Lezajlott az idei AGT meghallgatási szakasza, úgyhogy lássuk is rögvest, mely produkciók minősültek legkiválóbbnak a magam ítélete szerint.

Mielőtt rátérnénk a listára, szokásos módon összegzem az idei évad tanúságait, értékelem a felhozatal szabvány minőségét, illetve felsorolom a toplistáról kényszerűségből kiesetteket, merthogy az idei évben is annyi kiváló műsort láthattunk, hogy nem fért el mindenki a kedvenceim listáján.

Ezzel el is spoilereztem az idei évad egy részét. Hála az égnek a 2018-21 képezte lejtmenet után folytatódik a nevezők színvonalának felfelé ívelése. Annyi kiválóságot láthattunk az idén is, hogy immár rendkívül sajnálom, hogy csak egy fellépő nyerheti meg a komplett vetélkedőt.

A tavaly beindult trendek sem törtek meg. Bár a színvonalat rendkívül emelkedett szinten sikerült abszolválnia sok szereplőnek, eget verő újdonságokkal igazából nem találkozhatunk. Minden előadás a korábbi évadokban már látott – akár győztes – produkciók tökéletesített, olykor tovább gondolt variációja.

Solange Kardinaly Agt2024

Az idén több újdonságot vezettek be a producerek a műsor folyamában, melyek nagy részét feleslegesnek ítélem.

Először is, a show-elemek inflációja jegyében minden zsűritag immár két golden buzzert oszthatott ki a fellépőknek. Eme újításnak hála azok immár két középszerű énekesre is elverhették azokat a valóban izgalmas fellépők ellenében. Ami ennél meglepőbb, hogy a golden buzzer immár beköltözik az élő adásba is. Minden zsűritag egy szereplőt, nézői szavazatok eredményétől függetlenül tovább juttathat egyenesen a döntőbe.

Bár a színpad dekorációja immár jó egy évtizede változatlan, az operatőri munkálatokban és egyes fellépők vizuális lehetőségeiben jelentős változásokat eszközöltek. Többeknek bizonyult esélyük kinn az udvaron előadni műsorukat, vagy éppen a színház teljes területét, ideértve a nézőtér egy részét bevetni saját mutatványuk prezentálására. Emellett bevezették a Super Bowl-ok és NFL játékok alkalmával záporozó, roppant kínos kiss cam-et a közönség szünetek alatti szórakoztatására.

Nagyjából ennyi az újítások listája. Mivel az olimpia két hetének idejére szünetre mennek, így csak augusztusban folytatódik a show. A győztes kihirdetése pedig általában szeptember végén következik be, tehát jó ideig nem tudjuk még meg, a temérdek nevező közül ki viheti haza az egymillió dollár főnyereményt.

Agt 2024 Golden Buzzer

Lássuk tehát első körben, kik voltak ama nevezők, akik ugyan kellően színvonalas produkciót nyújtottak, s ínséges időkben simán felfértek volna a toplistára, ám jelen körülmények közepette sajnos nem sikerült részükre helyet szorítanom.

Kiosztok egy (ló)citromdíjat is, melyet Ada Filppa finn hobbilovásznak ítélek meg. Ha hiszitek, ha nem, létezik egy fantomdíjugratás nevű hobbisport, melyen a nevezők egy lófejjel ellátott rúddal igyekeznek díjugratást imitálni. Ezt vitte Ada a színpadra. Ráadásul a szerkesztők roppant hosszas bemutatkozót kreáltak elébe – melyet csak a golden buzzert elnyerő nevezők szoktak kapni -, így hát meglehetősen feszült várakozás előzte meg az ő műsorát. Aztán kopp. Jól megtrollkodtak minket a szerkesztők, hahaha.

Odaadnám még a “legrosszabb golden buzzer” becses díját is, melyet Sofia Vergara követett el egy japán trash komédia duóval szemben. Az állítólag fetrengve röhögős produkció belőlem egy sanda mosolyt nem tudott előcsalni, a hirtelen jött golden buzzert pedig személyes sértésnek veszem a toplistán szereplő, sokkalta kiválóbb és szórakoztatóbb művészekkel szemben.

Íme a további kiesettek. A Jackass-csávó ideje szerintem lejárt, ilyen prosztó szórakoztatással ma már nem nagyon lehet közönséget nyerni. Ha néhány évvel korábban nevez, talán lett volna esélye.

Jackass Csavo

A DaksDominoes duó az egész nézőközönséget hazaküldette alukálni, merthogy ők az éj leple alatt építették fel a 90 másodperc alatt bedőlő dominó-birodalmukat. Mivel vannak halovány emlékeim az egykori Domino Day-ekről, és ennek ambíciószintje kutyafüle ahhoz képest, ráadásul elképzelni sem tudom, hogyan működhetne ez a koncepció élőben, így nem hiszem, hogy volna helyük az élő show-ban.

