Az alábbi soroknak semmiféle köze nincs a Revolife tematikájához. Kaptam viszont egy olyan álmot, melyet valamilyen oknál fogva kötelességemnek érzek megosztani, egyéb lehetőségeim híján pedig itt ez a magazin.
Az álom egy csakhamar bekövetkező magyarországi migránsinvázióról szól, mely nem olyan módon folytatódik le, ahogyan azt a jelenlegi pártállami propaganda láttatni kívánja.
A lényeg, hogy Magyarországot elözönlik a bevándorlók, kik szemlátomást békés céllal, menekültekként érkeznek az országba. A bevándorlók két nagy csoportra oszlanak, mégpedig feketékre és latinókra (vagy muzulmánokra?). Nem biztos, de inkább tűntek nyugati bevándorlóknak, mint keletieknek. Ezek a csoportok a komplett ország területét keresztül-kasul szabadon bejárhatják, viszont nem balhéznak. Ehelyett valaki vagy valakik által arra kötelezik a lakosságot, hogy az lássa el őket élelemmel és egyéb szükségleteikkel.
A harmadik csoport, ezek kiszolgálói nyilván a magyarok és egyéb fehér emberek lesznek. Nagy különbségek mutatkoznak viszont a három csoport ismertetőjegyei közt. Bár eredetileg jórészt szétszéledetten érkeznek az országba, csakhamar bandákba verődnek, s a két etnikai csoport, a feketék és latinók előbb-utóbb két különálló tömbbe verődnek. Nem barátkoznak egymás csoportjaival, de a magyarokkal sem.
Láttam egy eltévelyedett, bátortalannak tűnő latinót, ki kívánkozott volna a feketékkel barátkozni, s meghívni őket egy sörre, de azok elhajtották őt. Jöttek viszont az ő hasonszőrű társai, s így ő is hozzájuk csapódhatott.
A fehérek ezzel szemben nem rázódtak össze, hanem külön-külön, gyakorlatilag individuumokként igyekeznek teljesíteni a vendégek elvárásait. Olyan, mintha a szituáció ellenére is totálisan el volnának idegenedve egymástól.
Azt láttam az álom színhelyén (valamely faluszéle, ha jól vettem ki, valami kisebb folyó vagy patak melletti tanyasi falu a Fertő-tó környékén), hogy modern technika egyáltalán nincs a környéken, de nem tudom, hogy csak ott a helyszínen nem voltak megtalálhatók, vagy pedig a technológiai civilizáció felszámolódása végett hiányoztak a fejlett eszközök. Mindenesetre a lányok az ételt kézikocsikkal vitték a bevándorlók színe elé.
Mint említettem, balhé nem volt a helyszínen, a bevándorlók jelenléte viszont félelmet keltett a magyarokban. Jómagam is eléggé bizonytalanul viselkedtem a környékükön, viszont nem volt velük összetűzésem. Ha jól emlékszem, épp valamely tervem megvalósításán tevékenykedtem volna (talán fesztivál?), s az okozott fejtörést, hogy miképp lehetne szavatolni a rendezvény biztonságát, ugyanis semmiféle biztonsági személyzet, rendőrség vagy egyéb rendfenntartó erő nem létezett már(?).
Hozzátenném még, hogy az országhatárok szemlátomást felszámolásra kerültek, nem volt határellenőrzés.
Vegye ki mindenki, amit akar ebből az álomból, én ennyit tudtam elmondani. Más viszonyom nincs hozzá amellett, hogy ezt most publikáltam, mert sokan vélekednek úgy, hogy az álmoknak fontos jelentésük van, és meg kell őket osztani. Jómagam viszont soha nem foglalkoztam bevándorlókkal, migránsokkal, nincs viszonyom velük sem pro, sem kontra, így gondolom, másnak esetleg szolgálhat magyarázattal valamire ez az álom.
A bevándorlók viselkedése kísértetiesen hasonlított egy esethez, melyről a „The Century of the Self” című dokumentumfilmben hallottam. Ennek a magyar nyelvre soha nem fordított filmnek a szöveganyagát lefordítottam magyarra, viszont még nem publikáltam. Íme a vonatkozó szemelvény:
Wilhelm Reich halála után egy csapatnyi pszichiáter próbálkozott elméletei továbbgondolása révén új technikák bevetésével. Céljuk az volt, hogy az egyént felszabadítsák azon gátlásoktól és félelmektől, melyeket a társadalom plántált beléjük. Az Esalen Institute nevű központjuk egy kis kaliforniai hotelben volt megtalálható.
Fritz Perls, Reich tanítványa igyekezett finomítani a mester elméleteit. Az általa szervezett összejöveteleken arra kérte a résztvevőket, hogy engedjenek ki minden érzelmet, dühöt, haragot, mely bennük lakozik, és melyek kinyilvánítását a társadalom veszélyesnek látná. A démonidézések hangulatát idéző terápiákon az emberek összefüggéstelenül beszéltek, tomboltak, őrjöngtek, törtek-zúztak. Amiben Perls hitt, hogy e szeánszok által az emberek végre lehetőséget kapnak arra, hogy nyilvánítsák ki önnön belső énjüket, melyre a külvilágban nem volna lehetőségük. Az eredmény egy gátlásoktól és minden egyéb negativitástól felszabadult, autonóm egyén lesz.
A tönkrevert baloldal remetéi azon nyomban rácuppantak az új terápiára. A 60-as / 70-es évek fordulóján a kaliforniai Esalen intézmény vált az új pszichológia szellemi műhelyévé. Az ember teljes transzformációját ígérő “Emberi potenciál mozgalom” 8 éven belül 200-nál is több intézményben tartotta összejöveteleit.
A mozgalom csakhamar annyira kiterebélyesedett, hogy elérkezettnek látta az időt az új ember igényeihez igazodó politikai rendszerváltás végrehajtására.
Az első megnyerendő háború a rasszizmus ellen zajlott. Fekete és fehér bőrű embereket zártak össze egy nagyobb szobába, majd megkérték őket, hogy minden dühüket, minden frusztrációjukat eresszék rá egymásra. Olyan szidalmakkal is nyugodtan illethették a másikat, melyek kimondására a nyílt utcán nem volna bátorságuk. Ezek voltak az Esalen intézmény legkeményebb terápiái. Nem kívánt fejleménye volt a kedélyes teadélutánoknak, hogy a feketék gyakorta egymással összebratyizva, kórusban oltották a megszeppent, individualizálódott fehéreket.
A terápia teljes kudarccal végződött. Az intézménybe rángatott feketék egyenesen identitásuk elleni támadásnak vélték a terápiát. Ők nem akartak individuumok lenni. És hogy miért nem? Mert valódi összetartó erejük a csoportidentitásuk volt, vagyis hogy ők feketék. Ha ezt is elvesztik, szinte semmijük nem marad.
Az emberi potenciál mozgalom inkább más csoportok megszólításával próbálkozott.
