élhettem át ennek a műsornak a megtekintésével.
Hozzá kell tenni, hogy Mianmarnak önerőből esélye sem lett volna ily kiváló műsor összehozatalára: a komplett nyitóshow-t ezért Kína finanszírozta, és nyilván a látványvilág összeállításába is jelentős beleszólási joggal bírtak. Mégsem éreztem kínai kopinak az előadást, tökéletesen átjön a délkelet-ázsiai kultúrvilág egyedisége és színessége, szemben a kínaiak extrém precizitásával és technikai fölényével a vágyott látványvilág abszolválására.
A beillesztett nyitóműsor a hivatalos kezdés előtti koncerteket is tartalmazza, maga a visszaszámláló az élő eseményhez csak 1 óra 6 percnél indul.