A Sky Elements drónműsora, Simon Cowell lelkes rajongása és golden buzzere ide vagy oda, nekem unalmasnak bizonyult. Ugyanazon gag-ek, amiket láttunk korábban: AGT logó, meg Simon Cowell kolosszális arca az égre festve.

A Brent Street ausztrál tánccsapat szintén golden buzzert nyert, mégpedig Howie Mandell-től. Én meg azt mondom, a listámra pakolt japán táncosok sokkal szórakoztatóbbak voltak náluk.

Andrei Burton angol BMX-akrobata egyértelműen hatásvadász pojácáskodást mutatott be, szerintem kizárólag a show kedvéért engedte őt a nevezők közé az AGT. Továbbá hasonlóan a dominósokhoz, nem hiszem, hogy az ő mutatványa működne élőben.

Ninimusic

A tajvani Nini, ki kínai népzenét vegyít folk metallal, Otykenbe illő megjelenésével igázta le a színpadot és hengerelte le közönségét. Azért vagyok mégis kénytelen kihagyni őt a listáról, mert a háromféle hangszer közti tranzíciója egyáltalán nem folyékony, továbbá az énekhangján is akad mit csiszolni. Nininek egyébként egész komoly rajongótábora van már, YouTube-csatornáját bárki nyugodtan lecsekkolhatja.

Innentől ama produkciók jönnek, melyeknek tényleg nagyon szívesen szorítottam volna helyet a listán, ám nagy pechükre kategóriájukban akadtak más nevezők is, melyek kicsivel jobbnak bizonyultak náluk.

Az ujjait és gyűrűit ide-oda teleportálgató tajvani illuzionista egy tyúkos mágussal szemben maradt alul a toplistás helyért vívott küzdelemben.

Az amerikai elmebeteg állatot végül leiskolázta egy vietnámi elmebeteg állat.

Külön kategóriát nyert idén a családi együttesek kasztja. Apa-fia rapduó, farmbéli nagycsalád country együttese, filippínó acapella kórus. Mivel egyetlen előadó részére maradt hely a toplistán, hosszas tipródás után az apa-fia hiphopperek és a filippínó családi kórus mellőzése mellett voltam kénytelen lándzsát törni, de meg kell mondjam, nagyon nehéz dolgom volt, mivel ők ketten is megtetszettek. De végül a kanadai Kelly Family vitte a pálmát.

Reklaws Kep

Végül jöjjenek az akrobaták. Itt igazi vérengzést voltam kénytelen tartani, merthogy az előzetes listámon 6 ilyen egyén és csoport szerepelt, de csak kettőnek tudok helyet szorítani a szűkített listán. Így végül itt is nüansznyi különbségek döntöttek az inklúzió mellett.

Az egyik első epizódbeli csoportot végül kizártam, mert nekik nem sikerült hibátlanul végrehajtaniuk a műveletet. A puszta lábujjaival piásüvegeken átandalgó, majd sírva fakadó csupaizom nőszemélyt pedig még nézni is rendkívül fájdalmas volt.

Rajtuk kívül a spanyol – kolumbiai akrobata párt voltam kénytelen kiejteni, akik bár roppant szexik és látványosak voltak, műsorukból hiányzott ama szorongató feszültség, melyet a listára feljutottak sikerrel abszolváltak.

A lábán tárgyakat egyensúlyozó etióp nő hihetetlen ügyességgel vitte véghez a dolgát, és nagyon fájlalom, hogy részére nem sikerült helyt szorítanom a listán. Végül Super Silva Jr. esetén (gyarló férfiasságom okán bevallom) kizárólag az bizonyult döntő motívumnak listára került ellenlábasával szemben, hogy utóbbi egy dögös csajt is magával hozott a színpadra. Itt már tényleg nem tudtam racionálisan indokolható különbségeket vonni az előadások között.

Alehandro Agt

Ily terjengős felvezető után lássuk, mely előadók bizonyultak számomra a 2024-es évad legjobbjainak. A fenti, alapos szűrőmunkát követően sem voltam képes 10 tételbe sűríteni a nevezőket, így most az egyszer tucatnyi toplistást fogok hirdetni. Többet egész egyszerűen azért nem lehet, mert ennyi YouTube videó beillesztésekor már rogyadozik a szerver, s nem szeretnék megkockáztatni egy leállást.

Kizárólag gondolatkísérlet szintjén azt is meghatározom, mely fellépőknek adományoztam volna a rendelkezésre álló 2 golden buzzert. Nyilván semmi beleszólásom a folyamatba, meg ki vagyok én, de olykor mégis jó ilyenről ábrándozni. Csak olyan attrakciókat választok ehhez, kiknek a zsűri nem adományozott hasonló jellegű örömöt.

Lássuk hát az idei America’s Got Talent legkiválóbb nevezőit!

