A fenevad bélyegének kora a személyi igazolvány bevezetésével kezdődött. Azóta lehet csak igazán hatékony népirtásokat, kivégzéseket, világháborúkat szervezni, hogy a hatalom nyilvántartásba veszi az általa uralt peonokat, hogy azok bármikor, fizikai tartózkodási helyüktől függetlenül is elnyomhatók és terrorizálhatók legyenek.
Nagyjából 120 éves múltra tekint vissza ezen intézmény. Azonban most, mivel az emberiség az elnyomó terrorhatalom által biztosított ketreceket kinőtte, igazán sürgető igény mutatkozik arra, hogy a kalitkából kiröppenni készülő madárkák a szabadság édes ízének megkóstolása előtt visszazárhatók legyenek a jól megszokott szürke rácsok mögé, a pszichopaták „védernyője” alá. Akik nyakló nélkül rabigáztatnak, adóztatnak, ütlegelnek és büntetgetnek minket anélkül, hogy förtelmes sanyargatásaiknak és népnyomorgatásuknak bárminemű erkölcsi alapja volna.
Egyre többeknek lett végleg elegük a pártállami terrorból, valamint a bér -és adósrabszolgaság intézményéből. Százmilliók csatlakoznak ki immár a várható veszteségekkel sem törődve a rendszerből. Gyorsan tenni kell valamit, mielőtt az elnyomó népsanyargatók kizsákmányolható és sanyargatható áldozatok nélkül maradnának.
Sajnos a külvilágból származó terror, mint háború kirobbantása, népesség elleni pogrom, elhurcolás, lakosság-mérgezés és egyéb terrorhatalmi machinációk sora többé nem folytatható a hatalom részéről, mivel az emberiség nagy része – az őket ért nyomorgatás történelmi példáinak hatására – immár nem vehető rá hazug és szélhámos ígéretekkel arra, hogy embertársait karhatalmi parancsra gyakorlatilag ok nélkül kínozza, bántalmazza, terrorizálja vagy megsemmisítse.
Amit létre kellett hozni az elmúlt évtizedek során – szól többek közt Aldous Huxley figyelmeztetése –, az egy fájdalommentes koncentrációs tábor, találóbb nevén fagyizógulág, ahol a lakosság további irtása és gyilkolászása immár a fizikai tér helyett a lelki síkon zajlik. Nem szükséges megtörni és ütlegelni a rabszolgát, amennyiben a puszta létezés jogának elnyeréséért rá tudunk oktrojálni megsemmisítő mértékű adósrabszolgaságot, majd egyetlen gombnyomással söpörhetjük le bankszámlájáról a fáradságos munkával megkeresett pénzét. Nem muszáj belökdösni az áldozatot a gázkamrába, amennyiben az hajlandó a hatásos beetetés és félelemkeltés révén magától is vonatra szállni, hogy a legközelebbi oltóponton felvehesse a mérgező kísérleti vakcinákat. Nincs többé értelme éhezés és döghalál előidézésével megtörni a lakosság ellenállását, mivel az iparosított élelemtermelés révén azt raknak a kajáinkba és italjainkba, amit csak akarnak. Olykor kivonnak belőlük létszükségletű vitaminokat, máskor mérgező fémeket, ipari hulladék nyesedékeket kevernek bele.
A keletkezett végeredmény pedig csodák-csodájára sikerrel koronázza meg az emberiség felett teljhatalmú kontrollra törekvő pszichopaták törekvéseit, a sok-sok évezrednyi hiábavaló népsanyargatás és terror után.
Bár minden korábbi időknél hatalmasabb, megkerülhetetlenebb és totalitáriusabb a diktatúra, annak elfogadtatása nem ütközik ellenállásba a lakosság részéről. Kizárólag a látszatok szintjén a rendszer minden eleme egy élhető, prosperáló, tiszta és rendezett világ képét mutatja felénk (lásd még Patyomkin-falu), ahol a megtévesztett, elbutított és öntudatától megfosztott népesség egyetlen panasza az lehet, hogy még mindig akad olyan lakos az utcában, aki nem szedi össze sétáltatás közben az elpottyantott kutyaszart. Ejnye-bejnye, eme tettéért bizony pontlevonást érdemel a földi paradicsom tündöklő gyönyörét szabotáló renitens. Hát az ilyen ne szálljon már repülőre, aki hajlandó elfogadni a természetes anyagcsere létjogosultságát.
Mialatt a szemlátomást majdhogynem teljes tökéletesség rózsaszín köddel átitatott boldogságos nedűjében lubickolunk, a bolygó lakossága egyre emelkedettebb mértékben válik nincstelenné, hajléktalanná, gyógyszarkapkodó krónikus beteggé, depresszióban vergődő alkohol -és kábítószerfüggővé, valamint küzd öngyilkossági késztetések tengerével.
Hol vannak már azok a korok, amikor egy köreinkbe pofátlankodó „szélhámos” hobó felháborodott ökölrázogatásainkkal mit sem törődve adta tudtunkra, hogy aki meg akarja nyerni életét elveszti azt, és senki ne attól féljen, aki a testet meg akarja ölni, hanem aki a lelket akarja megölni, az a valódi ellenség.
A sok öntudatlan ösztönlény, aki kizárólag azt hiszi el, amit a vaksi szemeivel lát meg a süket füleivel hall, egy lemminghad módjára vágtat a szakadékba és veszi fel az emberiség teste feletti kontroll átvételének első állomását biztosító kísérleti vakcinát. Néhány hónapon át még pökhendi mód felfelé is szegezi orrát, hiszen neki már van olyan helyekre való belépés lehetőségét biztosító igazolványa, mely helyiségek látogatása a COVIDiktatúra kitörését megelőző percekig alanyi jog volt mindenki részére.
