Annyit cikkezek mostanában az automatikus autoritarizmus kibontakozásáról, hogy már magam is unom a témát. S mégis, a rendszer képes napról napra újabb meglepetéseket okozni, hűen mutatván, hogy gyakorlatilag képtelenség ama személyeket normálisnak tekinteni, akik még mindig a rendszer hűséges alattvalóiként hajbókolnak a miniszterelnök uraságok, szaktekintélyek, vallási elöljárók előtt, s egyetlen fröcsögve előadott univerzális beszédtémájuk, hogy az embereknek keményen dolgozniuk kell a rendszer fenntartásáért, hadd váljon az egész világ döglődő zombihordává.
Értekeztem már a hatalom által gerjesztett mesterséges hiányról, a kapitalisták ama attitűdváltozásáról, hogy felismerték: a legnagyobb profitabilitás nem a fogyasztói igények kielégítésében rejlik, hanem a kínálatszűkítésben. Lerántottam a leplet a közelgő szociális kreditrendszerről, az anarcho-diktatúra skizofrén szisztémájáról, az automatikus büntetgetés és végrehajtás szokásáról, az önkényesen és politikai indíttatásból zárolt bankszámlákról, a távvezérléssel lekapcsolható autókról, s mégis… a hatalom egyszerűen képtelen határt szabni a maga totalitárius tombolásának.
Annyira vérszemet kaptak a kibontakozó techno-feudalista világ láttán, hogy egyből meglátták a lehetőséget a világ népességének minden korábbinál univerzálisabb, szorongatóbb és megkerülhetetlenebb diktatúra alá való kényszerítésére.
Törekvéseik első körben a személyes szuverenitás és a gondolati szabadság felszámolására irányulnak. Ennek érdekében káoszt, klímahisztit, háborút és kamujárványt generálnak, hogy a gerjesztett káoszban a lakosság maga kívánja, hogy szálljon alá a mennyekből egy megváltó messiás (lehetőleg valami MI-algoritmus formájában), aki ezt a rettegésben tartó létbizonytalanságot egyszer s mindenkorra felszámolja.
Amint kapnak az emberek a csalira, s sikerül horogra akasztani őket, a bürokratikus és technokrata elit addig fárasztja őket, mígnem feladván minden életkedvüket és szabadságjogukat alanyi jogon be nem szolgáltatják lelküket az új világrend ernyője alá.
Az alábbi hírek a már szemlézett temérdek módszert a lakosság leigázására újabbakkal egészítik ki. A rendszer úgy marad képes a népesség feletti univerzális kontroll gyakorlására, hogy napi szintű függőségbe taszítja őket, s a javarészt mesterségesen generált szükségleteiken keresztül a létüket másodperc alapon szabályozza.
Mint kvázi érinthetetlen istenek, a hatalom emberei halhatatlan és leválthatatlan uralkodókként trónolhatnak felettünk, örökkön örökké. Lássuk, miket tesznek velünk e cél elérése érdekében.
Az emberek életébe való közvetlen beleavatkozás a COVID-riadalom kirobbanásakor kezdődött, amikor általános törvények helyett napi szinten módosított, olykor a lakosságot csoportokra szabdalva büntetgető és diszkrimináló rendeletek által kényszerítették az embereket bizonyos cselekedetek végrehajtására.
Persze zárt, intézményes körülmények között léteztek ilyesféle szabályzatok, azonban kifejezetten otthon tartózkodó vagy a szabadban flangáló emberek felett soha nem érvényesítettek olyan jellegű tilalmakat, mint hogy milyen ruhadarabot kötelező hordani, vagy milyen messze álldogáljunk felebarátainktól.
A másodperc alapú, alapvető cselekedeteinket és viselkedésünket befolyásoló kontrollt követte aztán a fogyasztási szokásaink feletti diktátumok kialakítása. Első körben, hogy mit vehetünk magunknak a boltban, aztán folytatva azzal, hogy milyen ismeretlen eredetű és összetételű szubsztanciát kelljen a vérereinkbe eregetnünk.
