A fogalmatlan közgazdászok a kezüket tördelik, hogy megfejtsék a munkaerőhiány titkát anélkül, hogy a mélyben megbúvó gyökérokokra vetnék tekintetüket. Ezek egyike fájdalmasan egyértelmű: a gazdaság immár kizárólag a felső 10% részére képez működőképes rendszert. A munkaerő tőkévé konvertálásának vágya csak annak elérhető, aki eleve vagyonos.
Ennek köszönhetően az értelmes emberek szépen kicsatlakoznak a szabvány munkakultúra adósrabszolgaság-túlóra-taposómalom szentségtelen hármasának rendszeréből.
A bugyuta közgazdászok, beszélő fejek és politikusok nem mernék beismerni, hogy a magas végzettség és a kemény munka nem jelent belépőt a középosztályba. Legfeljebb a globális vállalatok által rájuk oktrojált elviselhetetlen munkateher, megfizethetetlen albérletek és a többek közt diákhitel révén magasan tartott megélhetési költségek világa az elérhető úticél.
Más szavakkal, a tanulás és szorgalmas munka kultusza csődöt mondott. Mindegy, milyen keményen dolgozol, megélhetési költségeid magasabb ütemben növekednek a fizetésednél. A nagyvállalatok magasztos PR-szólamainak színfala mögött az alkalmazottak jólétének fontosságáról a legkegyetlenebb kizsákmányolás zajlik. Ahogy az állam is csak akkor nyalja az adófizetők seggét, amikor azok csomagolnak, úgy a cégek is kizárólag azt követően kezdik el értékelni a szorgos munkaerőt, hogy végleg kiégnek és örökre elhagyják a nagyvállalati ültetvényt.
A tanulás és kemény munka nem pusztán üzletileg, de egészség szempontjából is vakvágány. A rendszeres túlóráztatás mind a fizikai, mind a mentális állapotunkat alaposan kikezdi. Először szép lassan, aztán jön a hirtelen összeomlás.
Pénzügyileg a végtelen infláció, valamint eszközbuborékok sokasága szavatolja, hogy a fiatal munkaerő (ha egyáltalán megengedheti magának) kénytelen legyen a buborék csúcsán lakást venni és reménykedni, hogy az nem pukkan ki – ám mivel a buborékok természete rendre az, hogy tova illannak, a fiatalság becsábítása a túlárazott részvények, hulladék-kötvények és házak világába totális téboly. A valódi vagyon építése helyett buborékok tengerében félkarú rablózni kegyetlen önárulás. A buborék-vagyon valódiságában hívő áldozatok örök életre megsemmisülvén ábrándulnak ki a rendszerből, és hagyják azt ott, vagy esnek a tartós rezignáltság, depresszió, valamint öngyilkosság gondolatkörének csapdájába.
Annak ködfátyol-reménye, hogy majd vár ránk valahol egy biztonságos menedék a pukkanó buborékok golyózáporától távol persze sokakat tart a rózsaszín felhők övezte fantáziavilágban. Mivel ez minden idők legnagyobb buborékja (MILB), a stratégia rövid távon valóban sikeresnek bizonyulhat, hiszen a gigantikusra fújt ballonok egymással összetapadván minden eszköz és vagyon kategóriában magasra röpítették a Hindenburg-Zeppelineket.
Ám roppant kevés újonnan avanzsált milliomos rendelkezik tapasztalatokkal vagy emlékekkel a kipukkanó buborékok kapcsán, így aztán a nagy csinnadrattával zajló finálé is felkészületlenül éri majd őket. Amilyen nagyra növekedett és magasra szállt a buborék-Zeppelin, akkora mértékű zuhanást és földbe fúródást lesznek kénytelenek elszenvedni a léghajó kapitányai.
A bepalizott újgazdagok ellenében más jellegű valóságot élnek az eleve vagyonosok. Amikor apuci pénze állja a felsőoktatás és lakás árát az életre megnyomorító diákhitel és jelzálog ellenében, a vörös királynő futóversenyére benevezett reménytelen álmodozókat, kik minél inkább takarékoskodnak, annál nagyobbra nő a fedél ára, gyakorlatilag teljesen érdemtelenül is utcahosszal hagyják le a versenyben.
A családi vagyon egyéb ingyen ebédek sokaságát is biztosítja a szerencsés lurkónak. Családi nyaraló, befektetési alapokból származó kamatok, kapcsolati hálók, Alumni-programok, vagyoni alapú titkos klubtagságok mind a milliárdosok fattyainak bebetonozott pozícióját dúcolják alá az alázatos és szorgalmas, tehát szerencsétlen lúzer rabszolga középosztállyal szemben.
A már eleve gazdagok életszínvonalának elérésére való törekvés egyenes út a frusztráció és kiégés felé, mivel a szakadék túlzottan elmélyült. A dúsgazdagok fondorlatok sokaságait vetik be alanyi jogon a felkapaszkodni igyekvőkkel szemben a gazdasági machinációktól kezdve egészen a politikusok zsebbe helyezéséig bezárólag, akik a burzsoázia teljhatalmát és a lakosság további megnyomorítását biztosító törvényeket hozzák. Akik jelenleg a MILB kaszinó játékszenvedélyét élvezik, egyelőre nyerésre állnak, de egyre izzasztóbbá válik minden egyes nap a 22-esre tenni és arra apellálni, hogy ma is jó helyre fut be a rulettgolyó.
A sebesség, mellyel a gigantikus adósságok révén összetákolt fantomvagyon kártyavárszerűen omlik a porba, szinte felfoghatatlan, és teljesen felkészületlenül éri majd a MILB kaszinó félkarú rabló-függő áldozatait.
