A különféle hatalmak évezredek óta kutatják a tökéletes diktatúra megvalósításának receptjét. Eleddig minden nagy birodalom csúfos kudarcot vallott e szempontból. Nem volt messze a pusztulás, ahol a lakosság elleni terrorhadjárat felfokozását tartották a hatalom bebiztosítása zálogának.
Új hajnalt hozhat az ábrándos diktatúrák korának a technológia. Maga a jelenség pszichológiája ugyan már száz évnél idősebb találmány, ám a népesség általános műveltsége oly alacsony szinten mozog, hogy napjainkban is könnyedén dőlnek be az alkalmazott pszichológiai trükköknek.
A módszertan három komponensből áll: a feladat, hogy a lakosság szabvány attitűdjét összekössék a hatalom (vagy magáncégek) által elvárt viselkedéssel. Mindkettő szellemi fogalom. Ahhoz, hogy a két kategória összekapcsolása megtörténjen, a materialista pórnép részére fizikai jel szükséges, ami lehet konkrét tárgy, vagy akár pusztán egy jel, vagy szimbólum.
Edward Bernays, a világ első marketingese a két világháború között úgy szoktatta rá a nőket a dohányzásra, akiknek akkoriban nem illett cigarettázniuk, hogy összekapcsolta a cigaretta elszívásának folyamatát a férfi nemi szervekkel. Bernays azt a dumát adta be a kor asszonyainak, hogy amennyiben rászoknak a dohányzásra, azzal a fallikus férfihatalom elleni lázadást szimbolizálják. A kor bontakozóban lévő feminizmusa nem is szolgáltathatott volna kiválóbb táptalajt ahhoz, hogy nők egész generációját tereljék a cigarettázás menő szokása felé.
Mit tegyen egy hatalom akkor, ha a totalitárius diktatúra egyben tartásának évszázados kudarcai után fondorlatosabb módon szeretne egy univerzális elnyomó rendszert létrehozni? Keressünk egy szimbolikus tárgyat (koronavírus), melynek segítségével a lakosság attitűdjét elterelhetjük ama irányba, hogy jobbára maguktól, nyílt erőszak bevetésének szüksége nélkül vonuljanak karanténba, telepítsenek hatósági utasításra ellenőrző appokat saját telefonjukra, illetve este 8-kor mossa meg a maci a fogát, és menjen mindenki csicsikálni.
Mivel a koronavírus nem egy konkrétan megfogható tárgy, mint a cigaretta, kell keresni egy szemmel látható eszközt, mellyel megerősítjük a COVID-intézkedések létjogosultságát. Így vált a járvány szakrális szimbólumává a maszk, a PCR-teszt, illetve a megmentő messiás védőoltás, melyek mind az észlelhetetlen ellenség jól láthatóvá tett bizonyságai.
Természetesen a marketing módszertana a dohányzó nők propagálása óta sokat finomodott, annak lényege azonban mit sem változott. Megvan az ürügy (szörnyű járvány), megfogalmazták a lakosság részéről elvárt viselkedés mibenlétét (feltétel nélküli behódolás az új világrend megvalósításán fáradozó hatalom intézkedéseinek), illetve létrehozták a két tényező közti kapcsolatot fizikai téren is reprezentáló látványelemeket: maszkviselés, PCR-teszt, oltás.
A közel tökéletes forgatókönyv pusztán egyetlen ponton hibádzik: a színdarabba magukat nem kellőképp beleélők elhurcoltatása, fekete autóztatása, körömtépkedése nem megvalósítható a pártállam részéről súlyos, akár csődöt előidéző anyagi-fizikai erőfeszítés nélkül, melyek a régi korok diktatúráinak erőforrásait a teljes összeomlásig felőrülték. Gyakorlatilag a tetten éréstől eltekintve lehetetlen volna egyenként mindenkin érvényesíteni a félelemdoktrínát, a maszkhordás, távolságtartás, karantén, PCR-teszt és oltás kötelezvényét.
Így avászkodik be a képbe a technológia, mely az utolsó puzzle-darabkát is a helyére rakja. Végre a világtörténelem során először a rendszer saját energiái totális felszámolásának szüksége nélkül is lehetővé válik, hogy XXI. századi Sztálin apáink szeme bárhová ellásson a végtelen sztyeppéken. Akár egyazon időben is.
