Azt hihetné az ember, a felkelő Nap országaiban alapjában véve másmilyen módon vélekednek a helyi öregek a fiatalabb generációkról, hiszen azok mai napig tisztelettudó, kötelezettségteljesítő, idősebb embertársaikkal szemben előzékeny és udvarias attitűdjük mentén jól tudják, hol a helyük.
Ébresztő, büdös boomer, mert bilibe lóg a kezed! Hiába a hagymázas rózsaszín ködfelhő a harminc dioptriás pápaszemed előtt, az általad irigyelt és mielénk követendő például állított kelet ifjúsága ugyanúgy nem bírja elviselni a fajtádat, ahogy a nyugati világ “zülledék” fiataljai kapják az agyhúgykövet a valósággal semminemű viszonyt nem tápláló ostobaságaitoktól!
A mai értekezés apropóját egy YouTube videó adja, melyet valamiért feldobott számomra az algoritmus, és nagyon érdekesnek találtam, ahogy a benne foglaltatott, elsősorban fiatalokra vonatkoztatott társadalmi problémák szinte tökéletes egyezést mutatnak a nyugatiak gondjaival és bajaival.
A videó először is néhány komikus klip példáján át bemutatja, miért nem létezik többé napjainkban vállalati lojalitás a fiatal generációk részéről. A munkáltatók úgy machinálják az általuk osztogatott íncentívákat és jutalmakat, hogy egyszerű dolgozó peonként te soha ne kerülj előléptetésre, illetve ne jusson részedre fizetésemelés. A menedzserek rendszerint hosszú éveken át ígérgetnek, de soha nem teljesítenek. Ehelyett manipuláció és pszichológiai tortúra által igyekeznek kényszeríteni a demoralizált fiatalságot a minél keményebb munkára.
A párkapcsolatok világa a “dekadens” nyugathoz hasonlóan romokban hever. A kínai nők nem értékelik a férfiak erőfeszítéseit és küzdelmeit a betevő kenyér megteremtésére. Randira hívni egy lányt kész öngyilkosság, és még az örömérzetet sem növeli meg az akció. Annál inkább rövidíti a randizás a férfiak pénztárcáját.
A kínai munkakultúra forszírozta materialista értékrendszer végett a lányok voltaképpen élethosszig tartó eltartási szerződést csikarnának ki a férfiakból, amelyért cserébe ők nem tartoznak semminemű viszonzással. Akinek nem sikerül ilyen balekot kifognia, az 30+ évesen, hátrahagyott nőként megbélyegződvén általában influencer tevékenységbe fog, vagy pedig külföldi tanulmányútra lép. Ezt azért teheti meg, mert a Kommunista Párt lehetővé teszi akár idősebb vénlányok külföldi felsőoktatási tanulmányait is. Ám a valós mögöttes indoka a meneküléseiknek nem az állítólagosan vágyott tanulás-fejlődés, hanem vagy külföldi férj horgászása, vagy egy utolsó kalandtúra megtétele a sírig tartó macskás szingli lét beköszönte előtt.
A hagyományos családalapításra és gyerekvállalásra vágyók körében a mai napig a feleségvásárlás intézménye dívik. Ezeken a nyilvános vásárokon saját anyjuk-apjuk bocsátja áruba a lányukat, s a legmagasabb licitáló viheti a “nyereményt”. Az ásót, kapát, nagyharangot megelőzően elvárt aktus a busás hozomány beszolgáltatása a leány részéről a közös háztartásba. Ennek követelménye voltaképpen azt jelenti, hogy a szegényebb sorból származó rétegek nem is igazán házasodhatnak a tradicionális kínai elvárásoknak megfelelően, mivel korunk dolgozó asszonyai legfeljebb jelzálog-adósságot tudnak bevinni a frissen kötendő házasságba.
Mindezen nehézségeknek köszönhetően a házasodási és gyerekvállalási kedv egyaránt kihalófélben van Kínában, miután az elvárt roppant rigid és értelmetlen szokásjogok súlyos összeütközésbe kerülnek a modern idők kívánalmaival.
A már megköttetett házasságok sem igazán maradnak stabilak. Azt várta a Kínai Kommunista Párt, hogy a COVID karantén óriási bébibummot hoz az országba – hiszen mi máson foglalatoskodhatnának az egymással összezárt házastársak, mint a nyakló nélküli babacsináláson? Ehelyett a válások száma ugrott meg radikálisan, rögtön a karantén első feloldását követően.
A videó zárását a következő monológ adja:
A Z-generáció teljesen visszavonult a polgármesteri hivatalok, munkaügyi központok, szülészetek és nőgyógyászatok, lakásvásárlás, és az összetett emberi kapcsolatok világából.
Mindezen életvitelüket tökéletesen transzparens módon prezentálják a társadalom elé. Nem vesznek lakást, autót, nem házasodnak, nem vállalnak gyereket, nem randiznak, nem látogatják idős szüleiket és nem járnak társaságba.
Kerülik a jelzálogot és autóhitelt, mint a pestist, és nem szándékoznak világra hozni egy következő nemzedéket. Legtöbbször nem odahaza ebédelnek, hanem ételt rendelnek, máskor az éjszaka kellős közepén kérik házhoz a pizzás fiút. Az utcán bluetooth fejhallgatókkal a fejükön mászkálnak, miközben senkivel nem állnak szóba.
Mindezekkel automatikusan együtt jár, hogy a munkahelyeket akaratuk ellenére is megreformálták. A 70-es években született generáció akkor vett ki szabadságot, ha valamelyik szülőjük rosszul volt, a 80-as akkor, ha a gyerekük megbetegedett, a 90-es akkor, ha ő maga betegedett meg, az ezredfordulót követően születettek pedig akkor nem járnak be a munkahelyükre, ha nem tetszik nekik a főnök viselkedése.
Nem túlóráznak, nem veszik fel a telefont munkaidő után, az emailekre nem válaszolnak. Ha vitába keveredsz velük, könnyen leérvelnek. Hacsak nem ajánlasz fel nekik rendszeres fizetésemelést vagy külön juttatásokat, semmilyen erőfeszítést nem hajlandóak tenni.
A Z-generáció tökéletes transzparenciában él: tisztán kinyilvánítják, hogy saját magukon kívül semmi és senki nem érdekli őket.
Hányszor ugatták képünkbe a szüleink, hogy ne azzal törődj, hogy másokkal mi van, hanem hogy veled mi van. Ha mindenki rossz jegyet kapott a bosszúálló tanár miatt, az sem érdekelte a szüleinket, ehelyett jól megbüntettek minket. Hát most tessék, itt az eredménye az aberrált egyéni felelősség és a törődj a saját dolgoddal mantráitoknak.
Nem épp hajszál pontosan a boomer szociopátia következményeit látjuk visszacsapódni a komplett társadalmon? A fentebb kifejtett tényezők nyomán válnak az egyéni gondok-bajok százmilliói totális összeomlást gerjesztő rendszerproblémákká.