Itt, a karantén alkalmával tapasztalhattuk meg első ízben annak szubsztanciáját, amikor a hatalom a saját intézményeitől távol lévő emberek kontrolljára törekszik azok saját otthonában. 2020 augusztusában cikkeztem az otthon tanuló diákok ruházatát előíró tanári kar aberrációjáról. Nyilván az iskolában az igazgató mondja meg, mit kötelező vagy tilos hordani, de mi a helyzet, ha a lurkó a maga otthonában, a saját hálószobájában kénytelen hallgatni az oktató ostobaságait?
Az Illinois állami oktatási központ hatóságilag tiltotta be a diákok részére a következő ruhadarabok viselését: pizsama, napszemüveg, papucs, görkorcsolya, tornaruha, kendő, sapka, kalap. Szerintük a diáknak tetsző öltözék viselése sérti az oktatási szabályzatot, és a renitens lurkók részére retorziót helyeznek kilátásba. Akár elzárás is lehet a vétkesek büntetése, melyet a szülő köteles végrehajtani az oktatási központ felszólítása alapján.
Látható a helytől és időtől független retorzió spirituális rétege: a hatalom egyre inkább bepofátlankodik a privát szféránkba, s akár a saját hálószobánkban is gátlástalanul ránk erőszakolja a maga követeléseit. Egy szabadságpárti társadalom általános alapelvei szerint, már amennyiben a magántulajdon szentségét figyelembe vesszünk, egy intézmény belső szabályzatát kizárólag annak tulajdonosa módosíthatja és tartathatja be.
Mégis, fent nevezett példában egy vadidegen intézmény erőszakolja akaratát egy másikra úgy, hogy az iskolába annak bezárása végett a gyerek be sem teszi a lábát! Ez a tértől és időtől függetlenített, ellenállás vagy retorzió lehetőségétől megfosztott kontroll a hatalom univerzális törekvése, csak éppen folyamatosan kiterjesztve annak lehetőségét a komplett civilizációra.
Az sem véletlen, hogy a lakosságot (fenti példában a szülőket) szintén rákényszerítik a bűnrészességre és a diktatúra akaratlagos fenntartására. Ennek univerzális beteljesülésével az antiszociális média cenzúra-tevékenysége által szembesülhettünk igazán, amikor a techmágusok komplett feljelentő-rendszereket beépítvén a platformjaikba arra biztatták a frusztrálttá és agresszívvá tett felhasználókat, hogy jelentsék az ártatlan, igazmondó „álhírgyárosokat” és „rémhírterjesztőket”. Ugye már a sztálinizmus hívószava is ez volt: „Jelentsd fel apádat, anyádat!”. Voltaképpen nincs új a Nap alatt, csupán a körítés más.
A hatalom „édes” íze mindent és mindenkit végzetesen megront, kiváltképp, amikor az önkény áldozatai semminemű védekezésre nem képesek az őket ért egyirányú terrorral szemben.
Egyáltalán nem ért véget a tébolyda a COVID-narratíva bukását követően, ehelyett a hatalom diverzifikálni igyekezett a maga félelemkeltő taktikáit. A COVID bármikor esedékes visszatérte mellett halálfélelembe taszítottak minket még súlyosabb járványok, háborúk, klímakatasztrófa és az utcákon egyre inkább elharapódzó erőszak híreivel.
Mialatt a népesség tökéletesen beszűkült lelki-mentális állapotban remegett az apokalipszis eljövetelétől, a hatalom intézkedések garmadáját foganatosította a személyes szabadságunk folyamatos és tökéletes felszámolására. Távirányítással lekapcsolnák otthoni számítógépeinket, a szobánkba pakolt „okos” eszközeink által lehallgatnak minket és adatokat gyűjtenek rólunk.
