Semmilyen más tulajdonságában nem különíthető el jobban nyugati civilizációnk a korábbi társadalmaktól, legyen szó akár Európáról, akár Keletről, mint az idő értelmezésében. Az ókori kínaiaktól a görögökig, az arab pásztortól a mexikói parasztig az idő a természet ciklikus folyamatait, a nappal és éjszaka váltakozását, az évszakok múlását jelképezte. A nomádok és farmerek napjait mindig is a napfelkelte és naplemente vezette, az évek múlását a vetés és aratás, hulló levelek, valamint fagyott tavak és folyók jelképezték. A parasztok a természeti körülményekhez igazodva tevékenykedtek, a mesterember pedig addig, míg termékét kellőképp tökéletesnek nem ítélte.
Az idő a természet változásának folyamatát követte le, és az emberek nem törődtek annak tűpontos mérésével. Erre a célra a korabeli fejlett civilizációk különféle primitív eszközöket vetettek be, mint a homokóra, a borús időben használhatatlan napóra, vagy a különféle gyertyák és lámpák, melyek le nem égett maradványai jelölték az órát. Minden hasonszőrű tárgy pontatlanul becsülte az időt az időjárásnak, vagy karbantartója hanyagságának köszönhetően. Sehol az ókori vagy középkori világban nem érdekelt senkit az idő múlásának matematikai pontosságú leképezése egy szűk kisebbségtől eltekintve.
Ugyanakkor a modern, nyugati férfi olyan világban él, mely az idő mechanikai, illetve matematikai szimbólumrendszere szerint működik. Az óra diktálja mozgását és szabályozza cselekedeteit. Az óra az időt a természet folyamatából egy árucikké alakítja át, melyet mérni és eladni egyaránt úgy lehet, mint a szappant vagy a szultánákat. És mivel az idő pontos felügyelete nélkül a kapitalizmus nem fejlődhetett volna ki, és nem folytathatná a munkások kizsákmányolását, az óra a modern ember életében bármely más gépnél és kizsákmányoló tőkésnél jobban jelképezi a mechanikus zsarnokságot. Érdemes lekövetni a történelmi folyamatokat, melyek alapján az óra a modern európai civilizáció fejlődését befolyásolta.
Gyakori mozzanat a történelemben, hogy a kultúra vagy a civilizáció annak elpusztítására alkalmas eszközt talál fel. A kínaiak például felfedezték a puskaport, melyet a Nyugat katonai szakértői sikerrel fejlesztettek tovább, hogy aztán a kínai civilizáció ezen modern robbanóanyagoknak köszönhetően vesszen el. Hasonlóan, a középkori városok találékony mesteremberei megalkották az órát, mely az idő fogalmának megváltoztatásával hozzájárult a kizsákmányoló kapitalizmus kialakulásához, elpusztítván a középkori kultúrát.
A hagyomány szerint az óra a XI. században jelent meg, legelőször az állandó időközönkénti harangszó biztosításához a kolostorokban, melyek lakóinak életére szigorúan követendő rutinok vonatkoztak. Ezen intézmények voltak a mai gyárak legközelebbi elődei. Az első rendszeresített órák ugyanakkor a XIII. században jelentek meg, ám csak a XIV. századra váltak megszokott elemeivé a német városok középületeinek.
Ezen korai órák, melyek súlyokkal működtek, még nem voltak túlontúl pontosak: a XVI. századig kellett várnunk az első, megbízhatónak mondható órák megjelenésére. Angliában az 1540-ben átadott Hampton Court-nál található órát nevezik az első ilyen instrumentumnak. Azonban ezen órák pontossága is kérdőre vonható, mivel kezdetben csak az órák (megj.: mint idő, magyarul ugye ugyanazon szavunk van rá, mint a tárgyra) múlását mérték. A percek, illetve másodpercek múlásának számon tartását már a XIV. században felvetették, ám csak az inga 1657-es feltalálásával váltak kellőképpen pontossá a nagymutató bevezetéséhez, és a másodpercmutató megjelenésére egészen a XVIII. századig kellett várnunk. Figyeljük meg, hogy ez a két század vezetett el a kapitalizmus kialakulásához, majd oly mértékű növekedéséhez, hogy az ipari forradalom révén átvehette a társadalom feletti dominancia szerepét.
