Ez a cikk 3 éve ragadt be a félkész írások mappájába, de mivel volna néhány gondolatom a mű kapcsán ennyi idő távlatából is, lássunk egy kis ismertetést a Joker című filmről.
Ahogy a méltán népszerű dakota közmondás tartja: nagy baj az agybaj! Kiváltképp, ha az egy komplett civilizációt fertőz körbe.
Nagyon nem szeressem a képregényfilmeket, így amennyiben Puzsérék nem ajánlották volna mintegy 2 órán keresztül, tutira skippeltem volna a Jokert. Micsoda tragikus veszteség lett volna!
Ki is ez a Joker, a Batman-filmek hírhedt pszichopata sorozatgyilkosa? Nos, se nem pszichopata, se nem sorozatgyilkos, pláne nem hírhedt… legalábbis eleinte. Joker az egyszerű, hétköznapi, unalmas átlagember, aki keresi a hozzá hasonszőrűek kegyeit. Minden maradék önbecsülését odaveti egy akármilyen minőségű munka „elnyeréséért”, szavazatáért négyévente krumplival és száraztésztával kedveskedik a szegény, választói akaratnak kiszolgáltatott politikus kaszt. Joker a tökéletes mintapolgár. Kizárólag akkor létezik, amikor erre utasítást kap, különben a kevéske megmaradt oxigént sem pofátlankodik elszívni a többiek elől.
Joker a tökéletes sztereotípiája ama embertípusnak, kiket a rendszer mint követendő példát állít a többiek elé. Kelj korán, járj el dolgozni, fizesd be a csekkeket, lásd el szegény, betegeskedő anyádat, s ne nyavalyogj. Fordítva, ha bajod van, inkább szűnj meg létezni, de ne terheld feleslegesen az ellátórendszert vagy rombold a többiek kedélyállapotát a negatív gondolataiddal.
Joker, valódi nevén Arthur Fleck, a társadalom szabadon taposható felmosórongyaként tengeti életét. Keserű sorsát és nehéz gyermekkorát láncdohányzása mellett a belőle olykor-olykor spontán kitörő kényszeres röhögéssel kompenzálja. E betegsége révén rendszerint magára vonja türelmetlen embertársai haragját.
Arthur ugyan szeretne ünnepelt humoristaként befutni, ami gyakorlatilag gyerekkora óta dédelgetett nagy álma, ám tehetségéből és lehetőségeiből csupán egy bohócjelmezre futja, melyben esve-kelve kénytelen különféle cégek hirdetőtábláit emelgetni a hűvös utcákon. Munkavégzése alatt suhancok egy csoportja jól elkapja, majd agyba-főbe rugdossa. Közben a tábláját is széttörik, melynek ára nyilván alanyi jogon kerül levonásra a főnök részéről Arthur következő hónapban utalandó fizetéséből.
Arthur ugyan tiszta csont és bőr, egyedülálló anyja által belé plántált neveltetése nyomán azonban egyetlen módszert volt képes elsajátítani komplett élete során a problémái leküzdésére: tessék szépen mosolyogni! Ne is törődj a nyomasztó tápanyaghiányoddal, a napról napra hanyatló mentális állapotoddal, a beteg lelkeddel, a társadalom ellenséges és gyilkos attitűdjével! Csak nevess, s mindennemű gondod-bajod egy csettintésre kámforrá válik!
Ha mégsem sikerül javítanod életeden a debil vigyorgásod meg a pozitív attitűdöd által, nyilvánvalóan azért vagy nyomorult, mert előidézted magadnak, ilyen a gondolkodásod, szándékosan vágod magad alatt a fát.
Arthur, ahogy egyre fogyatkozó erővel tűri a rendszer által rá rótt gyilkos igazságtalanságokat, egyre inkább kezd menekülni a keserű valóságból egy elképzelt tökéletes vágykép felé. Ebben anyja helyett a kedves fekete szomszéd nővel él, híres humoristaként az egész ország kedélyesen nevetgél a viccein, és még az elit körébe tartozó mitugrászok is elismerik az ő nagyszerűségét.
Hogy vágyai beteljesülést nyerjenek, természetesen folytatja tovább kényszerből a rendszer kiszolgálását – a változás bárminemű tényleges reménye nélkül.
