Ez az ajánló tavaly őszről maradt a publikálatlan cikkek mappájában, amikor még „Őszi karanténmozi: ezt nézd meg otthon, ha nincs vakcinaigazolványod!” elnevezést kapta. Mivel még túlontúl magas is volt a COVID-riogatással foglalkozó cikkek aránya, ez az írás rendre hátrébb sorolódott a fontosabb tájékoztató írások mögött.
A tartalom továbbra is aktuális és érdekes, ám az apropó nem. Természetesen a COVIDiktátorok vérmes viselkedésére alapoztam az összes ismertetőt, de a sorolt filmeket ennek a – remélhetőleg végleg gödörbe lövetett – aktualitásnak a hiányában is érdemes megnézni! Ez az ünnepi filmajánló a hatalom mindennemű tervéről lerántja a leplet. Ne higgyük, hogy a COVID neve alatt felfutott aljas tömeggyilkos terror az egyetlen adu ász a rendszer paklijában!
Alább változatlan formájában az eredeti, 2021 októberében íródott ajánló.
Továbbra is sokan vagyunk még egészséges emberek, akiket az egészség nevében a betegek ellenében kitiltottak azon közösségi terekről, melyekre – a vakcinaútlevél szerint – kizárólag betegek tehetik be a lábukat, hogy az egészségesek ne fertőzhessék meg őket.
Jobb lehetőség híján tehát nem megyünk többé a kizsákmányoló rablógyilkos munkahelyekre rabigáskodni, nem fizetünk adót és nem engedelmeskedünk többé a terrorista COVIDiktárorok parancsának. Nem tereljük vagonokba az oltatlan egészségeseket, nem visszük gázkamrába az elmebeteg és gyilkos korlátozások ellen felszólaló tudósokat, magánszemélyeket, spirituális embereket. Nem verünk sok százezres bírságot helytelen maszkhasználatért a létminimum alatt tengődő kisnyugdíjasra és nem lehetetlenítjük el a kisvállalkozások működését az egészség megőrzése nevében – persze, ha alkalmazzák a karhatalmi terror révén aláírt vakcina-diktátumot, akkor megérdemlik azt a csődöt, amit az egészséges emberek kitaszítása, illetve a józan munkaerő elüldözése keletkeztet számukra.
Mindezek helyett bepöccintjük szépen a tévét / laptopot / okostelefont, és digitális videótékánkba helyezzük a következő filmek valamelyikét, melyek, ha nem is szánt szándékkal, de meglehetősen hiteles, kiváló, valamint az ostoba „hiszem, ha látom” embertípus részére is felfogható módon tárják elénk az elmúlt közel két év koronavallásának valóságát, valamint annak keserves következményeit.
Elpusztíthatatlanok (They Live) (1988)
Az Elpusztíthatatlanok a világ legzseniálisabb, háttérhatalmat leleplező filmje! Annyira egyszerű és primitív B-movie, hogy üzenetét még a legalávalóbb suttyó proli is könnyűszerrel megérti, és miközben ébredezik a keserű valóságra, jót fetreng a röhögéstől!
A film egyes jelenetei igazi globális mémekké terebélyesedtek az utóbbi évek során. Például a főhős napszemüvege, melynek segítségével látja a tényleges valóságot, a teljes metropoliszt behálózó színes plakáttengerre bámulva megmutatja azok tényleges, fekete-fehér üzenetét:
Alkalmazkodj! Fogyassz! Szaporodj! Nézz tévét! Vásárolj! Ne gondolkodj! Aludj! Engedelmeskedj a hatalomnak! Vágd sutba a képzelőerőd! Tarts távolságot! Hordjál maszkot! Oltasd magad!
Megjelenik még a filmben a tudatmanipulációra való egyértelmű törekvés a tévé, valamint a közterekre kihelyezett (5G) szatellitek révén.
Hinni fogunk a vezetőink szavában! Nagy reményekkel nézünk szembe azzal, ami jön! Az oltás az egyetlen megoldás! Aki egészséges, az vírustagadó!
