A Windows 11 ismertetésének kapcsán rántottam le a leplet annak szándékáról a világot uraló technológiai cégek részéről, hogy a közeli jövőben a felhasználók számítógépe, járműve és gyakorlatilag bármilyen jellegű technikai eszköze felett átvennék a kontrollt.
A kiépülő totalitárius diktatúrára aztán a Világgazdasági Fórum húzná rá a maga ideológiai mázát a „Nagy Újraindítás” filozófiája mentén, melynek általuk megfogalmazott legfontosabb jelmondata: nem lesz semmid, és boldog leszel.
Míg fizikai színtéren a pártállami COVIDiktatúra az erőszak révén érvényesített kísérleti vakcinaprogramja által törekszik az emberi faj megbillogozott vágóállati sorba taszítására, addig a technológia nagyurai jóval fondorlatosabb és az emberi szem részére kevésbé izgató módon kívánják beszivárogtatni a – szociális kreditrendszerben bérelt – otthonunkba az univerzális, életünk akár legapróbb mozzanataira is kiterjedő megfigyelő kapitalizmust.
Az efféle törekvések egyik iskolapéldája az a – hatalmas szerencsénkre elbukott – per, melyet az Axel Springer lapkiadó vállalat indított az Adblock Plus webböngészőbe integrálható reklámblokkoló gyártója, az Eyeo GmbH ellen.
A Springer azt állította – persze hazug, álnok módon –, hogy az internetes reklámblokkolás beavatkozik a kiadó szerverén tárolt weboldalba, ebből kifolyólag sérti annak szerzői jogait. Burkoltan persze nem a szegény újságíróik jogai végett fakadnak ki ily mértékű intenzitással, hanem tova illanó reklámbevételeik következtében keletkező pénzügyi veszteségük végett fáj „kicsiny szívük”.
A probléma, hogy a légvárakra épített állítás ennél a pontnál meg is bukott, mivel – ahogy azt az Adblock gyártójának ügyvédi zseniálisan kifejtették a bíróság előtt – a reklámblokkoló nem avatkozik be az online weblapokat tároló szerverek működésébe. Még azt sem akadályozza meg, hogy maguk a reklámok letöltődjenek a felhasználó gépére. Az egyetlen mozzanat, amit az Adblock ténylegesen véghez visz, hogy eltakarja ezeket a reklámokat, hasonlóan ahhoz, ahogy mondjuk egy könyvben vagy magazinban az olvasó által átsatírozhatók nem kívánt részek, illetve a bennük szereplő hirdetések szintén lefedhetők egy öntapadós cetlivel. Persze erre kevesen vetemednének, hiszen a magazinok hirdetéseit általában véve könnyű vizuálisan ignorálni. Nem így van viszont az interneten felbukkanó hirdetésekkel, melyek hol zajos, mozgó, interaktív formában jelentkeznek, hol kitakarják az általunk megtekinteni kívánt tartalmat, hol választásunkkal mit sem törődve a bezáródás helyett erőszakkal átirányítanak minket a hirdető webshopjába.
Annyira zavarókká és obstruktívakká lettek az internetes reklámok, hogy az felér egy pszichológiai hadviseléssel. Ezek gyártóit kéne rögtön ítélő bíróság elé állítani és rács mögé zárni.
Namármost: az Adblock nem avatkozik bele a magazinok szerveréről lerántott tartalmakba, hanem kizárólag kozmetikai szűrőt alkalmaz a felhasználó gépén. E tényállás eleve kizárja a szerzői jogsértés vádját.
Hogyhogynem a Springer 2018-ban már elvesztett egy pert a hazudozásai miatt, a napokban lezárult második peres eljárást viszont immár ama állításra alapozta, hogy az újabban terjedőben lévő trendeknek megfelelően, miután egyes weboldalak a tartalmaik megtekintését a reklámblokkolók kikapcsolásához kötik, azok képesek ezen „védelmi” mechanizmusokat is megkerülve a teljes cikket olvashatóvá tenni akár prémium, előfizetéshez kötött modell esetén is. Vagyis megáll a helyén a kalózkodás vádja.
Nos, nagyon nem.
