A sarlatán orvostársadalmat leleplező irományaim egyik rendszeres visszatérő szereplője, Dr. Vernon Coleman ajánlotta egy cikkében a Logan Futása című Sci-fi mű megtekintését, melyben megláthatjuk, miféle jövőképet szán részünkre a vakcinákkal hadonászó tudományos klerikália a maga „racionálisan megalapozott” egészségügyi narratívája mentén.
A Logan futása eredetileg egy William F. Nolan által szerzett, 1967-ben napvilágot látott regény, melyet jó néhány év késéssel filmbe is átültettek. Meglepetten vettem észre, hogy ezt az alkotást a kutya sem ismeri, marginális kultfilmként merült el a történelem süllyesztőjében, úgyhogy mindenképp érdemesnek tartok egy ajánlást készíteni róla.
A történet szerint 2274-ben járunk, mikor a Föld bolygó nagy része totálisan lakhatatlanná válván megszűnt fogadóképesnek lenni az emberi élet számára. Fajunk szerencsés túlélői kizárólagosan olyan jellegű metropoliszokban élhetnek, melyekben egy MI-vezérelte számítógép gondoskodik a lakosság mindennemű szükségleteiről. A népesség részére rendelkezésre álló életfeltételek mindegyike mesterségesen, a tudományos gondolkodás racionális kívánalmai mentén kerül kielégítésre.
Ebben a tökéletes Klaus Schwab-i utópiában a libertárius gondolkodást meghatározó malthusianizmus eszménye szerint kerül a komplett falanszter berendezésre. Ez azt jelenti, hogy a totálisan zárt szisztémában ügyelni kell a tökéletes körforgást lehetővé tevő fenntarthatóság biztosítására, különben az equilibrium megbomlik, és a milliók menedékéül szolgáló szintetikus földi Paradicsom összeomlik.
Hogy e kényes egyensúly fenntartható maradhasson, az MI-isten egy mindennemű földi örömök kiélését engedélyező, meglehetősen hedonista alapelvű társadalmat rendez be a maga irányította falanszter falain belül. Az emberek kvázi azt csinálnak, amit szeretnének, minden egyes nap a pillanatnyi ösztöneiknek és vágyaiknak megfelelő tevékenységet végezhetnek.
Ez az utópia akképp van berendezve, mint egy gigantikus pláza. A közösségi terek mindegyike a tömeges szocializáció elősegítése érdekében került kialakításra (szociális média). A fogyasztói Paradicsom lehetővé teszi a szórakoztatóipari termékek, szexuális örömök és egyéb földi élvezetek nyakló nélkül való habzsolását (Tinder, Netflix, etc.). Ugyan sem a személyiség, sem a lélek nem fejlődhet, alakulhat egy efféle közegben, a fejlett tudománynak köszönhetően mindenki úgy és annyi alkalommal plasztikáztathatja át magát, ahogy és akárhányszor csak akarja, kvázi új személyiséget, arcot és „imidzset” kölcsönözvén magának (celeb & influencer kultúra).
A test ápolása, kényeztetése, karbantartása kizárólagosságot élvez minden egyéb teendővel szemben. Még a nőknek sem szükséges a test deformálódását és a bőr megereszkedését szavatoló várandósságot, vagy az üvöltő csecsemő keltette kényelmetlenséget elviselniük. Minden újonnan született gyermek lombikban kerül kitenyésztésre egy petesejt és egy spermaminta összeházasításával, kinek növekedését, felnevelését és birtokjogát egyaránt az állam veszi gondoskodó szárnyai alá.
Máris megkívántuk a beköltözést, nem igaz? 🙂 Pláne az első jelenetekben tobzódó temérdek csinos lány láttán: hol egyikük megy szobára két férfival, másutt két lány vállalkozik egy mámorporos éjszakára választott partnerével. Az ember csak bepöccinti a Tindert, s gombnyomásra teleportál a következő felajzott dugópajti a hálószobánkba.
A COVID-megtévesztés leleplezésén nevelkedett szkeptikusok nyilván már emelik is praclijaikat, hogy bátortalanul megjegyezzék: mindez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, hol van hát a csapda?
