Egyelőre regionális szinteken éledezik a lakosság ama keserű valóságra, hogy a koronavírus-intézkedések nem valamiféle roppant veszedelmes kórság visszaszorítását célozzák, hanem az elmúlt évtizedek tőkekoncentrációjának pusztítása után talpon maradt kevéske kis -és családi vállalkozás megnyomorítása a cél. Ezen vállalkozók sokszor évtizedeken át istápolt éttermei, üzlethelyiségei, fodrászüzletei mind bagóért juthatnak a milliárdos burzsoázia kezére, miután a különféle hiteltörlesztési moratóriumokat feloldják.
Moratórium ide vagy oda, a pusztulás magától is zajlik ezerrel, hiszen a bérleti díjak, közüzemi számlák, a megmaradt létszám bérelszámolása, a korlátozásokból eredő vendégforgalom-csökkenés mind egy-egy bevájást jelentenek a független vállalkozói szektor sírkövébe.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi a hatalom célja az eleve haldokló-fuldokló, folyamatosan fogyatkozó számú kisvállalkozói réteg végső vérbe fojtásával?
Nos, bár az efféle bizniszek egyenként roppant kis halak a „szabad piac” kiapadhatatlan tengerében, amennyiben sok ezernyi fodrászüzlet, presszó, étterem dől romba, azok együttes létszáma már alkothat akkora piaci tényezőt, hogy valamely frissen milliárdossá lett újgazdag zsebre pakolja azokat, és különféle franchise-hálózatokba szervezvén az ingatlantengert koldusbotra juttassa az eredeti tulajdonosokat.
Még a pártállami szisztéma is jól jár: a NAV minden nedves vágyálma valóra válik, miután a több százezer nyomorékká adóztatott, ezért adócsalónak, mulasztónak kikiáltott egyéni vállalkozó és családi Bt. egységes holdingba tömörül, melynek ellenőrzése seperc alatt lezajlik az évről évre több százezer egyenként átvilágítandó SZJA és ÁFA-bevallással szemben.
Mind a burzsoázia, mind az állam részére bitang jó üzlet hát a maradék illuzórikus szabadságát elvesztő emberek szolgasorba vetése, akik eddig is jobbára koloncként voltak nyilvántartva a túlburjánzó bürokrácia nyakán. A tervezett egyszerűsítések nyomán megspórolt hivatali infrastruktúra és közalkalmazotti bérek nyilván semmiféle adócsökkentést nem hoznak a későbbiekben, ehelyett még több pénz csordogálhat feneketlen magánzsebekbe.
Ideje volna felébredni a drágalátos kisvállalkozóknak, és felismerni: ők és a tőkediktatúrát művelő gigavállalatok nem játszanak egy térfélen. Utóbbiak nem kis gömböcök, akik miután befaltak pár tucat kisvállalatot, kidurrannak, hanem olyan organizmusok, melyek a jól felhizlalt kis gömböcöket is lenyelik ebédre. Ha mégis léket kapnának, milliónyi szegény ember nyúzott bőréből varrnak rájuk foltot, melyet elneveznek például bankmentő csomagnak vagy munkahely-teremtési támogatásnak.
A vérfolyatás nyomán, mielőtt megmaradt energiái is végleg tova illannának, több ország kisvállalkozói lázadtak fel az állami elnyomás ellen és tartották nyitva üzleteiket kötelező zárás, illetve kijárási tilalom ellenére. Elsősorban éttermek, kocsmák, pubok, fodrászatok és fitnesztermek mutatták fel középső ujjaikat a papír alapú büntetgetés képmutató írástudói és farizeusai ellen.
A felkelés főbb gócpontjai Olaszországban, illetve Lengyelországban találhatók. Kevésbé léptek a polgári engedetlenség útjára, inkább nyílt elégedetlenkedésekkel fejezi ki a lakosság tűréshatára végpontját Dániában, Hollandiában, Spanyolországban Ausztriában és Kanadában. Hollandiában és Dániában tettlegességig is fajultak a lázadások, míg Spanyolországban a rendőrség vert szét több spontán kialakult, sok száz fős hógolyócsatát.
Legyen a mostani időszak egyúttal a „magyar tavasz” dicsőséges beköszöntének kezdete!