Amely esetekben a kiadó által számítógépünkre küldött tartalmak olvashatókká válnak néminemű kozmetikai kiigazítást követően, úgy azok már eleve letöltésre kerültek a felhasználó eszközére. Neki bizonyos süti, geolokáció és JavaScript beállításoktól eltekintve nincs beleszólása abba, a HTML (tartalom) meg CSS (forma) kód szintjén mi töltődik le az ő gépére. Egyáltalán nem is szükséges értenie ennek technikai hátterét. A lényeg, hogy ő el szeretne olvasni egy – eleve teljes hosszában letöltött – cikket, mely mozzanat megakadályozására a kiadó obstrukciókat helyez el. Ezután nekiáll zsarnokoskodni a felhasználó felett, hogy amennyiben az nem teljesíti a magánvállalat utasításait és nem adja át a kontrollt a számítógépe bizonyos beállításai felett, nem férhet hozzá az olvasni kívánt cikkhez.
Magyarán a felhasználó ígysem-úgysem láthatja, amit szeretne, hiszen kerülőutakra kényszeríti őt a kiadó.
Hamburg bírósága kifinomult eleganciával tette helyre a Springert képviselő pojácákat. Amennyiben egy cikk teljes tartalma eleve letöltésre kerül, ám a kiadó igyekszik annak olvashatóságát megakadályozni, a kitakart írás olvashatóvá tétele nagyjából egyenértékű cselekedet azzal, mint mikor valaki egy kaparós sorsjegy mögött megbúvó nyereményét szeretné egy pénzérme előkotrása révén megtudni.
Mivel a Springer szerverének tartalmain az Adblock semmiféle módosítást nem hajt végre, hanem pusztán a zavaró, szükségtelen tartalmak szem elől való eltüntetését végzi (szintén zéró lényegi módosítás), a kiadók által alkalmazott egyre agybajosabb machinációk ellenére a szerzői jogsértés ténye továbbra sem áll fenn.
Választhatnak más módszert a cégek, például hogy egy komplett cikk helyett pusztán annak kivonata töltődik le a számítógépekre, mely tartalom feloldása aztán előfizetéshez köthető. Ehhez léteznek például megfelelő WordPress pluginek, és egy olyan, viszonylag nagy médiaportfoliót lefedő kiadó, mint a Springer csont nélkül megengedheti magának, hogy egy ilyen kódot kifejleszteni képes webfejlesztő gárdát foglalkoztasson.
Előfizetéshez kötött, a szabvány olvasó elől elzárt tartalom másolása és megosztása már valóban kimeríti a szerzői jogsértés jogalmát, hiszen ahogy az angol nyelvű copyright (másolási jog) fogalmából kiolvasható, a szerzői jog annak szabályozására jött létre, hogy ki legyen jogosult másolni egy személy vagy cég által létrehozott szellemi terméket.
Viszont ha egy gyártó önként bocsát egy szellemi tartalmat a felhasználó részére, majd azt zavaró kozmetikai trükkökkel kitakarja előle, a felhasználó automatikus engedélyt nyer annak elolvasására a saját laptopján vagy okostelefonján.
A bírósági ítélet kimondta, hogy az Axel Springer nem jogosult kártérítés követelésére sem az Adblockot gyártó Eyeo GmbH-vel, sem bármely, a szükségtelen reklámokat megkerülő felhasználóval szemben.
Egyébként nem kizárólag az Adblock befolyásolja egy weboldal megjelenését. A legtöbb böngésző rendelkezik olyan opciókkal, melyek révén a felhasználó meggátolhatja a weboldalba ágyazott képek letöltését (pl. korlátos internetkapcsolat esetén), illetve az esetlegesen ártó szándékú programkódokat rejtegető Javascripteket is kikapcsolhatja. Más kérdés, hogy ebben az esetben a legtöbb weboldal súlyos funkcióvesztést szenved el.
A Springer természetesen nem hagyja annyiban az ügyet. Ahelyett, hogy elménket szennyező reklámjaik bevételeiből csalogatóbb tartalmakat prezentálnának felhasználóik részére, tovább folytatják a pénznyelő pereskedést a Hanseatisches Oberlandesgericht törvényszékén.
