Az a hír járja, hogy a mai fiatalság egy internet keltette virtuális buborékban él, és minden tőle telhető erőfeszítést megtesz, hogy soha ne kelljen visszagravitálnia a valóság világába. Mondják ezt azok, akik a tévé, rádió, napilapok és rosszindulatú pletykálkodások keltette virtuális buborékban nőttek fel, miközben mindennemű kapcsolatukat elvesztették a hús-vér valósággal.

A legelső TikTok trendek a középkor során indultak hódító útjukra, amikor a klerikália a maga értékítélete szerint “súlyos erkölcsi kihágást” elkövető személyek kivégzését vagy nyilvános megszégyenítését (kalodába zárás) az egész falu népe által boldogan kommentálgatott és lájkolgatott livestream-mé tette. Az emberek eztán hetekig örömittasan csámcsogtak a példás büntetést megérdemelten elszenvedett áldozat személyén. Eme médiamanipulációknak hála megtudhatták, mit nem szabad csinálni a hatalom türelmének felhergelésére. A nyílt színi példastatuálások következményeképp egy roppant joviális és a megfelelő személyek, érdekcsoportok kritizálását nagy bölcsen elkerülő milliós Facebook-közösség formálódhatott.

A középkori inkvizíció által feltalált cancel culture aztán rendkívüli reneszánsznak örvendhetett a reneszánsz korától fogva.

Megelik A Pillanatot

Az egyre tágasabbá váló nagyvilágot merő kalandvágyból bejáró utazó youtuberek élőben ismerkedhettek meg az új föld őshonos indiánjaival, Ázsia sokezer évnyi kulturális kincset felhalmozó népeivel. A hazaérkező Kolumbuszok és Vespuccik Twitter-bejegyzésekben kürtölték világgá az új földrészek felfedezésének híreit, miközben a Dél-Amerikából behozott paprikának, krumplinak és babféléknek hála a magyar nép is megindulhatott végre a globalizált világfaluhoz való csatlakozás útján – habár nálunk az utazó youtuberkedés soha nem vált divattá, helyette a törökkel vívhattunk igencsak parázs TikTok challenge-eket és válthattunk heves flame war-okat.

Az első kísérleti YouTube Live az amerikai polgárháború alatt zajlott, amikor az emberek gyakorta ültek ki a dombtetőkre spontán eszkábált lelátókon bámulni a csatát. Igencsak elcsodálkoztak, amikor alkalmasint feléjük tévedt egy-egy ágyúgolyó, vagy komplett lovashadosztály trappolt át a fejükön.

A virtuális voyeurködés kora azonban csak a XX. század elejére érte el igazán zenitjét, amikorra a háztartásokba bekötésre került a rádió, s kisvártatva a tévé is. Innentől fogva a platformok Zuckerbergjei kontrollálták az információ folyását, hiszen bármi, ami ellentmondott a központi narratívának, fake news-ként bélyegezvén már a hallgatók és nézők készülékeire való közvetítés előtt letiltható volt.

Akiknek a korabeli multimédiás csodák elérhetetlen távolságot jelképeztek, azoknak offline módban is bizonyult módjuk böngészni a sztárbloggerek bejegyzéseit különféle napilapokban, melyek hasábjain a falusi Facebook-üzenőfal legvidámabb bejegyzéseit is olvashattuk.

Azok A Franya OkostelefonokAz első globális flame war időszakában a gődényista háborútagadók minden erejükkel igyekeztek a hadműveletek sikerét szabotálni, miközben a hiteles és megbízható fősodratú média ígéretét adta, hogy mire lehullanak a falevelek, addigra mindannyian szeretett családtagjaink ölelő karjainak melegségét élvezhetjük.

A harci szolgálatra jelentkező fiatalság a többek közt gimnáziumokba kihelyezett oltópontokon toborzóirodákban büszkén ölthette magára a becsületes oltakozás hazafiság jutalmát jelképező elegáns egyenruhát.