Még csak gombokat sem kell nyomogatni a világ polgárai haptákba állításáért. Az automatizált szoftverhadsereg majd végrehajtja a renitens polgárok rituális kivégzését. Mélységes tömegsírokat sem szükséges ásni a hatékony népirtásért: elegendő az adószám megszüntetése, a TB-azonosító vagy a személyi igazolvány érvénytelenítése, és a sarokba szorított állat máris képtelenné válik a legminimálisabb védekezésre is. Nem tud tovább élni, mert a rendszer tőle függővé tette, az azon kívül való létezést pedig megakadályozta. Nincs honnan megszökni, mert nincs fogvatartó. Nincs kin bosszút állni, mert az ítélkezés teljes folyamata személytelen. Nincs utólagos igazságszolgáltatás, mert az igazság azé, akié a root jelszó.
Szómagyarázat: A root jogosultság elsősorban a Linux-alapú rendszerek rendszergazdai feladatkörét ellátó személy(ek)hez tartozik. A root hozzáféréssel rendelkező személy az adott rendszeren belül bármit megtehet, amit csak akar. Minden további, nem root hozzáféréssel rendelkező felhasználót korlátok közé szoríthat, aki kizárólag azt tehet, amit a root jogosultságokkal felvértezett felhasználó megenged neki. Miután beállított különféle jogosultságokat a felhasználóknak, a Linux rendszer automatikusan, magától viszi véghez a többi felhasználó korlátozását. Nem szükséges a rendszergazda közbelépése a további műveletekhez, csak amennyiben változtatni szeretne az egyes jogosultságokon.
Hogy mindezen elnyomás a koronavírus-járvány véget értével kámforrá válik? MUHAHA! Emlékezzünk vissza, mit tanultunk az előbb a szimbólumokról: azok pusztán (láthatóvá tett) eszközei annak, hogy a materializmusba süppedt ember elhiggye az okkultista hülyeséget. Aminek ellenőrzéséhez neki viszont már nincs hozzáférése, hiszen kizárólag azt hiszi el, amit lát. Ezért ilyen roppant primitív trükkökkel is be lehet etetni.
Lehetséges, hogy előbb-utóbb elvonul a koronavírus, jön az oltás, lekerül a maszk. És? A totalitárius elnyomás rendszere már kiépült, az emberbe bekerült a mikrochip (vagy legalábbis kénytelen lesz magánál hordani egy kódkártyát, melynek adatait a root jelszóval rendelkező ellenőrök úgy manipulálják, ahogy csak akarják), innentől az emberiség megszűnt létezni, hiszen a bólogatójancsi tömeg visszavonhatatlanul átalakult vágóállattá. Annak meg ugye, mióta van beleszólása abba, hogy mikor legyen disznóvágás?
Ha valaki azt képzeli, hogy az automatizált ellenőrző algoritmusok révén majd korrupciómentesen lehet különféle úgymond „társadalmi” elvárásokat érvényesíteni, akkor jó nagyot téved.
Már 1995-ben (!) megjelent egy film, mely ennek az automatizált kivégzőosztagnak az élhetetlen voltát tárta fel a nagyérdemű előtt. Persze, mivel egy kvázi szórakoztatóipari termékről van szó, mindenki úgy képzelte, hogy pusztán fikció a benne foglaltatott igazság, a történetvezetés alapjául szolgáló szituáció a valóságban soha nem fordulhatna elő.
A Hálózat Csapdájában című, Sandra Bullock főszereplésével készült filmben az Angela Bennett nevű főhősnő nyaralása során egy identitásrabló szervezett bűnözői csoport kezére kerül, akik a különféle igazolványain szereplő személyes információit ellopják, valós adatait pedig egy másik (körözött bűnöző) személyével pótolják a számítógépes kormányzati nyilvántartásokban.
Az esetnek köszönhetően az asszony élete teljesen ellehetetlenül. Nem szállhat például repülőre, hogy hazautazzon, mert a reptér nyilvántartásában nem szerepel az általa online vásárolt jegy. Nem tud kórházi ellátást kérni, mert a portás nem hiszi el neki, hogy más a neve, mint ami a terminálban szerepel. Ő a számítógépben meghamisított adatoknak hisz a hús-vér emberrel szemben. Mivel igazolványait ellopták, semmivel nem tudja érdemben bizonyítani, hogy Angela nem az a személy, akinek adataival felülírták a valós énjét. Végül a rendőrség is üldözőbe veszi, miután a körözési nyilvántartásban szintúgy szerepel a neve.