Kétféle trauma nyomasztja igazán agyon. Az egyik, hogy nem tud semmit a valódi apja kilétéről, kinek személyét az anya rendre mint Thomas Wayne-t, a polgármesterjelölt milliárdost (s nem mellesleg a későbbi Batman apját) jelöli meg. A másik, hogy rendszeres pszichiáteri felülvizsgálatra szorul, kizárólag az orvosa által felírt gyógyszerek által képes megőrizni viszonylagos józanságát, a kényszeres nevetéstől eltekintve.
Csakhogy Arkham városát folyamatos megszorítások sújtják, s a korábban úgy-ahogy ímmel-ámmal fenntartott és működőképes OPNI bezárásra kényszerül. Kinn a külvilágban a társadalom egyre nyugtalanabbul viselkedik. Folyamatos tüntetések és randalírozások rombolják a közbiztonságot és a népesség hangulatát egyaránt. Szinte tapintható a feszült várakozás, mikor mindenki kollektíven egy mennyekből leereszkedő messiásra vár, aki rendet teremt Arkham City mételyező káoszában.
Akad is erre jelentkező. Thomas Wayne épp polgármesterjelölti kampányát folytatja, melyet Arthur anyja is figyelemmel kísér a tévében. Kiváló jellemzője a gyakorlatilag minden egyéb reményét feladó proletariátusnak, hogy a tévé az utolsó mentsvár, melyből egyszer talán deus ex machina módjára kiemelkedik a megváltó.
Gyönyörűen jellemzi a szituációt az Arthur és anyja közt elhangzó párbeszéd:
Anya: (Thomas Wayne) jó polgármester lesz.
Joker: Honnan tudod, hiszen nem beszélsz senkivel?
Anya: Jaj, hát nézem a híreket! Csak ő tudja megmenteni a várost!
Ahogy Arthurt a bohóc-incidenst követően nem sokkal elbocsájtják munkahelyéről, az „épelméjűségét” fenntartó legutolsó rozoga tartóoszlop is kirugdosásra kerül a talpa alól. Senki nem hinné, hogy vezet még lépcső lefelé, pedig ahogy Hamvas Béla megfogalmazta: a pokolnak nincs feneke, benne a zuhanás örök.
Arthur a belé tömködött gyógyszerek hatásának tova illanásával egyre inkább kezdi elveszíteni minden önuralmát. Nem azért kellett őt gyógyszerezni eddig sem, hogy ő maga képes legyen uralkodni az indulatai fölött: hanem azért, hogy az elnyomói zavartalanul hatalmaskodhassanak fölötte.
Mindent felforgató traumájának kibontakozása alkalmával Arthur egy csapat újgazdag brókerrel találkozik, kik kedélyesen röhögcsélik körbe a melléjük metróra szálló bohócot. A heveny piszkálódás, gúnyolódás hatására Arthur végül előveszi egykori kollégájától kapott stukkerét, s jól kiloccsantja az életét pokollá tévő burzsuj g**ik agyvelejét.
Arthur oly jellegű megkönnyebbülést érez, mint korábban soha. Végre van igazság a világon: ahogy az írások is megfogalmazzák, a bűn zsoldja a halál! Végre nem csak papolnak a klerikália képviselői a permanens elnyomatás következményeiről, hanem meg is történik az igazságosztás!
Arthur eztán több gyilkosságot is elkövet az őt végső összeomlásba sodró ellenségeivel szemben, ám a legborzasztóbb revanst saját anyja ellen veszi, aki egyetlen tanáccsal látta őt el egész életében, hogy a mosolygás és a pozitív hozzáállás minden problémát megold, ha beledöglesz is.
Anyja megfojtását azt követően eszközöli, hogy az őt várandós leányanya korában kezelő elmegyógyintézetben lekért papírok alapján kiderül: Thomas Wayne valójában nem Arthur apja. Tehát anyja egész életén át hazudott neki.
A folyamatok innentől megállíthatatlanok. Arthur, ki első gyilkosságait követően még nem bukik le, ehelyett egy rejtélyes bohócruhás gyilkos képét aggatják a hatóságok a körözési papírokra, fokozatosan egyre magasabb szintű népszerűségre tesz szert a forrongó köznép részéről. Aki az elit szempontjából halálos bűnöző, az a nép szemében Joker, a modern Robin Hood, aki revansot vesz az egész világot kifosztó és sanyargató milliárdos söpredék fölött.
A legcsattanósabb jelenetek a film vége felé zajlanak.