És igen, akad ennek a paradicsomi közegnek egyetlen aprócska hátulütője: ahhoz, hogy a mesterséges édenkert fenntartható maradhasson, s a bentlakók hedonista kívánalmaiknak megfelelően élhessenek, az embereknek legkésőbb 30 éves korukra mind meg kell halniuk.
Mindez egy „újjászületésnek” hívott beavatási szertartás keretében zajlk le. Természetesen a 30. szülinap varázsát ünneplők nem úgy tudják, hogy az algoritmus vezérelte szisztéma megöli őket. Ők azt képzelik, hogy földi pályafutásuk végét követően rögvest meg is jelennek egy újszülött csecsemő testében. Minden egyes nap, mikor a 30. életévüket betöltők százai táncolják át magukat önfeledten a halálba, pontosan ugyanennyi úgy élet keletkezik az állami keltetőben – így biztosítván az állandó létszámú populáció tökéletesen fenntartható equilibriumát.
Most már talán leesik egyeseknek, miért kívánják a háttérhatalmi elitek a közelgő, 15 perces városoknak elnevezett totalitárius falanszterek elterjesztésének előszobájában lecsökkenteni a bolygó lakosságát 500 millió főre. Ennyi szolgára van szüksége a rendszernek a fennmaradásához, a többiek falathoz és fedélhez jutása totálisan ellenőrzött, zárt keretek között nem szavatolható kellő bizonysággal egy mesterségesen felhúzott „semmid nem lesz, és boldog leszel” utópiában.
Ugyan a filmvásznon bemutatott Great Reset birodalomban szinte senkinek nem kell dolgoznia, hiszen mindent az égvilágon az algoritmikus gépisten vezérel, örökletes alapon azért felemelésre kerül két roppant fontos társadalmi osztály, kiket ruházatukon felül betöltött szerepük is elválaszt a köznéptől.
Az egyik a tudósok társadalma, kik a milliónyi birka élelmezését, szórakoztatását, plasztikáztatását és egyéb ellátását szervezik, ideértve a komplett infrastruktúra energiaellátását biztosító erőművek karbantartását, az egyre fejlettebb sebészgépek feltalálását, valamint a tömeg elaléltatásának varázslatos látványelemeit jelképező hologramos, lézeres, pirotechnikai alkalmatosságok hadrendbe állítását.
A másik kivételezett kaszt az álomhozóként nyilvántartott biztonsági őrök nemzedéke, kik ebben a tökéletesen vér -és erőszakmentes társadalomban a végrehajtó hatalmat képviselik. Az ő feladatuk a technokrata paradicsomból szökdösni kívánók lelövése és testük szétbomlasztása, mely folyamatot ők maguk legszélsőségesebb esetben is megsemmisítésnek hívják, de semmiképp sem gyilkosságnak.
Ebben a fabrikált tökéletességben senkinek eszébe sem jut megkérdőjelezni a világot, hiszen mindenki fejébe születésétől fogva plántálják az egyetlen szóba jöhető igazság-narratívát.
Persze a totalitárius agymosás sem feltétlen gátolja meg, hogy egyesek merészeljenek kényelmetlen kérdéseket feltenni, neadjisten kiút után kutakodni ebből a diktatúrából.
Filmünk címadó főhőse, Logan egy álomhozó szerepét nyerte el a születési lottón, ki folyamatos szkepticizmusával rendre próbára teszi hasonszőrű társai türelmét és morálját. Mialatt a szökdösők elkapdosásával foglalja el magát, rendre megjelennek fejében gondolatok, életében pedig külső szereplők, kik egyre több és több kellemetlen kérdést plántálnak fejébe a rendszer tökéletessége és mindenhatósága kapcsán. Munkatársai persze rendre leszerelik hülyeségeit a mindent ütő aduász betanult reakciójukkal: „Miért, tudsz jobbat?”. Természetesen Logan nem tud jobbat, ahogy a falanszterben nevelkedett milliónyi bégető birka sem. Marad az örök kételkedés, válaszok nélkül. Vagy mégsem?