Más szavakkal, a spekuláció által a vagyonos osztály kötelékébe való tartozáshoz váltott bérletjegy hamarosan lejár, és a rulettkerék előtt ácsorgók pucér seggel lesznek kidobálva a kaszinóból.
Akinek viszont maradt némi esze, az már rég nem a karrierrel meg a hasonló fiktív délibábok kergetésével van elfoglalva, hanem a menekülési útvonalakat keresi a rendszerből.
A kicsatlakozásnak számos útja létezik, és nincs az a pártállami terror, melynek révén megakadályozható volna a teremtőnk által biztosított szabad akarat érvényesülése. Ha nincs más lehetőség, hát elnyerjük a szabadságot illegalitásban: beszüntetjük a termelést, leállítjuk az adófizetést és a bennünket bírságokkal, vakcinákkal, nyomorgató törvényekkel rabszolgaságban tartani szándékozó burzsoázia, terrorisztikus bürokrácia meg bűnöző rendőrség, illetve a gombnyomogatás révén gyilkoló politikus gárda szépen éhen hal.
A gazdagok és az ő minionjaik felkészületlenek a tömegesen kicsatlakozó okos emberek hadára. Szánalmas naivitásában azt képzeli a technokrata osztály, hogy egy néhány dolláros fizetésemelés majd visszaédesgeti az átvert értelmiséget a bér -és adósrabszolgaság nyomorúságába. Az egyre satnyább ábrázatú belengetett marharépák vajmi kevés szolgálatot tesznek a kiégett munkaerő visszacsábítására a milliárdosok tovább gazdagításához a kvázi semmiért cserébe. Hatalmas sokk lesz az uralkodó osztály számára, hogy csak mert a népirtó törvények ezrei révén biztosított status quo számukra gyümölcsöző, a nyakló nélkül taposott áldozataik is ugyanezt fogják továbbra is gondolni.
Tetteik gyümölcse hamarosan beérésre és tálalásra kerül. Minden, amit korábban betonbiztosnak hittek, most léggé alakul.
Tudjuk, hogy közel vagyunk a pillanathoz, melyben minden sziklaszilárdnak hitt dolog köddé válik, mikor rendkívüli üzemzavarok válnak megszokott napi rutinná, és a hírcsatornák által keltett benyomások a záporozó események kapcsán nem okoznak nagyobb hullámot egy szokványos utcai pletykánál. 4 milliónál is több amerikai hagyja ott munkahelyét minden hónapban, és a reakció: hát, öhm… munkaerőhiány, blablabla… nem lesznek játékok karácsonyra, ó jaj, micsoda nagy a baj, blablabla…
Ezek hatalmas számok. Több mint tízmillió új munkahely, 6 millió felvétel, ugyanennyi kirúgás, valamint 4,3 millió felmondás.
A nagyvállalati média mindezt örömhírként tálalja, hogy a szárnyaló gazdaságnak köszönhetően végre sokaknak megadódott a lehetőség, hogy feljebb lépjenek a ranglétrán egy jobban fizető állásba. Ezért mondanak fel. Tudjuk, hogy mindjárt elérjük a szakadékot, mikor az összeomlást instant módon alakítják át vidám sztorivá, melyben napról napra egyre jobb és fényesebb lesz minden.
A valóság, melyet semelyik bársonyszékben csücsülő szarláda nem merne elismerni, hogy munkások milliói menekülnek el a rendszerből, és többé nem térnek vissza. Egy ellenkező irányból zengő tündérmese szerint meg amint a segílykék és a járvány nyomán osztogatott munkanélküliségi adományok lejárnak, a semmirekellő lusta disznó munkaerő majd térden állva fog könyörögni a milliárdosok színe előtt valami megalázó és nyomorult állásért, persze minimálbérért és juttatások nélkül.
A munkaerő egy jelentős hányada bemutatta középső ujját a rendszernek, egy másik részük pedig oly mértékben kiégett az állandó túlórázás és a fertelmes nyomás miatt, hogy teljesen taccson vannak: képtelenek többé ebben a tempóban és ilyen sokat dolgozni.
Ez persze a milliárdosokat, seggnyalókat, apparatcsikokat, gyagyás Tódikat mind egy szálig feldühíti: hogy merészelnek megszökni a kényszermunkából? Az egész gazdaság ama sivár választékra épül, hogy fogadd el a rabszolgamunkát, amit nyújtunk, vagy halj éhen.
A Szilícium-Völgy „innovációja”, hogy a választás illúzióját nyújtja ebben a kényszermunka-rendszerben. Hála a Gig Economy-nak, szabadon választhatsz az egyes számú gulág (megalázó bér, sok túlóra, zéró juttatás és zéró biztonság), valamint a kettes számú gulág (megalázó bér, sok túlóra, zéró juttatás és zéró biztonság) között.
Váó! Ki gondolta volna, hogy a választás ennyire meghatározó egy ember életében? Ugyanígy, ha nem engedheted meg magadnak többé az albérletet, lakhatsz a kocsidban, ha egyáltalán van olyanod, vagy kidekorálhatsz egy konténerlakást, esetleg örökölhetsz egy roncs lakóautót valakitől, aki nem váltott magának retúrjegyet a hullaházból.
Hogy az újfeudalista földesurak választásokat ajánlanak fel az adósrabszolgák részére, nevetséges volna, ha az eredmények nem lennének siralmasan tragikusak. Az újfeudális status quo oly mértékben el van foglalva a munkatáborból szökdöső renitensek összekapkodásával, hogy nem veszik észre: körülöttük minden betonbiztosnak hitt rang és vagyon levegővé válik.
