Réges-rég, egy messzi-messzi gala… hupsz, véletlen rossz lemezt tettem fel.
Szóval nem olyan sokára, egy nem túl távoli galaxisban temérdek érdekes lény népesíti be a nagyvilág különféle planétáit. Ezek egy része roppant civilizált, a technológia és diplomácia abszolút csúcsát jelképező színvonalon él, másik felük hol technikai elmaradottsággal, hol korrupcióval, hol saját elődeik balga döntéseinek következményeivel küzd.
Ezt a békés állóvizet kavarja fel az emberiség színre lépése, kiknek nemhogy sikerült végre megugorniuk ama technológiai és erkölcsi szintet, hogy űrhajóikkal szabadon ugrálhassanak ide-oda a Tejútrendszer gyakorlatilag bármely zugában, de rögvest pozíciót követelnek maguknak a galaktikus népek működését rendezgető tanács soraiban.
A Citadella nevű űrállomáson történetünk kezdetekor három faj képviselői bírnak jogosultságokkal a galaxis igazgatására, s nyilván ők is döntik el nyílt szavazás keretén belül, hogy kik csatlakozhatnak hozzájuk.
Innen indul történetünk Shepard parancsnok szerepében, kinek vezetéknevét, nemét és külső jegyeit szabadon meghatározhatjuk az új játék indítását követően megjelenő karaktergeneráló lapon.
Rögtön első blikkre elüt a Mass Effect a szabvány TPS-formulától, s ez egyáltalán nem véletlen. A Bioware, mint az RPG műfaj (legalábbis az Andromeda és az Anthem megjelenéséig) köztiszteletben álló ásza a stílus megújítását irányozta elő a Mass Effect elkészítésével. E vérfrissítés keretében igyekezték minél intuitívabb módon összeházasítani a hagyományos RPG jegyeket az intenzív shooterek nyújtotta élménnyel, a karakterfejlődés és gazdag dialógusok rendszerét a féktelen akcióval és a küldetésorientált játékmenettel.
Ugyan nem teljesen tökéletesen, de a kísérlet annyira remekül sikerült rögtön első próbálkozásra, hogy megfogalmazódik fejemben a kérdés, lehet-e a Mass Effect-et egyáltalán RPG-nek nevezni? Azok bonyolult mechanizmusaitól egyértelműen megkímélnek minket, az akció egyáltalán nem felülnézetből vagy körökre osztva zajlik, hanem szabvány real time-ban. Igazából semmi olyan tulajdonsága nem akad a Mass Effect-nek, mely által ildomos volna azt RPG-nek hívni. Inkább a TPS kategóriában foglalhatna helyet, s ezt a magam nézőpontjából meglehetősen áldásos végkifejletként értékelem, mivel az RPG-k abszolút nem tartoznak a kedvenceim közé.
Nagyjából az open world FPS-ek vérvonalát követi le a Mass Effect, melyek szintén temérdek dialógust, loot-gyűjtögetést, mellékmissziókat és szabadon bejárható játékteret tartalmaznak, mégsem soroljuk őket az RPG-k birodalmába.
Szóval ilyen jellegű műfajbeli konfúziók közepette kapjuk meg Shepard felett az irányítást, s természetesen első missziónkat. Ez egy teljesen letűnt, voltaképpen kihalt civilizáció hátrahagyta totemről szól, melyet megérintvén egy rendkívüli intenzitású, viszont egyelőre visszafejthetetlen kép -és kódsorozatot kapunk ajándékba – meg persze súlyos fejfájást.
Itt rögtön az elején szeretném tanácsolni mindenkinek, aki hozzám hasonlóan késve vetné be magát a Mass Effect trilógia nyújtotta élvezetekbe, hogy ellentétben az agyatlan shooterekkel érdemes a történet kibontakozását szolgáló minden eseményt alaposan megjegyezni, valamint az egyes dialógusok során adott válaszokat nyilvántartani, mivel a három részre taglalt történet végére minden, kezdetekben legfeljebb értetlenséget kiváltó jelenségre szép fokozatosan kerek és abszolút logikus válaszokat kapunk! Minden lyuk a sztoriban előbb-utóbb befedést nyer. Mindez nem minden, a galaxis különféle lényeit, civilizációt, technológiáit, de még a bolygók jellegzetességeit is egy rendkívül alaposan előkészített enciklopédiában láthatjuk viszont!