Egy roppant sűrű műszakot követő Tinder-móka alkalmával jelenik meg szobájában Jessica, kinek nyakában ugyanolyan kereszt lóg, melyet Logan néhány órával korábban tépett le az egyik áldozatáról. A lány ugyan totálisan zavart (hiszen semminemű igazságot nem ismerhetett meg a fejébe eleve betáplált elmeprogramtól eltekintve), így kifejezni sem nagyon tudja magát, mindenesetre Logan fejébe ülteti, hogy a Paradicsomból sikerrel távozó kevés számú szökevény sorsa nem kizárólagosan az alanyi jogú megsemmisülés, hanem tényleg létezik valami az utópikus metropolisz falain kívül.
Egyelőre ennyiben maradnak. Logan természetesen ki más elé vihetné az élet mibenlétének univerzális dogmáját megkérdőjelező dilemmát, mint személyes istenéhez, az MI-komputerhez? Ő elmondja neki, hogy a beszerzett kereszt minden bizonnyal valami okkultista szimbólum lehet, ami a rendszerből egy bizonyos szentélybe menekülő szökevények ismertetőjegye.
Annak érdekében, hogy a további szökési hullámok megakadályozhatók legyenek, Logant egy fontos misszióval bízza meg a gép: kutassa fel a szentélyt, s pusztítsa el azt. Segítségképp (persze valójában Logan megölése céljából) előre állítja a tenyerébe implantált életórát 4 évvel, így az eredetileg 26 éves Logan papíron 30 éves „átlényegülővé” alakul – egyéb esélye nem is marad, mint megkísérelni a szökést.
Eztán találkozik össze újból Jessicával, kivel immár közösen próbálja meg felkutatni a rejtélyes szentély titkait.
A történet további elemzése helyett inkább összegyűjteném ama motívumokat, melyek a Logan által lakott paradicsomi világ filozófiai lényegiségét az eddig sorolt tulajdonságok mellett meghatározzák.
Ahogy az magától értetődik, a nevezett falanszter természetes módon semmiképp nem jöhet létre – kizárólag mesterségesen összetákolt, erőszakkal egyben tartott szisztémáról beszélhetünk a falakon belül. A környezet leírása tökéletes párhuzamba állítható Huxley szép új világával, melynek lakói szintén gyakorlatilag korlátok nélküli hedonizmusban élhetnek – csakhogy mindezen lehetőség a rendszer nyújtotta szabályozási keretek közé szorítva azt is jelenti, hogy az embereknek kötelességük önként és dalolva beszolgáltatni a testük, elméjük, s ami ennél is fontosabb, a lelkük feletti közvetlen kontroll és TULAJDONJOG lehetőségét.
Pont ezt kívánták megvalósítani a terroristák a végül csúfosan befürdött COVID-diktátum alkalmával. Egy új disztópiába beszuszakolni az emberiséget, ahol kizárólag speciális karhatalmi jogosultságokkal, fenevad bélyegével a jobb kezükön vagy homlokukon igazolják magántulajdon voltuk tényét. A szabad akarat totális megsemmisítésre került volna, az erkölcs pedig teljes átírásra a hatalom által kívánt irányvonalnak megfelelően.
Ismertettem anno egy igazán gusztustalan publicisztikát, melynek szerzője az „oltott lányok nyara” nevezetű programsorozatot vízionálta 2021-re: amennyiben elegen oltatják magukat, a fiatalok nyakló nélkül bemerítkezhetnek a karantén jelképezte kényszerű önmegtartóztatást követő hedonizmusba, hogy úgymond mindent bepótoljanak, s nyár végére nemi betegségek sokaságával gazdagodjanak. Mily józan és racionális döntés az egészség és védettség nevében oltatnunk magunkat, hogy aztán pár hét leforgásán belül egy jó adag tripperrel, kankóval, herpesszel gyarapodjunk! S ezek merészelték nagymamagyilkos vírustagadóknak hívni az egészséges embertársaikat.
Félúton a sztori során Logan visszamegy az őt meggyilkolni kívánó rendszerbe – mert szüksége van egy új arcplasztikára, melyet csak a rendszer által szerezhet meg. A motívum emlékeztet minket ama örök érvényű tényre, hogy a függőségein keresztül lehet az embert a tökeinél fogva rángatni. Aki akár csak egyetlen marginális igényének kielégítését a rendszerre bízza, az menetrendszerűen válik újból rabszolgává s darálja be nyers húsnak a szisztéma.