A leghatározottabb törekvés viszont a saját járműveinktől való elválasztásra irányult. Ebben nem kizárólag a „sharing economy” meg az Uber tárhódítása játszik szerepet, hanem a vásárolt autóinkba kötelezően beépítendő, tökéletes kontrollt biztosító szolgáltatások sokasága:
Az első őrület az automatikus sebességkorlátozás ideája, melyhez nagy sávszélességű 5G tornyokkal kell teleszórni a sztrádákat, majd az autókat felszerelni egy Wifi adapterrel. Az intézményt két éven belül kötelezővé is tennék, így 2024 nyarától nem állítható forgalomba olyan jármű, melyet nem lehet távirányítással lekapcsolni, lassításra kényszeríteni vagy „egész véletlen” beleszédíteni az árokba, mikor valamiféle kellemetlen politikai aktor láb alól való eltételére érkezik megrendelés.
A legnagyobb fejtörést a komplett világot önhatalmúlag birtokló kapitalista kaszt fejében az keletkezteti, miképp garantálhatnák a folyamatos körforgás biztosítását (hogy az emberek továbbra is kénytelenek legyenek eljárni dolgozni) úgy, hogy az elmúlt évtizedekben mindent elraboltak a lakosságtól a billió dollár ingyen pénzen kitartott bankok és a milliárdokkal segélyezett gazdagok? Ha nincs miért hajtani, küzdeni, ugyan mi kényszeríthetné a népességet a további alantas rabszolgamunkára?
Itt jön be a képbe a már emlegetett ötlet, hogy igyekezzünk az emberiséget uralni azok munkahelyén és munkaidején kívül. Mindennek a hatalom által bevezetett egyre népszorongatóbb törvények már gazdagon megágyaztak, ám azokkal szemben is szükséges tenni valamit, akik nem engedelmeskednek többé akaratlagosan az elpusztításunkat célzó törvényeknek. Egyre nagyobb az ellenállás a jogosítvány átadása, a bírságok befizetése, a bűnösség alanyi jogú elismerése felé. Az anarcho-diktatúra jegyében az ártatlanokat és ellenállásra képteleneket a legkönnyebb halálra büntetgetni, nem pedig a súlyosan vétkes, ám komoly ellenállásra hajlamos törvényszegőket.
Ennél a pontnál szükséges a karhatalmi terror és büntetgetés rendszerét automatikussá tenni, hogy a hasraütésszerűen kirótt bírságok végrehajtása minimális erőfeszítés szüksége mentén alanyi jogon megvalósulhasson.
Az imént példaképp hozott járművek esetén úgy valósulna meg nevezett szisztéma, hogy az autók a gyártó utasítása nyomán automatikusan visszavezetik magukat a szalonba, amennyiben a sofőr tartozást mutatna fel a fizetendő lízingkonstrukcióval szemben. A kormány szoftveres alapon lezárható, amennyiben a rendőrség bevonja a jogosítványunkat, vagy megfelelő jogosultságokkal nem bíró személyt érzékel a rendszer a vezetőülésben. Végül, az automatikus sebességkorlátozás, leállítás vagy fának szalasztás szavatolja, hogy a legutolsó megmaradt morzsányi kontrollt is elveszítsük autóink felett, és a globális járműforgalom egy pszichopaták igényeire szabott központi MI teljes körű uralma alá kerüljön.
De mi a helyzet egyéb eszközeinkkel? Nagyjából ugyanaz, mint a járművek esetén, csak pepitában.
„Okos” házaink kizárhatnak bennünket a lakásunkból, digitális asszisztenseik lehallgatnak minket. Kondigépeink azonnali hatállyal használhatatlanná válnak, amint nem vállaljuk tovább a Peloton-gépek előfizetési díjának beszolgáltatását. Laptopjainkat a fejlesztés alatt álló, felhőbe költöztetendő Windows 12 által immár kizárólag előfizetéssel használhatjuk, miközben a Microsoft gyakorlatilag bármilyen indok mentén leállíthatja a rendszerünk működését.