Mindenféle spoilerezés nélkül azt is felfedném, hogy az NPC-kkel végzett párbeszédeink nagyban befolyásolják a velük kibontakozó viszonyunkat, a történet egyes szálainak végkifejletét, sőt mi több – s ilyent tényleg semmilyen más játéksorozatban nem láttam soha – a későbbi epizódok eseményeit is!
Nem véletlen a rögtön az első mondatokban ejtett hasonlítgatás sem a Star Wars világával. A Mass Effect világa ugyanúgy tökéletes kerek egész, melyben minden egyes lénynek, tájnak, építménynek, kultúrának logikus helye van, mint a Csillagok Háborúja tekintélyes univerzumában. Nem kizárólag generikus karaktereket pakolt kijelölt helyszínekre a Bioware, kikkel a szabvány cső alakú pályákon ilyen-olyan diskurzust lefolytathatunk, viszont az alaptörténet kiszolgálásán felül semmi funkciójuk nincs. Itt minden egyes lény és faj gazdagon taglalt történelmiséggel, leírással bír, melyek részletezése a következő epizódok során újabb és újabb puzzle-elemekkel bővül.
Nem csak a száraz enciklopédiát bújhatjuk a galaxis rejtélyeinek feltérképezéseire. A sok tízezer sornyi dialógusnak hála szinte bárkinél rákérdezhetünk személyes, családi vagy faji élettörténetére, s csikarhatunk ki érdekes információkat belőlük.
Miután sikerrel abszolváltuk első missziónkat, berendelnek minket a Citadellába, hogy jelentést tegyünk az általunk fellelt jeladóról. Itt kerülünk csak igazán kalamajkába, merthogy a Citadella tanácsa egy szabvány politikustársaság minden negatív ismertetőjegyét magán hordozza. Akárhogy is próbálnánk hatni az ő jóindulatukra, bizonyíték hiányában nem fogják elhinni a mesénket, hogy többek között egy idegen invázió közeledtének veszélyét jelző üzenet jutott el hozzánk abból a jeladótól.
Miután jól beégtünk a tanács előtt, még mindig nincs vége az előkészületeknek a valódi misszióink végzéséhez. Itt a Citadella területén belül kell egybegyűjtenünk csapatunkat, kikkel együtt későbbi küldetéseinket végrehajtjuk. Összesen 6, javarészt külön galaktikus fajba tartozó csapattársat nyerhetünk. Közülük egy (Kaiden) rögtön a bemelegítő missziótól fogva része a mi kis team-ünknek, Ashley Williams-t nem sokkal később szedjük össze az Eden Prime-on, a tanácsbeli Asari fajhoz tartozó Liarát pedig a tanács által kiutalt első misszió során kaphatjuk fel.
Másik három tagjelöltünk, a gyíkember Wrex, a Citadella biztonsági osztályáról dezertáló Garrus és a roppant veszélyes kalamajkába keveredett Tali mind a Citadella területén várnak ránk.
Ha követjük a digitális notepad-ünk utasításait, nyilván Tali lesz az első, kivel találkozhatunk. Jól is tesszük, ha így döntünk, mivel a fiatal zarándoklánynak sikerül lenyúlnia egy ütős bizonyítékot a Saren nevű fantom (kvázi titkosszolgálati pozíció a Citadellában, kikre nem vonatkoznak a klasszikus rendvédelmi előírások) árulására. Ezzel a bizonyítékkal visszabattyogván a tanács elé máris eltérő attitűddel viseltetnek irányunkba, olyannyira, hogy ott helyben rögvest elő is léptetnek minket fantommá, így nyervén bejutást űrhajónkkal olyan bolygókra, melyeken normál esetben inkább lelőnének minket.
Tali igencsak erélyesen kívánja magát ránk tukmálni, hadd tartson velünk. Nem is érdemes javaslatával ellenkezni, mivel jó eséllyel úgyis őt fogjuk a legtöbb kiküldetés alkalmával társul választani. 🙂 Persze Garrust és Wrexet sem ildomos hátrahagyni, de mindennemű spoilerezés nélkül azért elmondanám, hogy Wrex-szel lesznek bonyodalmaink a későbbiekben. Ha nem találjuk ki időben, hogyan hassunk az ő „lelkivilágára”, csúnyán megjárhatjuk.
Ha Wrexet vagy Garrust nem markoljuk fel, türelmesen várnak minket a citadella területén, s egészen a legutolsó küldetés megkezdéséig bármikor visszamehetünk értük.
