Megannyi ködfátyollal körbevett rejtély övezi a Biblia különféle történeteit, kezdve Ádámmal és Évával, folytatva a Bábel-toronnyal és befejezve a talán legizgalmasabb tételként szereplő özönvízzel.
Bár a Biblia nem számol be róla részletesen, az özönvízről szóló történet legtöbb vonásában teljes mértékben megegyezik a kereszténység előtt létezett vallások szinte mindegyikének emberiség-történetével. Ezek egy kezdeti aranykort írnak le, amely kor az emberiség kapzsivá és érzéketlenné, valamint uralkodóik korrupttá és tehetetlenné válása végett egy kataklizma-sorozattal körített hanyatlással zárult.
Ennek a kornak a végén az emberek elvesztették Istentől ajándékba kapott technológiáik nagy részét, az átlag életkor 900-ról 120 évre zuhant, a kezdetben virágzó, majd elzüllött atlantiszi civilizációra pedig Isten haragja szállott. A kontinens az Atlanti-óceán fenekére süllyedve várja a végidők beköszöntét, melyet követően a hajdanvolt letűnt kontinens ismét kiemelkedhet a vízből.
Az özönvíz idején a Föld jellemző vízszintje sok-sok kilométerrel növekedett meg. Előtte a ma ismertnél akár 3-5 kilométerrel alacsonyabban lehetett a tengerszint. A 40 napon és 40 éjen át zajló bosszúhadjárat alatt napjainkhoz képest 3-4 kilométerrel magasabban tetőzött a víz szintje (az Ararát hegy, melyen Noé bárkája állítólag megrekedt, legmagasabb pontján 5137 méter magas), hogy a korabeli civilizációk minden maradványát elmoshassa. Ezután kissé visszaapadt, hogy napjaink ismert kontinensei szárazra kerüljenek, de nem ugyanolyan mértékben, ahogy volt előtte: Atlantisszal együtt több, sík földön fekvő kontinenst végleg elnyelt a világóceán.
Az Alcyon Plejádok dokumentumfilm-sorozat legújabb részeiben fény derül Atlantisz titkaira, arra, hogy az aranykori civilizációk vesztét nem csupán özönvíz, hanem vele párhuzamosan zajló globális katasztrófák sora – mint meteorzápor, vulkáni tevékenység, pólusváltás, jégkorszak vége – idézte elő.
Kitérőt hallhatunk a filmben arra is, hogy ma ismert Földünk imbolygó mozgást végez a Nap körül, tengelye elferdült a normális állapothoz képest, valamint a mágneses pólusok is ellentétes irányban vannak, mint kellene: az északi délen, a déli északon. Vajon visszarendeződik-e valaha szeretett bolygónk a normális kerékvágásba?
Az özönvíz emléke az emberek mítoszaiban és legendáiban él szerte a világon.
A közös elem az emberiség nagy részének elpusztulása a múltban, és egy kisebb csoport marad életben egy főszereplővel: Noé, Nene, Atrahasis, Manu… attól függően, hogy melyik kultúra meséli el. Azokban az időkben a technológia nagyon fejlett volt, és néhányan elmenekültek a vimánáknak nevezett hajóikon.
A különböző tengerekben a víz alatt talált, mintegy 12 000 évvel ezelőtti épületmaradványok felbukkanása alátámasztja az Atlantisz civilizáció létezését.
A mitológia és az ősi írások szerint Atlantisz utolsó korszakait hatalmas katasztrófa jellemezte, amelyben hegyekig érő hullámok, hurrikánok és vulkánkitörések rengették meg az egész bolygót. Több kortárs kutató is felveti azt a hipotézist, hogy egy nagy aszteroida vagy üstökös mintegy 13 000 évvel ezelőtt becsapódott és meggyorsította az utolsó jégkorszak végét, és ez döntő változást hozhatott civilizációnk történetében, elpusztítva Atlantiszt és özönvizet okozva.