A burzsuj osztály, mivel képes gyakorlatilag mindent készpénzen vagy a részére kiutalt milliárdos szociális segélyből alanyi jogon kisajátítani, akár teljes mértékben mentesülhet az előfizetéshez kötött létezési jog rémregnuma alól. A burzsoázia elsődleges törekvése az alsó 95% totalitárius függőségbe taszítására vonatkozik, kik lehetőleg legyenek mindig egyetlen befizetetlen csekkre a hajléktalanágtól vagy egyetlen kimaradt munkanapra az éhhaláltól.
A hamarosan tömegesen elterjesztendő, havi előfizetési konstrukciókhoz kötött létezési jog erőltetői a szisztéma kritikus tömeggé formálandó korai adoptálóit nem is a megszokott „haladó gondolkodású”, technokrata és kapitalizmust istenítő rétegekben látja, hanem a legszegényebb, legkiszolgáltatottabb csoportokban, kiknek egy filléres okostelefon birtoklása lelki szempontból felér egy kacsalábon forgó palota belakásával.
Indiában már meg is kezdték a helyi vállalkozások a szisztéma „erélyes” terjesztését. Egy vállalat olyan Samsung Galaxy A71 telefonokat osztogat, látszólag kedvező konstrukciók mellett, melyhez egy kötelezően választandó előfizetési modell is tartozik. Ez az előfizetés nem a szokásos telefondíj része, hanem egy teljesen különálló intézmény, melynek célja, hogy az ember kizárólag addig használhassa okostelefonját, amíg képes vagy hajlandó pengetni a soha le nem járó törlesztési díjat.
Ahogy a Föld többi részén, úgy Indiában is alig 100 dollárért vásárolható egy ilyen alkalmatosság, a népesség viszont annyira alacsony jövedelmekért robotol, hogy még ezt a szerény kiadást sem engedheti meg magának egyszerre. S mivel a kapitalizmus elidegenítő ténykedésének köszönhetően egyre kevesebb lehetőség nyílik személyes kommunikációra, ugyanakkor mindenki az online térben csüng, aki lemarad, az kimarad az anti-szocializáció XXI. századi lehetőségéből. Eztán persze vessen magára, ha csendes magányában egyéb lehetősége nem marad kínja csillapítására, mint az alkoholizmus vagy az öngyilkosság.
Az okostelefon tehát mostanra oly jellegű létszükségletté vált, melynek mellőzésével az ember kizárja magát a legtöbb interakció alól, ide értve a magasabb jövedelmet kínáló állások keresésének esélyét is, hiszen normális munkát már senki nem hirdet analóg módon vagy napilapokban.
Ezt kihasználván a helyi magáncégek megelőlegezik a 100 dolláros okostelefont a szegényeknek, ám arra egy olyan, rootkit-ként üzemelő zsarolóappot telepítenek, mely azonnal zárolja és használhatatlanná teszi a telefont, amennyiben az áldozat merészelne elmaradni az aktuális havi előfizetési díjjal.
Mégegyszer, ez nem telefonszámla, de nem is pénzügyi intézet által nyújtott szabvány hitelkonstrukció: ez egy olyan modell, amelynek áldozata soha véget nem érő befizetésekre van kárhoztatva, s a telefon valós értékének sokszorosát rabolja el tőle a vállalat. Annyit, amennyiből normálisabb jövedelmi viszonyok esetén akár iPhone-ra is futná önerőből.
Mindez nem minden. A kötelező illegális kémprogram nem kizárólag az eszköz zárolását végzi nemfizetés esetén, de alanyi jogon hozzáfér a felhasználó személyes és helymeghatározási adataihoz, szöveges állományaihoz, képeihez és videóihoz egyaránt.
Amennyiben a szokásos tranzakció nem teljesülne alanyi jogon, a behajtó egyszerűen megjelenik az áldozat tartózkodási helyén a besúgó telefon szolgáltatta koordináta-adatoknak megfelelően, s személyesen húzza ki belőle a tartozás összegét.
Mindezen konstrukciók művelőit digitális uzsorásoknak keresztelte el a helyi techblogger-szleng, ami roppant találó kifejezés, hiszen tényszerűen digitális uzsoráról van szó.