A gyerekeket a hadsereg nagy becsben álló tisztjei mellett tanáraik és családtagjaik egyaránt buzdítottak a bevonulásra. A húzódzkodó ifjakat fehér tollal szégyenítették meg a leányok, hogy a közösségi irányelvek betartásának elmulasztása végett garantáltan ne tehessék be a lábukat nyilvános helyekre, nehogy a szükségszerű áldozatot meghozó embertársaik fáradozásának mellőzésével éljenek odahaza.

A kivonuló Insta-celebek meglehetősen ízléses (szépia) filterrel tarkított szelfiket posztolgattak odahaza maradt családtagjaik részére.

A harctéri bakák a Zeppelin vállalat által üzembe helyezett felhőtárhelyekről nyerték a napi frissítésű Google Maps adatokat, így az ellenség mindennemű mozgolódásáról könnyű szerrel tudomást szerezhettek.

Ai Steampunk Zeppelin

A globális flame wart egy roppant súlyos COVID-válság követte, melynek ideje alatt robbanásszerű felfutást vett egy újfajta termékcsoport, a kriptók és NFT-k kereskedelme. Mindkettő alapelve szerint a különféle JPEG-figurákkal tarkított papírfecnik valami fura varázslat hatására többmillió dollár értékű vagyoneszközökké avanzsálnak, amennyiben az ember hajlandó azokkal kereskedni. A kriptók és NFT-k lufijának leeresztése a globális háborús gazdaság két acélvölgye, Németország és Magyarország dotkom-zeppelinjének a kipukkanását hozta.

A válságot követően a weimari Németország feslett asszonyai Tinder-randik felhajtásával kívánták búbánatukat kompenzálni, így csakhamar megteremtődött az igény a tradicionális-konzervatív úriemberek részéről egyfajta példás rend visszaállítására. Így a korra jellemző bábeli zűrzavar felszámolására a populisták Donald Trump-ot választották meg, ki január 6-ai híres-neves ostromával jól be is vette a német Kapitóliumot.

A második nagy flame wart már élő YouTube és TikTok-közvetítésekben követhették figyelemmel a hálózati gladiátorok, miközben a rádiós riporterek az eseményeket 24/7-ben elemző podcasteket gyártottak, hála az újonnan bevezetett és elterjedt LW protokollnak.

A háborús tiktokkerek egy Blitzkrieg nevezetű klipkészítési taktikával 15 másodperces városfoglalásokat elevenítettek meg.

Eddigre kiépítésre került az elharapódzó közösségi indulatok kontrolljára hivatott Reddit-moderátor had, kik valós időben figyelték, mely bomlasztó elemek merészelnek kedvezőtlen megjegyzést tenni a szent vezető ellen. A renitensek véleménybűne nem maradhat megtorolatlanul!

A korabeli mémek, melyeket a kor szellemének megfelelően propagandaplakátoknak hívtak, szintén megindultak hódító útjukra. Ezeket a fiatalság örömmel reposztolta a maga Facebook-profiljára, hadd lássa őket ország-világ, de a nyílt Facebook-csoportok kedvelt beszédtémájaként is óriási sikert arattak a nagy zsidó világösszeesküvést feltáró Qanon-isták.

A második flame war idejére igencsak hatalmasat lendült előre a videójátékok grafikai megjelenítése és teljesítménye egyaránt. Míg 1918-ban a kor komputereinek viszonylagos fejletlensége végett csak roppant szegényesen textúrázott zárt bunkerek és lövészárkok megjelenítését győzték a kor GPU-i, addig a “World War II” nevet elnyert MOBA milliós lélekszámú gamer klánok egyidejű összecsapását tette lehetővé.

Immár semmi nehézséget nem jelentett Sztálingrád vagy Berlin kaliberű nagyvárosok pályamodellezése, ahogy a fő -és mellékküldetések terén is jóval változatosabb feladatoknak örvendhettünk választott karakterünktől függően. A kémkedéses, partizánkodós, gyűjtögetős (vagonírozás minijáték), a korábbinál jóval kiforrottabb tankvezetős, harci repülős és hadművelet-tervezős feladatoknak hála garantáltan nem unatkoznak a játékosok!