További zseniális, ám kevéssé értett mozzanat a filmtörténelem leghosszabb bunyós jelenete, mely a rendező John Carpenter szerint az emberiség felébresztésére való reménytelen, hiábavaló, sziszifuszi küzdelmet jelképezi, melyet viszont mindenképp le kell folytatnunk, amennyiben szeretnénk a Föld bolygót visszavenni az uralkodó pszichopata osztálytól, melyek mintha nem is tartoznának az emberiség kötelékébe, hanem tőlünk különálló, idegen fajt alkotnának.
1984 (1984)
Szerintem nem kell bemutatnom minden idők talán legismertebb – és legaktuálisabb – disztopikus regényét, George Orwell 1984-ét. Kevesebben tudják, hogy a remek könyv alapján egy – minden tekintetben méltó – film is készült, mely roppant fondorlatos húzással 1984-ben debütált a mozikban.
A regény egyes kifejezései gyakorta hangoztatott szállóigék lettek, mint a Nagy Testvér, az újbeszél, a duplagondol vagy a gondolatbűn fogalma.
Sokan a mai világban nem szeretnek vaskos regényeket olvasni (bevallom, magam sem kedvelem a fikciós irodalmat), azok filmadaptációi viszont gyakorta bizonyulnak súlyos mellélövésnek. Az 1984 nem ilyen: a film cselekménye, hangulata és díszletvilága egyaránt harmonizál azzal, amit a könyv olvasása során elképzelhetünk.
Aki tudni szeretné, miféle jövőt szán részünkre a hatalom, az mindenképp nézze meg a filmet. Azt azért hozzátenném, hogy mint az a II. világháborút követő történelem menetéből kibontakozott, az Orwell-lel egy időben alkotott és vele gyakorta vitába szállt Aldous Huxley jóslatai inkább beváltak. Ő azt állította, a nyílt színi terror és az emberiség tudata feletti erőszakos hatalomátvétel helyett, mely jövőképet az 1984 vázolja fel, a hatalom találni fog olyan módszereket – akár gyógyszeripari kemikáliák, akár manipuláció, megtévesztés vagy tudatbefolyásolás révén –, melyek által az emberek rávehetők lesznek arra, hogy önként vonuljanak be a rendszer börtönének láthatatlanná tett falai közé, ott verés és csonkolás szüksége helyett tudatot eltompító mérgek, valamint kábítószerek kötelékében agonizáljanak, majd a megsemmisítésük is véghez vihető egy afféle fájdalommentes koncentrációs táborban, például lélegeztetőgépre tétel révén a jóságos szeretet és gondoskodás nevében.
Nem azért utasítja el ugyanis a legtöbb ember a gyilkolást és az erőszakot, mert annyira rendben volna az erkölcsi értékrendjük (képmutató módon persze mindenki ezt állítja), hanem szimplán mert nem szeretnének szembesülni a másik ember szenvedésével, fájdalmával. Amennyiben az emberek elidegeníthetők volnának egymástól, illetve biztosítható volna, hogy egy népirtás a többségi lakosság által belátott valóságmezőn kívül valósuljon meg – tehát főbe lövés előtt elintézik, hogy ne látszódjon és ne hallatszódjon a megölni kívánt áldozat haláltusája –, senki egy rossz szót nem szól majd a népirtók ténykedése ellen. Napjainkban már az se baj, ha valaki a környéken üvölt sírva segítségért – csupán felhangosítjuk a tévét, és a probléma máris megszűnt létezni.
A Sziget (The Island) (2005)
A halálos pandémiák által eluralt Földön egy rakás túlélő tengeti roppant banális, értelmetlen protokollok és szabályok általi fuldoklásban monoton, steril és üres életét. Mint azt az atombunker lakói mind jól tudják, a földfelszín a számtalan járvány által teljességgel élhetetlenné vált. Az egykor burjánzó élővilággal átitatott sárgolyón egyetlen biztonságos kis paradicsomi sziget maradt, ahol a túlélők kijutván a bunkerből békében élhetnek, és még szigorú egészségügyi protokollokat sem kell betartaniuk.