A kémprogram még a kockázatelemzési profilokat is automatikusan összeállítja. Nem szükséges az áldozatoknak bármiféle pénzintézettel kapcsolatban állniuk, 3-4 havi aktív használatot követően a telefon automatikusan és alanyi jogon nyújt be minden adatot az uzsoravállalat részére, melyek nyomán személyre szabott ösztönzőket érvényesíthetnek a maguk élete feletti kontrollt elvesztett szegényeken.
Annyira elterjedtté vált az utóbbi években ez a konstrukció, hogy Malajziában, Bangladesben és Elefántcsontparton az örök törlesztés modelljét kikényszerítő uzsoravállalatok nagyobb pénzmozgást keletkeztetnek a bankoknál!
A távirányított végrehajtás nem a cég képviselőjének ajtónk előtt való megjelenésével kezdődik. Késedelmes fizetés esetén a trójai szoftver előbb szöveges figyelmeztetéseket (értesítéseket) küld, jelzendő az elmaradást. Egy hét elteltével viszont már a háttérképünket is lecseréli fenyegető üzenetekre, s amennyiben ez sem bizonyul hatásosnak, előbb a leggyakrabban használt alkalmazásokat, mint a kamera, Facebook vagy Instagram blokkolja, végül egész készülékünk zár alá kerül.
A Datacultr uzsoravállalat adatai szerint leginkább hatásos módszernek a háttérkép leváltása számít. A családunk és barátaink fotói helyett megjelenő nagybetűs fizetési felszólítások oly megszégyenítő erővel bírnak, hogy az elmaradók 70%-a akkor is tejel, ha egyébként a hónap hátralevő részében nem jut falat a szájába.
Nehogy azt higgyük, ez az aberrált ideológia megáll majd India vagy Elefántcsontpart határainál. A fejlettebb országok szintén dugig vannak olyan – ráadásul meglehetősen drága – alkalmatossággal, melyek a kényszer ereje által vezethetnek rá minket a vitamindús étrend mellőzésére vagy személyes higiéniánk hanyagolására, mivel nélkülük nem létezhetünk teljes értékű emberekként a szisztémában.
E kategóriába tartoznak modern világunkban a több alkalommal emlegetett járműveink. Azért vannak autóink, hogy általuk szorgosabb, viszont bármikor jól megszorongatható szolgáivá váljunk a rendszernek. Aki nem szolgálja feltétel nélkül a kapitalizmus követelményeit, annak nem lehet autója. Aki viszont rendelkezik ilyennel, az soha nem a maga örömére és hasznára veszi azt meg, hanem hogy gyorsabban beérjen a munkahelyére. Magyarán a szolgaság szükségének kielégítéséhez van az embereknek autójuk, nem azért, hogy személyes szabadságot válthassanak általuk.
Ezt a lenézett fejlődő országokkal szemben magát felsőbbrendűnek képzelő civilizációt tehát a hangyányit magasabb rendű szükségletei hozzáférésének kontrollja mentén lehet a tökeinél fogva rángatni.
Ami Indiában az okostelefon, az nálunk a megfizethetetlen albérlet és a szolgaságunk fenntartását biztosító autó. Az automatikus sebességkorlátozás, lekapcsolás, szalonba visszavezetés csak egyik útját jelenti a rendszer kiszolgáltatottságában remegő népség leuralásának, de olyan jellegű módozatok is kibontakozóban vannak, melyek az indiai okostelefonokhoz hasonló megszégyenítést alkalmazzák ránk a járműveink által.
Lízingelt vagy bérelt jármű esetén autónk maximumra tekerheti rádiónk hangerejét, hogy a fizetés sürgősségére figyelmünket felhívó szignálokat bömböltessen. Ezt természetesen minden utastársunk, illetve mellettünk elhaladó gyalogosok vagy más járművek vezetői is jól hallhatják. A Tesla ennél is jobbat ajánl: az autó lezárja magát, majd a motort is blokkolja, s addig egy tapodtat sem mozdul, míg meg nem érkezik az autómentő, hogy lefoglalja a járművet.
