A XX. század során rendkívüli népszerűségnek örvendtek a különféle gyalogsági, valamint tankelhárító aknák. Szórogatták is őket rendesen. Nem csoda, hogy napjainkban is képesek bonyodalmat és riadalmat okozni az itt-ott felejtett, az időjárási viszontagságok következtében föld alá süllyedt vagy növényzet által belepett robbanóanyagok.
Amit az átlag ember tudhat az aknákról, hogy robbannak, valamint, hogy mivel telepítésük után nem tartozik hozzájuk kezelőszemélyzet, nagy mennyiségben olcsón szórhatók szét szerte a harctéren. Emellett a filmeken, valamint videójátékokon szocializálódott laikus konzumközeg azzal is tisztában van, hogy a földi aknák robbanás előtt kattannak egyet a merő véletlenségből rájuk taposó bakák talpa alatt. Ilyenkor marad néhány másodperc idejük arra, hogy elmormoljanak egy villámgyors miatyánkot, mielőtt cafatokra szakadnának. Esetleg csak akkor következik be az explózió, amikor a halálra rémült baka le merészelné emelni a lábát az aktivált gyújtószerkezetről. Az sem ritkaságszámba menő látvány, hogy a közben rendelkezésre álló néhány pillanatnyi örökkévalóság alatt sikerül teljes mértékben ártalmatlanítani a beizzított robbanószert.
Ez mind szépen hangzik, csakhogy a robbanás előtti kattanás eszményképe egy szórakoztatóipari humbug csupán. A mozi -és játékgyárosok így kívánják fokozni a feszültséget. a valósághoz azonban semmi köze a jelenségnek.
Az aknák még annál is primitívebb felépítmények, mint azt a filmek láttatni kívánják. A robbanószert egy (általában henger alakú) tárolódobozba helyezik, melynek felső részét egy nyomásérzékelő felülettel látják el. Ennek feladata, hogy az akna felületére helyezett nyomás függvényében benyomódjon, és a gyújtószerkezettel való érintkezés során azonnal robbanjon.
Az egyedüli bonyodalom eme készülékekben, hogy úgy kell kalibrálni a nyomásérzékelőt, hogy csak megfelelő súly (tehát egy ember) ráhelyezése esetén pukkanjon. A tankelhárító aknák még a bakák lába alatt sem aktiválódnak, hanem megvárják, amíg egy megfelelő súlyú jármű (ideális esetben tank) érkezik föléjük, hogy aztán jól kifüstölhesse a járművet és a benne nyomorgó személyzetet egyaránt.
Az aknák feladata a nyomásérzékeléstől eltekintve nem az, hogy robbanásuk időzített vagy irányított legyen, erre léteznek sokkal szofisztikáltabb eszközök is. A működési elvük ilyen irányban történő továbbfejlesztése gazdasági szempontból már nem tenné kívánatossá alkalmazásukat. Az egyetlen újítás, melyet az utóbbi évtizedekben bevezettek, hogy az amerikai hadsereg már kizárólag ún. okosaknákkal dolgozik, melyek bizonyos idő eltelte után deaktiválják magukat, ezzel téve veszélytelenné felszedésüket egy háborús helyzet lezárulta után.
A régi vágású aknák rettenetesen veszélyesek tudnak lenni, telepítésük után akár 50 évnél tovább is működőképesek. Egy-egy jelöletlen és hátrahagyott aknamező jelentős veszélyforrás a környéken élő vagy tevékenykedő polgári lakosság számára.
Az aknák ártalmatlanítására számos módszertan létezik. Ezek mindegyike sokba kerül, ráadásul aprólékos munkát kíván. A harctéren a katonák leginkább csak puhatolózva képesek átjutni egy-egy ilyen mezőn. Hason kúszva egy szuronyt vagy kést szurkálnak maguk elé a földbe néhány centiméterenként. Itt arra is kell ügyelni, hogy ne közvetlen felülről és ne nagy nyomással döfjék a kést, különben könnyedén arcukra sül a mosoly. Szervezett módon az aknátlanítás végbemehet keresőkutyák, fémdetektorok vagy aknaszedő gépek segítségével. A frontvonalon, heves golyózápor alatt ezen lehetőségek nyilván nem vehetők komolyan számításba.
A harctéren elhelyezett aknák valódi szerepe nem is feltétlenül a támadó ellenséges haderők legyilkolása. Helyette pusztán a harc -és mozgásképességüktől való megfosztás, a harci morál megrettentése és a támadó csapatok mozgásának lassítása a fő szempont. Így a védekező hadaknak marad esélyük kivárni a felmentősereg érkezését.