Ha már nyers hús: a bentlakókat, hiába mindössze 30 évet élhetnek, addig is táplálni kell valahogy. Erre egy „Doboz” nevezetű robot szolgál, ki hogyhogynem a külvilágból (egész pontosan a komplexum mellett elterülő óceánból) fogdossa össze a népesség élelméül szolgáló halakat, planktonokat, moszatokat. Csakhogy – ahogy nyílt utalást is tesz rá – az utóbbi időben már nem sikerült semmit kifogni a tengerből, elfogyott az utánpótlás, ehelyett kizárólag a szökni kívánó lábasjószágok akadtak a horgára, kiket mindegy szálig lefagyasztott a nehéz napokra.
Ez a motívum már egyenesen a Zöld Szója (Soyent Green) gondolatvilágát juttatja eszünkbe, melynek története szintén egy élelemhiány sújtotta világot mutat be, ahol az emberek a falathoz jutás érdekében totális függőségbe kerültek az államhatalomtól. Mind az kiderül – vigyázat, spoiler! – az emberek mindennemű tápanyagszükségleteinek kielégítésére hivatott, tudományosan kikísérletezett zöld szója valójában nem más, mint az éhen vagy öregségükben meghalt emberek – s esetleg különféle dögtetemek – őrölt, zúzott, pépesített testéből előállított pástétom.
A tragikus hirtelenséggel elapadó élelemkészlet egyenesen a biblikus intelmeket idézi fel részünkre: Isten figyelmeztet minket, hogy amennyiben a fenevad rendszeréhez maradunk hűségesek életünk során (ami a fennmaradását sehogy máshogy nem képes szavatolni, mint az emberek lelkének elrablása és a természet eleve rendelkezésre álló javainak kifosztása által), akkor csakhamar oly erejű nyomorúság köszönt a Földre, melyre a világtörténelem során nem volt példa. A tengerek, tavak, folyók élővilága teljesen elhal, a víz ürömmé (pl. ciánnal mérgezett, radioaktív vagy egyéb módon fogyaszthatatlan és tisztíthatatlan szennyvízzé) alakul.
Ennél borzalmasabb próféciákat is olvashatunk, amennyiben még mindig nem sikerül egyeseknek felfogniuk, hogy a rendszer mindennemű fenyegetőzése, büntetgetése ellenére a maga szolgái részére hozza el menetrendszerűen a pusztulást: az asszonyok saját gyerekeiket fogják megsütni és megenni, a férfiak mérgező dögtetemeket lesznek kénytelenek fogyasztani.
Remélem immár érthető, miért nem engedelmeskedünk a mindenféle vakcinamandátumoknak és NAV-felszólításoknak akkor sem, ha folyamatosan terrorizálnak minket és a létjogosultságunk felszámolására törekednek itt a Földön.
A hatalom célja minden korban, hogy feltétlen hódolatra és szolgálatra kényszerítse az uradalma alá tartozó peonokat. Mindezt kizárólag amentén képes elérni, hogy a bolygóból kisajátít, majd elzár a maga részére egy tekintélyes nagyságú területet, melyet aztán mesterségesen igyekezik a természethez hasonlatos módon berendezni, mert saját ötlete, fantáziája nincs. Eztán már csak az imádat (térdre borulás a hatalom istenség előtt) és a szolgálat kikényszerítése marad elvégzendő feladatául a rendszernek, mely törekvések beteljesüléséhez kiváló ösztönzőt jelentenek a génmódosító vakcinaprogramok, NAV-inkasszók, rendőrségi végrehajtások, illetve a söpredék népség megszégyenítő értékítélete, hogy aki nem elmeprogramozható rabszolga, az ne is egyék.