Igen ám, de akad egy kis bökkenő: a sziget roppant kis méretű, ezért csak kihalásos alapon, illetve szülni készülő nőknek lehet oda eljutni. Így a bunkerlakók között nagyjából heti rendszerességgel sorsolást rendeznek, ahol egy szerencsés (sorszámmal azonosított) személy nyeri el a világraszóló lehetőséget, hogy egy elhunyt idős ember helyére lépvén a sziget lakója lehessen.
A történet további menetéről sajnos nem lehet minden illúziót szertefoszlató spoilerek nélkül beszélni, mindenesetre talán nem árulok el nagy titkot azzal – hiszen különben a film 15 perc után véget érhetne –, hogy sem a bunker, sem a Sziget nem az a hely, mint amit az ezen létesítményeket benépesítő személyek hisznek.
Van viszont média, propaganda, riogatás, totalitárius megfigyelés (utóbbi természetesen a bunkerlakók védelme és egészsége érdekében), valamint a Szigetre jutás sorsolásának lebonyolítása körül sem stimmel minden.
Hogy milyen hely a Sziget, és miféle szerepe van neki a bunkerlakók szempontjából, természetesen szép lassan bontakozik ki a cselekményben. Azt azért remélem nem hiszi senki, hogy a hatósági karantén, kötelező távolságtartás, PCR teszt, nanorobotos „védőoltás”, fenevad bélyege mind kizárólag a mi egészségünk, meg persze a drága nagymama védelme érdekében kerültek bevezetésre – ahogy a filmben sem.
Szexmisszió (Seksmisja) (1984)
Sokaknak most nyilván nem fér a fejükbe, hogy kerülhet ebbe a válogatásba a Szexmisszió című film, pedig közvetett módon jóval több köze van korunk förtelmes COVIDiktatúrájához, mint gondolnánk.
A keretsztori szerint a tudománynak köszönhetően (halleluja!) lehetővé vált az emberek hibernációja, mely kísérletre két önkéntes főt toboroz az azt feltaláló labor. Kuppelweiser professzor, a hibernáció agytrösztje rendben végre is hajtja a műveletet a két kiválasztotton, akik hibernáló kamrája aztán néhány év elteltével valóban felnyílik – csak épp egy teljesen más világra, mint amire számítottak.
Mint kiderül, a két szerencsétlen – a hibernációnak köszönhetően – túlélt egy atomháborút, melyben a világ teljes férfi lakossága kihalt. Az 50 évvel távolabbi jövőben már kizárólag nők élnek, akik tudományosan meghatározott rendszeres napi rutinjaikat végzik az étrendtől kezdve a gyógyszerek és vitaminok szedésén át a testedzésig bezárólag. A csecsemők lombikpropgram révén, mesterséges keltetőkben jönnek világra, akik természetesen mind kizárólag nőneműek lehetnek. A történet legnagyobb része egy atombunker mélyén zajlik, ami a háború utáni kor gyakorlatilag egyetlen biztonságos menedéke, kimenni a felszínre életveszélyes és tilos.
E világban nincs sem intimitás, sem privát szféra, van viszont rendszeres fertőtlenítés, kézmosás, maszkhordás és karantén. A kihalt férfifaj felfedezett élő fosszíliáit is úgy kezelik, mint a leprásokat, kényszeres törekvéssel az alapos higiéniára és az előírt távolságtartásra.
Mint minden disztópiában, úgy ebben a filmben is kiderül, hogy nem a steril és élhetetlen atombunker alkotja a teljes univerzumot, ugyanakkor megfelelő tekintélyszemélyek ukáza alapján, valamint a technológia által biztosított totális ellenőrzés révén megvalósítható a tökéletes buborék-világ, melyben nincs vírustagadás, nincs tudományellenesség és nincsenek anti-vaxxerek sem – egész addig, míg a menetrendszerű krach be nem következik, és a narratíva végleg össze nem omlik.