12Bao Cuong (vietnámi)

Sokat morfondíroztam, kivel indítsam a listát, hiszen nem szeretném a kedves nézőket rögtön első körben belevetni a mély vízbe. Kell a bemelegítés, melyhez a vietnámi Bao Cuong műsorát éppen megfelelőnek ítélem. Semmi mennydörgető énekhang, zéró földöntúli akrobatika, csakis és kizárólag egy roppant laza, chilles, kedélyes étkezés alatt is jóízűen fogyasztható egyensúlyozó produkciót láthatunk.

11The Reklaws (kanadai)

Ők a családi banda, kik végül helyet nyertek a listán. Bár állítólag a kanadai slágerlistákon tobzódnak a szerzeményeik, az USA-ban viszonylag ismeretlen együttes egy egyszerű, mégis remek dalt prezentált a közönség előtt. Ráadásul saját szerzeményt.

10Illya & Anastasia Strakhov (ukrán)

Íme az első akrobata duónk, kik egészen radikálisan cáfolják meg ama közhelyet, hogy kiöregedtek volna ebből a szakmából. A 30 éve házas ukrán házaspár olyan látványos és erőteljes produkciót vetett be, hogy csaknem ugyanannyira fájdalmas nézni őket, mint amennyire ennek az ipsének a kobakja sajoghat a letolt műsora után. Hatásos, az egyszer biztos.

9Jo és Curry (belga)

Annyi esze van, mint egy tyúknak – hangzik a roppant elmés mondás. Nos, ez a csirke alaposan rácáfol minden sztereotípiára, merthogy ő képes olvasni az emberek gondolataiban.

8Richard Goodall (amerikai)

Az évad legkiválóbb énekes produkciója képződik le Richard Goodall személyében. Az 55 éves gondnok példáján kiválóan megláthatjuk, mire tartja a rendszer a maga világraszóló tehetségeit. Hát kb. ennyire, örüljön, hogy nem halt még éhen.

7Arshiya Sharma (indiai)

Vajon miféle táncos mutatványt várhatunk egy roppant tradicionális, konzervatív szellemben nevelkedett 13 éves kislánytól? Hát, nagyjából lyent. 🙂

6Alejandro Licea Pellon (kubai)

A kubai egyensúlyozó művész minden várakozásomat felülmúlta izgalom és veszélyfaktor tekintetében egyaránt. Ráadásul alantas tervének beteljesítéséért, hogy lehetőleg a döntőig vigye az élő műsorokban, fifikás módon egy dögös macát is maga mellé rángatott segítő kéz gyanánt.

5Sabrina (japán)

Az év táncos produkcióját a japánok szállították, kik kreativitás és precizitás tekintetében egyaránt maradandót tettek le az asztalra.

4Rony és Rhythm (izraeli)

Ugyan kicsi az esélyük a nyerésre, mert tavaly is kutyás előadó lett a győztes, de azért nem mehetünk el szótlanul e produkció mellett. Utoljára a Sara & Hero duó keltett bennem ekkora hatást még 2017-ben, és az izraeli Rony bizony játszi könnyedséggel abszolválja ama roppant magas színvonalat, melyet ők annak idején felállítottak.

3Solange Kardinaly (portugál)

Botrány és skandallum, hogy ez a Léa Kyle 2021-es álleejtő produkcióját is meghaladó színvonalat prezentáló hölgyemény nem nyerte el a golden buzzert. Tessék szépen gyönyörködni benne, senki nem fogja megbánni! Ja, és GOLDEN BUZZER.

2Attraction Juniors (magyar)

Simon Cowell szájtátva bámulta ezt a produkciót, csakhogy a hülye fejével mindkét golden buzzerét elvesztegette eddigre ilyen szemfényvesztő drónosokra meg hatásvadász jazz bandára. Az Attraction Juniors 2022-ben már a BGT-ben is bepróbálkozott, de tudtommal nem kerültek végül élő adásba. Anno magam is kissé kiforratlannak ítéltem a teljesítményüket.

Most viszont nincs apelláta: olyan műsort tettek le az asztalra, mely méltó követője és egyben kedves továbbgondolása a 2013-as BGT-t megnyert szüleik előadásainak. Ezekben az ifjú fiúkban és lányokban tökéletesen ideális arányban egyesült a látvány, a roppant szimpla, de gyakorlatilag bárki által azonosulható filozófiai üzenet, és a meglepetés-faktor egyaránt.

Nem tudom, mennyi esélyük van nyerni – hiszen mint említettem, az idei mezőny roppant ádáz konkurenseket tartogat -, mindenesetre szívből drukkolok nekik, hogy a lehető legtovább, ideális esetben a millió dollárig és Las Vegas-ig vigyék.

Nincs meglepetés az ítéletemben: természetesen GOLDEN BUZZER.

1Praveen Prajapat (indiai)

Róla aztán igazán nincs mit mondanom. Az ő produkciója minősült idén ama földöntúli teljesítménynek, melyről nehezen hihettem volna, hogy egyáltalán létezik. Az indiai csávó szimplán tárgyakat egyensúlyoz a fején. Na de hogy teszi? Az állunk leesik a csodálattól.

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás