Hajdanán az Instagram a nárcisztikus önmutogatók Mekkája volt, ám igazságtalan volna e felületnek kizárólag ezért krediteket adni. A képek feltöltése mellett a privát chat lehetősége, valamint az idősebb korosztályok távol maradása a felületről roppant vonzóvá tette az Instát szinte a komplett fiatalság körében, kiknek pont kapóra jött eme app a Facebook-ra tömegével regisztrálható és őket bejelölgető szüleik, nagyszüleik befolyása alól való kicsusszanásra.
Viszont amiért milliárdok szerették meg az Instát, abból napjainkra gyakorlatilag semmi nem maradt. Első körben Zuck igyekezett az Insta hegemóniájára veszélyt jelentő felületek – előbb a Snapchat, majd TikTok – szolgáltatásait beépíteni a maga kis appocskájába. Ez oda vezetett, hogy az Instagram a gyakorlatilag mindenhonnan nyúlt ötletek nyomán egy roppant komplex szörnyszülötté vált, ahol nem elég, mint régen szelfiket, fotográfiákat vagy kézműves alkotásainkat posztolgatni.
Megjelent a felületen az algoritmikus befolyásolás. Ahhoz, hogy az emberek tartalmait az Instagram felkapja, s így azok követőket szerezzenek, alá kell rendelniük magukat az algoritmus akaratának.
Ez oda vezetett, hogy a korábban kaotikusan, viszont minden elvárás nélkül posztolgató és követőket könnyedén szerző látogatók kénytelenek az Instát mint legalább részmunkaidős állást kezelni, s saját örömük helyett az algoritmus kívánságait teljesíteni.
Ahol régen elég volt pár jól ellőtt fénykép, ott most mindenki a helyi TikTok videókként funkcionáló Reels-eket kénytelen posztolni. Alapos filterezés nélkül nyilván ki sem kerülhetnek alkotásaink a profilunkra. Azt is viseljük méltósággal, ha több óra kemény munkáját követően az algoritmus-istenség néhány megtekintést követően örök kárhozatra juttatja Reels videónkat.
Bő 3 éve zajlik az Instagram hanyatlása, mely folyamat épp a Reels videók 2020. augusztusi bevezetésével indult.
Ennyi idő elteltével nyugodtan kimondhatjuk: az Instagram csúfos kudarcot vallott a felhasználók TikTokról való elédesgetése terén, s közben saját lojális rajongótáborát is sikerült szétvernie, majd tartósan demoralizálnia.
Tavaly egy belsős dokumentáció leplezte le a keserű valóságot: a legtöbb Reels-gyártó semminemű értékelhető nézettséget nem tudhat magáénak.
Idén nyilvánvalóvá lett az Instagram Reels TikTokhoz képest nagyságrendnyi elmaradottsága. Az elmúlt évben a TikTok felhasználók havi szinten 197 millió órát töltöttek a rövid videók nézegetésével. Ugyanezen statisztika az Instagram esetében 17,6 millió órát mutat. Vagyis kevesebb mint tizedannyian kíváncsiak a Reels videókra három évvel annak bevezetése után, mint a TikTok tartalmakra.
Sőt, a Reels népszerűsége még ehhez a nem túl áldott szinthez képest is süllyedést mutat. Idén csak augusztus folyamán 13,6 százalékot zuhant a Reels tartalmak fogyasztása a megelőző hónaphoz képest.
Annyira népszerűtlen az Instagram rövid videók terjesztésére, hogy a Zuckerberg által gründolt egymilliárd dolláros alapból, melynek a tartalomgenerálók pénzügyi kompenzálása volna a célja, alig 120 milliót sikerült kiosztani. Ennyire nem akar senki Zuck-nak dolgozni, pedig a Reels koncepciót Facebook-on is bevezette ugyanezen néven.
A TikTok ugyan összerondítja az ember videóit a maga vízjelével, amennyiben annak saját eszközeivel állítanánk össze egy klipet, ám egy videó editor segítségével könnyű szerrel tölthetjük fel azt párhuzamosan temérdek platformra – a TikTok, Insta és Facebook mellett a YouTube és Snapchat is bír hasonló felülettel. Mégis, a legtöbben a TikTok, esetleg a YouTube Shorts mellett törnek lándzsát, s elvetik a Zuckerberg uralta felületek kiszolgálását.
Amit láthatunk az Instagramon, hogy egy elidentitástalanodott, folyamatosan hanyatló és haldokló platformmal ver minket a sors, melyet sikerül napról napra még rosszabbá és használhatatlanabbá tenni.
Az algoritmikus tartalom-elosztásnak köszönhetően az ember önállóan semmit nem tehet, hogy saját követőszámait feltornássza. A hashtagekre való keresés lehetőségének nyár eleji kivezetése óta a kisebb profilok a legutolsó morzsányi nézettségüket is elvesztették. A Reels-eket előállítók anyagi kompenzálása oly hatalmas bukásnak minősült, hogy Zuckerberg leállította a tartalomgyártó influencerek pénzkereseti programját. Még a fizetős reklámok sem működnek: aki pénzt ad ki posztjai és profilra reklámozására, régen számíthatott a követőszámai alapos felfutására a kiadott pénzmagnak megfelelő mértékben. Napjainkban azonban az Insta-felhasználók sem nem követnek másokat, sem interakciót nem folytatnak a tartalmakkal.
Érdemes pedzegetni kicsit ennek miértjét, mert roppant sokat tanulhatunk belőle.
Elegendő nagyjából tíz évet visszalapoznunk az időben. Az antiszociális média aranykorában az volt minden felület hívó szava, hogy reklámozd magad ingyen, tartalmaidat és üzeneteidet pedig tedd nyilvánossá, hogy minél többek megismerhessék azokat.
Igen ám, de aki – pláne saját arcképével – vállalja ezt a feladatot, az kiteszi magát a tömegek kényének-kedvének. Ha valaki a saját családjának értékítéletétől még képes elszakadni, az is megfeneklik, amint ezernyi szedett-vetett proli veti rá magát az adott személyre és fogalmaznak meg számára lesújtó kritikákat, küldenek életveszélyes fenyegetéseket.
Az Insta-szelfik posztolói kiváltképp sérülékenynek bizonyultak e szempontból, hiszen javarészt naiv, óvatlan lánykákról van szó, kiknek fogalmuk sincs arról, mennyire kiszolgáltatottá teszik magukat az akciójuk által, hogy ország-világ láthatja, hogyan néznek ki, sejtheti, mit gondolnak.
Zuck ezzel párhuzamosan úgy látta, hogy a bevételszerzés érdekében érdemes az Instagram kezdetben roppant restriktív szabályait – tilos az önpromóció, ajánlott a kulturált kommentálás – áthágni, s 2015-től fogva igyekezett az Insta-algoritmusokat átállítani a celebek és márkák követésének irányába.
Innentől beszélhetünk monetizációról e platformon. Mostanra azonban eme metódus is csődöt mondott. Immár a népszerűbb celebek is arra panaszkodnak, hogy az Instagram csupán árnyéka régi önmagának. A közepes követőszámokkal bíró profilok kezdik elveszteni nézőiket, a kisebbeknek pedig nagyjából tavaly óta gyakorlatilag lehetetlen elindulni.
Bár sokat szidtuk akkoriban az Instán nyíltan magamutogató személyeket, utólag be kell látnom, hogy jobbára igazságtalanok voltunk velük szemben. Bár örök erkölcsi érvény a szerénység, a kevés számú önjelölt filozófus és életmód-tréner kivételével kevesen közvetítettek megbotránkozásra indokot adó üzeneteket. Sokan tényleg csak azt szerették volna, hogy mások is szépként vagy jóképűként validálják őket, s ugyanezen tiszteletet – ismételten néhány kivétellel – ők is megadták embertársaiknak.
Azonban temérdek ember él a világhálón, akik vagy szégyellik magukat megmutatni, vagy a rájuk érkező, esetlegesen negatív megjegyzések súlyát nem bírnák el, vagy egész egyszerűen olyan mentális zavaroktól szenvednek, melyek megakadályozzák részükre saját maguk és embertársaik ünneplését. Akinek nincs semminemű indíttatása posztolni, az nyilván méltósággal viseli ezt az állapotot, de nincs joga ideológiát gyártani mások eltérő viselkedésével szemben.
Mostanra az Insta-felhasználók igencsak elkeseredetté váltak. Nemhogy az algoritmus nem favorizálja a 99 százalékot, de a korábban megszokott és tonnaszám ömlő lájkok, kommentek, új követők sem érkeznek a többség felületére. A Reddit Instagram-fórumán kizárólag panaszkodó és a platform elhagyására buzdító szólamok kerülnek posztolásra – mintha lenne hova menni.
Mialatt Zuck a botok elleni küzdelem nevében vette ki előbb a linkek posztolása, majd a hashtagek keresése lehetőségét, soha ennyi bot nem garázdálkodott szabadon az oldalon. Az enshittifikáció jegyében ugyanaz zajlik Instán, mint gyakorlatilag minden más antiszociális médiában: az élő embert eltüntetik felületeikről, s maradnak helyettük az ótvar, prosztó, több éves mémek posztolói meg a robot kommentelők, akik a halott internet teória jegyében majd szépen benépesítik a globális internetet.
