Mindannyian utáljuk az állandó fűnyírást, valamilyen oknál fogva mégsem vagyunk képesek megszabadulni az egyébként nem pusztán felesleges, de egyenesen káros függőségünktől: a pázsit kényszerű gondozásától.
Az európai és amerikai kertvárosok ikonikus eleme a gyep, a zöldellő, gondozott pázsit, amely a ház előtti teret díszíti. Azonban a gyep fenntartása időigényes és költséges, továbbá környezeti szempontból problémás lehet.
Hogyan válhatott komplett országok népe a kizárólag temérdek hétszentségelést és vasárnapi berregés-koncertet kiváltani képes pázsit szerelmesévé?
Yuval Noah Harari érdekes felfedezést tett, melyet a “Homo Deus” című könyvében publikált. A pázsit évszázadokon át az arisztokrácia gazdagságának jelképe volt. Aki megengedhette magának a kertgondozást, sövénylabirintus kialakítását és egyéb felesleges úri hóbortok művelését, az oly irigylésre méltóan tehetősnek számított, hogy nyugodt szívvel végezhette a rendelkezésére álló terület totálisan haszontalan kiaknázását.
A korabeli elit privilégiuma volt a tekintélyes időt és munkaerőt elrabló értelmetlen tevékenységek műveltetése a köznéppel. Eme obszesszió XX. századi reinkarnációjának számít tulajdonképpen a pázsit, aminek gondozásába te magad ölsz bele tekintélyes mennyiségű munkaidőt.
A pázsit nemhogy felesleges, de egyenesen káros az ökoszisztémára nézve. Több üvegházhatású gázt bocsát ki, mint amennyit leköt. Minőségtelenségéhez képest több öntözést követel egy szimpla konyhakertnél, mivel árnyékoló növények híján könnyedén elveszti földje a nedvességtartalmát.
A pázsit a legnagyobb területű gabonaföld a világon, melyről ember nem tud fogyasztani. Arról ne is beszéljünk, hogy temérdek – elsősorban középosztálybeli – háztartás családfői még különféle tápoldatokat és permetszereket is bevetnek, hogy pázsitjukat minél zöldebben tartsák.
A nyári időszakban Kaliforniában és Arizonában lassan ivóvízhiány lép fel az oktalanul locsolgatott pázsitok fenntartása végett. A helyi kormányzatok kénytelenek főszezonban ellenőrzött korlátozásokat bevezetni az elhasználható locsolóvíz mennyiségére.
Érdemes volna tehát minél előbb a történelem szemétdombjára űzni a pázsitot. De mit pakoljunk a helyére?
A CNN és a Treehugger cikkei rávilágítanak a gyep fenntartásának visszásságaira, és alternatív megoldásokat javasolnak a fenntartható kerttervezéshez.
A CNN írása bemutatja a gyep történetét és kulturális jelentőségét az Egyesült Államokban. A gyep a XX. század során vált a kertvárosi álom szimbólumává, a jólét és a siker külső jelképévé. Ennek fenntartása hatalmas vízfelhasználással jár, ami súlyos problémákat keletkeztet a szárazsággal sújtott területeken. Ezen kívül a gyep vegyszeres kezelése károsítja a környezetet, pusztítja a helyi élővilágot.
A Treehugger cikke tovább megy, és arra bátorítja az olvasókat, hogy szántsák be végre a roppant ártalmas pázsitjaikat. A gyep temérdek alternatívával bír. Ilyenek a virágokkal beültetett kiskertek, a mulcságyások, vagy a permakultúra kertek. Ezek a megoldások nemcsak kevesebb gondozást igényelnek, de hozzájárulnak a helyi biodiverzitás gyarapításához, továbbá javítják a talaj minőségét.
A pázsit fenntartásának dilemmája rávilágít a modern kerttervezés kihívásaira. A hagyományos gyepesített kertek helyett egyre fontosabbá válik a fenntartható megoldások alkalmazása, melyek összhangban állnak a környezettel. A gazdagon beültetett, vegyszermentes kertek nemcsak szebbek és ökológiailag értékesebbek, de hosszú távon kevesebb munkát is igényelnek.
A gyep nem feltétlenül szükséges a szép és élhető kert kialakításához. Alternatívái számos előnnyel bírnak, és hozzájárulnak a környezetünk megóvásához. A kerttervezés során érdemes mérlegelni a gyep fenntartásának visszásságait, valamint nyitottnak lenni a fenntarthatóbb megoldásokra.
FIGYELEM: ez egy részben vagy egészben mesterséges intelligencia által generált cikk, melyet a Google Gemini hozott létre.