A nő egyik barátját, ki súlyosan megsérült az adattolvaj maffiózók üldözése közben, a kórházban végzik ki a roppant kedves és gondos nővérek, miután személyes kartonjába a hackerek bevésik, hogy cukorbeteg (ténylegesen nem az). Az oktalanul beadott inzulin hozza el részére a váratlan halált. A tragikus végkifejletet követően a nővérek szabadkoznak, hogy ők biza mindent jól csináltak, valószínűleg valamiféle spontán komplikáció okozhatta a férfi vesztét. Hiszen az adatbázisban az szerepel, hogy cukorbeteg volt. Kizárt dolog, hogy az inzulin ölte volna meg. Angela (aki évtizedek óta ismerte barátját) a hülye és a tudatlan, aki azt képzeli, a haldokló barátja nem szenvedett cukorbetegségben. Visszük is a zárt osztályra.
Most képzeljük el ugyanezen szituációt napjainkban. Egyetlen különbség, hogy adataink totális meghamisítása és identitásunk megsemmisítése céljából többé nem szükséges igazolványt lopni, hiszen minden információ rólunk egy néhány főnyi, mesterkulccsal rendelkező bűnbanda kezére kerül, mindez törvényekkel körbebástyázott és érvényesített módon! A törvényesen végrehajtott bűnöző terror jól látható fejleménye a kirobbant COVIDiktatúrának.
Közel egy éve már, hogy Edward Snowden figyelmeztetett minket arra, hogy a koronavírus leple alatt az államok és cégek karöltve igazán nagy disznóságokat készülnek véghez vinni az emberiség ellen. A pandémia kirobbanásának kezdetén a következő figyelmeztetést intézte a világ lakossága részére egy azóta letiltott YouTube-interjúban:
Tényleg elhiszitek, hogy mire a koronavírus első, második, tizenhatodik hulláma mind elfeledett emlék lesz, ezen (megfigyelő) intézkedéseiket nem tartják meg? Hogy ezeket az adathalmokat nem tárolják el? Nem számít, hogyan használják majd fel, de jelenleg az elnyomás infrastruktúrája épül.
Semmi nem előre láthatóbb, mint valamiféle pandémia kirobbanása egy olyan világban, ahol egymás hegyén-hátán élünk, sűrűn lakott és szennyezett városokban. Minden akadémikus, minden kutató, aki ezeket látja, tudja, hogy mi közeleg. Első kézből mondhatom, még a titkosszolgálatok is tudnak erről, mivel járványok tervezett kezelésének forgatókönyveit is olvasgatják.
Ha ránézünk olyan országokra, mint Kína, ahol az új esetek számát szemlátomást sikerült csökkenteniük, mennyire bízhatunk az általuk lejelentett számokban? Nem gondolom, hogy bármennyire is. Különösen, hogy látjuk a Kínai kormányt a nyugati újságírók elűzésén tevékenykedni, miközben megbízható, független hírforrásokra volna szükségünk a régióban.
Egy újabb monológjában, melyet egy YouTube-csatorna részére vágtak össze, tovább taglalja a megfigyelő diktatúra kiépítésének és működtetésének folyamatát (kivonatolva, rövidítve és átfogalmazva):
Vicces, hogy mindenki be van zárva és képernyő elé van kényszerítve. Én munkámból adódóan egész életemben így éltem. Ám az átlag ember életvezetése is egyre inkább képernyőkhöz kötött, ami azért érdekes, mert a külső környezet, a valóság egyre inkább kezdi egy amolyan idegen világ érzetét kelteni. Egyre inkább csak figyeljük a világot, de nem veszünk részt benne.
Megkérdezed magadtól: tényleg egy ilyen világra vágytunk? Erre váltottunk jegyet? Ahogy ma élünk, egyre inkább távolodik a modernitástól és kezdi inkább egy amolyan általános történelmi esemény képét felvenni. Azokból az időkből, amikor emberek egy szervezett csoportja különféle kiváltságokat vett fel, és feljogosította magát arra, hogy az emberek életének minden mozzanatába beleszóljon.
Igazából nem törődnek azzal, hogy te és embertársaid milyen világra vágytatok. Egyszerűen azt mondják, hogy a mi forgatjuk a fegyver csövét, nálunk az ütleg, mi írjuk a törvényeket, és te semmit nem tehetsz ez ellen.
A felületek révén, melyeket kontrollálnak aztán irányítják egész életünket. Arra való hivatkozással, hogy te egy OK gombot lenyomtál valamikor, valahol a ködbe vesző térben és időben, te mindebbe beleegyeztél. De én nem gondolom ezt, és lefogadom, hogy te sem. Ezen intézmények eljátsszák, hogy mi mindenbe beleegyeztünk, amit tesznek velünk.
