Kissé meglepett, hogy nevezett műből mozifeldolgozás készült a Netflix pátyolgatásában, hiszen már több alkalommal is mozivászonra vitték a „Nyugaton a helyzet változatlan” című regényt.
Azért mégsem ablakon kihajított pénz egy újfajta értelmezés bemutatása, mivel jelen alkotás az 1930-as, illetve 79-es feldolgozásokhoz képest más dimenzióját mutatja be a háború poklának.
A 30-as filmet nem láttam, a 79-esről viszont meglehetősen szép emlékekkel rendelkezem. Nem pusztán az imponált benne részemre, hogy a méltatlanul alulértékelt jelentőségű első világháborúban játszódik, de a meglehetősen dramatikus történetvezetésre hangolt forgatókönyv is nyújtott kellemes meglepetéseket. Kedvenc jeleneteim a film első hányada, amely a kiképzőtáborban zajlik, a vége felé történő motívum, mikor a német katona közvetlen közelről kénytelen szíven szúrni a francia ellenlábasát, illetve a legvégső jelenet, melyet nem spoilereznék el.
A három csúcspont közül mindössze a második – a francia ellenséggel való szoros ölelkezés – kapott helyet az új filmben, a másik kettő negligálásra került. Logikusan ez azt jelenti, hogy másféle végjátékot kapunk az új műben, mely véleményem szerint alulmúlja a régebbi mozi befejezését.
A film a „lassan és unalmasan indul, de aztán bemelegszik” vonalvezetést követi. Ebből következőleg érdemes egy ültünkben végig nézni az alkotást, különben a heveny ásítozgatásokra indokot szolgáltató első félórát követően biztos nem szánjuk el magunkat a folytatás mellett. Pedig nagyon is érdemes!
Ez a darab nem más, mint az állati szint alá züllés dokumentumfilmje. Ennyire brutális látványvilágot, mely ily mértékben állítja be az embert korlátlan mennyiségben darálható, perzselhető, vagdosható árucikknek képernyőn még nem láttam korábban. Videójáték formájában igen, más műfajú filmként szintén, de háborús moziban talán soha.
A látvány idomul a sztorivezetés kívánalmaihoz. Nekem első blikkre egy darkosabb, csaknem monokróm Battlefield 1 ugrott be a képi világ kapcsán, melyet azért szokni kell első körben. A visszafogott színvilágnak és az alkalmazott radikális kontrasztnak hála tényleg egy kicsit videójáték-szintűnek tűnik a látvány. Eme percepciót a kissé környezetidegen vér szintén megerősíti.
Az 1979-es regény-feldolgozás, ahogy a kor háborús mozijainak többsége, inkább a lélekre kívánt hatni. A 60-as / 70-es évek hasonszőrű alkotásai javarészt dramatikus húrokat pengetnek. A 90-es évektől aztán átvette a stafétát a háború iránt éreztetett pátosz, az öldöklés iránti fanatikus rajongás, ami hála az égnek, a folyamatos provokációk ellenére megmaradt a virtualitás szintjén.
A 2022-es adaptáció üzenete egyszerű, mint a százas szög, még a hülye is megérti, ha látja. Ha szereted a háborút, akkor menj szépen és élvezd az elviselhetetlenül monoton étrendet, igyad a lövészárokban összegyülemlett iszapos és fekáliás szennyvizet, tartsd két kezedben a lógó beleidet, amíg meg nem érkezik a szanitéc a hullazsákkal. A háborús romantika és a mellé költött hazafias rigmusok hangulatát növeli a géppuskák folyamatos durrogása, a végső haláltusájukban a mamájuk után kiáltozó fiatal katonák agóniája.
A régi filmalkotások az érzéseinkre kívántak hatni: érezzük át, mit jelent katonának lenni a pátoszos háború-romantika leple mögött. Fejünkbe ültették, hogy az általunk hiábavalóan hajszolt szeretetet, jólétet, lelki üdvösséget nem a frontvonalon kell megszerezni, költsenek akármilyen szirupos mázzal átitatott nótákat a hős katonák és vitéz tábornokok erényeiről.
De a mai, gyakorlatilag tökéletesen szeretet nélküli világban mi a helyzet? Hogy lehetne egy gyűlölködő, fröcsögő, agyhalott zombihadat meggyőzni a háború hiábavalóságáról? Pontosan úgy, ahogy ez a film teszi: iszonyat nyersen, brutális realizmussal átadván a mondanivaló lényegét.
Akármilyen szar is ez a világ, a háború nem szabadulás, hanem a legutolsó szög az emberi civilizáció koporsójába. Nincs semmi fenséges abban, mikor egy szál kolbászért legyilkolnád a szomszédod. Sem te, sem a hazád nem válik nemesebbé a háború által. Te vágósertéssé alakulsz, országod pedig romhalmazzá. Adhatod a Janit, hogy így meg úgy kibelezed az ellenséget, de mikor szemtől szembe vagy kénytelen tőrt mártogatni a felebarátod testébe, nem biztos, hogy az általad olyannyira vágyott élmény lesz a folyamat következménye.
Ezt a filmet tiszta szívből ajánlom minden háború-fanatikusnak, akit érdekel a történelem eme elveszett szeletkéje, és aki nem irtózik szembe nézni szeretett fajunk valódi arcával, amikor – legalább alkalmanként, néhány éven át – van lejjebb számára az állatnál is.