Láthatjuk, ahogy Murray Franklin, a város legnézettebb late night showjának műsorvezetője meghívja őt egy humorestet tartani, de csak azért, hogy a közönség kigúnyolja őt. Ennek szó szerint csattanós fináléjában éri el a film abszolút katarzisát, mely állapotot egészen a stáblista felgördüléséig meg is tartja.
Vörös esőt gerjesztő heveny moralizálását követően Arthurt rendőrautóval viszik az őrsre, ám eddigre már lángokban áll a város. Arthur végre megleli békéjét, mikor a törő-zúzó fiatalok hadát megpillantja.
Rendőr: „Ég az egész város miattad, nézz körül!”
Arthur: „Igen, látom! Hát nem csodaszép?”
A rendőrautót is jól szétkapja a mérges tömeg, Arthurt pedig kiszabadítja, majd felemeli az őt megillető helyére. Ebben a pillanatban születik meg Joker, az a fajta főgonosz, melyet egy Arkham City szintű bűnös város megérdemel.
A Joker, mint filmalkotás esetében egy komplett korszakot lezáró műről beszélünk. Megbukott a legutolsó, történelem végének behazudott rendszer, a liberális vadkapitalizmus. Innen már csak az apokalipszis van hátra, melynek előszele három hónappal a film bemutatóját követően meg is érkezett a koronavírus-riogatás képében.
Joker önmagában véve nem elmebeteg. Azért kellett személyiségének megbomlania, hogy alkalmazkodhasson az aberrált és emberiségellenes rendszerhez, melynek béklyója alatt vergődni kénytelen.
Eme állítás igazságára temérdek utalást találhatunk a filmben. Minden tényező, mely elmebetegégének kibontakozásához vezetett, a többi emberből vagy tekintélyszemélyektől származó manipuláció, autoriter követelőzés, erőszak és lelki terror következménye. Mikor a hivatalos papírok nyomán (hogy Joker hús-vér apja nem Thomas Wayne) megfojtja édesanyját, esze ágában sincs megkérdőjelezni a rendszer által kiállított dokumentumok igazságát, holott temérdek utalást és jelet találhatunk rá, hogy Thomas Wayne egyszerűen lefizette a pszichiátert, hogy az hamis születési papírokat állítson ki. Annak gyanúja is erősen érzékelhető, hogy Joker anyjának elmegyógyba vetését maga Wayne rendelte el, hogy megszabadulhasson a kellemetlen nőszemélytől és a vele való légyott nyomán született Arthurtól. Igen – spioler –, ez azt is jelenti, hogy Batman apja megegyezik Joker apjáéval, csak az anya személye különbözik.
Joker mást sem tehetett gyerekkorától fogva, mint szivacsként szívta magába az aberrált társadalom mindennemű bűneit és azok következményeit. Mindig mások elfuserált viselkedéséért kellett meglakolnia, rendszerint rajta csattant az ostor. Joker egy szinte tökéletes krisztusi áldozat, aki viszont nem részesülhetett Krisztus feltámadásának élményében, mert alapvetően egy istentelen és életellenes közegben kénytelen vergődni, saját magát is kénytelen-kelletten elzárván a kegyelem lehetősége elől.
Joker épelméjűségére a Batman univerzum egyéb darabjaiban is nyerhetünk bizonyítékokat. Ezt például Wikipédián találtam:
A Batman: Arkham Elmegyógyintézet című képregényben egy pszichiáter diagnózisa szerint Joker valójában nem őrült, hanem „szuper-épelméjűségben” szenved, vagyis, a modern világhoz túlságosan alkalmazkodik, amit lát vagy hall magáévá teszi, olyanná válik, ezért változik szinte naponta a személyisége.
A film legalább háromszori megtekintését követően levonhatjuk a tanulságot, hogy minden narratíva az uralkodó osztály narratívája, szart sem számít nekik az emberiség a taposás jogának kisajtolásán felül, hogy rendszerszintű problémákra nem létezik egyéni megoldás, hogy aki alkalmazkodik az elmebeteg társadalom elvárásaihoz, maga is elmebeteggé válik, hogy a Joker világának megfelelő forgatókönyvet az összemberiség mentális retardációjáról élőben megtapasztalhattuk a koronavírus-riogatás időszakában.
Arthur az, aki csillagos ötösre vizsgázik a rendszer – valódi – elvárásainak való megfelelésből, a Joker című mozifilm pedig ugyaneme érdemjegyet nyerte részemről osztályzatképp.