A logani „villalakók” hatalmas tragédiája, hogy – totalitárius szisztéma ide vagy oda – mindenki, aki nem a szökést és az automatikusan vele járó megsemmisülést választja, önként és saját akaratából járul az okkultista körmenethez eljárni a végső kárhozatot jelképező haláltáncot. Biztosra veszem, hogy a lelkiismeret szava napi szinten intézi felhívását a bent lakókhoz, s titkon senki nem élvezi igazán ezt a meglehetősen szorosan kontrollált diktatórikus hedonizmust.
Minderre temérdek utalást láthatunk a filmben: a főszereplők eredendő szkepticizmusát, a „valami nincs rendjén” folyamatosan az éterben lebegő, nyomasztó érzetét, az abszolúte rendellenes uniformizmus szimbolikus erőszakolásának szükségét a megkövetelt öltözéktől kezdve a minden körülmények közt steril és élettelen belső terekig bezárólag. Amely rendszer ennyire szabadságpártinak hirdeti magát, hogyan lehet mindennemű szemet kápráztató látványossága ellenére ily mértékben monoton, steril és konformista?
Felsejlik a színen a COVIDiktatúrába torkolló gondolkodási tilalom diktátuma is. Jessica megkérdezi Logantől: „Miért bűn a szökés?”, mire ő így felel: „Ilyesmire gondolni sem szabad.”. Nem szabad gondolkodni. Világos? Hódolj rabszolga, hajlongj a hatalom előtt, hajtsd fel az ingujjad alanyi jogon, de ha kérdést merészelsz feltenni, melyre való válasz nem szerepel az előre megfogalmazott sablonválaszaink között, akkor rémhírterjesztő vírustagadó Gődényista antivaxxer vagy, akit ki kell tiltani a létezés jogából!
Most már világos, miért került Logan száműzésre (a gyakorlatilag biztos halálba), miután egy talált tárgy kapcsán merészelt csak egyetlen nem rendszerkonform kérdést, ráadásul teljes zavarodottságban, értetlenségben és tudatlanságában feltenni? Fogalma sem volt szegénynek, hogy a keresztre való puszta rákérdezés automatikus halállal jár. Olyan tabu ez, melynek kapcsán azt sem szabad tudni, hogy ez tabu! Ha már tudomásod van valamiről, hogy tabu, akkor már meg is nevezted azt a dolgot, amiről beszélni sem szabad!
Mondanom sem kell, hogy a Logan Futása filozófiai üzenete első osztályú, ami aktuálisabb ma, mint volt annak 1976-os premierje idején!
Mi a helyzet magával a filmmel?
Egy lassan 50 éves alkotásról van szó, a benne szereplő lányok is mindegy szálig legalább kétszer átlényegültek már a tökéletes körforgást biztosító újszülöttekké. Ennyi idő elteltével nehéz lesz – a filozófiai szegmens kivételével – ajánlani ezt a darabot, olyannyira, hogy objektíve nem is állíthatom a Logan Futásáról, hogy kiállta volna az idő próbáját.
A forgatókönyv hemzseg a bakiktól és plothole-októl. A 120 perc során felbukkanó fordulatok, karakterfejlődések és felismerések egyikéhez sem vezet valami konkrét előzmény, a főszereplő Logan és Jessica nagy ébredése csak úgy spontán, minden előzetes jel nélkül megtörténik. Temérdek filmet láttam már, melyek klasszisokkal jobb munkát végeztek e téren, kiváltképp olyan jelenetek tekintetében, melyekben a szereplőknek egy általuk korábban soha nem tapasztalt világot kell megismerniük és abban boldogulniuk.
Az már csak a jéghegy csúcsa, hogy az eleve lyukaktól hemzsegő sztorit sikerült tovább kurtítani, miután a kedvezőbb korhatár-besorolás érdekében egy csomó leforgatott és egyébként történetbe illeszkedő jelenetet kivágtak nudizmus végett. Szerencsére én a rendezői változatot csodálhattam meg, amiben teljes hosszában szerepel a robottal való találkozás momentuma is, melyben a Jessicát játszó Jenny Agutter minden jó ízlésű hímnemű egyed szívébe és piszkos fantáziájába egyaránt nagy sikerrel lopta be magát. 🙂
Látvány szempontjából két ellentétes világot szemlélhetünk. Talán mégiscsak idejekorán született meg ez a film, mivel CGI híján a hedonista fiatalok paradicsomául szolgáló metropoliszt egy gigantikus makett reprezentálja. A Robot inkább emlékeztet az 1939-es „Óz, a Nagy Varázsló” bádogemberére, mint az egy évvel később napvilágot látott Star Wars felejthetetlen C3PO-jára és R2D2-jára. A speciális effektek oly nevetségesek, hogy egyenesen a Birdemic nevű „remekmű” legikonikusabb pillanatai juthatnak eszünkbe róluk.
