Vidéki kölyök levele a San Diego-i tengerészgyalogos-kiképző központból:
Drága Mama és Papa!
Jól vagyok. Remélem ti is. Mondjátok el Walt bátyámnak, meg Elmer bátyámnak, hogy a Tengerészgyalogság mérföldekkel jobb, mint az öreg Minch-nek dolgozni. Mondjátok meg nekik, hogy csatlakozzanak, amilyen gyorsan csak tudnak, mielött minden hely elkel
Kicsit ideges voltam eleinte, mert ágyban kellett maradni egészen reggel 6-ig, de már túl vagyok rajta és tetszik hogy tovább alhatok mint szoktam. Mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy amit reggeli elött tenni kell, az nem több, mint rendbe rakni az ágyat, meg kifényesiteni pár dolgot. Nem kell moslékot adni a disznóknak, takarmányt behordani, darát keverni, fát hasogatni, tüzet rakni. Gyakorlatilag semmit se kell csinálni. Borotválkozni azt kell, de az se túl rossz, mert van meleg víz.
A reggeli bőviben van cullangoknak, mint gyümölcslé, gabonapehely, tojás, szalonna, stb., de elég gyenge normális kaját tekintve, mint pl. krumpli, sonka, sültoldalas, steak, sült padlizsán, sütemény. De mondjátok meg Waltnak és Elmernek, hogy le lehet ülni két városi fiú közé, mivel azok csak kávén élnek. Az ő kajájukkal, meg a sajátunkkal aztán már ki lehet bírni délig, mert akkor újra enni adnak. Nem csoda, hogy ezek a városi fiúk nem sokat bírnak gyalogolni.
Naponta kimegyünk “erőltetett menetre”, ami az őrmesterünk szerint hosszú gyaloglás, hogy megkeményitsen bennünket. Ha úgy gondolja, ám legyen, nem az én dolgom hogy mást mondjak, de ezek az “erőltetett menetek” kb. olyan hosszúak, mint a postaládánk a farmtól. Aztán persze a városi fiúknak feltöri a bakancs a lábát, és mind teherautón megyünk vissza a laktanyába.
A vidék szép errefelé, de félelmetesen lapos. Az őrmester egyébként olyan, mint a tanár az iskolában, állandóan kötözködik. A százados olyan mint az iskolaigazgató. Az őrnagyok és ezredesek csak mászkálnak erre-arra és ráncolják a homlokukat. Egyáltalán nem zavarnak senkit.
A következőtől biztosan halálra röhögi magát Walt és Elmer bátyám. Elkezdtem kapni a kitüntetéseket a lövészeteken, fogalmam sincs, hogy miért. A célpont közepe majdnem akkora mint egy mókus feje, és nem mozog. Ráadásul vissza sem lő, mint nálunk a Higget fiúk. Csak kényelmesen feküdni kell, és eltalálni a fekete kört. Még csak nem is nekünk kell megtölteni a
töltényeket: kapjuk dobozszám.
Aztán itt van ez közelharc gyakorlatnak nevezett dolog. Birkózni kell a városi fiúkkal. Nagyon vigyáznom kell velük, mert igen könnyen törnek. Ez egyáltalán nem olyan, mint amikor otthon az öreg bikával birkózunk. Úgy néz ki, hogy én vagyok a legjobb, kivéve Tug Jordant, aki Silver Lake-ből van itt. Őt csak egyszer vertem meg. Ugyanakkor vonult be mint én, de én csak 64 kiló és 152cm magas vagyok, ő meg 136 kiló és 190cm.
Bárhogy is, mondjátok el Waltnak és Elmernek, hogy siessenek és jöjjenek, mielött más fickók megneszelik ezt a jó helyet!
Szerető lányotok:
Gail