Pusztán azzal, hogy világra jöttünk, nincsen más alternatíva, mint azt az életet élni, melyet ők megszabnak nekünk. Indok persze mindig van: gazdasági bizonytalanság, politikai akadályok, de ha más érvük nincs, egyszerűen elég nekik annyi, hogy te valaha az életben okét nyomtál egy bikkfanyelven írt 600 oldalas szövegre. Saját magukat felhatalmazzák arra, hogy a feltételeiket bármikor átírják, miután már nem farolhatsz ki belőle. Mindezt ráadásul csomagban prezentálják elénk. Nem választhatok például egy szolgáltatást és utasíthatok vissza egy olyan adatgyűjtést, melyre az adott szolgáltatás használatához nincs semmi szükség.
Itt az ideje felismernünk, hogy ezen árukapcsolások kierőszakolt választások, Bizonyos helyzetben semmi másra nincs lehetőségünk, mint beleegyezni a feltételekbe, vagy pedig egész egyszerűen kizárnak minket egy olyan platform használatából, melynél elintézték és törvényekkel körbebástyázták, hogy jóformán létezni se lehessen az absztrakt feltételrendszereik elfogadása nélkül, miután bevezették és elterjesztették.
Hogy hova fut ki végül az egész folyamat, illetve mi lehetne a megoldás, amennyiben az üres szavakon felül ténylegesen is törődnénk szabadságunkkal, arról is értekezik Edward Snowden:
Én szeretném, ha igazságosabban bánnának velünk. Ha a politikusok végre a köz érdekét néznék a szélsőséges, feltüzelő eszméik hangoztatása és ambícióik futtatása helyett, ha a rendőrök az állampolgárok nyugalmát biztosítanák azok rettegésben tartása és az államhatalom védelme helyett.
Már a normál életvitelünket is olyan kapukkal és sorompókkal gátolják, melyeken kizárólag az eredeti céltól eltérő mód felhasznált adataink megadása révén juthatunk át. Vegyük észre, hogy ez nem valós beleegyezés. Amit most látunk a világban, a harag növekvő árja, pont azért van jelen, mert az emberek úgy érzik, elvesztették az uralmat saját életük felett. Felismerik, hogy a világ rossz felé halad és nem értenek egyet vele, de nincs beleszólásuk a dolgok folyásába.
Egyre inkább elválnak egymástól az egyéni, illetve az intézményes hatalmak és jogosultságok. Életünk akár legjelentéktelenebb mozzanatairól, véletlen, figyelmetlen szabálysértéseinkről, melyekkel amúgy semmi kárt nem okozunk, örök életen át való feljegyzés készül, melyet aztán ezen csoportok kontrollálnak és használnak fel ellenünk, a korlátozásunkra. És mi semmit nem tehetünk ez ellen.
Újságírók és aktivisták tömegei próbálnak változtatni. Mit kapnak az arcukba? Azt a mantrát, hogy minden így van jól, ez az ára a fejlődésnek, meg különben is, jelenkori problémáink eltörpülnek a múlt véres diktatúráinak tragédiái mellett. Ami tényszerűen zajlik, az egyfajta regresszió.
Az egyetlen mód, hogy a dolgokat ismét jóra fordítsuk, ha mindebbe nem törődünk bele. Áldozatot kell hoznunk, mert a történelem arra tanított minket, hogy jogainkat soha nem önszántából, drága jó szíve által adta nekünk a hatalom, hanem elődeink megharcoltak érte. Csak mert hiszel a hatalomnak, és passzívan várod, hogy maguktól változtassanak módszereiken, semmi nem fog történni. Nem elég kimondani az igazságot, nem elég Tweet-elni, hanem ki kell állnunk az igazságért.
Elő kell idéznetek a változást, és a változás veletek kezdődik! Ne nézzétek el, ha valaki rosszat tesz veletek. Ismerjétek fel, hogy a valódi hatalom a ti kezetekben van. Te és barátaid, munkahelyi közösséged, hazád alkotjátok az igazi hatalmat. Lehetőségetekben áll döntéseket hozni. Ne törődjetek bele abba, hogy egyesek szerint ti mindenbe beleegyeztetek, és a történelem zajlása most azt követeli meg, hogy kattintsatok az OK gombra a folytatáshoz. Én befejeztem a kattintgatást.
FIGYELEM: Jelen cikk 2021. február 17-én keletkezett, ám csak később került beszerkesztésre. A benne foglaltatott egyes információk elavultak lehetnek.
