A kávéval szemben két alapvető tényállítás megdönthetetlennek tűnik: stimuláns szerként felpörgeti az embert (kivéve persze, mikor a gyártók a lágy lankák harmóniáját kívánják felidéztetni velünk a hajnali műszak előtt), valamint, hogy nagyban rombolja az alvásminőséget. Egy újonnan publikált kutatás mind a két megállapítást alaposan próbára teszi.
A stimuláció művelete ugyan tény, ám a közhiedelemmel ellentétben nem a testi működésünket pörgeti fel igazából a kávé, hanem az agyét. A D-vitamin esetében már érintettük a témakört, hogy a neuroplaszticitás mértéke határozza meg, agyunk különféle idegrostjai milyen mértékben képesek átalakulni a környezetből érkező kihívások hatására, hogy azok megoldása kognitív síkon a lehető legolajozottabban menjen végbe. Lényegében az agy – amennyiben szervezetünk nincs híján a rendkívül fontos tápanyagoknak, vitaminoknak – saját magától képes alakítani saját struktúráján, kiváltképp az idegrostok összeköttetésén, valamint a fehér -és szürkeállomány arányán.
A kétféle massza közti különbséget igazán emberes meló elmagyarázni egy laikus részére. Legfontosabb információ e cikk szempontjából, hogy a szürkeállomány elsősorban a külvilágból eredő ingerek feldolgozásáért, illetve a rájuk való reakciókért felel – tanulás, figyelem, mozgás, memória, koordináció –, míg a belső területeket elfoglaló fehérállomány elsősorban ingerület-átvívő szereppel bír, valamint az érzékelésünket szabályozza, vagyis a belső viselkedésünk, gondolkodásunk befolyásolója.
A szürkeállomány nagyobb mérete megfontolt, óvatos attitűdöt hív életre, míg annak zsugorítása tettre készebb, kockázatvállalóbb személyiséget farag belőlünk, úgymond kevésbé törődünk a külvilág dolgaival.
Így kerül látókörünkbe a kávé. A University of Basel 20 önkéntes bevonásával végzett klinikai vizsgálatában (melyben az alanyokat agyi aktivitást élőben mutató MRI vizsgálatnak is alávetették) a rendszeres kávézóknál csökkent nagyságú szürkeállományt mértek a koffeint nem fogyasztó kontrollcsoporthoz képest.
Emiatt érezzük hát, hogy a kávé feltölt minket energiával, úgymond „tettre kész” embert farag belőlünk. A külső ingerek szerepe viselkedésünk formálása szempontjából lecsökken, és elkezdjük inkább saját kezünkbe venni a dolgokat.
Felmerülhet a kérdés, hogy a szürkeállomány-zsugorodás visszavonhatatlan tulajdonsága-e a kávéfogyasztó egyéneknek? Ugyanezen alanyoknak a déli lankák csodálatát követően tíz napon keresztül placebót osztogattak. Mindennek hatására agyuk szürkeállomány-szintje probléma nélkül állt vissza eredeti állapotába. Az átalakító tevékenység tehát ideiglenes, és bármikor visszavonható, amennyiben abbahagyjuk a kávéivást.
A fehér -és szürkeállomány arányának kérdése nem túl gyakori beszédtéma a kedélyes baráti kávézgatás közben, annál inkább az alvás minősége. A népszerű hitrendszer szerint a kávé nagyban rombolja az alvás minőségét, és fél nap után nem is volna szabad többet inni belőle, amennyiben szeretnénk éjjel a lehető legnagyobb nyugalomban alukálni.
Meglepő módon a kutatás eme dogmát nem erősítette meg, a kontrollcsoportos vizsgálat révén a koffeintablettát fogyasztó páciensek egyáltalán nem örvendtek a szokásosnál rosszabb alvásminőségnek. E jelenségnek újfent az lehet a magyarázata, hogy tulajdonképpen nem testi stimuláció zajlik, mint a hagyományos pörgető szereknél, így az alvás minőségének változása más jellegű – például kognitív – tényezőknek lehet köszönhető leginkább. A cselekvő ember például kevésbé fárad, mint a passzív szemlélő. Aki buzog a tettvágytól, könnyen érezheti úgy, hogy a nap végére nem ért a feladatai végére. Ebből kifolyólag nem hajthatja nyugodtan álomra a fejét. Ebből az attitűdből következik a kattogó agy, mely végül nem hagy minket aludni, nem pedig a koffein áldásos hatásából.