Ai Generated 8703582

A technikai fejlettségnek köszönhetően végre levegőben és vízen egyaránt Michael Bay-i robbanás-effekteket megszégyenítően látványos ütközetekbe bonyolódhatunk.

Szárazföldi csaták terén már elkövettek a fejlesztők egy-két negatív fogadtatásra lelt baklövést, melyeknek hála a hat éven át szinte monopolpozíciót élvező MMO játékosai 1945-re mindegy szálig elpártoltak a terméktől. Az egyik az élethűség olyan dimenziója, amely már-már teljesen valós fagyott lábujj-élménnyel, a horrorisztikus játékmenet keltette heveny félelmekkel és a végletekig élethű háborús atmoszférának betudható paralízissel ajándékozta meg a playert. A másik, hogy a fejlesztőcsapat bevezette a résztvevőkre a permadeath intézményét, ami azt jelenti, hogy ha az általunk irányított karakter a véres tűzpárbajban elhalálozik, azt többé nem éleszthetjük újra, sem nem generálhatunk másikat a következő rundó alkalmával.

Nem véletlen, hogy az elhibázott játékmechanizmus-ökonómiának hála előbb-utóbb kifogytak a játékosok a rendszerből, pedig csaknem félidőben a köztudottan konzol-fanatikus japánok, továbbá a Counter Strike-on edződött oroszok is nagy örömmel vetették bele magukat az online csatározásokba.

A “World War II” online szervereinek lelövése napján egy atomcsapással felérő látványshow-val búcsúzott a fejlesztőcsapat a fanatikusan harcoló játékosoktól.

Hiroshima Bomb

A globális flame warok alatt vagy azokat követően mindenki Facebook profilt nyitott, mintha csak muszáj volna, hiszen eddigre az online kapcsolattartás népszerűsége oly szinteket ostromlott, hogy senkinek nem volt ildomos kimaradnia a Rakoshi, Inc. közösségi szolgáltatásának igénybe vétele alól.

Bár eddigre “Cold War” címszó alatt egy újabb MMORPG kívánta meghódítani a játékosok szívét, melynek kifejlesztésénél szemlátomást okultak a fejlesztők a kissé brutállá hangolt “World War II” termékükből, az újfajta élvezetet néhány kérészéletű felfutástól eltekintve senki nem kívánta igazán magáénak tudni. Ehelyett kisebb, változó intenzitású közösségi MMO-k (Proxy Wars, Space Race, Iron Curtain, Counter Culture) váltak a népesség kedvenceivé.

Hasonlóképp alakult sorsuk a szociálismédia-oldalaknak. Eddigre minden létező felületet ellepett a központi tényellenőrzés, a felhasználók tartalmait pedig fel-alá glasszáló szűrő-algoritmusok tartották kontroll alatt (kiket a kor szlengje nyomán besúgóknak hívtak). A szabad diskurzus gyakorlatilag megszűnt, mindenki visszahúzódott a maga kis csigaházába, és csak legszűkebb ismerősi körével osztotta meg gondolatait. Habár időnként ezeket a privát diskurzusokat is elérte az online cenzúra szele. A közösségi irányelvek elvétői akár permabant is kaphattak ajándékba a rendszertől.

A hidegháború korának jellemző trendjévé ezért egyre inkább a DM-ezés vált. Felhasználók tömegei állították privátra addig nyilvános Facebook-oldalukat. Ehelyett titkos üzenetekben, Signal, Telegram vagy Whatsapp letöltésével folytatták szigorúan privát cseverészéseiket embertársaikkal, de szomszédok közt az élővideós kapcsolattartás lehetőségét szavatoló Zoom platform is népszerű maradt.

Instagram Szelfi Influencerek
Instagram szelfik a korszak legnépszerűbb sztár influencereivel.

A roppant elfoglalt városi háziasszonyok akár Skype-on is átszólhattak egymásnak, hogy egyeztessék találka-időpontjaikat. A feltűnési viszketegségben szenvedő pletykás vénasszonyok kedvenc platformja viszont a Twitter maradt, ahol boldog-boldogtalan részére örömmel szórhatták ki megmondásaikat a világ dolgairól, akár igényelték ezt mások, akár nem.

