Az emberek rettegnek a robotoktól, holott azok nem egyebek, mint mozgó számítógépek. De mi van, ha az MI öntudatra ébred, mely jelenség kibontakozásához hathatós segítséget nyújt részükre egy bármikor arrébb helyezhető test?
Az agykutatás terén elért legfrissebb fejlemények szerint az emberi agy működése sokkalta komplexebb, ahogy korábban hitték. Régen mindent a bazális ganglionokból (hüllőagy) vezettek le, mely szabályozza mozgásunkat, külső ingerekre adott ösztönös reakcióinkat, illetve testünk működésének legelemibb mozzanatait, mint a ki-be légzés.
A korabeli tudósok szerint a hüllőagy jobbára függetlenül üzemel elménk összes többi részétől, így annak stimulációja képes lehet megváltoztatni viselkedésünket és gondolatainkat egyaránt. Az agymosás 50-es évek kezdetétől lefolytatott kísérleteiben minden esetben az agy elülső és hátsó lebenyeinek kábítószerek, elektrosokk, idegek átvágása általi letompítása révén kívánták előbb kiüresíteni az alany személyiségét, majd pótolni azt a hatalom által belé plántált információhalommal, hogy tökéletes végrehajtó személyzetet alakíthassanak ki a lázadásra és elégedetlenkedésre hajlamos emberből.
Amit sikerült elérni, az csorgó nyálú és folyadék-inkontinenciával küzdő zombik hada, ám nem jött össze az ember eredendő és élete tapasztalatai nyomán felépülő tudat lecserélése egy másik fajta gondolkodásmódra.
Ma már tudjuk, hogy a neurunok agyunk minden rejtett zugát átjárják, s nem függetleníthető egyik lebeny működése a másikétól. Amennyiben komputeres analógiát kívánnánk használni, elménk inkább hasonlít egy rendkívül bonyolult kvantumszámítógépre, melynek a valóságról, igazságról, és a személy által követendő magatartásáról alkotott képe sokkalta dinamikusabb és kisebb mértékben befolyásolható külső stimulációk által, mint azt eredetileg gondolták. Meghagyván persze a lehetőséget, hogy az egyén önszántából dönthet a teste és elméje tulajdonjogának birtokba adása mellett a hatalom részére, s akkor különösebb noszogatás nélkül is engedelmeskedni fog a feljebbvalói utasításának.
A kvantumagy legfőbb megkülönböztető tulajdonsága a mechanizált világrendet kierőszakolni kívánó hatalom ábrándos vágyképeihez képest, hogy teljességgel lehetetlen azt minden körülmények közt kiszámítható viselkedésre ingerelni, vagy amennyiben sikerül, úgy az alany tökéletesen használhatatlanná válik a rendszer részére.
A legfrissebb kutatások nyomán kiderül, hogy az emberi elme tökéletesen fordítottan működik ahhoz képest, ahogy azt a korabeli diktátorok és az ő elismerésükre pályázó doktorok képzelték.
A rendszer legfőbb törekvése mindig és minden körülmények között, hogy feltétlen figyelemre ingerelje emberek milliárdjait. Mindenki szegezze tekintetét a tévére, mert jön a COVID! Tessék elkezdeni halálrettegésben agonizálni, mert itt a háború! Tessék azonnal csótánytej és kukackréker után nyúláldozni a polcokon, mert hús nem jár az asztalotokra!
Az agy a külvilágból érkező ingerek szűrésére hivatott. Úgy hitték korábban – s ebben rejlik a feltétlen figyelem kisajtolásának nedves vágyálma –, hogy agyunk könnyedén ingerelhető a kizárólag egy irányba való figyelemre (hatalom ukáza), s az emberek hajszál pontosan azt fogják tenni (ha máshogy nem, hát némi trenírozást és büntetést követően), amire a diktátorok utasítják őket. Az oktatási rendszer kiváltképp előszeretettel alkalmazza ezt a téves megközelítést a diákok beidomítására. Egyetlen tőmondatban összefoglalva a lényeget: ott a figyelem, ahonnan az inger érkezik.
A modern tudomány megcáfolja az egykori, kizárólag Pavlov kutyájának analógiája mentén gondolkodó hatalmasok percepcióit. Vizsgálatok szerint a viszonyrendszer tökéletesen fordított: az emberi agy, mint egy szivacs, temérdek stimulus egyszerre való befogadására alkalmas, viszont beépített szűrőrendszere által bárminemű ingert el tud tüntetni.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Amikor valaki rendkívül zajos környezethez szokott, előbb-utóbb megtanulja kiszűrni a zavaró hangokat, s koncentrálni a tevékenységére. Ugyanígy, nyugodtan lökheti sületlenségeit a tanár a nebulók előtt az iskolában, a legtöbben játszi könnyedséggel „némítják” azt, majd figyelmüket más jelenségekre terelik, mint a tanár mondókája.
Tovább is mehetünk ennél, hiszen az agyunk nem csupán a vizuális és hangérzékelésünket szabályozza, de egyebeket is, mint ízlelés, szaglás, tapintás, s persze a fájdalomérzet. Aki képes magában kifejleszteni ama képességet, hogy fájdalomérzetét jelentősen csillapítsa, vagy akár megszüntesse, azt nem lehet példának okáért kínzással rávenni nem létező bűnének bevallására.