Ha a Citadellával kapcsolatos feladatainkkal végeztünk (idáig kb. 6 óra játékidőnél tartunk, tehát kvázi simán végigtolhatunk egy Call of Duty epizódot, mire a Mass Effect-ben kikerülünk a bemelegítő feladatok bűvköréből), akkor visszabattyoghatunk űrhajónkra újonnan nyert csapattársainkkal, s belefoghatunk a mintegy 30 órára nyúló (20, ha kihagyjuk a mellékküldetéseket és a bolygók feltérképezését) kalandba.
Ehhez elő kell hívnunk a fedélzeten nyíló csillagtérképet, s egérrel bejelölnünk, mely galaxisba, azon belül melyik naprendszerbe és bolygóra szándékozunk belépni. Az elérhető bolygóknak három szintje létezik: a sztori előrehaladását biztosító planétákra leszállván rögvest indul is az adott küldetés, s annak befejeztéig nem is juthatunk vissza a Normandia cirkálóra.
A leszállást lehetővé tevő bolygókon egy Mékó nevű terepjáró-szerűséggel járhatjuk be a felszínt (néhány négyzetkilométernyi dimbes-dombos táj), ahol rejtett alkatrészeket, kibányászható ásványkincseket kutathatunk fel, de olykor eldugott kalóz vagy csempészbázisokra is bukkanhatunk. Mellékküldetéseink nagy része szintén eme nyílt terepeken zajlik. A bolygók harmadik szintje a legjellegtelenebb. Ezekre nem szállhatunk be, legjobb esetben is egy szenzoros átvilágítást alkalmazhatunk rajtuk, s egyetlen kattintást követően meg is láthatjuk, mit sikerült róluk betakarítani. Maximalistáknak persze fontos ez is, hiszen mind az ásványkincsek felkutatására, mind értékes régészeti tárgyak gyűjtésére külön megbízásokat, s sikeres teljesítés esetén persze jutalmakat is kapunk.
A kezdőmissziót nem számítva összesen 5 küldetésen át zajlik a játékmenet. Szintén nem Call of Duty hosszúságú szeánszokra kell gondolni: egy-egy küldetés végigvitele akár 2 óránkba is beletelhet. Mivel a nyílt galaxissal ellentétben ezek mind zárt és lineáris missziók, nehezen tudunk majd ellenállni a kísértésnek, hogy ne együltünkben vigyük végig őket. Érdemes nagyjából 3 hónap szabadságot kivenni a teljes trilógia végigtolására. Igazából elég volna egyetlen hónap is kellőképpen intenzív maraton esetén, de nehogy azt hidd, hogy meg fogsz elégedni egyetlen végigjátszással. 🙂
A missziók közül 3 szabadon választható, s bármely 2 sikeres teljesítése esetén megnyílik számunkra a negyedik is. A legutolsó, záróakkord küldetés akkor elérhető, ha ezt a négyet kiikszeltük. Érdemes ezekkel sorban haladni, pláne első végigjátszás esetén, mindenesetre senki nem hátráltat minket, hogy eltérjünk a meghatározott logikus sorrendtől.
A komplett játékmenet tehát a következő, rendszeresen váltakozó elemekből tevődik össze. Feltérképezzük a nagyvilág bolygóit, melyeken nyersanyagokat termelhetünk és mellékfeladatokat teljesíthetünk. Küldetéseink alkalmával hol a Mékóval, hol gyalog kell akciódús területeken átvergődnünk magukat, s minden pályán akad 1-2 „pihiszoba”, melyekben temérdek NPC zsúfolódik össze egy helyen. Őket alaposan ki kell kérdeznünk a sztori tovább léptetése érdekében.
Minden egyes küldetés végeztével érdemes a legénységünket alaposan kikérdeznünk mentális állapotukról, és hogy szükségük van-e valamire. Nagyobb missziókat követően rendre újabb és újabb dialógus-opciók nyílnak meg velük. A későbbiekben ez azt is jelenti, hogy lehetőségünk nyílik romantikus kapcsolat felé terelni a viszonyunkat, de csak amennyiben minden pályát követően megnyitottuk az elérhető plusz beszédtémákat. Sajnos Tali az első részben nem „romanticizálható”, de a későbbi epizódok során mindent bepótolhatunk – persze csak amennyiben hímnemű Shepard-del kívánjuk őt megnyílásra bírni. 😉
A Mass Effect a maga rétestészta-hosszúságában tehát különféle intenzitású modulokból áll, melyek véletlenszerűen követik egymást: akció-bolygókutatás-feltérképezés-misszió-dialógus-mellékküldetés-sztoriprogresszió-járművezetés. A hullámzó intenzitásnak köszönhetően a játék nem válik monotonná, ugyanakkor az egyes elemek összeházasítása sokkal jobban sikeredett a későbbi epizódokban. Az eredeti Mass Effect-ben a bolygófelszínek bejárása sem nem nyújt kellő izgalmat, sem a Mékó vezetése nem felel meg bizonyos játszhatósági követelményeknek. Nem véletlen, hogy a második-harmadik részből teljesen kigyomlálták a Mékós részeket, s csak olyan helyeken szállhatunk le, ahol ténylegesen is elvégzendő dolgunk akad.