Az óra, ahogy Lewis Mumford rámutatott, a gépkorszak szent szimbólumává avanzsált, mind a technológia, mind az emberek életmódjának befolyásolása szempontjából. Technikailag az óra volt az első valóban automata eszköz, mely bármiféle fontosságot élvezett az emberek életében. Feltalálása előtt a kor gépeinek működése jellemzően valamiféle külső, megbízhatatlan erőtől függött, mint az emberi vagy állati izomzat, víz vagy szél. Igaz, hogy az ókori görögök feltaláltak egy rakás kezdetleges automatikát, ám ezek, mint a gőzgép, leginkább földöntúlinak ható speciális hatások létrehozatalára hívattak életre a templomokban, melyek funkciója Levante türannoszainak lenyűgözése volt. De az óra volt az első gép, mely társadalmi jelentőséget és funkciót élvezett. Az óragyártás révén tanulták el férfiak generációi a gépgyártás alapjait, és sajátították el az ipari forradalom összetett munkagépei megalkotásához szükséges technikai tudást.
Társadalmilag az órának bármilyen más gépnél radikálisabb hatása volt, mivel ennek révén lett az élet minden mozzanata szabályokba és parancsokba sűríthető a kizsákmányoló ipari struktúra létrehozatalához. Az óra biztosította, hogy az idő – egy oly megfoghatatlan fogalom, hogy még egyetlen filozófia sem állapította meg annak természetét – pontosan és megfogható módon mérhető lehessen egy körcikk közepére helyezett pálcika pozíciója által. Az idő, mint tartalmi egység kiszorításra került, az emberek az idő hosszáról kezdtek el beszélni, mintha csak egy kartonpapírt kéne lemérni. Az idő, most már matematikai szimbólumokkal mérhető formában, árucikké vált, melyet a többi áruhoz hasonlatos módon lehet adni és venni.
Az új kapitalisták különösen időtudatossá váltak. Az idő, mely a dolgozók munkamennyiségét szimbolizálja, olyan számukra, mintha az ipari gazdaság első számú nyersanyaga volna. „Az idő pénz” a kapitalista ideológia egyik nagy szlogenjévé vált, és az időt felügyelő műszakvezető pozíciója az egyik legfontosabb a kapitalisták által kivételezett kasztok közt.
A korai üzemekben a munkáltátok odáig mentek az idő manipulálásában, hogy rendszerint helytelen időközönként fújták meg sípjaikat, hogy minél inkább megfosszák munkásaikat ettől az új, értékes „vagyonuktól”. Később ezen szokások visszaszorultak, ám az óra oly mértékben befolyásolja az emberek többségének létét, mely korábban csak a kolostorok falai közt volt ismert. Az emberek lényegében olyanná váltak, mint az óráik. Repetitív cselekedeteik semmiféle hasonlóságot nem mutatnak a természetes valójában működő ritmikus léttel. Ahogy a Viktoriánus szólás megfogalmazza, a mai ember „Rendszeres, mint az óra járása”. Kizárólag a vidéki tájakon, hol továbbra is az állatok, növények és természeti erők uralták az életet, utasította vissza a lakosság nagy része a monotónia halálos kattogásának befogadását.
Az időhöz, mint az élet új rendezőelvéhez való viszonyulás első körben az óratulajdonos munkáltatók részéről került érvényesítésre a vonakodó szegényeken. A kora XIX. századi ipari társadalomban a gyári rabszolga az óra világán kívüli szabadidejét kaotikus rendszertelenségben töltötte a gin áztatta nyomornegyedek mélyén. Az emberek az alkohol vagy a metodista inspiráció időtlenségébe menekültek. Ám a rendszeresség kívánalma szépen fokozatosan leszivárgott a munkásosztályhoz. A XIX. századi vallási és erkölcsi dogmarendszer is részt vett a folyamatban az időpazarlás bűnének hirdetésével. A tömeggyártott órák bevezetése az 1850-es évektől azok részére is elhozta az idő-tudatosságot, akik korábban alig-alig reagáltak a felkopogtatók vagy a gyári sípszó hangjára. A templomoktól az iskolákig, irodától a műhelyig a pontosság a legmagasabb szintű erények egyikévé vált.