Nemcsak Instát, hanem a Facebook-ot is nagyban mételyezi a lájkok, hozzászólások és megosztások rohamosan apadó száma. Mindezek oka sok év távlatában az egyre szélsőségesebb politikai és ideológiai polarizáció, jelen pillanatban pedig, hogy az emberek szeretnének elszakadni végre a valóságtól, és beleringatni magukat egy kizárólag mémek és egymondatos bölcsességek övezte világba, ahol nem élnek antivaxxerek, nincsenek Donald Trump-ok és az ország másik végén élő nagybácsi sem posztolgat több disznó viccet.
Olvasgatom a 2024-re vonatkozó szociálismédia-trend előrejelzéseket, és ez az egy pont mindegyikben rendre megjelenik: az emberek nem akarják többé a valóságot hallani, végleg el akarják veszejteni magukat a virtuális narkó fullasztó árjában.
Ezt nyilván úgy lehet elérni, hogy áthangoljuk az algoritmusokat a lényeges tartalmak elhallgattatására, az értéktelen szemét tömegekre ömlesztésére. És pontosan ez történik most: Zuckerberg gyakorlatilag beszüntette Facebook-on a linket is tartalmazó posztok közvetítését, melyek általában valamely újságcikkre vagy blogposztra vezetnek. Nem kizárólag az a cél persze, hogy az ember ne találkozhasson a valósággal: kifejezetten kedvező a Facebook-nak, ha Zuck megakadályozza az emberek elszökdösését az oldaláról, s benne tartja a népességet ebben a csicsikáltató mátrixban.
A hiperglobalizáció meghatározta 2010-es évtizedben hirtelen milliárdnyi beszűkült proli vagy szorongó tinédzser lett – egyelőre a virtualitás szintjén – egy globális óriásfalu lakója. A tévének visszabeszélő nyugdíjas hirtelen meglátta, hogy egyesek más véleménnyel viseltetnek a politikai eseményekről, mint ő maga. Az Insta-lánykák megdöbbenve vették észre, hogy még osztályelsőnek lenni sem elég: mindig akad a földgömb túlsó oldalán egy még szebb, még csinosabb, kik után az eddig őket lájkoló és ünneplő kanok csorgatják a nyálukat. S mindig érkezik újabb meg újabb friss husi a darálóba.
Eközben a háttérben, fű alatt rendkívül nyugtalanító események zajlottak, melyekre gyakorlatilag mindenki vaknak bizonyult. A hiperszélsőség és külsőségbeli hiperkompetitivitás behívta magához a megnyilvánulástól félelmeik vagy mások ítélete végett tartózkodók csendes visszavonulását a passzivitásba.
Mialatt a politikai szélsőségek leuralták a világot 2016-20 között, az emberek egyre szélesebb tömege nem is merészel immár megnyilvánulni, nehogy betiltásra, büntetésre, szankcionálva kerüljön. Csendben, magányban agonizálva várják a világvégét. Közben a prosztó prolik ledominálták, majd a maguk képére formálták eme felületeket.
Azt hihettük volna, a globális lakosság életével, gondolataival, nézeteivel, körülményeivel való szembesülés majd megpuhítja ezeket a nárcizmusban és nácizmusban egyaránt agonizáló nemzedékeket. Ehelyett pont az ellenkezője történt. A többség immár hallani sem akar kinyílásról, a világ ezernyi csodájának megismeréséről. Azt akarják, a globális népesség jelentsen egyet az ő hitvány és prosztó igényeik kiszolgálásával. Mémeket akarunk, táncikálást, meg XY-mentes világot. Ide vele!
Soha ennyire beszűkült, ostoba, intoleráns és terrorista nem volt az emberiség, mint napjainkban. S ennek most jól meg is isszuk a levét. Mert azt a feszkót, melyet ellentétes bőrszínű, gondolatiságú, életvitelű embertársaink látványa gerjeszt egyenként szinte mindannyiunk elméjében, kénytelenek leszünk az elfojtott virtualitásból visszaseperni a valóság világába, s ott kirobbantani.
Készüljenek hát a saját szívük rothadék tartalmával szembesülni nem kívánó boomerek és nárcisztikus fiatalok, hogy a külvilágban egyre szélsőségesebb és erőszakosabb események fognak zajlani. S ha megmaradnak a mémbámulásban meg az embertársaik megnyilvánulásainak erőszakos elfojtásában, hamarosan a saját házuk ajtaján fog berontani a gyilkos valóság.