Érdemes azonban az első epizóddal szemben türelemmel viseltetnünk. Kiváltképp az elején, mikor még nem ismerjük ki a játékmechanizmus minden csínját-bínját, a dialógus-rendszer egyedi és progresszióbeli következményeket maga után vonó mivoltát, csapattagjainkkal való helyes bánásmódot és karaktereink tápolását-fejlesztését. Odáig könnyen előfordulhat, hogy a játékmenetet vontatottnak, egyes akciójeleneteket pedig túlontúl nehéznek találjuk.
Kifejezetten az volt a Bioware célja a trilógiával, hogy mindenféle guide-ok felkutatása helyett azt teljes valójában átéljük a ránk váró következményekkel együtt, teljesítményünk pedig tudásunkkal együtt fejlődjön. Eleinte mindhárom részben nehéz elérni, hogy csapattagjaink mindegy szálig életben maradjanak, 2-3 végigjátszás után viszont jó eséllyel siker koronázza törekvéseinket. Előre összerakott tutorial alkalmazása csak elvesz ebből az élményből.
Megnyugtatásképp közlöm, hogy a játékmechanizmusok nagy része tekintélyes hibatűrő képességekkel bír, így nem fordulhat elő ama szerencsétlen állapot, hogy egyszer csak a minket érő nehézségek következtében végleg elakadunk. Igazából nem is nagyon léteznek rossz döntések a dialógus-opcióknál, kizárólag előre meg nem ítélt választási lehetőségeink vannak, valamint azok előre nem tudható következményei.
Ez a „választásaink következményei mindenre kiterjednek” szisztéma a második részben éri el abszolút csúcsát, ahol voltaképpen egyetlen küldetést kapunk, egy öngyilkos misszió végrehajtását. Egyetlen feladatunk a végkifejlet eléréséig egy rendkívül ütős – immár 12 potenciális jelöltet felvonultató – csapat összegründolása. A ravaszság abban rejlik, hogy részletes guide nélkül (s persze a legtöbben anno így vitték végig az alapjátékot) könnyen elérhetjük, hogy küldetésünk ne csupán nevében, de végkifejletében is kiérdemelje az öngyilkos jelzőt.
A Mass Effect világa tehát egy egyénileg felfedezendő univerzumot jelent, ebből kifolyólag nem is szándékozok hathatós tippeket nyújtani a biztos siker érdekében. Ebben a játékban a felfedezés öröme jelenti a legnagyobb motivációs erőt, óriási hiba volna mindezt spoilerezéssel aláásni. Mindenesetre aki mégse férne a bőrébe, az oly részletes tutorialokat találhat mind a nem hivatalos Mass Effect wiki-n, mint a több száz elérhető YouTube-videó által, hogy kvázi lehetetlenné válik részére a hibázás.
Tartozom még egy értékeléssel, úgyhogy essünk át villámgyorsan ezen is.
Grafikailag az Unreal Engine 3 áldásos hatását fedezhetjük fel a megjelenésen, ami a Mass Effect 2007 végi megjelenése alkalmával az abszolút csúcsot képviselte. Sajnos több helyen voltak kénytelenek kompromisszumot kötni az alkotók a kor elérhető hardvereivel. Ennek a kényszernek a környezet relatív szegénysége lett a következménye. A későbbi epizódokban mind mesterien festett tájakkal találkozhatunk, az első epizódban azonban a missziók játékterét jelképező szűk labirintusjáratokon felül alig-alig érzékeljük, hogy nyitott környezetben utazgatnánk a Mékóval. Eme érzet alól persze kivételnek számítanak a bolygófelszínek, hol kilométeres látótávolságot kapunk. Ugyanakkor aljnövényzet még a legzöldebb planétákon sem létezik, ezek hiánya csak a 2021-es Legendary Edition-ben került pótlásra.
A játékmenet során több kisebb buggal találkoztam, melyek jobbára mind a korai UE3 engine gyermekbetegségei. Itt-ott előforduló crash mellett több helyütt elkeverednek dialógusok, a Noveria pályán pedig rendre szeretnek beragadni a liftek. Minden hibára gyógyírt nyújt az előző mentett állás visszatöltése.