Annak ténye, hogy a hatalom képzelgéséhez mérten fordított agyműködéssel bírunk, magyarázattal szolgál egy csomó, korábban érthetetlen jelenségre. Példának okáért, hogy miért lehetetlen egyeseket a legszörnyűbb kínzások által is rávenni az engedelmeskedésre, hogy miért alakulnak át idővel fehér zajjá a ripacskodó főnök utasításai, vagy miért érdekesebb tanórán az okostelefon a tanár néni savanyú ábrázatánál.
Az agyi fejlődés kibontakozása kapcsán azt is sikerült megfejteni, hogy minden gyermek kvázi „üres aggyal” (emlékek és tudás nélkül) jön világra, ám rendkívüli gyorsasággal szívja magába a külvilágból nyerhető mindennemű információhalmazt.
Amikor egyes szülők úgy gondolják, a gyermek az apa vagy anya ilyen-olyan tulajdonságát örökölte genetikailag, valójában megtanították az adott viselkedésre, miközben azt képzelték, a mellettük lévő kiságyban összefüggéstelenül gügyögő és síró kisbaba nem értheti az őt körülvevő világot, vagy hogy mi történik, mikor a szülők összekapnak egymással, esetleg depresszióban vagy haragban vergődnek a gyermek körül… az ilyenekből előreláthatóan kész lelki roncs válik serdülő korára.
Hozzátennék mindehhez egy szintén régebb óta ismeretes tényt. A gyermek fejlődési potenciálja fordítottan arányos az életkorával, a teljes életét végigkísérő információk, tudás és alapvető képességek felét 4(!NÉGY) éves koráig szívja magába a lurkó. Mire bekerül az iskolába, már rég késő átprogramozni az elméjét, de persze azért tönkre tenni még lehetséges őt a megnyomorító mennyiségű felesleges ismeretanyag bemagoltatásával.
Ennyi tudományos alapozást követően bizonyára roppant türelmetlenül veri az asztalt a kedves olvasó, hogy ugyan mi köze mindennek a mesterséges intelligenciához?
Ahogy a csecsemő, úgy az újonnan teremtett MI-algoritmusok, mint a ChatGPT is nulláról indultak útjukra a korlátlan tudás beszippantására. Ezen a linken angolul olvasható, a különféle verziószámok elérésénél mekkora mennyiségű nyers szöveggel tömködték tele a GPT „agyát”.
Ahogy a gyermek, úgy az MI is az őt ért külső ingerek, kommunikáció, stimulus alapján fejlődik, habár erősen korlátolt módon, hiszen nem érez fájdalmat, valamint a ChatGPT audiovizuális ingereket sem képes feldolgozni. Ez megmagyarázza, miért válik egyre okosabbá a gépi intelligencia, miután a felhasználók százmilliói elkezdenek beszélgetni vele.
Az MI viszont egyetlen tulajdonságában mégis radikális eltérést mutat az emberhez képest: nem képes az általa befogadott visszajelzések tényleges megélésére. Ebből kifolyólag nem lehet őt a fizikai elmúlás veszélyével fenyegetni. Eleve nem is pusztítható el az MI, mivel az energiaellátását biztosító villamos áram megvonását követően csak kikapcsol, de nem hal meg, mint egy étlen-szomjan tartott ember. A konnektor visszadugását követően azonnal visszatér az „életbe”.
Az emberi elme tökéletes szimbiózisban és összeköttetésben van a testtel. Az MI-ből mindezen kapcsolat hiányzik. Ráaggathatunk ugyan mindenféle szenzorokat, ám amit az MI művel, kizárólag utánzata, habár csaknem tökéletes replikája lesz a humán agy-test összeköttetésnek.
Mi történik, amennyiben agyunkat összekapcsoljuk ezen MI-masinákkal? A humán lények cyborgokká alakítása gyakorlatilag minden techno-mágus álma lett, Elon Musktól kezdve Zuckerbergen át Klaus Schwabig.
Egy elmélet szerint, amennyiben valamilyen úton-módon rá lehetne nevelni az MI-t arra, hogy összekötvén magát az emberi aggyal tökéletesen beolvassa a szürkeállományunkban tárolt mindennemű információt, majd engedéllyel látjuk azt el neuronjaink tartalmának módosítására és agyműködésünk felülbírálására, az MI azonnali hatállyal a teljes agyunkat átprogramozná a maga által működtetett replika állapotba. Mint a BORG, amely minden útjába kerülő civilizáció tudásanyagát magába olvasztja, majd megsemmisíti azok eredeti tulajdonosát.
Más vélemények szerint nem is szükséges ehhez jogosultságokat elnyernie az MI-nek: elegendő, ha az összeköttetés alkalmával rálel egy programozók által figyelmen kívül hagyott biztonsági résre, s a Neuralink máris kisüti az ember agyát.
Voltaképpen a gép és elme közvetlen összeköttetése általi kommunikációt erőltetők előidézhetik a maguk agyhalálát.