A kor renitensei, kiket legfeljebb alkoholista vagy léhűtő páriákként fogadott be a rendszer, a kocsmákban Snapchat-ezvén lelhettek megértő és viszonylag biztonságos hallgatóságra. Bár az algoritmikus tartalom-moderáció veszélye itt is felütötte fejét, a Snapchat működési elvének hála a vígan borozgató emberek viszonylag röviden tudtak csak beszélni, amit meg elmondtak, az másnapra elfelejtődött.

A magukat roppant hipszternek képzelő hippik körében terjedt el a marginális BeReal alkalmazás, mely néhány országban szerzett magának ideig-óráig kiugró letöltési számokat. A BeReal koncepciója szerint minden egyes nap az app által meghatározott időben el kell lőnünk egy spanglit, hogy hasonszőrű társaink által posztolt reakciók nyomán kedélyes diskurzust folytathassunk le a hamarosan eljövendő világbékéről. Ha mégsem ezt tették, akkor a Tinder, Spotify vagy VR-sisakjuk bepöccintésével kerestek a maguk részére ideig-óráig tartó örömöket.

A hippik által teremtett woke ellenkultúra végül kérészéletűnek bizonyult. Képviselőik csakhamar visszatértek a vállalati szférába dolgozni és adót fizetni, úgyhogy roppant bölcsen aktualizálták a LinkedIn-profiljukat, kikozmetikázván belőlük a csúnya elhajlásaikból eredő többéves lyukakat.

Capitalism Quotes2

Az alternatív platformok – hála a központi tartalomcenzúrának – robbanásszerű népszerűség-növekedésnek örvendhettek. Ezek nem mindenki részére váltak elérhető alternatívákká, mivel a Szabad Európa Bitchute-csatornáját csak VPN-nel lehetett elérni, a hatalom által veszélyesnek ítélt ebook-okat pedig kizárólag illegális másolással lehetett beszerezni, mit sem törődvén a szerzői jogokkal.

Hála az alternatív platformoknak és a központi fact checking minden pénzt felemésztő voltának, a közösségi felületek központi cenzúrája csakhamar összeomlott, visszatérhetett a nagy platformokra a hőn áhított szólásszabadság.

Érdekes, honnan jöhetett a Metaverzum ideája, hiszen virtuális valóságok eddig is gazdagon voltak.

Az 1200-as években állt fel Svédországban az első bányásztársaság, melyet a mai virtuális valóságok elődjeként tisztelhetünk, ám valójában a brit Kelet-Indiai társaságot tartjuk számon mint legelső metaverzumot.

Ennek példáját aztán az évszázadok során milliónyi más metaverzum követte, ám vezérelveik mindegy szálig egy kaptafán alapultak.

Capitalism Scam

Játsszuk el, hogy nem vagyunk részesei a valós világnak, ehelyett ún. korlátolt felelősségű társaság címszó alatt virtualizáljuk működésünket. Amikor számon kérnének minket mondjuk gazdasági bűncselekményekért vagy az élővilág elpusztításáért, bőszen hivatkozhatunk a tényre, hogy az általunk keletkeztetett károk voltaképpen gazdaságon kívüli externáliák.

Ugyanígy, a tulajdonosi kör virtualizálásával és személyi felelősségek felszámolásával szavatolható a károkozásunk megtérítésének hiánya. Ha csődbe jutunk, csupán alapítunk egy másik metaverzumot, és lakunk ott. A virtualizáció korlátok nélkül folytatható, miközben az általunk megvezetett, kizsákmányolt, kifosztott, tönkre tett emberek a valóság világában lesznek kénytelenek szembesülni tetteink következményeivel.

Csupa jogosultság, semmi kockázat. Ez a részvénytársaság-metaverzum fő esszenciája!

Visszajelzés
0 hozzászólás
Beágyazott kommentek
Minden hozzászólás