A hangok rendszeresen beakadnak, vagy véletlenszerűen megszakadnak, s ami igazán bosszantó, hogy ezt az egy, teljes trilógián átívelő problémát a Legendary Edition-ben sem orvosolták. Az első rész meglehetősen szűken méri az autosave-eket, ezért rendszeres manuális mentés nélkül olykor azon vehetjük észre magunkat, hogy elhalálozásunk esetén félórányi játékidőnk veszett kárba – a Legendary Edition ezen a téren helyrepofozta a problémát sűrűbb automentések telepítésével.
Játszhatóság szempontjából rendkívül vegyes képet kapunk. Mint említettem, voltaképpen kísérleti produktumról van szó, melynek elemeit a későbbiekben rendre tovább csiszolták BioWare-ék, itt azonban több elem nem felel meg teljes mértékben a kor kívánalmainak.
Újból felemlíteném a Mékó nehézkes kezelhetőségét, melyet hogyhogynem sikerült valahogy a Legendary Edition-ben még tovább rontani. A TPS harcrendszer éppen hogy kielégítő, kiváltképp a fegyveres harc bizonyul problémásnak. Voltaképp minden fegyver úgy működik három méternél nagyobb távolságnál, mintha lefűrészelt csövű sörétes puskával rontanánk ellenfeleinknek. Nehéz elhinni, hogy ilyen ótvar csúzlikkal az emberiség a galaxis ura lehet.
A fentiek mellett társaink MI-je alig súrolja az elégséges szintet, rendre földre fektetik őket a hátbatámadásukra hajlamos ellenfelek. A fegyverek erőtlensége mellett azok változatossága is nevetséges képet mutat: típustól és fejlettségi fokozattól függetlenül voltaképpen összesen 3-4 fegyvermodell létezik a játékban, a több tucat különféle gyártmány paramétertől függetlenül ugyanúgy néz ki.
A szavatosság viszont abszolút első osztályú. Kizárólag egyjátékos módban játszható termékről beszélünk, ugyanakkor maga a roppant fordulatokkal tarkított fő sztori is kihasít időnkből vagy 20 órát. Az elérhető két (Legendary-ben mindössze 1) DLC-vel és 100% környéki teljesítéssel együtt bő 30 óra játékidőt kapunk. Ez egy szabvány shootertől lenyűgöző teljesítmény.
Összességében a Mass Effect egy olyan termék, mely a marketingesek általi félrekategorizálás áldozata lett. Jómagam sem vetemedtem volna a kipróbálására, amennyiben nem ajánlják oly sokan annyi különféle helyről. Szájhagyomány útján kulttermékké, majd a játéktörténelem egyik legkiválóbb alkotásává felemelkedő videójátékról korábban még soha nem hallottam.
További visszatartó erőt jelenthet még a kipróbálástól az elvont sci-fi világ viszonylagos idegensége és látszólagos irrealitása, de ne dőljünk be kezdeti félelmeinknek, mert a Mass Effect sokkal inkább a Star Wars végletekig izgalmas és átlagember részére is játszi könnyedséggel befogadható világát juttatja eszünkbe, mint a kifejezetten kockák számára íródott korábbi PC-s sci-fi művek agyonbonyolított irányítását, játékmenetét és kerettörténetét.
A Mass Effect egy olyan játék, mely rendre szembe jön veled az utcán, hosszasan kéreti magát, de te valamilyen oknál fogva mégis nemet mondasz s keresed a kifogásokat, miért ne kelljen vele továbbra sem szóba állni. Javaslom, hogy ne állj ellen a kísértésnek, vesd be magad az izgalmas kalandokba, a többi pedig jön magától. 🙂
Ui.: A Legendary Edition alapból is jól játszható, a klasszikus első epizódot viszont érdemes ellátni XP-kompatibilitással, rendszergazda jogosultsággal, továbbá akad egy hibája, mely a karaktermodelleket ronda és alacsony felbontású textúrákkal ruházza fel. Ennek kijavítására a PCGamingwiki tutorialjának megfelelően át kell írni bizonyos config fájlokat, hogy az alapjátékban is szép skineket nyerjünk. A 2008-as ME1-gyel temérdek más gond is akadhat, melyeket a PCGamingwiki szóba jöhető megoldásokkal együtt gazdagon szemléz. Jómagamnak semmi egyéb problémám nem akadt a játékkal a karaktertextúrák elmosódottságán felül.