Aztán jön a váratlan békétlenség, újabb hullámnyi felfokozott rettegés, harmadik-negyedik-huszonhatodik vakcina, egyre látványosabb testi-lelki-mentális leépülés az oltás-mellékhatások és a feltétel nélkül elfogadott hazugságok árjának köszönhetően. A végállomás pedig a fekete zsák és a koporsó. Tessék vigyázni, az ajtók záródnak!
Aki azt képzeli, hogy ennyi az élet, annak ennyi is lesz. Legyen meg nekik hitük és akaratuk szerint.
Jelenleg a harmadik világháború kellős közepén vagyunk, melynek legfontosabb jellemzője, hogy immár szinte senkit nem kell nyílt színi erőszakkal terelni a gulágra, hiszen mindenki magától teszi fel arcára a behódolás jelképéül és egykor a rabszolgák megalázásának módszeréül szolgáló arcmaszkot, majd helyezi magát a napfénymentes négy fal közé. Nem kell senki, aki az áldozatokat betuszkolja a kamrába, majd rájuk nyitja a gázcsapot, mivel a kolompos birka magától is betámolyog a kamrába, hogy magára nyissa a gázcsapot, amennyiben erre egy fehér köpenyes úriember utasítást ad. Még azt is önfeledten aláírja, hogy saját felelősségére babrál a csappal. Igazán nem tehet róla a doktor úr, hogy ezt a sorsot választotta magának az áldozat, hiszen teljes szabadságában állt volna bármikor kisétálni az ajtón, amikor csak akar.
A pszichopaták célja egy új, alternatív valóság létrehozatala (Metaverzum), melyet természetesen 100%-ban ők, valamint a követelményeikre hangolt algoritmusok kontrollálnak. Ebbe kívánják beletuszkolni ama emberiséget, melytől a létjogosultságot a fizikai világban való tartózkodásra évszázados erőszakterror, hazugságáradat meg manipulációk hada révén lépésről lépésre megvonták. Mivel túlontúl langymeleg lett az emberiség (se nem igazán bűnös, viszont nem is erélyes), hatásos háborút, illetve népirtást levezényelni immár nem lehetséges. Elvégzik hát eme feladatot a pszichopaták követelményrendszerére hangolt algoritmusok, melyek ész nélkül, bárminemű erkölcsi és morális megfontolást mellőzvén gyakorolják felettünk az uralmat. A bolygóirtó tömeggyilkos bűnözők érinthetetlen Istenekként regnálhatnak fejünk fölött.
Nem szükséges, hogy rendszerüket ajnározzuk, elegendő a rezignált behódolás, a passzív engedelmesség, valamint egy láthatatlan, ámde megnevezett ellenségtől (zsidók / koronavírus) való rettegés felkorbácsolása, és máris mindenki joviális bariként helyezteti magára a billogot.
Az Alcyon Plejádok dokumentumfilm-sorozat új különkiadásában tudományos igényességgel kerül bemutatásra a fenevad bélyegének rendszere. A negyedik ipari forradalom, a nagy újraindítás, a „nem lesz semmid és boldog leszel” mézes-mázas hazugságárja, valamint a technológiai átalakulás sürgető kapkodása mögött megbúvó valós indíték az emberiség vágóállattá, pszichopata félistenek magántulajdonává alakítása, akik immár önmagukban véve is mint termékek darabra vagy kilóra értékesíthetők a rendszeren belül – mielőtt a mostani rendszer helyrehozhatatlan összeomlása természetes időszerűséggel bekövetkezne.
A folyamat nem önmagában véve zajlik, hanem egyenes és logikus végeredménye azon események sokaságának, melyek elmúlt két-három évszázados sodrásuk nyomán elvezettek előbb a visszarabszolgásítás (adósrabszolgaság), az egyén teste (bérmunka) és elméje (ideológiák, mint kapitalizmus, kommunizmus, fasizmus és demokrácia) feletti kontroll gyakorlatilag kockázat nélküli elnyeréséhez. Folytatódott a művelet a terrorhatalom vérmes fanatizmus (sorkatonaság), majd az érte végrehajtott tömeges véráldozat (világháborúk) révén való táplálásával. Végül elérkezett az idő arra, hogy miután a nyílt erőszak szükségétől mentesített totalitárius ellenőrzés rendszere is kiépült immár a technológia és az algoritmusok révén, hogy a földterület, illetve a jószágok kisajátítását követően az emberiség felső 1%-nyi elitbe nem tartozó többségi hányada is birtokolható, valamint következmények nélkül megsemmisíthető magántulajdonává váljon a kapitalista rétegnek.
A fenevad bélyegének rendszere pusztán az emberiség által jóvá hagyott és (akár passzívan) elfogadott folyamatok végső megpecsételődése, semmi több. Aki élete során elfogadta a bérrabszolgaság, adósrabszolgaság, demokrácia mint a többség (tehát a legostobábbak, leggerinctelenebbek, legférgesültebbek) diktatúrája rendszerét, az gondolkodásában és mentalitásában eleve felvette a fenevad bélyegét. A legutolsó lépésként testünkbe helyezendő nanochip vagy bárminemű automatizmus által az életünk feletti totális kontroll bebiztosítását szolgáló eszköz pusztán a legvégső helyére illesztendő puzzle-darabkát jelenti a Sátán birodalmába süllyedt emberiség lelki haláltusájában..