Ebből a szolgai függőségből a mechanikus időtől, mely a XIX. század során minden társadalmi osztályt alattomosan túszul ejtett nőtt aztán ki az egész életet demoralizáló parancsolgatás, mely a gyári munka mibenlétét napjainkban meghatározza. Az ember, aki nem alkalmazkodik, társadalmi megvetettségnek és gazdasági csődnek van kitéve. Ha késik a gyárból, a munkás elveszti állását, vagy napjainkban (megj.: 1944-ben, amikor a haditörvény volt érvényben) akár börtönbe is kerülhet. A kapkodva étkezés, az állandó reggeli tülekedés a buszon meg vonaton, a rögzített időbeosztásokban való munka szorongató érzése mind hozzájárulnak az emésztési és idegrendszeri betegségek sokaságának kialakulásához, tönkre vágják az egészséget és megrövidítik az életet.
A megélhetés rendszerességhez való kötése hosszú távon még csak nem is vezet nagyobb fokú hatékonysághoz. Valójában az elkészült termékek minősége általában sokkal rosszabb, mivel a munkáltató, ki az időt kereskedelmi árunak véli, melyért fizetni kell, arra kényszeríti az operátort, hogy olyan tempót tartson fenn, mely az előállított terméket szükségszerűen összecsapottá teszi. A mennyiség a minőség helyett lesz a kritérium, az öröm kiveszik magából a munkából, a munkás pedig órabámulóvá válik, akit csak az érdekel, mikor menekülhet végre az ipari társadalom ingerszegény és monoton elfoglaltságából, melyen kívül idejét oly mértékben ölheti a mozik, rádió és hírlapok betáblázott és elgépiesedett élvezetébe, melyet a pénztárcája és fáradtsági szintje megenged neki. Kizárólag amennyiben felvállalja a hite vagy saját józan esze alapján vezetett élet veszélyét válhat az ember pénz nélkül mentes az óra biztosította rabszolgaságtól.
Általában véve tehát az órákkal hasonló jellegű a baj, mint a gépekkel. A mechanikus idő úgy számít értéknek a tevékenységek koordinálása szempontjából egy magasan fejlett társadalomban, ahogy egy gép a szükségtelen munkamennyiség minimálisra redukálásában. Mindkettő roppant értékesnek bizonyul egy zökkenőmentes társadalom megteremtésére, és annyiban érdemes őket kiaknázni, hogy az emberek hatékony együttműködését elősegíthessék, valamint eliminálják a monoton kulimunkát és a társadalmi zavarodottságot. De egyiknek sem volna szabad hagyni, hogy uralkodjanak életünk felett, ahogy napjainkban teszik.
Ma az óra mozgása határozza meg az emberek életének tempóját – szolgái lettek egy általuk létrehozott absztrakt fogalomnak, amely most félelemben tartja őket, akárcsak Frankensteint a szörnyei. Egy józan és szabad társadalomban az ember működésének önkényes dominálása akár órák, akár gépek révén egyértelműen kizárt volna. Az ember feletti uralom annak találmánya révén még nevetségesebb, mint ember ember feletti dominanciája. A mechanikus időt száműzni kéne annak valódi funkciója ellátásához, mint emberek közti koordinációt elősegítő viszonyítási pont, és újból visszatérhetnénk egy kiegyensúlyozott létszemléletbe, melyet többé nem az óra imádata dominálna. A teljes szabadság magában foglalja az absztrakt fogalmak általi zsarnokságtól való szabadulást csakúgy, mint az emberek uralmából eredő béklyó levetkőzését.
Jelen írás a George Woodcock – „The Tyranny of the Clock” c. esszé magyar nyelvű fordítása. Az eredeti mű a „War Commentary – For Anarchism” c. folyóiratban jelent meg 1944 márciusában.