Mindezekkel szemben a belső terek kidolgozása roppant pazarra sikeredett – egyfajta minimalista-futurista stílusban kerülnek prezentálásra. A szereplők és a sok száz statiszta által viselt ruhadarabok akár bármelyik modern tavaszi divatkollekcióba beillenének. Egyedüli kivétel Logan pizsamája, mely inkább nevezhető zakkant erdőszéli varázslók köntösének, mint valós ruhadarabnak, de ennyi azért még belefér.
A roppant foghíjas forgatókönyvvel és az ellentétek játékának nevezhető látványvilággal ellentétben a színészek alakítása abszolút kiváló. Mindkét főszereplő remekül hozza a maga által formált karaktert. Nem titok, Hogy Jessica karakterét Agutter helyett másik színésznő játszotta volna, kinek azonban nem volt meg a kellő kémiája a Logant alakító Michael Yorkkal. Mondanom sem kell, a csere telitalálatnak bizonyult. Az egyéb szereplők szintén kiválóak, ideértve a statisztákat is. Egyetlen kivételként Farrah Fawcett-et említeném (arcplasztikás jelenet), ki abszolút képtelennek bizonyult a lézer alatt fekvő főnöke láttán a szituációnak megfelelő reakciót adni, s néhány jelenettel később szintén alulteljesít az elvárásokhoz képest.
A körítéshez legtöbbször a különféle filmek sikerét és emlékezetességét meghatározó egyéb tényezőket szoktam sorolni, mint a mű filozófiai mondanivalója, a cselekmény nyomán levonható tanulságok, a zenei aláfestés és szinkron minősége, illetve a filmhez való kedvcsinálóul szolgáló marketing-és reklámkampány, de ide helyezném egy klasszikus film esetén a mű időtállóságának faktorát is.
Ahogy említettem, ez a darab talán még aktuálisabb is ma, mint régen, mivel megjósolta mindazon világot, melynek fojtogató, gyilkos ölelése egyre csak közelít felénk a maga falanszter-világával, 15 perces városaival, az elöregedő, s ennek nyomán „öreg-mentesítendő” társadalommal. Annak idején, 1976-ban a 30 év felettiek kiutálásának motívuma a vietnámi háború alatt elterjedt háborúellenes tüntetéseken gyakorta hangoztatott mantrából eredt: „Senkiben ne bízz meg 30 felett!”. A kor boomer hippijei megvetették az idősebb nemzedékek hagyományait, s támadást intéztek az őket háborúba küldő gerontokrácia ellen.
Mily keserves iróniája a sorsnak, hogy a 80-as évekre ugyanezen generáció vált az újonnan felfutó rablókapitalizmus és a komplett világot letaroló neokonzervativizmus (a 90-es évektől neoliberalizmus) első számú rabszolgahajcsárává.
A zene nem hagyott bennem maradandó nyomot, a viszonylagos ismeretlenség kapcsán pedig elmondanám, hogy a lehető legrosszabb időben látott napvilágot: pont a százmilliós költségvetési pénzekkel megdobált hollywoodi blockbusterek térhódítása előtt (mely pénzből igazi elsőosztályú klasszikust forgathattak volna, szükségszerű nadrágszíj-húzogatásoktól mentesen), ugyanakkor az alig egy év elteltével napvilágot Star Wars végleg a feledés homályába taszította ezt a szerintem nagy költségvetésű újrafeldolgozást mindenképp megérdemlő és iszonyat ütős filozófiai bázist felmutató alkotást.
A Star Wars premierjével pontosan annak a látványcivilizációnak az előszobájába érkeztünk, melynek betetőződését a Logan Futása tökéletes precizitással bemutatja.
